18. fejezet: Kérdések

Sziasztok!

Ennyi idő elteltével nem tudom olvas-e még valaki, de azért hoztam egy friss fejezetet. Jó olvasást hozzá!

Carly

- Farkas? - kérdeztem vissza megrökönyödve, hiszen mikor még La Pushban voltam, ott néha éreztem különös fogalmazzunk úgy illatokat, a farkasok közelében, amit utána Jacob részletesen elmagyarázott, hogy mi miatt van. Akkor Corbint miért nem szúrtam ki, és vajon eddig miért maradt rejtve, hiszen meg is ölhetett volna.

- De hát, nincs is ázott kutya szagod - csúszott ki a számon, mire Corbin elmosolyodott.

- Nos igen, meg kell hagyni, neked sincs olyan émelyítően édes illatod, mint ami a vámpírokat jellemzi. A tiéd olyan – szagolt bele a levegőbe – elviselhető, bár azért ez a rengeteg alkohol mennyiség is sokat segít abban, hogy ne legyél rögtön felismerhető. Jelenleg inkább nézel ki egy alkoholista hajléktalannak, mint egy egyetemistának, már ha meg nem sértelek ezzel.

Ahogy végignéztem maganom, teljes mértékig egyet kellett értenem Corbinnal. A ruhám elszakadt, a magassarkúm egyik fele nem volt meg, és kisebb horzsolások voltak a térdemen, és a tenyeremen - ez utóbbi valószínűleg a földön mászás miatt történhetett. - Ő, egyébként hol vagyok pontosan? - kérdeztem, mire Corbin ismét elmosolyodott.

- Jelenleg a fiúszövetség oldalsó szárnyának falát támasztod, és ha jól vettem ki a szavaidból, kerestél is valakit, valami Jacob nevű illetőt. Megkérdezhetem, ki az? Én elég jól ismerem ezt a szövetséget, de nem rémlik, hogy lenne Jacob nevű lakójuk.

Jacob neve úgy hatott rám, mint mikor az ember egy hirtelen és rendkívül józanító hidegzuhanyt kap, a testem szinte azonnal összerezzent e név hallatán. Ami furcsa, egyáltalán nem emlékszem, hogy az Ő nevét kiabáltam volna még nemrég. - Ő a bar...fiú...hát, szóval ő egy ismerősöm még La Push – ból - mondtam lesütött szemekkel, miközben azon járt az agyam, mennyire hiányzik most Jacob, és mit nem adnék, ha most velem lehetne.

-Talán Jacob Blackről beszélsz? - Hirtelen felegyenesedtem, majd kérdőn néztem Corbinra, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. Corbin észrevehette újult érdeklődésemet, mert azonnal magyarázatba kezdett. - Én a Navahó indiánok egyik leszármazottja vagyok – bár ezt sokan el sem akarják hinni, mivel nincs az a tipikus indián arc- és testfelépítésem - kezdett szabadkozni Corbin, majd folytatta -, akik egyfajta rokonságban állnak a La Pushban élő törzzsel, ha jól emlékszem, nagyapám, aki bölcs ember volt, azt mesélte, hogy mi a Black család egyik alfajához tartozunk, csak a mi, illetve az én vezetéknevem Yamasse.

-Akkor, talán most már én is bemutatkozom, Carly Smith vagyok Európából, és Forksból is egyben, legalábbis erről szeretnének nagyon meggyőzni egyes személyek – motyogtam az orrom alatt, de meg sem lepődtem, hogy Corbin a kifinomult hallása lévén ezt meghallotta.

-Carly, Carly – gondolkozott el egy pillanatra, majd a hatalmas barna szemeit még nagyobbra nyitotta – Nessie, mármint Renesmee Carly Cullenre gondolsz? Az a Nessie Cullen, aki Jake bevésődése már pici baba kora óta, mióta meglátták egymást? - nem igazán értettem, miért olyan nagy dolog ez, hiszen La Pushban és Forksban mindenkinek olyan természetesnek tűnt, furcsa volt látni, így reagálni egy embert a nevemre.

-Hát izé...azt hiszem, legalábbis többen is ezt állítják, bár ez ügyben elég sűrűn vannak kétségeim.

-Ezt el sem hiszem – nézett még mindig rám hatalmas és most már ijesztő szemekkel Corbin. – Te, illetve ti Jakekel legendák vagytok, egy olyan legenda, ami bizony eljutott hozzánk is a legeldugottabb kis törzshöz is. A félig ember, félig vámpírlány és egy farkas szerelme, ami mindent legyőzött, még a nagy és hatalmas Volturit is! De rólad azt mondták, eltűntél. Még tőlünk is érkeztek Forks, illetve La Push körzetébe keresni, köztük én is, ezért is volt olyan ismerős az illatod, most mégis itt vagy itt Seattleben, egy egyetemen. Ezt egyszerűen el sem hiszem! - hüledezett nagy mozdulatokkal Corbin - Tényleg, pontosan mit is keresel itt? Ne érts félre, mármint tök jó, hogy itt vagy meg minden. Amit el sem hiszek - motyogta most ő magában, mintha én ott sem lennék, majd folytatta. - De neked nem Forksban lenne a helyed Jake mellett?Jake tudja, hogy itt vagy? És a szüleid? Azonnal értesíteni kell őket, hiszen itt vagy, te vagy, mármint érted! - Kezdett el túlságosan ujjongani, ami egyáltalán nem tetszett, így az éjszaka közepén, mert nem akartam, hogy bárki is felkeljen.

-Jó – jó nyugi van, figyelj csak – fogtam le hadonászó kezeit –, ennyire légyszi, ne örülj, először is, nagyon örülök, hogy megismerhettelek, másodszor ne kiabálj, mert felébreszted a többieket, harmadszor pedig, nem, hangsúlyozom, nem tudják, hol is vagyok pontosan, mivel sajnos a találkozásunk és az elválásunk az én hibám miatt nem sikeredett a legfényesebbre. - Itt Corbin kérdőn nézett rám, én pedig hatalmasat sóhajtottam. - A lényeg, hogy nagyon elszúrtam, mind Cullenékkel, mind Jacobbal, konkrétan mindenkit sikerül jól megbántanom, ezért eljöttem, de erről nem szeretnék többet beszélni. Szóval téma lezárva! Negyedszerre, pedig ha most megbocsájtasz, összeszedem magam, és szépen elbandukolok haza, arra vagy inkább arra – mutattam jobbra, majd felálltam és elindultam, végül megfordultam, mert fogalmam sem volt, merre is kell pontosan menni és elindultam az ellenkező irányba, Corbin mellett elhaladva.

Körülbelül két és fél lépést tehettem meg, mikor Corbin megszólalt. - Nem vagy éhes? - Én pedig kapásból vágtam is rá a válaszoltam.

-Köszi, nem! Azt hiszem, most valahogy egy falat sem menne le a torkomon.

-Nem is ilyen ennivalóra gondoltam, ha gondolod, innen nem messze van egy kis erdő, édes kis cuki erdei állatokkal. - Nem láttam ugyan, de éreztem, ahogy elmosolyodik, én pedig nagyot nyeltem, mert a vér puszta említése is az iránta való vágyakozást váltotta ki belőlem, és ha most nem eszem, akkor a legközelebbi veszekedésünknél Millie-t fogom felzabálni. - Nyugi, ha nem akarsz róla beszélni, hát nem kell. Csak gondoltam, megismerhetnénk egymást jobban is, ha már szegről – végről, de rokonok vagyunk.

-Mikor találkoztál utoljára Jacobbal? - kérdeztem meg tőle érdeklődve, miközben az épület melletti erdő felé bandukoltunk.

- Az előbb már említettem, akkor találkoztam Jakekel először és utoljára, mikor téged kerestünk – húzta el száját Corbin.

-Na várj! Ezt most nem értem, nem az előbb mondtad, hogy rokonságban álltok a Black családdal? - néztem rá teljesen értetlenül.

-De igen – válaszolta, én pedig kérdőn néztem rá –, csak tudod az van, hogy ők teljesen más rendet képviselnek, mint mi, és emiatt, a családjaink nem igazán állnak szóba egymással.

-De akkor ezt nem értem, ha „bajban” vannak számíthatnak rátok. És mi az, hogy más rendet képviselnek?- kérdeztem tőle ismét.

- Na gyere újdonsült barátném – fogta meg karomat, és elindultunk, egy a fiúszövetség melletti ösvényen vezető erdőbe. – Szóval, a Quileute törzs, mint azt te is tudod, mert valószínűleg elmesélték, jó pár évtizede alkut kötött a vámpírokkal, ha nem vadásznak az ő területükön ártatlanokra, csak és kizárólag állatokra, akkor békén hagyják őket. Ezzel szemben a mi törzsünk, a Navahók, hát, hogy is mondjam, nem preferáltuk eme döntésüket, mert mi ugyanúgy megöljük az arra tévedő vámpírokat, ahogy eddig is. - Corbin ezen kijelentésére megfeszültek izmaim, majd elhaló hangon tettem fel legelőször eszembe jutó kérdést.

- Akkor most engem is meg fogsz ölni?

- Megörültél? – rántott magával szemben, szemében harag gyúlt. – Szeretem a népemet, de soha, hangsúlyozom soha nem lennék képes megölni egy ártatlan lányt, csak azért mert annak született, ami. Mélyen elítélem az erőszak ezen formáját, hiszen még azzal sem vagy teljesen tisztában, hogy mi is vagy pontosan. Bár, ha engem kérdezel, te Renesmee Carly Cullen vagy, akit hiába vitt másfelé az élet, legbelül pontosan tudja, ki is vagy mi is pontosan. - Bökött mellkasomra két erőteljeset. Még fel sem eszméltem az iméntiekből, máris feltett egy kérdést. - Soha nem érezted, hogy más vagy?

- Igazából? - fordultam Corbin felé. – De! Mindig is tudtam, hogy van bennem valami mélyen legbelül – fogtam meg mellkasomat –, ami nem átlagos. Vagyis ez nem is kiskoromban teljesedett ki bennem, hanem mikor La Pushba érkeztem, de tisztán emlékszem arra a pillanatra, mikor először megláttam a térképen ezt a nevet. Abban a pillanatban dobbant egy hatalmasat a szívem, egy akkorát, mint addig még soha, és tudtam, az agyam és a szívem legmélyén, hogy nekem ott a helyem, ezért is kezdtem el gyűjteni a repülőjegyre a pénzt. Arról igazából álmodni sem mertem volna, hogy valaha is itt fogok tovább tanulni, vagy megismerkedem életem szerelmével – sóhajtottam egy nagyot, miközben már lassan beértünk az erdő közepére -, mert hát az, akár akarom, akár nem, hiába tagadom, nekem Jacob Black az igazi. A kiskorom sokszor homályos, és számomra érthetetlen dolgokat tartalmaz, de reménykedem, hogy idővel minden a helyére kerül. Akarod látni az édesapámat, vagyis azt aki felnevelt? - kérdeztem felvillanyozva Corbint, mire ő csak elmosolyodott, és bólintott egyet.

Elővettem, a pénztárcámból egy régi és gyűrött képet, ahol az apukám mellett állok, és látszik mennyire szeretjük egymást. - Ő az, látod? Nála jobban nem szeretek senkit ezen a világon. Na jó, meg Charliet, és Keemayát, meg Jacobot, de rajtuk kívül tényleg senki mást. - Felnéztem, és láttam, hogy Corbin még mindig mosolyog, ez pedig zavart, mert soha senkinek nem tárulkoztam még ennyire ki, így inkább gyorsan témát váltottam. - Na jól van, inkább együnk, mi itt a menü?

