16. fejezet: Bűntudat

Sziasztok! Mint azt az előző héten ígértem, meghoztam a legújabb fejezetet:) Remélem tetszik, majd Nektek! Jó olvasást!
Puszi:)
Carly


A számat elöntötte egy forró fémes íz, és egyszerűen képtelen voltam abbahagyni, amit éppen csináltam. Mikor az éhségem csillapodott végre, egy külső zaj mégis megzavart, amitől azonnal észhez tértem. A nyuszi, amit az előbb simogattam, most holtan feküdt a kezeim között. A bundája tiszta vér volt, a nyaka pedig el volt törve. Ijedtemben nem tudtam, mit tegyek, ezért turbó sebességgel elkezdtem ásni egy gödröt. Mikor már kellően mélynek találtam, abbahagytam az ásást, és a nyuszi élettelen testét óvatosan a gödör mélyére helyeztem, majd betemettem. Felálltam, és elindultam vissza a ház irányába. Az első pár lépésnél még bizonytalan voltam, de utána már pontosan tudtam, merre kell mennem. Úgy éreztem, mintha figyelnének, ezért folyton a hátam mögé néztem. Egy ilyen hátra tekeredés közben sikerült megbotlanom egy kiálló fagyökérben, szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy a kezeimet magam elé tegyem, így legalább nem arcra estem, de az abban a pillanatban elém táruló látvány sem volt megnyugtató. Észre sem vettem eddig, hogy a kezem csupa vér lett. Azonnal felpattantam, és igyekeztem úgy átvizsgálni a ruhámat - még több vér után kutatva -, hogy ne maszatoljam jobban össze magam. Szerencsére a nyuszi véréből csak a kezemre jutott, ezért igyekeztem azt eltüntetni. Mikor visszaértem a házhoz, nem mentem azonnal előre, hanem hátul próbáltam valami vizet keresni, hogy eltüntessem szörnyű tettem bizonyítékát. A hátsó ajtó mellett találtam egy slagot, amiben szerencsére víz is volt. Áldottam Charlie-t, hogy nem zárta el a kinti csapot ezekben a hideg időkben sem. Mikor végeztem a kézmosással, benéztem az ablakon; Charlie még mindig aludt, ekkor vettem észre, hogy van még mit eltüntetnem, hiszen az ki is ment a fejemből, hogy ivás közben a szám is tiszta vér lett, így azonnal visszaiszkoltam a csaphoz, és szépen lemostam.

Mielőtt visszamentem volna a házba, ismét benéztem az ablakon, a bűnnek, amit elkövettem már semmilyen látható nyoma nem volt, nem úgy, mint a fejemben, mert az viszont csak ettől zsongott. Ahogy néztem magam az ablaküvegen keresztül, oldalra terelődött a pillantáson, egy fészer felé. Kíváncsi lettem, így habozás nélkül arra vettem az irányt. Óvatosan kinyitottam a fészerajtót, nehogy Charlie észrevegye, itt kint téblábolok, és a holmijai között turkálok, de az ajtó olyan réginek bizonyult, hogy bármennyire is próbáltam halkan kinyitni, csak megnyikordult. Azon nyomba körbenéztem, de semmi mozgást nem láttam a házban, ami azt jelezte volna, hogy valaki észrevette mire készülök éppen. Beosontam, de az ajtót nyitva hagytam, ha bármi gond lenne, hamar ki tudjak iszkolni. Sok minden nem volt a fészerben, csak pár bontatlan festékes doboz, és ahogy elnéztem az évszámot, jó pár éve vették őket. Újra körbepillantottam, és megláttam egy zöld ponyvával letakart autó nagyságú és formájú valamit.

