:D

Sziasztok!

Végre vége lett minden fejfájást és fáradtságot okozó alkalomnak( húgom ballagása, amitől teljesen kikészültem, azt hiszem több ilyet nem akarok:S), így szép sorban jöhetnek az új fejezetek:) Legelőször Reménytelen szerelemre, mert ott tényleg nagyon régen volt friss, utána pedig jöhet a többi:) Valószínűleg a hosszú várakozási idő miatt sokan a régi olvasók közül elpártoltak tőlem, de remélem az a kevéske ember, aki megmaradt és az a néhány új, akik csatlakoztak ad valami visszajelzést arról, hogy jó - e az, amit csinálok. Akik eddig írtak, azoknak nagyon szépen köszönöm!!!

Puszi:)
Carly

UI: Que quowle - ból, már csak négy vagy hat fejezet lesz, így ha azzal végzek i több időm lesz a többire. Rengeteg új tervem van történetekre, sőt novellákra is:)

Minden Kedves Olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!!


Puszi:)
Carly

Sziasztok!

A friss ezen a héten elmarad, viszont jövőhét szombatra és vasárnapra meghozom az összes történetemből a következő fejezetet!

A mai bejegyzés nem is a fentiek miatt volt lényeges volt, hanem, hogy figyelmetekbe ajánljam Bea új történetét, melynek címe: Örökség /ha a címre kattintotok eljuthattok az oldalra, szerintem érdemes elolvasni/.

Puszi:)
Carly

13. fejezet : Én vagyok, de valahogy mégis más...

Sziasztok!

Megérkezett a friss!:) Remélem mindenkinek tetszeni fog, ebben a fejezetben néhány még függőben lévő kérdésre választ is kaptok:)
Jó olvasást!!!

Puszi:)
Carly



/Carly szemszöge/:

- Mi az a bevésődés? - kérdeztem Jake-et, miközben a mellkasán feküdtem. Hatalmas levegőt vett, ez amolyan tanácstalan sóhajnak hangzott. - Nem muszáj elmondanod, de tudod milyen vagyok, kicsit kíváncsi.

- Kicsit – kuncogott, mire sértődöttséget tettetve elhúzódtam tőle -, az nem kifejezés. - Nevetett még mindig, majd visszahúzott mellkasára. - A bevésődés nem más mint egy eltéphetetlen kötelék, ami akkor jön létre, mikor egy farkas megtalálja azt a személyt, aki kiegészíti őt, lelki társ forma, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni.

- Értem, azt hiszem. Kérdezhetek még? - Néztem fel, mire bólintott. - Hogy működik a dolog? Te mikor vésődtél belém? Ezzel az elszakíthatatlan kötelékkel együtt jár a szerelem is? Amennyiben igen, mi van, ha bevésődsz egy lányba, aztán megtetszik egy másik? Mennyi idősnek kell lenned hozzá? - Soroltam fel az összes eszembe jutó kérdést.

- A dolog pontos működését senki sem tudja, ez csak úgy megtörténik. Emlékszel, mikor a parton találkoztunk? - Bólogattam hevesen. – Mint kiderült az sem volt véletlen, már akkor tudtam, mikor ott a szemedbe néztem, hogy megtaláltam a lenyomatom. A falkából már majdnem mindenki bevésődött, még Leah is, akinél kétséges volt. Mikor bevésődsz valakibe, akkor onnantól kezdve felesleges aggódni, hiszen, ha megpróbálnál egy másik nőre úgy tekinteni, mint egy nőre, akitől akarsz valamit, nem menne, ugyanis a kép teljesen szétesik. Olyan, mint mikor egy puzzle-t nézel, ha túl közel mész hozzá elhomályosodik és ezáltal a kép teljesen összekuszálódik. Mi farkasok egy életre választunk magunknak társat. - Amint ezt kimondta, egy egész szikla gördült le a szívemről.

- Hála az égnek, különben kénytelen lettem volna Molly kecses kis nyakát kitekerni. Folyton elkap a méreg, már attól is, hacsak rád néz, arról nem is beszélve, mikor beszélgettek vagy megérint.- Kezdtem el széttépni a párnámat, de Jake elvette tőlem.