- Hát van nyúl, mókus, ha egy kicsit nagyobb vadra vágysz, akkor őz esetleg szarvas.

- Akkor én most a nyuszit választom, ha lehet, annak legalább már ismerem az ízét. Te is eszel? Vagy ti nem szoktatok?

- Nálunk nem szokás állatokat enni, maximum egy kis barbecue szósszal, jól átsütve - mosolyodott el. - Várj egy pillanatot, mindjárt hozok neked valamit. - Tűnt el, én pedig majd' frászt kaptam egyedül a sötét erdőben. Ha most valaki megtámadna, azt sem tudnám merre meneküljek. Körülbelül öt perc néma csend után balról motoszkálást hallottam, arra is kaptam fejem, de alig láttam valamit, csak egy árnyat véltem felém settenkedni, és miközben egyre közelebb ért hozzám, a szívem már nem a mellkasomban, hanem leginkább a torkomban dobogott, imádkoztam, hogy Corbin minél hamarabb visszaérjen, mert a lábaim egyszerűen legyökereztek a félelemtől.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve behunytam a szemem, hátha akkor könnyebben elviselem annak a valaminek a támadását. Kezem a fának szorítottam, majd egyik pillanatról a másikra, egy puha és selymes valami ért a csuklómhoz, mire teljesen összerezzentem, még az ajkaimat is összeszorítottam. Éreztem, ahogy az a valami szorosan hozzám, majd a fához bújva megkerüli a törzset, aztán hátrál. Ekkor azt gondoltam, már itt a vég, hiszen biztos csak lendületet vesz, hogy minél nagyobbat haraphasson, mikor valami hozzám csapódott.Félve pillantottam le, de egyáltalán nem az a látvány fogadott, amire számítottam. A lábfejemnél egy pici erdei nyuszi élettelen teste feküdt, aminek mintha átharapta volna valami a nyakát, miközben békésen ugrándozott. Ezek után furcsa kaffogó hangra lettem figyelmes, amit tudom, hogy már hallottam valahol. Emlékszem, régen egyszer édesapámmal meghívtak minket a barátai egy kacsavadászatra, és ott az erdőben hallottam ilyen érdekes hangokat. Ha jól emlékszem, akkor apa egyik vadász ismerőse azt mondta, ez a hang jelzi, hogy róka van a közelben. Az én esetemben ez a hang elég közelről jött, és igen erőteljesnek hangzott. Nagy levegőt vettem, majd tekintetemet az előttem álló állatra emeltem. Nem tévedtem, egy róka volt, ám nem is akármilyen, hiszen ez egy majdnem két méteres, elkeskenyedő arckoponyájú, hegyes fülű, elliptikus szemű állat volt. Bundája vörhenyes, pofája, farka, és hasa fekete színű. Az állattól minél előbb szabadulni akartam, bármennyire is hívogatott a kis erdei nyuszi vérének illata, ezért mély levegőt véve, elkezdtem futni nagyjából arra, ahonnan Corbinnal jöttünk. És akkor, mint egy villámcsapás eszembe jutott, hogy Corbin még ott van valahol az erdőben. A pillanat tört részéig vacilláltam, hogy visszafordulok, ám ekkor meghallottam, hogy az a hatalmas róka is megindult utánam. Újból futásnak eredtem, de a lábaim, mintha elgémberedtek volna, a következő pillanatban hirtelen a földön találtam magam és a kaffogó hang már a hátam mögül hallatszott.

Újra itt!

 Sziasztok!

Tudom, hogy már rég jártam erre, de most újra itt vagyok, ráadásul új fejezetet is hoztam magammal! Mivel az elmúlt egy év alatt sok minden változott meg az életemben, ezért ez valamilyen szinten kihatott a történetre is. Nem kell megijedni, egyáltalán nem fog más irányt venni a történet, illetve nem teljesen, hiszen az alapötletem megmaradt, esetleg annyiban változott, hogy érkeznek még nem betervezett szereplők is a történetbe, ám ők inkább csak színesíteni fogják a még előttünk álló jó pár fejezetet! Igyekszem, minél előbb meghozni a többi történetemhez is az új fejezeteket, bár pontos dátumot inkább nem írnék, mert azt valószínűleg úgysem tudom, majd betartani! Nem is szövegelek többet tovább, csak még annyit, hogy jó olvasást kívánok, a még meglévő, és esetleg új olvasóimnak!

Puszi!
Carly


17. fejezet


Egyel több titok



Seattle gyönyörű város, bár mióta ideköltöztem, leginkább csak éjjel látom, mikor Jasminnel és pár haverjával bulizni járunk. Ahogy idekerültem, azonnal beszippantott a város nyüzsgése, így a tanulásra az elmúlt egy hónapban sajnos nem sok időm maradt. Különben is, eddig csak olyan barátaim és barátnőim voltam, akik kizárólag a tanulásra koncentráltak, de Jasminnek hála, végre belekóstolhattam abba az életbe, amit mindig is élnem kellett volna – bár jelenlegi legjobb barátném elsőre nem nyerte el tetszésem, végül hamar egy hullámhosszra sodortak minket az együtt eltöltött órák.

Mióta eljöttem La Push-ból, nem beszéltem Jacobbal, talán azért, mert félek, mit szólna azok után, ahogy elváltunk ott a házuk előtt. Maya viszont nagyon hiányzik, és sokszor gondolok rá. Billyvel egy héten legalább kétszer beszélek telefonon, így azért nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mi folyhat La Pushban és környékén. Azért az furcsa volt, hogy mikor utoljára hívtam, folyton azzal volt elfoglalva, mennyire hiányzom Mayának és igazán hazamehetnék egy hétvégére. De őszintén szólva, semmi kedvem összefutni Cullenékkel, egyrészt mert fogalmam sincs, mit gondolhatnak most rólam azok után, amit az eljövetelem napján tettem, másrészt egyáltalán nem szeretném, ha azt hinnék, attól, hogy a lányuknak hisznek – mert én még mindig váltig állítom, hogy tévednek, hiába az emlékek, vagy bármi, amit felhoznak – bármilyen kapcsolat is kialakulhat köztünk. Egész eddigi életemben megmondták, mit csinálhatok és mit nem, mivel őket nem ismerem, bármit is mondjanak, így nem is hagyhatom, hogy beleszóljanak, abba, amit csinálok.

Billynek megígértem, hogy azért a tavaszi szünetre hazamegyek, bár ő azt akarta, hogy már karácsonyt is vele töltsem, de Edward fancsali és rosszalló, vagy Bella sajnálkozó képéhez valahogy nem volt hangulatom, még úgy sem, hogy Jacob is ott volt.

Már vagy fél órája kevergettem a reggeli kávémat, és azon gondolkoztam, hogy vajon, ma bemenjek az iskolába, vagy ahogy eddig az összes napot, ezt is kihagyjam? Álmosan és másnaposan a faliórára néztem, majd a csészémre, miközben Millie, a lakótársam körülöttem sürgött-forgott, hogy elkészüljön, mire indulnia kell. Ugyanarra az egyetemre járunk, sőt tovább megyek ugyanarra a szakra is, csak annyi különbséggel, hogy Ő mindennap bejár, míg én, hát eddig talán háromszor voltam bent. Gondolkoztam még pár percet, majd nagy nehezen feltápászkodtam az asztaltól, bár a lábaim olyanok voltak, mint a beton, csak nehezen tudtam őket mozgatni, és ez az átkozott fejfájás. Minden buli kezdetén megígérem magamnak, hogy nem iszom másnaposra magam, a végén mégis sikerül megszegnem az ígéretem.

Éreztem Millie meglepett tekintetén magamon, ahogy elhaladtam mellette a fürdőszoba felé menve, de eközben az ereiben lüktető ízletes vérének finom illata is megcsapta orromat, ezért kicsit sietősre vettem a dolgot, majd hangosan bevágtam a fürdőajtót és igyekeztem visszafogni kitörni készülő morgásomat. Mióta otthagytam La Pusht, nem táplálkoztam állatokból, mert eldöntöttem, hogy ahogy eddig is, az emberi kaját részesítem inkább előnyben, de az édes kis nyuszi elfogyasztása óta a szervezetem csak még jobban kívánja a vért, és félek, ha egyszer elvesztem a fejem, valakinek talán baja esik. Megnyitottam a csapot, hogy az abból áradó jéghideg vízzel hűtsem le magam, mielőtt olyat tennék, amit nem szabad. Ha Mille eltűnne, az elég gyanús lenne mindenkinek, mivel Ő a tipikus példája az olyan strébereknek, amilyen én is voltam, még nem is régen, úgyhogy az Ő „elfogyasztására” még csak gondolnom sem szabad Ahogy belenéztem a tükörbe, a látvány, ami fogadott teljesen sokkolt. A szemeim alatt hatalmas karikák voltak – bár ez lehetett az alváshiány miatt is – és a szemem színe is átcsapott feketébe, ami viszont biztosan nem az alváshiány rovására írható. Ha jól emlékszem, egyszer Jaspernél láttam ugyanilyet, mielőtt elment volna vadászni, akkor azt mondták, ez annak a jele, ha táplálkozniuk kell.

Miután magamhoz tértem az első sokkból, úgy döntöttem, a suli felé menet bekapok egy szendvicset az egyik gyorsétteremben, így azzal talán kibírom, míg hazaérek, utána pedig elmegyek futni kicsit, hogy kiengedjem a felesleges gőzt. Kijöttem a fürdőből, majd a szobám felé vettem az irányt, hogy megkeressem a táskámat, abban a hatalmas kupiban, ami egy hónap alatt felhalmozódott, mivel nemcsak az óráimat hanyagoltam, hanem a rendrakást is. Mire végre megtaláltam az ágy alatt alattomosan megbúvó táskámat, már el is ment a reggelizésre szánt időm, így jobb híján egy kevésbé laktató almát kaptam fel a konyhapultról, miközben igyekeztem kihalászni a bejárati ajtó kulcsát. Mire végre sikerült, hatalmas késében voltam, és a busz nem szokott megvárni senkit, de Millie, talán rendes lesz, és szól, hogy én is jövök.

Mire a sarokhoz értem a busz is bent állt a megállóban, igyekeztem amennyire csak tudtam, és már nem is kellett volna sok, csak két lépés, mégsem sikerült elérnem bármennyire is kapálóztam a buszsofőrnek, hogy várjon meg. Nem sok hiányzott, csak két lépés, végül a busz mégis elment az orrom előtt, de nem is ez volt a legrosszabb, hanem inkább Millie kaján vigyora, mikor lenézett rám az ablakból. - Tudtam, hogy meg kellett volna lékelnem, az első adandó alkalommal, mikor lehetőségem adatott rá! - dünnyögtem magamban mérgesen, miközben az iskola felé gyalogoltam. Mindegy, kibírom ezt a három kilométeres sétát, hiszen, mint tudjuk a sétálásba, még senki sem halt bele, legalábbis szerintem. Útközben végig azon törtem a fejem, hogy miként adhatnám vissza Millie-nek, hogy ilyen jó szívű volt velem, de semmi sem jutott eszembe. – Na, nem baj, majd improvizálok. - Mosolyodtam el, miközben odaértem az iskola főbejáratához. Volt még kerek öt percem, hogy beérjek az első órámra, de a parkolóban összefutottam Jasminnel.

- Hát te, csak így gyalog? Mi ez a proliság, hol az autód? - kérdezte lenézően.