Közelebb mentem, de mivel levenni nem akartam a ponyvát, ezért bebújtam alá. Egy gyönyörű - néhány évtizede, még piros, most már inkább rozsdabarna szívű -, 1950-es Chevy furgon került a látóterembe, ami még így rozzant állapotában is eszméletlenül szép volt. Nem is értem, Charlie egy ilyen pazar autót, miért a fészerben tart, itt szépen lassan az enyészeté lesz. Lehajoltam, hogy megnézzem a kerekek állapotát. Bátran megállapítottam, hogy nagyon jól bírják a helyben állást. Nem egy tipikusan mai autó, de ha az enyém lenne, biztosan nagyon vigyáznék rá, és a fészer közelébe sem vinném. Ahogy guggoltam, épp szemmagasságba került a Chevrolet felirat. Már kicsinek is babonás voltam, remegő kézzel érintettem meg a feliratot, hogy szerencsét hozzon, ebben a pillanatban valaki megszólalt. - Hát te mit csinálsz a ponyva alatt? - Ijedtemben fel akartam ugrani, ami nem tűnt túl jó ötletnek, mert azzal a lendülettel le is fejeltem a visszapillantó tükröt. - Jézusom, jól vagy? - Rántotta le rólam Charlie a ponyvát.

- Aha, tökéletesen - masszíroztam meg a fejem, ott ahol bevertem -, tudod, én ilyen félig lény vagyok, ezek nekem meg sem kottyannak. - Azt hiszem életemben nem hazudtam még ekkorát.

- Azt hittem, hallod, hogy jövök, mert én úgy tudtam, nektek kitűnő a hallásotok, és akármilyen kis zajt meghallotok. - Magasodott fölém Charlie, hogy megnézze a puklimat.

- Igazából, én még csak tanulom ezeket a dolgokat, és csak egyfelé vagyok képes figyelni egyszerre. Nagyon kell összpontosítanom, hogy meghalljam a settenkedést. Jut eszembe, mit keresel itt, az előbb mikor benéztem, még javában horkoltál - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben még mindig a fejemet masszíroztam. Fogalmam sem volt, hogy ilyen kemény az a tükör.

- Először is, nem settenkedtem, másodszor, ha emlékeim nem csalnak, és annyira talán nem vagyok még vén, de ez az én fészerem, harmadszor, időközben lejárt az idő, és megsült a hús. A nagy kérdés az, hogy te mit keresel itt bent? - Most rajtam volt a sor, hogy hosszú idő után számon kérjenek, és ez nagyon nem volt ínyemre, ezért gyorsan ki kellett valamit találnom.

- Am... én, az erdőben jártam, és mikor visszafelé jöttem, elestem. A kezem csupa sár lett, de nem akartam mindent összepiszkolni, így itt kint mostam kezet, mikor megláttam a fészert, és kíváncsi voltam, mi van bent. El kell, hogy mondjam, ez az autó egyszerűen gyönyörű, nem is értem, miért van itt, ezzel még simán villoghatnál az utcán. Na jó, egy kis helyrepofozás nem ártana neki, de vétek itt a sötétben tartani.

- Ez az autó, még anyá... - hirtelen Charlie-ra kaptam a tekintetem, a pillantásom szúrhatott, mert azonnal megváltoztatta mondandóját - Belláé volt. Mikor Edwarddal összeházasodtak, kapott tőle egy jobb és szebb autót, így erre már nem volt szüksége, de nem volt szívem a roncstelepre vinni. Még akkor vettem Bellának, mikor ideköltözött az anyjától.

- Ő Renée, ugye? - Rémlett, hogy Bella régebben mesélt róla, és a régi lakhelyéről, meg arról, hogy újra férjez ment az anyja, és most valahol Ausztráliában élnek Phillel.

- Igen, de ők most egy teljesen más földrészen élnek a férjével. - Láttam Charlie-n, hogy fájdalmasan érinti a dolog. - Ha akarod a kocsit, a tiéd. Szerintem, ha szólsz Jake-nek, akkor szíves örömest rendbe szedi neked.

- Ó, köszönöm szépen az ajánlatot, de nem lehet, jelenleg egyébként sem állok úgy anyagilag, hogy fenntarthassak egy autót magamnak. Viszont, ha majd egyszer lesz annyi pénzem, nagyon szívesen megvenném tőled - mosolyogtam rá, de a hatás nem aratott osztatlan sikert. - Mi a baj, valami rosszat mondtam?