- Na nyugi, az a szerencsétlen párna nem tehet semmiről.

- Tudom és bocsi, csak tényleg meg tudnám fojtani – nem néztem fel Jake-re, mert tudtam, hogy ez valószínűleg elborzasztja, hiszen nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy ilyet érezhessek -, ez megijeszt ugye? Hidd el, én próbálok másként érezni, de egyszerűen nem tehetek róla... - Ujjait számra helyezte, hogy elhallgassak egy kicsit.

- Ijesztő? Dehogy, sőt inkább hízelgő számomra, hogy ilyen intenzív szerelemet érzel irántam. Természetesen az érzés kölcsönös, ugyanúgy, ahogy a féltékenység is. Mikor a húgom szülinapja volt és beszélgettél mindenkivel, irtó féltékeny voltam rájuk, pedig mindegyiküket jól ismerem és soha nem kezdenének ki veled. - Nyomott csókot számra. - Térjünk vissza az előzőekhez, ha jól emlékszem, volt még egy kérdésed, igaz? - Tényleg, teljesen ki is ment a fejemből. - A bevésődés nincs időhöz vagy korhoz kötve egyik nemnél sem. Emlékszel Quilre és a kislányra, aki vele volt a bulin? - Sűrűn bólogattam, mert aranyos páros voltak, soha nem láttam még olyan bátyót, aki ilyen szeretettel nézett volna a húgára. – Na, hát Claire nem más, mint Quil barátom bevésődése. - Eltoltam magam Jake-től, ő pedig, valószínűleg az arckifejezésem láttán felnevetett.

- Az a kislány, hiszen még alig van tizenkét éves. Nem néznek emiatt furcsán Quilre, és mit szólnak hozzá Claire szülei?

- Az egész, már nem most kezdődött, hanem tíz évvel ezelőtt. Quil egyik nap átment Emilyékhez és a két éves Claire ott volt, hiába is próbált volna bármit tenni ellene, a bevésődés megtörtént. Emily először nagyon mérges volt emiatt, ahogy Claire szülei is, és tiltották a kislánytól, de végül belátták, hogy felesleges minden erőfeszítés, hiszen ők összetartoznak.

- Értem. Te ugye belém vésődtél, és mióta ismerjük egymást sülve - főve együtt vagyunk. Ők ezt, hogy oldják meg? És Quilnek, nincsenek khm....szükségletei? - Nem igazán mertem Jake-re nézni, hiszen ez a téma nálunk egy ideje tabu volt.

- A futás sokat szokott segíteni, mikor úgy érezzük a vágyaink kezdenek felül kerekedni rajtunk, teszünk pár kört az erdőben. A barátom már Claire kiskora óta mellette van, először csak a bébiszittereként, aztán játszópajtásként, legjobb barátkánt, és végül, ha Claire is úgy akarja, megtalálhatja Quilben az igaz szerelemet is. A lenyomatainknak könnyebb dolga van, mint nekünk, mert míg számunka ő a legfontosabb, addig a bevésődésünknek van választási lehetősége. Lehet, ez egy nagy és hosszan tartó szerelem kezdete, de ha a lenyomat úgy dönt egy örök barátságé is. Abban biztos lehet, hogy a farkasa örök életre mellette marad.

Azt akartam kérdezni, hogy létezik olyan ember, aki nem a valódi és tiszta szerelemet választja, de a hangok hallatán, inkább mást kérdeztem. - Mi ez a csörömpölés? - Néztem Jacobra, majd elindultam a lépcsőn.

- Azt hiszem Cullenék, mégsem vették olyan könnyen anyukád beszólásait. - Ölelt át Jake, de láttam az arcán, hogy feszült, így semmi jóra sem számítottam.