- Jasmine, pontosan tudod, hogy nincs autóm, ráadásul lekéstem a hülye buszt is.

- Te is tudod, hogy lehetne autód, és nem nyafognál itt, holmi busz lekésés miatt, ha végre lehúznád az igazi szüleidet, úgy, ahogy mondtam, hidd el ez a legjobb dolog a világon. Itt vannak az én szüleim, ők elváltak és még most is folyamatosan azon versengenek, hogy kitől kapok nagyobb ajándékot, ráadásul engem még csak el sem hagytak. Gondolj bele, akkor miket kapnék kárpótlásul. - Mutatott idézőjelet, az ujjaival. – Láttad a múlt heti autómat? - kérdezte, én pedig próbáltam rájönni melyikről beszél, mert mióta ismerem, szinte mindennap más autóval jön értem, ha buliba megyünk.

- Igen, ha jól emlékszem, egy ezüstszínű Nissan sportkocsi volt, miért? - néztem rá érdeklődve.

- Ja igen, hát azt tegnap leselejteztem, mert meguntam. - Hirtelen felpattant, onnan ahol eddig ült, majd arrébb állt, és ekkor láttam meg. - Bemutatom a legújabb, kis szerelmemet, ugye milyen jól néz ki?

Azt, hiszem még a szám is tátva maradhatott, mert már csak Jasmine kuncogására lettem figyelmes. - Ez egy Bugatti? - kérdeztem még mindig tátott szájjal?

- Őszinte leszek hozzád, fogalmam sincs, hogy milyen márkájú, csak annyit, hogy erre böktem rá egy újságban, ami a kezembe akadt, és reggelre már a kocsi feljárónkon állt, egy hatalmas piros masnival a tetején. Jó, mi? Ma ezzel megyünk bulizni, na, mit szólsz?

- Megint? Jó ötlet ez? Hiszen eddig is mindennap buliztunk, és itt a suli is, szóval... nem is tudom.

- Jaj, ne rinyálj már, kezdesz olyan lenni, mint az a hülye lakótársad, különben is, az apámmal jöttem, hogy le legyen zsírozva a hiányzásom. Tudod mostanság nem sokat jártam be, és hát kapott valami levelet, hogy az utolsó esélyem, különben kirúgnak vagy micsoda. És apám azt szeretné, ha jogász lennék, ezért bejött, hogy egy kisebb adományt ajánljon fel a dirinek, annak fejében, ha maradhatok - mondta ezt Jasmine olyan nyugodtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Épp ki akartam fejteni felháborodásomat, mikor csengettek.

- Remek, megint nem értem be órára - mérgelődtem, miközben felvettem vállamról lecsúszott táskámat.

- Azért este még belefér egy buli az újdonsült stréber kisasszonynak? - Már nem fordultam meg, csak a hüvelykujjammal mutattam felfelé, hogy felőlem igen, és rohantam tovább egyenesen az osztályterem felé, azt viszont még halkan hallottam, ahogy Jasmine kiabál. - Akkor tízre érted megyek!
 
Épphogy sikerült beérnem Mr. Keller órájára, igazából szó szerint az utolsó másodpercben értem be, mielőtt bezárta volna a terem ajtaját. Na, igen, van egy olyan szokása a tanár úrnak, hogy aki késik az órájáról, bármennyire is sajnálja, de kint is marad, ami rendszeres későknek egyelő a bukással. Ahogy megismertem, valószínűleg hozzám is lesz, majd egy-két keresetlen szava, amiért fogalmazzunk úgy, csak ritkán járok be az órákra.

Ahogy körülnéztem a teremben, megpillantottam Millie-t, természetesen a legelső sorban ült, szépen kihúzva magát, a helyes válaszokkal készen, ha bármit kérdezne a tanár. Néha legszívesebben megfojtanám ezt a csajt, vagy csak szárazra szívnám, hogy ne lássam azt a kéjes vigyort a fején, ha valami nem úgy jön össze, ahogy szeretném.

Már épp elképzeltem, hogy egyik szünetben az udvar valamelyik eldugott részén elkapom, és addig szívom a vérét, míg könyörögni nem kezd az életéért, mikor valami megzavarta az idilli képet.

- Á, Ms. Smith, nem is tudtam, hogy megtisztel minket a mai napon. Lehet, hogy szülinapom van? Jaj, nem, az csak jövőre lesz. Akkor minek köszönhetem érdeklődését az órám iránt? - Mintha megéreztem volna, hogy ki fog szúrni magának az öreg, ezért gyorsan kitaláltam valami frappánsat.

- Hát, tudja, Mr. Keller gondoltam, megnézem él-e még, vagy simán sikerül levizsgáznom ebből a tantárgyból - mosolyodtam el, mire ő bevágta a szokásos mogorva arcát, majd hirtelen elmosolyodott.

- Látja Ms. Smith, ez a szemtelenség igazán jól áll önnek, emlékszem, az egyik régi diákom is ugyanilyen volt... - itt a tanár úr hirtelen elharapta mondandója végét, majd elvörösödött, mintha eszébe jutott volna valami, amit nagyon régen elfelejtett már. Rólam pedig nagy bizonyossággal egy másodperc alatt lefagyott az előbb még ott díszelgett mosolyom, hiszen mindenki engem figyelt. Gyorsan felegyenesedtem, majd előrehajoltam, mintha az előttem elterülő könyvben keresnék valami nagyon fontosat, viszont ez az elszólás egyszerűen nem hagyott nyugodni. Nem tudom, pontosan mi is folyik itt, bár azt nem hinném, hogy Cullenék figyeltetnének, főleg ahogy elváltam tőlük. Minél hamarabb ki akartam deríteni, hogy pontosan mire is célzott ezzel a professzorom, így vettem a bátorságot, és óra után odamentem hozzá.

- Mr. Keller, elnézést, hogy zavarom így óra után, de feltehetek egy kérdést? - kérdeztem, a cuccaimat szorongatva.

- Ms. Smith, amennyiben ez a kérdés a tananyaghoz kötődik, akkor igen, másban sajnos nem tudok segíteni, bármennyire szeretnék - mondta Mr. Keller szemlesütve.

Olyan volt az egész, mintha titkolna valamit, bár egészen még ő sem tudja, mi is az pontosan.  Mivel láttam, hogy Mr. Kellerből a nap folyamán már úgysem húzhatok ki semmit, így inkább elmentem a következő órámra, ami eltartott egészen késő délutánig. A tanár addig-addig húzta az időt, míg jóval este nyolc óra után értem haza. Ezért sok időm nem maradt a készülődésre, csak gyorsan letusoltam, rendbe szedtem egyébként kissé kócos, göndör tincseimet, feldobtam egy laza bulizós kis sminket, majd tíz előtt tíz perccel leültem az ágyamra, hogy számot vessek magamban az eltelt napról, és bizony egyre jobban érdekelt, mi az, ami Mr. Keller elhallgathat előlem.

Sajnos nem volt sok időm, hogy elgondolkozhassak, mert, ahogy leültem az ágyra, nem telt bele sok időbe, de már csörgött is a telefonom, Jasmine volt az. Mostanában már nem jött fel értem, mert az utolsó ilyen találkozásuknál Millie elég érthetően kifejezte nem tetszését, az életvitelünkkel kapcsolatban, amit természetesen Jasmine sem hagyhatott szó nélkül, így csakhamar egy veszekedés kellős közepén találtam magam, amiben én álltam a középvonalon, mint békebíró. Jasminnel ezután megbeszéltük, hogy mivel egyikünk sem akar veszekedni, inkább megcsörget, ha a ház elé ért.

Mikor elhaladtam Millie szobája előtt, neki természetesen tennie kellett egy epés megjegyzést – Na mi van, a ribanc alakulat, megint bevetésre indul? Nem félsz, hogy előbb teherbe esel, mintsem lediplomázol?

Tudtam, hogy nem kellene visszaszólnom, de egyszerűen nem bírtam már megállni az állandó bunkóskodását. – Kussolj! Nekem legalább van életem, nem úgy, mint neked. Te vén nyanyaként fogod leélni az életedet. Úgy fogod végezni, mint azok az öregasszonyok a hírekben, akiket miután meghaltak, a macskájuk kezdi el zabálni, mivel senki sem lesz rád kíváncsi, ahogy most sem azok! - Végül bevágtam az ajtót, hogy ezzel is nyomatékot adjak mondandómnak. Nagyon remélve, hogy eljutott az agyáig.

A lépcsőházban még egyszer ellenőriztem, hogy mindenem meg van-e, majd miután megnyugodva vettem észre, hogy igen, tovább indultam, és meg sem álltam Jasmine autójáig. Adan és Dennis, már az autóban ültek, így szerencsére rögtön mehettünk a Delmarba, ami Seattle egyik legjobb helye volt, főleg, ha az ember teljesen ki akart kapcsolódni egy hosszú nap után.

Mikor odaértünk a biztonsági őrök, már automatikusan engedtek be minket a bejáratnál, hogy végre elkezdődhessen a buli. Kezdésnek mindannyian feleseket döntöttünk magunkba, hogy megalapozzuk a jókedvet, majd jöhettek az ütősebb italok, mint a tequilla vagy az abszint. Ezek a piák annyira hatottak nálam, hogy a végén már azt sem tudtam, pontosan merre vagyok, csak azt éreztem, a magas sarkúban piszkosul fáj a lábam, ezért ott, ahol éppen voltam, leheveredtem, hogy kicsit pihentessem őket, mielőtt újra nekivágnék az útnak.

Arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, miközben enyhén pofozgat, és nem értettem, vajon mi rosszat tehettem, amiért így próbálnak felébreszteni. Végül inkább kinyitottam a szemem, hogy ne pofozgassanak már tovább. Először nem igazán tudtam, hogy ki is az, mert sötét volt, és csak világító szemeket láttam. Aztán kitisztult a kép, és egy ismerős arc bámult rám értetlenül. Próbáltam megszólalni, de értelmes mondatok helyett, valami halandzsa jött ki a számon, ami kellőképpen el is volt zsibbadva.

- Hát te aztán szépen felöntöttél a garatra, mit ne mondjak! - mondta az ismerős srác – Vámpír létedre sikerült szépen lerészegedned, egy érett férfi simán elbújhatna mögötted ezzel az alkoholmennyiséggel.

Az elfogyasztott alkohol miatt, mintha tompult volna az agyállományom, ezért csak későn jutott el teljesen a szürkeállományomig, amit a srác mondott, de a mondat rögtön be is égette magát, és tudni akartam, honnan veszi a vámpírlétemet. - Honnan tod', hogy vápmír vagyok?

A fiú elkezdett mosolyogni, majd a szemembe nézett, és így szólt. - Na jó, te várj meg itt, én pedig hozok neked egy bögre...tudod mit, inkább korsó kávét, és utána megbeszéljük, mit is tudok rólad, oké? - Jelen helyzetemben erre a felajánlásra csak bólogatni tudtam.

Mire kettőt pislogtam – legalábbis, szerintem kettő volt, bár ahogy éreztem magam, valószínűleg sokkal több is lehetett – már ott térdelt újra velem szemben, egy csésze, forró kávéval a kezében, de ahogy ígérte többet is hozott, egy termoszban, amit letett maga mellé.

- Na, szóval, te vámpír vagy, de ezzel valószínűleg már eddig is tisztában voltál, és hogy honnan tudom? Hát, őszintén szólva, kicsit bűzlesz, ahogy a többi vámpír is, akikkel eddig dolgom volt, bár az is igaz, hogy neked talán nincs annyira „rossz” szagod. - Mutatott idézőjelet az ujjaival.