- Dehogy, csak azt hittem, hogy majd neked adhatom, akkor legalább neked megmaradna valami belőlem. - Charlie arckifejezése teljesen megváltozott, az egész napos jókedvet most felváltotta valamiféle fájdalom, amit nem tudtam hova tenni.

Visszamentünk a házba. Kivettem a húst, próbáltam ugyanolyan szeletekre felvágni, hogy valamiféleképpen mutasson is az tányérom, majd mellé helyeztem a köretet. Charlie közben poharakat tett az asztalra. Mire nekiálltunk az evésnek, már bealkonyodott, így lámpafénynél folytattuk az vacsora elfogyasztását. Később, mosogatás közben, Charlie mesélt még a családfájáról, és a környező emberekről. Azt mondta, az ő generációja itt maradt, de a mai fiataloknak csak az számít, hogy minél messzebb kerüljenek az otthonuktól.

Nagyjából tizenegy óra felé köszöntünk el egymástól, de Charlie megígértette velem, hogy ezentúl sűrűbben meglátogatom. Őszintén szólva nem sokat kell emiatt noszogatnia, hiszen nagyon szívesen jövök el hozzá bármikor. Mire az ajtóhoz értünk, Jake is megérkezett, hogy hazavigyen.

Aznap este Jake-kel volt mit kitárgyalnunk, őt a leginkább az érdekelte, hogy mit is gondolok pontosan Charlie-ról. Igyekeztem mindent elmesélni neki, kivéve a nyuszis történetet, mert úgy gondoltam, ez annyira nem nagy dolog, hogy őt is beavassam, bár a lelkiismeret furdalás, amit a nyuszi megölése miatt éreztem hatalmas. Mikor egyes egyedül vagyok, folyton bevillan, ahogy a karjaimban tartom a szegény védtelen állatot, és eközben állandóan elönt az érzés, amit a vére okozott.

Az esetet követő második napon érdekes dolog történt velem. Éppen a nappaliból tartottam vissza a hálószobámba, hogy felöltözzek, mikor Jake elsétált mellettem. Mivel ő sohasem használ parfümöt, csak még furcsább volt a dolog. Ahogy Jake elhaladt mellettem, egy édes illatfelhő csapta meg az orromat, és újra hallottam a dobolást. Megfordultam, és azt hittem rosszul látok. Jake éppen a cuccait pakolta, és közben egy ér a nyakán kidudorodott, amit egy átlagos ember nem vett volna azonnal észre. Megijedtem, mert képek kezdtek el pörögni a fejemben, hogyan is tudnám a leghatékonyabban leteperni Jake-et, hogy ne ordítson, miközben én a fogaimmal feltépem vékony kis bőrét, és kiszívom belőle lüktető vérét. Már épp közelítettem felé, és megnyaltam számat, mikor felém fordult, és elmosolyodott, ekkor tisztult ki minden, és ahelyett, hogy megöltem volna, inkább megöleltem. A biztonság kedvéért aznap és még pár napon keresztül megkértem, hogy aludjon a lenti szobában. Szerencsére nem kötött bele az indokba, ami a női gondokra való hivatkozás volt, mert pontosan tudja, hogy ebbe az időszakban kész házisárkány tudok lenni.

Charlie már az első találkozásunk másnapján felkeresett, hogy találkozni szeretne velem, de akkor éppen más dolgom volt, utána pedig jobbnak láttam tőle is távol tartani magam, mert nem szeretnék senkit bántani. Másfél hét elteltével úgy láttam, hogy kellően tudom kontrollálni magam egy újabb találkozóhoz. Jake most nem ért rá, így inkább futottam egy keveset, hátha azzal is tudok segíteni magamon. Charlie úgy gondolta, talán érdekel majd a vadászat, és nem is hitte, hogy ezzel milyen határokat feszeget nálam. Az egész napot a szabadban töltöttük, fent a hegyen. A táj egyszerűen gyönyörű volt, és szerencsémre egyetlen állat sem jött a közelünkben, így megtakarítottam magamnak egy jókora magyarázkodást.