/Carlisle szemszöge/:

- Fiam, kérlek, engedd el. Mivel én nem olvasok gondolatokban, fogalmam sincs, mi zaklathatott fel ennyire, de gondolj bele, megéri ezért elveszítened a lányod, mert egy meggondolatlan pillanatodban bántod azt, aki felnevelte? Tényleg úgy gondolod, mikor pár másodperc múlva megérkeznek Jake-kel, azt kellene látnia, ahogy éppen falhoz szorítod őt? - Tettem a kezem a vállára nyugtatólag. Szerencsére meglett a hatása, mert mielőtt az unokám és Jake ideértek volna, Edward elengedte az asszonyt, aki eszméletét vesztve földre rogyott. Esme vette fel az asszonyt, majd bevitte egy szomszédos szobába. - Köszönöm! - Üzentem gondolatban, mielőtt kiment volna Bellával együtt, valószínűleg egy kicsit lenyugodni.

- Jó estét! - köszönt ránk Carly – Am, az előbb csörömpölést hallottunk, valami baj van?

- Anyukád próbált felállni, de megbotlott és a fal mellé esett, miközben magával rántotta a polcot. - Mutattam a törmelék felé, ami a földön hevert.

Carly a földön lévő romhalmaz felé sétált, majd leguggolt és felvett egy törött képet. Ő volt rajta egy férfival – valószínűleg a nevelőapja lehet -, egy horgásztúrán készülhetett a kép a felszerelést elnézve. Ezen a képen látszik, az a férfi tényleg lányaként szereti az unokámat, amiért én borzasztó hálás vagyok neki.

Letette az asztalra a törött keretes képet, majd fogott egy seprűt és lapátot, hogy eltakarítsa, amit összetörtünk. Miközben ő a söpréssel volt elfoglalva, felvettem az asztalon lévő képet. Irigyeltem ezt a férfit, hiszen neki mindaz kijutott, ami nekünk nem adatott meg. Ott lehetett az első iskolanapjánál, megdicsérhette, ha jó jegyet hozott haza, elhalmozhatta szeretettel. - Szeretsz horgászni? - bukott ki belőlem a kérdés. Jake közben bement a szobába, hogy segítsen kedvesemnek.

- Igen. Apa tanított meg, hosszú évekig nem is érdekelte, aztán egyszer belekóstolt a dologba és teljesen elvarázsolta. Inkább ez, minthogy igyon vagy dohányozzon – nézett szomorúan a szoba felé, miközben a söprűre támaszkodott.

- Most merre van? - kérdeztem tovább.

Carly nagyot sóhajtott. - Dolgozik, egy gyárban robotol, hogy nekünk jobb legyen. Mikor végeztem az iskolával, arra gondoltam, én is elmegyek dolgozni, hogy neki ne kelljen annyit, de azt mondta, éljem az életen, hiszen csak egy van belőle. - Bölcs ember, és szerény, szívesen megismerném. - Mikor elballagtam hiányzott még némi pénz az utazásomhoz, erre ő az évek során összekuporgatott pénzét adta nekem. Tudom, hogy az anyám nem szeret, viszont apám mindennél jobban. Nem tudom meddig maradnak, de remélem addig mindenképpen, míg haza nem ér, már csak egy óra és itthon lesz. Tudja beteg, és nagyon féltem. - Komorodott el újra kis unokám. - Valami van a tüdejével, amihez én nagyon nem értek, de a dokik azt mondták, nem túl jók a kilátások, emiatt is akartam visszajönni.

- Én orvos vagyok, mint tudod, ha szeretnéd megvizsgálom, hátha az ember gyógyítók nem vettek valamit észre, és, mintha már megbeszéltünk volna, hogy tegezni fogsz mindannyiunkat. - Mosolyogtam rá biztatóan, amitől újra felvidult az arca.

- Ezt igazán nem kérhetem öntől – pillantott rám, majd elvörösödött -, tőled. Sajnálom, de fura megszoknom, hogy egy idősebb emberrel beszélek, a teste mégis fiatal.

- Semmi gond. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha mi most visszamegyünk a szállodába, viszont ha nektek jó, akkor holnap mielőtt visszamennénk Forksba, megvizsgálnám édesapádat. Dolgozik holnap? Mert ha nem, akkor nyugodtan gyertek el a szállodához, ott mégis csak nyugodtabban meg tudjuk ejteni a dolgot. Jake valószínűleg egyébként is veled akar majd maradni, őt sem hagyhatjuk itt.