Pár korty kávé után kezdett kitisztulni a világ, ezért gyorsabban értek el hozzám az információk, mint ezelőtt. Ám, ez a magyarázat, még mindig nem volt nekem elég, így többet akartam tudni. A fiú, mintha gondolatolvasó lett volna, folytatta tovább. – Egyébként, szia, a nevem Corbin, és farkas vagyok, emiatt is szúrtalak ki már akkor, mikor első nap idekerültél.

Helyzetjelentés!

mindent megtaláltok ezzel kapcsolatban bővebben a http://carly-quequowle.blogspot.com/ oldalon.

Puszi:)

Carly

Sziasztok!

Sajnálom, hogy mostanság ennyire elhanyagoltam a történeteimet, és a blogokat, mert szeretek írni, de hiába az ihlet, ha nincs párbeszéd, ami kitöltse a fejezetet. Ráadásul hétfő óta két műszakban dolgozom, napi nyolc, de megesik, hogy tizenkét órában, plusz ha berendelnek akkor még hétvégén is mennem kell, így mire hazaérek hulla fáradt vagyok. Mindezektől függetlenül, mikor van egy kis időm szorgalmasan írogatom a fejezeteket, az erre a célra létrehozott füzetkémbe, amiből aztán szépen begépelem, amit addig írtam. Időpontot azért sem szeretnék mondani, mert nagyon valószínű, hogy nem tudnám tartani, de ha meglesznek a fejik, és Bea is átnézte őket, azonnal felteszem!

Puszi:)

Carly

16. fejezet: Bűntudat

Sziasztok! Mint azt az előző héten ígértem, meghoztam a legújabb fejezetet:) Remélem tetszik, majd Nektek! Jó olvasást!
Puszi:)
Carly


A számat elöntötte egy forró fémes íz, és egyszerűen képtelen voltam abbahagyni, amit éppen csináltam. Mikor az éhségem csillapodott végre, egy külső zaj mégis megzavart, amitől azonnal észhez tértem. A nyuszi, amit az előbb simogattam, most holtan feküdt a kezeim között. A bundája tiszta vér volt, a nyaka pedig el volt törve. Ijedtemben nem tudtam, mit tegyek, ezért turbó sebességgel elkezdtem ásni egy gödröt. Mikor már kellően mélynek találtam, abbahagytam az ásást, és a nyuszi élettelen testét óvatosan a gödör mélyére helyeztem, majd betemettem. Felálltam, és elindultam vissza a ház irányába. Az első pár lépésnél még bizonytalan voltam, de utána már pontosan tudtam, merre kell mennem. Úgy éreztem, mintha figyelnének, ezért folyton a hátam mögé néztem. Egy ilyen hátra tekeredés közben sikerült megbotlanom egy kiálló fagyökérben, szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy a kezeimet magam elé tegyem, így legalább nem arcra estem, de az abban a pillanatban elém táruló látvány sem volt megnyugtató. Észre sem vettem eddig, hogy a kezem csupa vér lett. Azonnal felpattantam, és igyekeztem úgy átvizsgálni a ruhámat - még több vér után kutatva -, hogy ne maszatoljam jobban össze magam. Szerencsére a nyuszi véréből csak a kezemre jutott, ezért igyekeztem azt eltüntetni. Mikor visszaértem a házhoz, nem mentem azonnal előre, hanem hátul próbáltam valami vizet keresni, hogy eltüntessem szörnyű tettem bizonyítékát. A hátsó ajtó mellett találtam egy slagot, amiben szerencsére víz is volt. Áldottam Charlie-t, hogy nem zárta el a kinti csapot ezekben a hideg időkben sem. Mikor végeztem a kézmosással, benéztem az ablakon; Charlie még mindig aludt, ekkor vettem észre, hogy van még mit eltüntetnem, hiszen az ki is ment a fejemből, hogy ivás közben a szám is tiszta vér lett, így azonnal visszaiszkoltam a csaphoz, és szépen lemostam.

Mielőtt visszamentem volna a házba, ismét benéztem az ablakon, a bűnnek, amit elkövettem már semmilyen látható nyoma nem volt, nem úgy, mint a fejemben, mert az viszont csak ettől zsongott. Ahogy néztem magam az ablaküvegen keresztül, oldalra terelődött a pillantáson, egy fészer felé. Kíváncsi lettem, így habozás nélkül arra vettem az irányt. Óvatosan kinyitottam a fészerajtót, nehogy Charlie észrevegye, itt kint téblábolok, és a holmijai között turkálok, de az ajtó olyan réginek bizonyult, hogy bármennyire is próbáltam halkan kinyitni, csak megnyikordult. Azon nyomba körbenéztem, de semmi mozgást nem láttam a házban, ami azt jelezte volna, hogy valaki észrevette mire készülök éppen. Beosontam, de az ajtót nyitva hagytam, ha bármi gond lenne, hamar ki tudjak iszkolni. Sok minden nem volt a fészerben, csak pár bontatlan festékes doboz, és ahogy elnéztem az évszámot, jó pár éve vették őket. Újra körbepillantottam, és megláttam egy zöld ponyvával letakart autó nagyságú és formájú valamit.

Közelebb mentem, de mivel levenni nem akartam a ponyvát, ezért bebújtam alá. Egy gyönyörű - néhány évtizede, még piros, most már inkább rozsdabarna szívű -, 1950-es Chevy furgon került a látóterembe, ami még így rozzant állapotában is eszméletlenül szép volt. Nem is értem, Charlie egy ilyen pazar autót, miért a fészerben tart, itt szépen lassan az enyészeté lesz. Lehajoltam, hogy megnézzem a kerekek állapotát. Bátran megállapítottam, hogy nagyon jól bírják a helyben állást. Nem egy tipikusan mai autó, de ha az enyém lenne, biztosan nagyon vigyáznék rá, és a fészer közelébe sem vinném. Ahogy guggoltam, épp szemmagasságba került a Chevrolet felirat. Már kicsinek is babonás voltam, remegő kézzel érintettem meg a feliratot, hogy szerencsét hozzon, ebben a pillanatban valaki megszólalt. - Hát te mit csinálsz a ponyva alatt? - Ijedtemben fel akartam ugrani, ami nem tűnt túl jó ötletnek, mert azzal a lendülettel le is fejeltem a visszapillantó tükröt. - Jézusom, jól vagy? - Rántotta le rólam Charlie a ponyvát.

- Aha, tökéletesen - masszíroztam meg a fejem, ott ahol bevertem -, tudod, én ilyen félig lény vagyok, ezek nekem meg sem kottyannak. - Azt hiszem életemben nem hazudtam még ekkorát.

- Azt hittem, hallod, hogy jövök, mert én úgy tudtam, nektek kitűnő a hallásotok, és akármilyen kis zajt meghallotok. - Magasodott fölém Charlie, hogy megnézze a puklimat.

- Igazából, én még csak tanulom ezeket a dolgokat, és csak egyfelé vagyok képes figyelni egyszerre. Nagyon kell összpontosítanom, hogy meghalljam a settenkedést. Jut eszembe, mit keresel itt, az előbb mikor benéztem, még javában horkoltál - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben még mindig a fejemet masszíroztam. Fogalmam sem volt, hogy ilyen kemény az a tükör.

- Először is, nem settenkedtem, másodszor, ha emlékeim nem csalnak, és annyira talán nem vagyok még vén, de ez az én fészerem, harmadszor, időközben lejárt az idő, és megsült a hús. A nagy kérdés az, hogy te mit keresel itt bent? - Most rajtam volt a sor, hogy hosszú idő után számon kérjenek, és ez nagyon nem volt ínyemre, ezért gyorsan ki kellett valamit találnom.

- Am... én, az erdőben jártam, és mikor visszafelé jöttem, elestem. A kezem csupa sár lett, de nem akartam mindent összepiszkolni, így itt kint mostam kezet, mikor megláttam a fészert, és kíváncsi voltam, mi van bent. El kell, hogy mondjam, ez az autó egyszerűen gyönyörű, nem is értem, miért van itt, ezzel még simán villoghatnál az utcán. Na jó, egy kis helyrepofozás nem ártana neki, de vétek itt a sötétben tartani.

- Ez az autó, még anyá... - hirtelen Charlie-ra kaptam a tekintetem, a pillantásom szúrhatott, mert azonnal megváltoztatta mondandóját - Belláé volt. Mikor Edwarddal összeházasodtak, kapott tőle egy jobb és szebb autót, így erre már nem volt szüksége, de nem volt szívem a roncstelepre vinni. Még akkor vettem Bellának, mikor ideköltözött az anyjától.

- Ő Renée, ugye? - Rémlett, hogy Bella régebben mesélt róla, és a régi lakhelyéről, meg arról, hogy újra férjez ment az anyja, és most valahol Ausztráliában élnek Phillel.

- Igen, de ők most egy teljesen más földrészen élnek a férjével. - Láttam Charlie-n, hogy fájdalmasan érinti a dolog. - Ha akarod a kocsit, a tiéd. Szerintem, ha szólsz Jake-nek, akkor szíves örömest rendbe szedi neked.

- Ó, köszönöm szépen az ajánlatot, de nem lehet, jelenleg egyébként sem állok úgy anyagilag, hogy fenntarthassak egy autót magamnak. Viszont, ha majd egyszer lesz annyi pénzem, nagyon szívesen megvenném tőled - mosolyogtam rá, de a hatás nem aratott osztatlan sikert. - Mi a baj, valami rosszat mondtam?

- Dehogy, csak azt hittem, hogy majd neked adhatom, akkor legalább neked megmaradna valami belőlem. - Charlie arckifejezése teljesen megváltozott, az egész napos jókedvet most felváltotta valamiféle fájdalom, amit nem tudtam hova tenni.

Visszamentünk a házba. Kivettem a húst, próbáltam ugyanolyan szeletekre felvágni, hogy valamiféleképpen mutasson is az tányérom, majd mellé helyeztem a köretet. Charlie közben poharakat tett az asztalra. Mire nekiálltunk az evésnek, már bealkonyodott, így lámpafénynél folytattuk az vacsora elfogyasztását. Később, mosogatás közben, Charlie mesélt még a családfájáról, és a környező emberekről. Azt mondta, az ő generációja itt maradt, de a mai fiataloknak csak az számít, hogy minél messzebb kerüljenek az otthonuktól.

Nagyjából tizenegy óra felé köszöntünk el egymástól, de Charlie megígértette velem, hogy ezentúl sűrűbben meglátogatom. Őszintén szólva nem sokat kell emiatt noszogatnia, hiszen nagyon szívesen jövök el hozzá bármikor. Mire az ajtóhoz értünk, Jake is megérkezett, hogy hazavigyen.

Aznap este Jake-kel volt mit kitárgyalnunk, őt a leginkább az érdekelte, hogy mit is gondolok pontosan Charlie-ról. Igyekeztem mindent elmesélni neki, kivéve a nyuszis történetet, mert úgy gondoltam, ez annyira nem nagy dolog, hogy őt is beavassam, bár a lelkiismeret furdalás, amit a nyuszi megölése miatt éreztem hatalmas. Mikor egyes egyedül vagyok, folyton bevillan, ahogy a karjaimban tartom a szegény védtelen állatot, és eközben állandóan elönt az érzés, amit a vére okozott.