A következő hét zsúfolt volt, többször is át kellett ruccannom Seaettle-be, hogy megnézzem az iskolát, és beszéljek a dékánnal. Abban maradtunk, hogy a jegyeim alapján szívesen látnának az iskolájukban, de konkrétumokat még nem beszéltünk meg. Charlie meghívott egy egész napos horgászatra a Black családdal. Mint kiderült, még Keemaya is ügyesebb nálam. Ő három halat fogott, én egyet sem, sőt nekem sikerült egy botot végleg a tenger fenekére süllyesztenem az ügyetlenségemmel, amiből hatalmas nevetés kerekedett.

Közeledett Charlie születésnapja, én pedig igyekeztem a kedvére tenni, ezért úgy döntöttem, hogy szervezek számára egy amolyan elő szülinapi bulit, mert arra számítottam, hogy Cullenék úgyis csinálnak neki egy nagy hacacárét, legalábbis Alice-ből ezt néztem ki leginkább. Azért igyekeztem mindenkit idecsődíteni, még Cullenéket is meghívtam, hiába kívántam őket a hátam közepére. Küldtem egy e-mailt Esmének, hogy szeretettel várom őket a Charlie tiszteletére rendezett szerény kis összejövetelen. Ideges voltam az e-mail miatt, de Esme most sem hazudtolta meg magát, mert szíves örömest elfogadták a meghívásomat, viszont mint kiderült, csak négyen jönnek el a partira, mivel Rosalie, Alice, Jasper és Carlisle nincsenek az államokban. Először arra gondoltam, talán apámat látogatták meg, mert romlott az állapota, de vele két napja beszéltem, és semmi ilyenről nem szólt.

Az elő szülinapi buli elérkezett, és én jóval idegesebb voltam az átlagosnál. Szerettem volna, ha minden a tervek szerint zajlik, de úgy tűnik az Istenek összefogtak ellenem. Először is az ajándék, amit Jake-kel együtt készíttetettünk, egy óra volt, amibe ezt szerettük volna karcoltatni: - Szeretettel, Carlytól és Jake-től, ehelyett ez a felirat díszelgett rajta: - Szeretettel Carlytól és Jamestől. Jake persze jót nevetett rajta, miközben én dúltam-fúltam. A második, a torta volt, valamiért a cég, akik készítették nem a jó helyre szállították ki, így mi Charlie tortája helyett, egy Kristin nevű lány tizennyolcadik szülinapjára szánt férfi nemi szervet formázó tortát kaptunk. Ez volt az a pillanat, amikor teljesen feladtam volna az egészet, ha nincs ott Jake, és nem oldja meg a helyzetet. Szerencsére a torta tulajdonosa a városban lakott, így Jake elkocsikázott hozzájuk, és sűrűn bocsánatkérések közepette kicserélte a tortákat.

Mindenki ott volt a partin, és a végére egészen jól összeállt a dolog, kivéve egy valamit. Cullenék, legfőképp Edward, egész nap le sem vette rólam a szemét, akárhova mentem, és akármit csináltam, folyton követett a szemével. Gondoltam feszültségoldásképpen megiszom egy pohár bort, de mikor éppen a számhoz emeltem volna a poharat, Edward mellettem termett. - Én nem javaslom, hogy megidd, mivel még nem vagy nagykorú.

- Először is, én sem szólok bele abba, hogy te mit csinálsz. Másodszor, lehet, hogy csak tizenegy éve születtem, de fizikailag és szellemileg, már nagykorú vagyok, így pontosan el tudom dönteni, mire vágyom, és ez jelenleg egy pohár finom vörösbor. És most, ha megbocsájtasz, még rengeteg dolgom van - mondtam, és azzal ott is hagytam a svéd asztalnál, mégis rettentő mérgesen léptem oda Jake-hez, és jó szorosan hozzábújtam, hogy lenyugodjak.

- Mi a baj, kicsim? - nézett rám féltőn.