- Rendben, és nem dolgozik. Igyekszem, majd meggyőzni apámat, hogy még egy utolsó vizsgálatnak vesse alá magát, az én kedvemért.

- Akkor, én most el is köszönnék. Anyukád holnapra kialussza magát és semmi baja nem lesz. Édesapádat pedig üdvözlöm! - Szedtem össze minden családtagomat, legalábbis azokat, akik a közelben voltak Alice-éket, pedig majd felhívjuk, hogy elindultunk.

Ahogy vártam, Jake maradni akart, ami Edwardnak először nem tetszett, de végül némi gondolat csata után, nagy nehezen beleegyezett. Az autóknál már vártak a többiek. Emmett rögtön tudni akart mindent, majd miután Bella elmesélte neki, mi történt, felháborodva puffogott magában egészen a szállodáig.

Hajnal tájban Edward kopogtatott nálunk jobbján Bellával. - Apa, zavarhatunk titeket egy kicsit?

- Természetesen, gyertek be fiam, üljetek le. - Mutattam a kanapé fel.

- Rettenetesen sajnálom, hogy úgy kijöttem a sodromból, de az a nő... egyszerűen szörnyű. Fogalmam sincs, hogy képes szeretni a lányom egy ilyen gonosz nőszemélyt. A gondolataiból csak úgy fröcsögött a gyűlölet Nessie iránt. Tényleg egy szörnyszülöttnek tartja, de nem is ez verte ki nálam a biztosítékot, hanem az, mikor arra gondolt, a lányom belepiszkított az ő jól kigondolt tervébe azzal, hogy eljött Forksba.

- Kifejtenéd kérlek, mire gondolsz pontosan?

- Az a nő felkeresett egy férfit pár hónapja, és megállapodtak, ha a lányom elvégzi az iskolát jó pénzért eladja neki, hogy a pasas....utcalányt csináljon belőle. - Menyem csak bámult maga elé tehetetlenül. Az a nő sokkal kegyetlenebb, mint gondoltam.

Egészen reggelig tanakodtunk, hogy lehetne rájönnünk, ki vitte el a lányukat és adta ennek a szörnyetegnek. Arra jutottunk, hogy fogadunk egy magánnyomozót, derítsen ki mindent, erről a nőről és arról, hogy is került hozzá az unokám. Tíz óra tájban érkeztek meg vendégeink. Carly nevelőapja, fekete hajú, sötétbarna szemű férfi volt. Habozás nélkül kezet nyújtott mindannyiunknak, majd az Esmével közös szobámba kísértem, ahol elvégeztem pár vizsgálatot, majd átnéztem a többi orvostól kapott papírokat. Sajnos rosszabb dologra derült fény, mint gondoltam. Miközben Thomas a lányát próbálta rávenni az egyik szobában, hogy jöjjön vissza velünk, én tájékoztattam a többieket arról, amit találtam. - Végstádiumú tüdőrák, sajnos még csak nem is operálható. Kapja a kemoterápiát, de ez csak legyengíti az amúgy is megviselt szervezetét.

Felvetődött a kérdés, hogy mi legyen. Thomas nyomatékosan megkért, hogy a lánya előtt tartsam titokban, ő pedig megígéri mindent elkövet, hogy Carly velünk jöjjön. Azt hiszem, valahol mélyen sejtette, nem véletlenül bukkantunk fel a lánya életében, és próbálja jó kezekbe adni. Fogalmam sincs, hogy sikerült neki, de végül meggyőzte az unokámat, jöjjön vissza velünk, és amint van új fejlemény, felhívja, vagy bármikor meglátogathatja. Kötelességemnek éreztem felajánlani, hogy amennyiben úgy dönt, ellátogat hozzánk, álljuk minden költségét.