Az esetet követő második napon érdekes dolog történt velem. Éppen a nappaliból tartottam vissza a hálószobámba, hogy felöltözzek, mikor Jake elsétált mellettem. Mivel ő sohasem használ parfümöt, csak még furcsább volt a dolog. Ahogy Jake elhaladt mellettem, egy édes illatfelhő csapta meg az orromat, és újra hallottam a dobolást. Megfordultam, és azt hittem rosszul látok. Jake éppen a cuccait pakolta, és közben egy ér a nyakán kidudorodott, amit egy átlagos ember nem vett volna azonnal észre. Megijedtem, mert képek kezdtek el pörögni a fejemben, hogyan is tudnám a leghatékonyabban leteperni Jake-et, hogy ne ordítson, miközben én a fogaimmal feltépem vékony kis bőrét, és kiszívom belőle lüktető vérét. Már épp közelítettem felé, és megnyaltam számat, mikor felém fordult, és elmosolyodott, ekkor tisztult ki minden, és ahelyett, hogy megöltem volna, inkább megöleltem. A biztonság kedvéért aznap és még pár napon keresztül megkértem, hogy aludjon a lenti szobában. Szerencsére nem kötött bele az indokba, ami a női gondokra való hivatkozás volt, mert pontosan tudja, hogy ebbe az időszakban kész házisárkány tudok lenni.

Charlie már az első találkozásunk másnapján felkeresett, hogy találkozni szeretne velem, de akkor éppen más dolgom volt, utána pedig jobbnak láttam tőle is távol tartani magam, mert nem szeretnék senkit bántani. Másfél hét elteltével úgy láttam, hogy kellően tudom kontrollálni magam egy újabb találkozóhoz. Jake most nem ért rá, így inkább futottam egy keveset, hátha azzal is tudok segíteni magamon. Charlie úgy gondolta, talán érdekel majd a vadászat, és nem is hitte, hogy ezzel milyen határokat feszeget nálam. Az egész napot a szabadban töltöttük, fent a hegyen. A táj egyszerűen gyönyörű volt, és szerencsémre egyetlen állat sem jött a közelünkben, így megtakarítottam magamnak egy jókora magyarázkodást.

A következő hét zsúfolt volt, többször is át kellett ruccannom Seaettle-be, hogy megnézzem az iskolát, és beszéljek a dékánnal. Abban maradtunk, hogy a jegyeim alapján szívesen látnának az iskolájukban, de konkrétumokat még nem beszéltünk meg. Charlie meghívott egy egész napos horgászatra a Black családdal. Mint kiderült, még Keemaya is ügyesebb nálam. Ő három halat fogott, én egyet sem, sőt nekem sikerült egy botot végleg a tenger fenekére süllyesztenem az ügyetlenségemmel, amiből hatalmas nevetés kerekedett.

Közeledett Charlie születésnapja, én pedig igyekeztem a kedvére tenni, ezért úgy döntöttem, hogy szervezek számára egy amolyan elő szülinapi bulit, mert arra számítottam, hogy Cullenék úgyis csinálnak neki egy nagy hacacárét, legalábbis Alice-ből ezt néztem ki leginkább. Azért igyekeztem mindenkit idecsődíteni, még Cullenéket is meghívtam, hiába kívántam őket a hátam közepére. Küldtem egy e-mailt Esmének, hogy szeretettel várom őket a Charlie tiszteletére rendezett szerény kis összejövetelen. Ideges voltam az e-mail miatt, de Esme most sem hazudtolta meg magát, mert szíves örömest elfogadták a meghívásomat, viszont mint kiderült, csak négyen jönnek el a partira, mivel Rosalie, Alice, Jasper és Carlisle nincsenek az államokban. Először arra gondoltam, talán apámat látogatták meg, mert romlott az állapota, de vele két napja beszéltem, és semmi ilyenről nem szólt.

Az elő szülinapi buli elérkezett, és én jóval idegesebb voltam az átlagosnál. Szerettem volna, ha minden a tervek szerint zajlik, de úgy tűnik az Istenek összefogtak ellenem. Először is az ajándék, amit Jake-kel együtt készíttetettünk, egy óra volt, amibe ezt szerettük volna karcoltatni: - Szeretettel, Carlytól és Jake-től, ehelyett ez a felirat díszelgett rajta: - Szeretettel Carlytól és Jamestől. Jake persze jót nevetett rajta, miközben én dúltam-fúltam. A második, a torta volt, valamiért a cég, akik készítették nem a jó helyre szállították ki, így mi Charlie tortája helyett, egy Kristin nevű lány tizennyolcadik szülinapjára szánt férfi nemi szervet formázó tortát kaptunk. Ez volt az a pillanat, amikor teljesen feladtam volna az egészet, ha nincs ott Jake, és nem oldja meg a helyzetet. Szerencsére a torta tulajdonosa a városban lakott, így Jake elkocsikázott hozzájuk, és sűrűn bocsánatkérések közepette kicserélte a tortákat.

Mindenki ott volt a partin, és a végére egészen jól összeállt a dolog, kivéve egy valamit. Cullenék, legfőképp Edward, egész nap le sem vette rólam a szemét, akárhova mentem, és akármit csináltam, folyton követett a szemével. Gondoltam feszültségoldásképpen megiszom egy pohár bort, de mikor éppen a számhoz emeltem volna a poharat, Edward mellettem termett. - Én nem javaslom, hogy megidd, mivel még nem vagy nagykorú.

- Először is, én sem szólok bele abba, hogy te mit csinálsz. Másodszor, lehet, hogy csak tizenegy éve születtem, de fizikailag és szellemileg, már nagykorú vagyok, így pontosan el tudom dönteni, mire vágyom, és ez jelenleg egy pohár finom vörösbor. És most, ha megbocsájtasz, még rengeteg dolgom van - mondtam, és azzal ott is hagytam a svéd asztalnál, mégis rettentő mérgesen léptem oda Jake-hez, és jó szorosan hozzábújtam, hogy lenyugodjak.

- Mi a baj, kicsim? - nézett rám féltőn.

- Semmi, csak utálom, ha beleszólnak abba, amit csinálok. - Jake érdeklődve nézett rám, de én csak legyintettem, miközben készültem belekortyolni az italomba. Egy kar hirtelen a hónom alá nyúlt, és a hátsó ajtó felé kezdett vonszolni. - Hé, mi a fenét képzelsz te magadról? Engedj már el! - kiabáltam Edwarddal.

- Hogy én mit képzelek magamról? Az eszem megáll, még ő kér számon engem, mikor csak úgy faképnél hagytál minket, és egyszerűen nem vagy hajlandó még csak szóba állni sem velünk? Mit tettem, hogy ilyen gyerekem lett?

- Miről beszélsz? Milyen gyereked, ha jól emlékszem ti annyira vigyáztatok a gyereketekre, hogy elrabolta valaki. Komolyan tudni akarod, hogy miért kerüllek titeket? Hát tessék, mert az agyamra mentek az állandó elvárásaitokkal - mondtam ordibálva, és közben éreztem, hogy a többiek már kint állnak. - Én nem az a kislány vagyok, akit anno tíz éve elvesztettetek, már felnőttem és a saját utamat járom, akár tetszik ez nektek, akár nem. És tudod mit, egyszerűen felfogni sem vagyok képes, hogy választhatott téged Bella Jake helyett, egy ilyen pipogya alakot, aki csak siránkozni tud, és azt hiszi ő egy valaki, miközben csak egy nagy nulla. - Ekkor valami olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam. Edward lekevert egy hatalmas pofont, de olyat, hogy a jobb fülemre valószínűleg kisebb halláskárosodást szenvedtem, mégis annyira dühös voltam rá, és mindenkire - még Jake-re is, hogy hagyta -, hogy ész nélkül nekirontottam.
A haragom iránta elöntötte a józan eszem, és ütöttem ahol értem, abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha meghal, csak szenvedjen.

Mikor Emmettnek, és Jacobnak sikerült leszednie Edwardról, valaki hozzámért és reflexszerűen odafordultam - Bella volt az -, mire a reakcióm, egy mélyről jövő morgás volt. Éreztem, hogy minél előbb itt kell hagynom a bulit, hogy lenyugodhassak, ezért elfutottam, egyenesen az erdő legmélyére.

Miután sikerült valamennyire lehiggadnom, visszaindultam La Pushba. A Black ház felé vettem az irányt, de még senki sem volt otthon. Nem tudtam eldönteni, mit is tegyek pontosan, ezért összeszedtem az összes ruhámat, a táskámba pakoltam, majd elindultam lefelé, ahol a Black családdal találtam szemben magam. Sarah és Billy arcáról a döbbenet, Keemaya arcáról valami félelemmel teli csodálkozás rajzolódott. Jake arcáról tudtam a legtöbb dolgot leolvasni, nála az értetlenség mutatkozott meg. - Azt hiszem mindannyiunknak jobb lesz, ha elutazom Seattle-be, és veszek ki magamnak ott egy kis lakást, talán a szünetben, majd visszanézek ide, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Viszlát, és köszönök mindent, amit értem tettek! - mondtam, majd felkaptam a kabátom, és már mentem is kifelé, az ajtón.

Néhány száz méterre lehettem a háztól, mikor valaki elkapta a csuklómat, és megfordított a tengelyem körül. - Ezt nem teheted, csak mert kiborultál. Nem mehetsz el megint. Ne menekülj állandóan a gondok elől. - A hang, ami megszólított Jake-é volt, és tudtam, ha most nem mondok valami hatásosat, soha nincs menekvés ebből a helyzetből.

- De elmehetek, és nem menekülök, de tudod, elegem van már Cullenékből. És abból, hogy te is mindig utánam lebzselsz. Iszonyatosan idegesítő érzés, hogy folyton a sarkamban vagy, sokszor azt kívánom, hogy szűnjön már meg ez a bevésődés dolog, mert csak a terhemre vagy vele. - Ezzel sarkon fordultam, és elindultam Seattle felé, egy új élet reményében.

15. fejezet: Múlt és jelen

Sziasztok!

Megjött a friss! Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, de addig nem akartam feltenni a fejezetet, míg nincs benne mindaz, amit elakartam Nektek mondani. Remélem tetszeni fog Nektek, és az már most biztos, hogy a következő fejezet, egy hét múlva a blogon lesz!
Jó olvasást a fejezethez!

Puszi:)
Carly

UI: Elhelyeztem a történetben egy képet, Carly macijáról, remélem tetszeni Nektek:)


Több mint egy hónapja gubbasztok a szobámban, vagy járkálok a parton fel s alá, miközben egyfolytában Cullenéken jár az eszem. Mióta elrohantam tőlük, nem beszéltem egyikükkel sem, pedig Edward és Bella – külön engedélyt kérve Samtől –, még a Black házhoz is eljöttek, de nem voltam hajlandó lemenni, még a nappaliba sem. Igaz nem ez a teljes igazság, mert a szobámból kijöttem, csak velük nem voltam hajlandó találkozni. Ahelyett, hogy lementem volna, és a szemükbe nézek, inkább gyáván az ajtóm elé kucorodtam és onnan hallgattam a beszélgetésüket. Azt hiszem kissé besokalltam, a náluk eltöltött idő után.