- Semmi, csak utálom, ha beleszólnak abba, amit csinálok. - Jake érdeklődve nézett rám, de én csak legyintettem, miközben készültem belekortyolni az italomba. Egy kar hirtelen a hónom alá nyúlt, és a hátsó ajtó felé kezdett vonszolni. - Hé, mi a fenét képzelsz te magadról? Engedj már el! - kiabáltam Edwarddal.

- Hogy én mit képzelek magamról? Az eszem megáll, még ő kér számon engem, mikor csak úgy faképnél hagytál minket, és egyszerűen nem vagy hajlandó még csak szóba állni sem velünk? Mit tettem, hogy ilyen gyerekem lett?

- Miről beszélsz? Milyen gyereked, ha jól emlékszem ti annyira vigyáztatok a gyereketekre, hogy elrabolta valaki. Komolyan tudni akarod, hogy miért kerüllek titeket? Hát tessék, mert az agyamra mentek az állandó elvárásaitokkal - mondtam ordibálva, és közben éreztem, hogy a többiek már kint állnak. - Én nem az a kislány vagyok, akit anno tíz éve elvesztettetek, már felnőttem és a saját utamat járom, akár tetszik ez nektek, akár nem. És tudod mit, egyszerűen felfogni sem vagyok képes, hogy választhatott téged Bella Jake helyett, egy ilyen pipogya alakot, aki csak siránkozni tud, és azt hiszi ő egy valaki, miközben csak egy nagy nulla. - Ekkor valami olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam. Edward lekevert egy hatalmas pofont, de olyat, hogy a jobb fülemre valószínűleg kisebb halláskárosodást szenvedtem, mégis annyira dühös voltam rá, és mindenkire - még Jake-re is, hogy hagyta -, hogy ész nélkül nekirontottam.
A haragom iránta elöntötte a józan eszem, és ütöttem ahol értem, abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha meghal, csak szenvedjen.

Mikor Emmettnek, és Jacobnak sikerült leszednie Edwardról, valaki hozzámért és reflexszerűen odafordultam - Bella volt az -, mire a reakcióm, egy mélyről jövő morgás volt. Éreztem, hogy minél előbb itt kell hagynom a bulit, hogy lenyugodhassak, ezért elfutottam, egyenesen az erdő legmélyére.

Miután sikerült valamennyire lehiggadnom, visszaindultam La Pushba. A Black ház felé vettem az irányt, de még senki sem volt otthon. Nem tudtam eldönteni, mit is tegyek pontosan, ezért összeszedtem az összes ruhámat, a táskámba pakoltam, majd elindultam lefelé, ahol a Black családdal találtam szemben magam. Sarah és Billy arcáról a döbbenet, Keemaya arcáról valami félelemmel teli csodálkozás rajzolódott. Jake arcáról tudtam a legtöbb dolgot leolvasni, nála az értetlenség mutatkozott meg. - Azt hiszem mindannyiunknak jobb lesz, ha elutazom Seattle-be, és veszek ki magamnak ott egy kis lakást, talán a szünetben, majd visszanézek ide, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Viszlát, és köszönök mindent, amit értem tettek! - mondtam, majd felkaptam a kabátom, és már mentem is kifelé, az ajtón.

Néhány száz méterre lehettem a háztól, mikor valaki elkapta a csuklómat, és megfordított a tengelyem körül. - Ezt nem teheted, csak mert kiborultál. Nem mehetsz el megint. Ne menekülj állandóan a gondok elől. - A hang, ami megszólított Jake-é volt, és tudtam, ha most nem mondok valami hatásosat, soha nincs menekvés ebből a helyzetből.

- De elmehetek, és nem menekülök, de tudod, elegem van már Cullenékből. És abból, hogy te is mindig utánam lebzselsz. Iszonyatosan idegesítő érzés, hogy folyton a sarkamban vagy, sokszor azt kívánom, hogy szűnjön már meg ez a bevésődés dolog, mert csak a terhemre vagy vele. - Ezzel sarkon fordultam, és elindultam Seattle felé, egy új élet reményében.