Az első kirohanásomnál Jake még utánam jött, hogy szépen megbeszéljünk mindent, amivel az elején egyáltalán nem is volt gond. Egy-két nap után viszont már úgy kezeltek, ahogy egy családtagot, amivel nem lett volna gond, de azt is meg akarták szabni, hogy hova mehetek el, mikor és kivel. Edward egyenesen odáig jutott, hogy meg akarta tiltani, a továbbtanulásomat, azzal a gyengécske indokkal, hogy már velük élek, így azt kell tennem, amit ő vagy Bella mond. De mégis mit mondhattam volna, hogy fátylat rá, éljünk tovább úgy, ahogy eddig, és ezek után anyának és apának szólítom őket? Azon, a közös családi emléken kívül nem is emlékszem arra, hogy valaha is hozzájuk tartoztam.

Azóta a család többi tagja is próbált elérni, illetve közeledni, bár ők telefonon, de hiába, ha megláttam, valamelyikük számát a kijelzőn, kinyomtam, vagy a párnám alá tettem, hogy ne zavarjon annyira a csörgés. Első felindulásomban haza akartam menni, de ahogy Jake rám nézett, képtelen lettem volna itt hagyni, hiába voltam rá is nagyon mérges a történtekkel kapcsolatban. Ő nem kérdez, valószínűleg inkább kivárja, hogy saját magamtól kezdjek el róla beszélni. Egyedül róla derengett fel néhány emlék, ahogy kézen fogva sétálunk a tengerparton, ő ugyanolyan volt, mint most, míg én rózsaszín kis ruhában és pelenkával a fenekemen csimpaszkodom rajta. Homokvárat építünk, vagy éppen fogócskázunk az erdőben.

Ha a Cullen család nem is, más mégis eszembe jutott, például, hogy mennyi mindennel elhalmoztak, mert amennyire vissza tudok emlékezni rengeteg játékom volt, köztük egy hatalmas maci, lehetett körülbelül két méteres, de biztos, hogy ő volt az egyik kedvencem. Mindig elmosolyodom, mikor eszembe jut, ha jól emlékszem, Maci uraság volt a neve.

Keemaya lassan hazaér az iskolából, mostanság az ő társaságát is kerülöm, mert nem akarok rázúdítani semmit, abból, ami az életemben most történik, ehhez még túl kicsi. Sokszor hallom, mikor a szülei vagy éppen Jake rászól, ha be szeretne jönni a szobámba egy kicsit játszani, de most neki is az lesz a legjobb, ha nincs velem. Azt hiszem, jobb lesz, ha mikor Keemaya hazatér, én nem leszek itthon. Meglátogatom a kedvenc helyem, a tengerpartot. Felvettem, egy hosszú ujjú felsőt, és valami hozzá passzoló farmert, majd leszáguldoztam a lépcsőn egyenesen a kijárat felé. Mielőtt kiléptem volna, még magamra kaptam egy kabátot, mert odakint hűvös volt.
- Nessie – a név hallatán összerezzentem, rögtön Bella jutott eszembe, és az, ahogy első találkozásunkkor rám nézett - , nem lenne kedved segíteni nekem tortát sütni? Ma van a férjem születésnapja, és gondoltam, segíthetnél, már ha nincs éppen valami fontosabb dolgod.

Egy ideig nem vettem le a kezem a kilincsről, mert haboztam, de mivel nem akartam teljesen bunkónak tűnni, beleegyeztem. - Hát rendben, igazából csak a partra akartam menni, de segíthetek is. - Szépen lassan levettem a kabátot, majd felakasztottam a fogasra. - Viszont kérem – Sarah-ra pillantottam, aki igencsak szúrós tekintettel nézett rám -, mármint kérlek, ne szólíts Nessie-nek, az én nevem Carly.

- Rendben, ha ezt szeretnéd, de nekem a Ne... - újra rá néztem -, mármint a másik név is nagyon tetszik. - Igyekeztem egy mosolyt erőltetni az arcomra, és oda sétáltam a konyhapulthoz.

- És, milyen tortát készítünk Billynek a szülinapjára? - kérdeztem meg, mert imádom a tortákat.

- Feketeerdő, ez Billy kedvence, és a család is nagyon szereti. Akkor kezdjük, itt a robotgép, és a tojásfehérje. Addig kell verni, míg a hab teljesen kemény nem lesz.

- Am, és azt mikor fogom tudni, hogy jó vagy sem? - kérdeztem érdeklődve, mert soha nem csináltam semmilyen sütit, nekem ezen a téren az evés valahogy mindig jobban ment.

- Csináld egy ideig, és utána mutatok egy trükköt - mosolygott rám Sarah kedvesen.
Mialatt, igyekeztem, hogy a tojásfehérjéből minél előbb kemény hab legyen, újra elkezdtünk Sarah-val beszélgetni, teljesen hétköznapi dolgokról, mint Keemaya egészségi állapota, Jake és én, meg persze a suliról. - Melyik szakot is választottad? - érdeklődött, miközben a piskótatésztát keverte.

- A jogot, de még kérdéses a dolog, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel. Az elmúlt pár hétben olyan dolgok történtek, amire egyáltalán nem számítottam és megemésztenem sem könnyű őket. - Néztem ki az ablakon elmerengve.

- Arra nem gondoltál még, hogy beszélned kellene a szüleiddel? - kérdezte.

- Apámnak már mesélem róla, de anyát nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné a dolog, a testvéreim pedig Isten tudja, merre járnak a nagyvilágban. - Vontam meg a vállam. Sarah megkért, hogy hagyjam abba, amit csinálok, és adjam neki oda azt a kancsó vizet, ami pont a hátam mögött volt. Megfordultam, majd vissza, de a hab, amivel annyit szenvedtem eltűnt. - Hé, hol a munkám? - Sarah felpillantott – csak most vettem észre, hogy keze a fejem felett van -, mire én is, és először nagyon megijedtem, de miután láttam, hogy a hab teljesen kemény, így nem szándékozik a tálból a fejemre esni, megkönnyebbültem, és ugyanolyan nevethetnékem támadt, mint neki. Miután már mindketten lecsendesültünk, folytattuk a beszélgetést.

- A szüleid alatt, igazából Bellára és Edwardra gondoltam. Nem mehetsz el úgy, hogy még csak egy szót sem váltottatok. Szeretnek téged, még ha nem is hiszed el. Ez a tíz év teljes kínszenvedés volt mindenki számára, és ezalatt nem csak Bellát és Edwardot értem.

- Tudom, hogy ők a szüleim, de a nevelő szüleimet sokkal közelebb érzem magamhoz, mint az igaz szüleimet, hiába tudtam már kiskoromban is, akikkel élek nem a vér szerinti rokonaim - mondtam, miközben figyeltem, ahogy Sarah beteszi a piskótát sülni a sütőbe.

- Gyere, üljünk le ide – mutatott az ebédlőasztalhoz -, mert a piskótának úgyis kell idő. Fogalmam sincs, mennyit tudsz pontosan, de ha nem gond, elmesélek néhány dolgot, csak, hogy tisztábban láss. - Bólintottam, és ő már kezdett is mesélni.

- A fiam tizenöt volt, mikor beleszeretett egy forksi lányba. A lány eközben beleszeretett, az egyik osztálytársába, akiről később kiderültek dolgok. Jake sokáig küzdött érte, és mellette volt a bajban, ahogy a falka is. A lány két fiú közt őrlődött, végül mégsem Jake-et választotta, de a fiam még ekkor is vele maradt, hiába fájt a szíve, hogy szerelme mást választott. A lány és a fiú esküvője után egy hónappal, megszületett a lányuk, Renesmee Carlie Cullen. Jake össze volt törve, mert azt hitte, az, akibe szerelmes eltávozott az élők sorából a szülés alatt, ám nem így történt, mert a lánygyermek, akinek Bella életet adott, visszaadta az én fiam életét is – ekkor Sarah kezét a kezemre tette, és könnyes szemmel folytatta -, ez a csoda voltál Te. - Furcsa volt mindezt hallani, hiszen Jake eddig sohasem beszélt arról, hogyan is ismerte meg Cullenéket. A jelző megszólalt, mert letelt a sütésre szánt idő, ezért átvonultunk újra a konyhába, miközben igyekeztünk eltüntetni szemünkből a nemrég kicsordult könnycseppeket.

- Miután megszülettél, alig láttuk Jake-et, ritkán járt haza aludni, de addig is, míg félholtan az ágyba nem dőlt, csak rólad áradozott. Még nem is ismertünk, de máris a szívünkbe zártunk, főleg mivel visszahoztad Jake-et az élők közé, már a puszta létezéseddel. Őszintén szólva, én először nem tudtalak hova tenni, mert még csak pár hónapos voltál, mégis úgy néztél ki, mint egy három éves, ám agyilag még érettebb. Nem lehetett olyat mondani neked, amire ne tudtál volna egyből valami frappánsat válaszolni. Egy nagyon édes, cserfes kislány voltál. Öröm volt látni titeket a fiammal. Mikor veled volt, egyszerűen nem lehetett lehervasztani a mosolyt az arcáról - mosolygott Sarah is, de egyik pillanatról a másikra hirtelen elszomorodott.

- Egy nap, kétségbeesetten jött haza, és azt mondta, valaki elvitt téged. Napokon, heteken, sőt hónapokon át, éjjel-nappal csak utánad kutattak, de nem találtak. Attól a naptól kezdve Jacob mosolya eltűnt, aztán kis idő múlva, mikor már minden reményt feladtak, Cullenék elköltöztek, mert a szüleid, bármennyire is nem akarod, hogy azok legyenek – nézett rám Sarah, mire én lesütöttem a fejem -, nem bírták azon a helyen tovább, minden arra emlékeztette őket, ami történt. Azon a napon még egy darabot kitéptek a fiam szívéből, és végképp elvesztettük. Hosszú ideig még átváltozni sem volt hajlandó, és rossz volt ránézni is. Végül nemrég egy nap, újra hatalmas mosollyal jött haza, mert tudta, ismét megtalálta a másik felét. A Te felbukkanásod ismét visszaadta a fiamat, és ezért, amíg élek hálás leszek, mert nem csak téged, de veled együtt a legjobb barátját is visszakapta. Tudom, nehéz mindezt megértened, vagy elfogadnod, mert akár akarod, akár nem, ahogy Jake az életed rész, úgy Cullenék is. Én azt javasolnám, beszélj velük, de mivel nagyon úgy tűnik, sokban hasonlítasz rájuk, ha úgy döntesz, kell még egy kis gondolkodási idő, menj el arra az iskolára, és mikor készen állsz, gyere haza és keresd meg őket! Biztos vagyok benne, hogy ők itt lesznek.

Sarah-val még bekevertük a krémet, és hagyta, hogy én fedjem be vele a tortát. Szó se róla, ahhoz képest, hogy félig vámpír vagyok, a kézügyességem hihetetlenül csapnivaló. Ennél rondább tortát, azt hiszem még életemben nem láttam, legalábbis kívülről, mert a belseje biztosan nagyon finom, de Sarah ragaszkodott hozzá, hogy így hagyjuk. Azt mondta a lényeg nem a külső, hanem ami alatta van, és az, hogy szívből csináltuk. Mivel tetőtől-talpig krémes lettem, felmentem letusolni és átöltözni, mielőtt a többiek hazaérnének. Zuhany közben Sarah szavai jártak a fejemben - „Én, azt javasolnám, beszélj velük, de mivel nagyon úgy tűnik, sokban hasonlítasz rájuk, ha úgy döntesz, kell még egy kis gondolkodási idő, menj el arra az iskolára, és mikor készen állsz, gyere haza és keresd meg őket!” - Az egyik felem itt maradna, hogy tisztázzuk a dolgokat, a másik sikítva menekülne a dolgok elől. Bármit is szeretnék, előbb meg kell beszélnem Jacobbal, mert számomra az is fontos, amit ő akar.

Amint kész voltam, már indultam is lefelé, a lépcsőfordulónál még nagy levegőt vettem, és lesétáltam. A Black család az asztalnál ült, és éppen a vacsorához készülődtek. Sarah-n kívül mindenki kikerekedett szemmel nézte, ahogy én is elfoglalom a helyem az asztalnál, Jacob mellett. Látszott rajtuk, hogy nem tudják hova tenni a dolgot. Sarah letett mindent az asztalra, ám a többiek még mindig engem néztek, pedig a rengeteg gőzölgő étel nagyon ínycsiklandozó volt. - Jól van már, nem kell ennyire bámulni szegény kislányt. Igen hosszú idő után újra lejött hozzánk, és velünk eszik, de inkább a vacsorára fókuszáljatok, mert ki fog hűlni az étel.

Sarah mondandója megtette hatását, mert mind elkezdtünk enni. Kis idő múlva, már minden ment a megszokott kerékvágásban. Mint utólag megtudtam Billytől, Charlie sokat kérdezősködik felőlem, és szeretné, ha egyszer meglátogatnám, vagy amennyiben engem nem zavar, ő jönne el hozzám. Megígértem Billynek, vacsora után felhívom Charlie-t, hogy lefixáljak vele egy időpontot. Miután degeszre ettük magunkat a finom vacsorával, Sarah sejtelmesen rám mosolygott, és felállt az asztaltól.

- Lenne itt még valami, amit Carly és én készítettünk neked – nézett férjére -, csak egy kis meglepetés, remélem tetszeni fog. - Magamban csak annyit fűztem hozzá, hogy azt kétlem, miközben elmosolyodtam. Sarah kivette a hűtőből, majd az asztalra tette. Annyira zavarban voltam, hogy először nem is mertem felnézni, végül mégis megtettem.

- Sajnálom a díszítés nem valami szép, azt hiszem cukrász már nem lesz belőlem – mutattam a tortára -, tényleg sajnálom, sokkal szebb lenne, ha Sarah nem ragaszkodott volna, hogy maradjon így. - Pillantottam idegesen a lábamra.

- Nem az a lényeg, mi van kívül, hanem az, hogy mi rejtőzik belül. - Ahogy elnéztem Sarah-t és Billyt, csak remélni tudtam, hogy Jake és én is ilyenek leszünk egyszer a gyerekeink társaságában.

Miután a torta háromnegyedét befaltuk, megígértem Keemayának, hogy holnapután, csak mi ketten csapunk egy lányos bulit, és elmegyünk vásárolni egy-két dolgot. Mielőtt aludni mentünk még fel kellett hívnom Charlie-t a másnappal kapcsolatban, ezért el is kértem Billytől a telefonszámát. Billy kölcsönadta a mobilját, hogy felhívhassam. Felvettem a kabátom, és kimentem, hogy odakinn beszélhessek Charlie-val. Megnyomtam a hívás gombot, a fülemhez tettem a készüléket, és vártam, hogy felvegye. A harmadik csörgés után, már épp úgy voltam vele, hogy leteszem, mikor valaki beleszólt. - Billy, az Istenit, ne hívogass folyton! Tisztában vagyok vele, hogy néhány nap múlva fontos horgászni valónk van, szóval jó éjszakát! - Mielőtt letette volna észbe kaptam, hogy talán bele kellene szólnom.

- Am, helló! Elnézést a késői zavarásért, én Carly vagyok. B...Billy azt mondta, hogy találkozni szeretne velem, és arra g...gondoltam, ha ráér, akkor holnap meglátogathatnám, ha nem zavarok. - Te jó ég, mit összedadogok, még azt hiszi itt nekem, hogy retardált az unokája.

- Ó, szia! Ne haragudj cs...csak azt hittem Billy az, mostanság halálra idegesít, az állandó telefonálásaival. T...természetesen nem zavarsz, gyere csak nyugodtan, amikor szeretnél. Tudod merre lakom, vagy elmenjek érted?

- Köszönöm nem kell, megoldom, Jake-nek egyébként is a városban van dolga, ha szépen megkérem, biztosan elvisz Önhöz.

- Rendben, akkor holnap délelőtt várlak. Jó éjt! Szia!

- V...viszlát! - Ahj, már megint ez a hülye dadogás, nyomtam ki a telefont, miközben bementem a házba.

A konyhában már senki sem volt, így lekapcsoltam a villanyt, és felmentem a szobámba. Éppen a holnapi napon gondolkodtam, mikor a szobámba léptem, aztán felkapcsoltam a villanyt, majd megfordultam, és mivel nem vártam, hogy bárki is legyen a szobában, mikor megláttam Jake-et az ágyon, felsikkantottam.

Felült, majd leugrott az ágyról. - Szóval holnap délelőtt a városban van dolgom? - Préselte hozzám magát. Mióta kirobbant ez a Cullen vagyok dolog, nem beszéltem Jake-kel, emiatt teljesen elszoktam a teste melegétől, csókjaitól, és attól a ténytől, mi tör rám, ha a közelemben van. A holnapi találka már rég tovaszállt, helyét átvette az az érzés, amit Keemaya szülinapi bulija után, ott az autóban éreztem. Megszólalni nem tudtam, ezért csókoltam, amilyen hevesen csak tudtam, folyton arra az érzésre gondoltam, és csak az járt a fejemben, hogy újra érezni akarom.

Különböző képek lebegtek a szemem előtt, olyanok, amik már megtörténtek kettőnk között, és olyanok is, amik még nem, de már nagyon szeretném. Ahogy az arcához értem, először észre sem vettem a bizsergést, csak mikor Jake egyre szenvedélyesebben ölelt. Ekkor esett le a dolog, ő is ugyanazt látja, amit én, mert minden heves mozdulat, amit elképzeltem, az életben tettek követték. Tetszett a dolog, de rémisztett is, ezért ellöktem Jake-et. – Kérlek, mondd azt, hogy mégsem láttad. - Vált esdeklővé a hangom, de nem néztem rá, inkább teljesen elvörösödtem.

- Láttam, és nem sajnálom, mikor kicsi voltál is folyton megmutattál mindent. Nem akarom, hogy ez mostanra megváltozzon. - Újra közel jött hozzám, mire elhajoltam tőle.

- Igen? És már akkor is ilyen erősen, csak felnőtteknek ajánlott képek keringőztek a fejemben kettőnkről? - mondtam, és közben próbáltam kerülni a pillantását.

- Nem, akkor inkább, a macid, a családod és a játékok körül forgott az agyad, viszont ezt a képességed már abban az időben is imádtam. Amikor még nem tudtál beszélni, mindenkivel így kommunikáltál, de aztán elkezdtél csacsogni, amit ugyanúgy szerettem, mégis rengetegszer néztél mélyen a szemembe, majd helyezted apró kezed arcomra, és vittél el a leggyönyörűbb helyekre, amikre csak vágytál. Igaz, ez legtöbbször egy játékvárat jelentett, ahol kedvünkre szaladgálhattunk – mosolyodott el, amire egy fintor volt a válaszom -, de nekem az volt akkor a legszebb. Örülnék, ha ez nem szűnne meg, szeretném tudni, mit gondolsz, akkor is mikor éppen elmélyedsz a gondolataidban. Kérlek, engedd meg, hogy néhanapján belelássak a fejedbe – hajolt le hozzám, és nyomta homlokát az enyémnek -, mert tudnom kell mi az, amire vágysz, és mivel tehetlek boldoggá. Rendben? - Mit is tehettem volna mást, ha őt ez teszi boldoggá, hát legyen, így bólogattam.

Legszívesebben folytattam volna, amit az előbb elkezdtünk, de a hatalmas ásításom után mindketten úgy döntöttünk, jobb, ha kialszom magam. - Gyere! - Jake, magával húzott az ágyra, majd jó szorosan magához ölelt, amivel teljesen felmelegített.

Rengeteg kérdés keringett a fejemben, de Jake karjaiban mindet elfelejtettem, inkább átadtam magam az édes tudattalan állapotnak, vagyis reméltem, hogy az lesz, de még álmaimban is Cullenék körül forgott minden.

A reggel hamar elérkezett, talán túl hamar is. Mikor Jake elkezdett mocorogni azonnal felébredtem. Hátrafordultam, hogy megnézzem mennyi az idő. Lesújtva vettem tudomásul, hogy még legalább egy óra alvás járt volna. Szép lassan felkeltem, és kibattyogtam a mosdóba. Jake pár perc múlva jött csak utánam, mikor már a fogamat mostam. - Ideges vagy? - Szúrós tekintettel a tükörbe néztem, mire elmosolyodott.

- Miért lennék, talán valami oroszlánbarlangba tartok? - kérdeztem pökhendi stílusban, miközben a gyomrom egy gombócban volt az idegességtől. Az igazság az volt, hogy ennél idegesebb még életemben nem voltam. Találkoztam már Charlie-val, de eddig csak Cullenék rokonaként, és nem úgy, hogy tudatában voltam, ő a nagyapám. Igazából eddig még nagyszüleim sem voltak, így abban sem voltam biztos, hogy álljak hozzá. Vele talán könnyebb lesz megértetnem magam.

Felöltöztem, majd lebattyogtam a lépcsőn. Mielőtt az utolsó lépcsőfokra léptem volna, hirtelen visszafordultam, Jake pedig majdnem rám esett. - Ilyenkor kell valamit vinni ajándékba, vagy ez hogy működik ezen a földrészen? - Estem kétségbe, mert ez teljesen kiment a fejemből, ha üres kézzel állítok be, talán bunkónak fog tartani. Jake egy vállrántással elintézte az egészet, amitől csak még jobban összerándult a gyomrom.

- Sütöttem egy kis csokis kekszet, és már csomagoltam is egy tányérra néhány darabot, azt elviheted Charlie-nak. - Mosolygott rám, még álmoskásan Sarah. Leültem az asztalhoz, de az idegességtől csak pár falat ment le a torkomon, inkább csak játszottam az elém rakott étellel. A reggeli alatt végig éreztem magamon Jake figyelő tekintetét. Miután ő végzett a reggelivel, nem is húztunk sokáig az időt, hogy elinduljunk. Útközben Keemayát kitettük a sulinál, majd tovább hajtottunk, Jake megmutatta hova kell bemennie, sőt mint kiderült, még valami Port Angelesbe is el kell mennie, néhány dolgot beszerezni.

Néhány utcával arrébb, befordultunk balra, majd valahol annak az utcának a közepén leparkoltunk egy ház elé - a színéből ítélve, ez valamikor talán fehér ház lehetett, mára viszont átváltott valami beazonosíthatatlan szürkés árnyalatba. - Akarod, hogy bekísérjelek? - kérdezte Jake, miközben a házat néztem.

- A-a, azt hiszem, megoldom egyedül is. Nem fognak élve felfalni - erőltettem mosolyt az arcomra, majd nyomtam egy puszit Jake arcára -, legalábbis remélem - mondtam még utólag halkan, miközben kiszálltam a kocsiból.

- Kicsim - nyúlt utánam Jake -, csak nyugi, Charlie jó fej, nem lesz semmi gond, légy olyan kis cuki, mint velem szoktál lenni, és semmi gond nem lesz.

- Hát érdekesen néznénk ki, ha bevetném neki a bájaimat, ahogy neked szoktam - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire egy csókot kaptam viszonzásul.

- Látod, megy ez, de a bájaidat, inkább tartsd meg nekem, ha lehet. - Csípett a fenekembe, mire azonnal tűzrózsák keletkeztek az arcomon. Szép lassan sétáltam a lépcső felé, és közben hozzáértem az arcomhoz, szabályosan lángolt a bőröm, az előbb történtek miatt. Elkezdtem legyezni magam, hátha gyorsabban eltűnnek az arcomról az árulkodó jelek, de valahogy erősen kételkedtem abban, hogy három lépés alatt ez sikerülni fog.

Vettem egy hatalmas levegőt, a bejárati ajtó előtt, majd bekopogtam, és vártam. Nagyjából egy perc múlva, már nyílt is az ajtó, és Charlie állt velem szemben, ugyanolyan álmos fejjel, mint amilyen Sarah-nak is volt, azonnal elmosolyodtam.

- Jó reggelt, tudom nem beszéltünk meg konkrét időpontot, és elnézést kérek, ha esetleg felkeltettem...

- Semmi gond, már egy ideje fent vagyok, csak még nem sikerült teljesen magamhoz térnem. Miért olyan piros az arcod, talán futottál? - Nézett rám Charlie.

- Am, dehogy ez csak...hát ez hosszú történet, hoztam sütit. - Mutattam fel a tányért.

- Ó, milyen hülye vagyok, ne haragudj, csak tudod, nem sokszor fogadok vendégeket, így hajlamos vagyok megfeledkezni az illemről. Gyere beljebb, kérlek, ne nézz körül, mert nagy a rumli, és mint örök agglegény hajlamos vagyok megfeledkezni a rendrakásról, rég járt már nő a házban, hogy rendbe szedjen egy kicsit. - Ne értettem, miért szabadkozik ennyire, hiszen a lakás tiszta volt, bár tény, hogy akadt egy-két ing a székeken, de ezt bármelyik házban elnézték volna. - Hú, jó illata van a sütidnek – mondta, miközben beinvitált a konyhába. - Kérsz valami innivalót? Van itthon - mondta, miközben bekukkantott a hűtőszekrénybe, majd gyorsan be is csukta - víz.

- Köszönöm szépen, egy pohár víz most igazán jól esne - mosolyogtam, miközben rájöttem Charlie tényleg igazi agglegény. Mialatt ő vizet töltött egy pohárba, én levettem a fóliát a tányérról, és az asztalra tettem a sütit.Charlie elém tette a vizet, majd közvetlenül mellettem helyet foglalt az asztalnál. Ezután hosszú hallgatás következett mindkettőnk részéről. Nagyjából öt-tíz perc telhetett el így, végül Charlie elvett egy sütit, és elkezdte majszolgatni. - Hm, finom ez a süti - mormogta teli szájjal.

- Köszönöm, majd megmondom Sarah-nak, hogy ízlett Önnek - mondtam, majd tovább piszkáltam a pohár oldalát, miközben néha belekortyolgattam.

- Én azt hittem te sütötted - szólalt meg kis idő múlva.

- Szerintem egyikünk sem élné túl, ha én egyedül állnék neki sütni - vágtam rá, ami Charlie-nak annyira tetszett, hogy alig bírta abbahagyni a nevetést, egy idő után már vele nevettem. - Az én reszortom inkább a főzés, abban tényleg jó vagyok - mondtam, miután teljesen abbahagytuk a nevetést.

- Én csak ezekben a gyors kajákban vagyok jó, tudod, amit kiveszel a hűtőből, beteszed a mikróba, vársz öt percet, és már készen is van. Néha napján azért betérek a nem messze lévő étkezdébe, hogy egyek valami normális ételt is, de így egyedül már az sem olyan jó. - Azonnal támadt egy ötletem, amivel talán oldhatnánk a feszültséget kettőnk között.

- Mit szólna hozzá, ha készítenék valami laktató finomságot? Ki is találtam valamit, ami talán a kedvére lehet.

- Te főzni akarsz nekem, hiszen nem is ismersz. És kérlek, ha lehet, tegezz, mert nem vagyok én olyan öreg, mint amilyennek kinézek.

- Rendben. Igen, szeretnék főzni neked valami finomat, hogy ne csak folyton azokon a mélyhűtött vackokon élj.

- Hát legyen, de figyelmeztetlek, rendkívül könnyen képes vagyok hozzászokni, a házi koszthoz - mosolyodott el.

- Akkor indulhatunk? - Álltam fel az asztaltól. Gyorsan átgondoltam, hogy mi az, ami a legutóbb sikert aratott, kicsit átalakítottam a receptet az itteni ízlésnek, majd megkérdeztem Charlie-t, a városban merre lehet friss húst, és más hozzávalókat kapni.

Nagyjából egy óra alatt minden hozzávalót beszereztünk, sőt több mindent is, mint amit eredetileg terveztünk. Charlie úgy gondolta, ha már egyszer elmegy vásárolni, rendesen feltölti a hűtőt. A boltban egy hölgy nagyon felbosszantott, mikor lekorholta Charlie-t, amiért ilyen fiatal barátnője van, egyenesen perverznek titulálta, és ez tényleg feldühített, ezért nem is hagytam szó nélkül; rám nem jellemző módon osztottam ki a nőt, majd sarkon fordultam, és faképnél hagytam. Viszont egészen Charlie konyhájáig visszaemlegettem. - Az emberi butaság határtalan, de most komolyan - oldalra pillantottam, és meglepve tapasztaltam, hogy Charlie jókat kuncog, miközben a történteken puffogok -, téged nem zavar? - Már egyáltalán nem éreztem magam zavarban mellette, ez valószínűleg főleg azért lehet, mert ő nem vár el tőlem semmit. Visszafelé jövet, még a rendőrségre is beugrottunk, mert el kellett valamit intéznie. Látszik, hogy még most is nagyon szeretik a volt munkahelyén. Bátran mondhatom - igaz, csak pár óra elteltével -, hogy kedvelem Charlie-t, hasonló érzésem támadt, mint mikor először találkoztam Bellával.

- Engem egyáltalán nem zavar. Azt gondolnak, amit csak akarnak, mi tudjuk az igazságot. Akár hiszed, akár nem, sokban hasonlítasz a lányomra, persze van benned Edwardból is, de főleg Bella vagy - válaszolta, még mindig mosolyogva.

- Igen... ezt már mondták, főleg az elmúlt pár hétben. - Fordultam a konyhapult felé, és erőteljesen a húsra próbáltam koncentrálni. Újabb kínos csend állt be közöttünk, miközben a páclevet készítettem össze.

- Hogy vagytok Jake-kel? Remek srác, mindig is kedveltem. Reméltem, egyszer a család tagja lehet, bár arra nem számítottam, hogy az unokámmal hozza majd össze a sors - törte meg Charlie a csendet.

- Igen, Bellával kétségkívül könnyebb dolga lett volna, mint velem, de ezt hozta ki a kocka. Tudom, hogy Bella a lányod, és valószínűleg beszámolt a történtekről, de a Cullen család számomra kicsit túl sok. Még alig ismerem őket, és Edward például már szabályokat akart állítani. Furcsán hangzik majd, amit mondani fogok, de esküszöm neked, így érzek. Csak pár órája találkoztunk újra, mégis jobban kötődöm hozzád, mint hozzájuk néhány hét után. Rajtad érzem, hogy nincsenek elvárásaid, amiknek meg kell, hogy feleljek, így egyedül a nevelőapámnál éreztem eddig. Ő mindig hagyja, hogy a saját utamat járjam. Szerinte az ember csak a saját hibáiból tanulhat, ha előírják neki, mit kell tennie, az egész már egy veszett ügy - fakadtam ki nagy hévvel. - Na jó, ennek szüksége van tizenöt percre a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, és utána lehet is sütni. - Csomagoltam be a zacskóba, majd betettem a hűtőbe.

Leültünk a nappaliba, hogy kivárjuk, míg a hús bepácolódik. - Említetted a nevelőapádat, és ha jól vettem ki a szavaidból, nagyon közel állsz hozzá. Tudod mit, tegyük félre egy kicsit Cullenéket, és mesélj a családodról, szeretném jobban megismerni, azokat, akik eddig neveltek.

- Azt hiszem, ez nem lesz hosszú mese - mondtam, mialatt babrálni kezdtem a nadrágom szélét.

- Az anyukám, és a testvéreim szerint sohasem tartoztam a családhoz, egyedül apa fogadott el még akkor is, ha nem a vér szerinti gyereke voltam. Vele is veszekedtünk néha, de ő soha nem vágta a fejemhez, hogy utál, esetleg megvet, mert nem az ő családjából származom. Majd egyszer, ha sikerül elvégeznem az iskolát, és lesz elég pénzem, szeretném elhozni ide, hogy velem éljen, mert nagyon hiányzik, és nem akarom egyedül hagyni. Nagyon beteg, és megőrülnék, ha az idő alatt történne vele valami, míg nem vagyok mellette. - A mondat végét, csak elhadartam, mert éreztem, ha normál tempóban folytatom, megremeg a hangom.

- Megkérdezhetem, hogy milyen betegsége van apukádnak, persze, ha nem akarsz, nem kell rá felelni - szabadkozott egyből Charlie.

- Igen, megkérdezheted. Rákos, úgy fél éve diagnosztizálták nála a betegséget. Nekem konkrétan nem mondta el, magamtól figyeltem fel pár tünetre, végül utánanéztem az interneten, és ezt adta ki.

- Értem, és nagyon sajnálom! - Jött újra zavarba Charlie. Úgy döntöttem, megkímélem magunkat, az újabb kínos csendtől, ezért gyorsan felpattantam.

- Ahogy elnézem, a húsnak szánt pácidő letelt, mit szólnál, ha bevágnánk a sütőbe, hogy minél előbb ehessünk?

Charlie-nak több sem kellett, már pattant is fel, legalábbis amennyire a kora ezt engedte neki. Kivettem a húst, majd serpenyőbe tettem, végül megtűzdeltem még pár hozzávalóval, és már ment is a sütőbe. Úgy gondoltam, míg a hús sül feltérképezem a környéket, mert nem emlékszem, hogy Jake bármikor elhozott volna erre, Charlie fáradtnak látszott, így megkíméltem attól, hogy el kelljen kísérnie.

Kiléptem az ajtón, majd elindultam az út felé. Pár lépés után meggondoltam magam, és mégis a ház háta mögött elterülő erdő irányába mentem. Nagyjából tíz, vagy tizenöt perce sétálhattam, mikor megálltam egy fánál, és leültem a tövébe. A csend, ami körülvett, teljesen megnyugtatott, mélyeket szippantottam a levegőből. Rájöttem, hogy nagyon hosszú ideje nem voltam már ilyen megnyugtató környezetbe. Kezem az avaron pihent, mikor megéreztem valami puhát, és selymeset. Lepillantottam, és egy édes ki nyuszi talált meg. Cuki volt, ahogy az orrocskáját folyton felhúzta. - Hé, de kis édes vagy! - mondtam, miközben az ölembe raktam. Ismét ellazultam, becsuktam a szemem, és közben simogattam a nyuszi pihe-puha szőrét. A csendet hirtelen valami hangos doboláshoz hasonló váltotta fel. A ritmusa érdekes volt, és ismerős. Nem nyitottam ki a szemem, mert arra számítottam, úgyis hamar elhalkul, élvezhetem tovább a csendet, és tényleg a hang teljesen eltűnt, ám helyette valami más vette át a helyét.

Sziasztok!

A fejezet, már Beánál van, amint átnézte, és visszaküldte felteszem:)
Puszi:)
Carly