Elköszöntünk Thomastól, majd a repülőtér felé vettük ismét az irányt. Az út szerencsére mindenki számára zökkenőmentesen telt, viszont Edward árgus szemekkel figyelte lánya minden mozdulatát, ahogy Jake-ét is. Egy nap elteltével végre ismét az otthonunkban voltunk. Szeretek utazgatni, más országokat és szokásaikat megismerni, de a legjobb mégis itthon. Nagy szerencsénkre, Carly mindennapos vendég lett nálunk az elmúlt pár hétben, mióta visszajöttünk, ezért kezdtük egyre jobban megismerni, viszont még volt mit megtudnunk róla.

- Apa, akkor megyünk vadászni? Egyébként is beszélni szeretnék veled - kérdezte fiam, miközben én a kórházi kartonokat bújtam még mindig a nappaliban.

- Persze, egy pillanat és már mehetünk is. - Szedtem össze az összes papírt, majd felvittem őket a dolgozószobámba.

- Én is mehetek? - kérdezte Carly a számítógép mellől cincogó hangon. Edwarddal összenéztünk, de semmi akadályát nem láttuk annak, hogy velünk jöjjön, bár Jacobnak talán nem ártana szólni – fiam halk morgására lettem figyelmes, ahogy erre a névre gondoltam -, és most legalább tanulmányozhatnánk, hogyan is reagál Carly a vér látványára. Edward szerint a lánya erre még nincs kész, amiben én viszont már nem vagyok teljesen biztos.

- Rendben, szólunk Jacobnak, hogy jöjjön ő is velünk, mert egyedül nem tudnád velünk tartani a tempót. Így jó lesz? - Unokám hevesen bólogatott.

Miután Jake megérkezett, elindultunk a hegyek felé, egy kis élelem után keresve. Edward az egyik kedvenc szomjoltóját, a hegyi oroszlánt vette célba, míg én egy szarvast ejtettem el, majd kis időre Carlyt magára hagyva, elbújtunk egy szikla árnyékában és onnan figyeltük, mi is történik pontosan. Jake először tiltakozott a tanulmányozás ellen, de végül belátta, hogy mindez szükséges ahhoz, hogy megtudjuk visszatérhetnek-e kis unokám képességei.

/Carly szemszöge/:

Először durcás voltam, mert itt hagytak, de aztán rájöttem, ők most enni jöttek és nem azért, hogy rám vigyázzanak. Pár méterrel előttem feküdt egy állat, ha jól emlékszem ezt Carlisle terítette le. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy vajon milyen lehet a vére íze, de aztán gyorsan elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. Én ember vagyok, nem vámpír, hogy nézne az ki, ha megkóstolnám ennek az állatnak a vérét? Tudom, hogy undorodnom kellett volna, mégis valahogy inkább vonzott a dolog. Egy-két csepptől még nem lehet semmi bajom, talán ha csak az ujjammal felszednék egy kis vért és azt nyalnám le, nem lenne nagy gond belőle.

Alaposan körülnéztem, mert nem akartam, hogy annak, amire most készülök, bárki szemtanúja legyen. Nem láttam senkit, ezért úgy döntöttem, megpróbálom, bajom nem lehet tőle, remélem, ha mégis, valószínűleg visszajönnek és megállítanak.

Szépen óvatosan belenyúltam a sebbe. Az állat teste még meleg volt, ahogy a vére is. Kihúztam az ujjaimat, majd elkezdtem lenyalni róla a rajta lévő vért, végül lenyeltem. Fura fémes íze volt, és mégis ismerős. Újra körbenéztem, majd lenyaltam az összes többi vért is a kezemről. Ahogy végigcsorgott a torkomon szinte égette, majd valami kellemes érzés kerített hatalmába és egyre többet akartam belőle. Jake hangja térített észhez. - Te meg mit csinálsz? - Azonnal a hátam mögé tettem a kezem, majd mosolyt tettetve válaszoltam.

- Én csak...hát semmit, téged vártalak. A többiek merre vannak? - kérdeztem, mert Edwardot és Carlisle-t nem láttam sehol.

- Ők már egy ideje visszamentek, én pedig egy medvével birkóztam egészen eddig, de mint láthatod, én nyertem. Na gyere, haza megyünk, mert lassan állva elalszol.- Szó, ami szó, tényleg nagyon fáradt voltam, így ellenállás nélkül egyeztem bele, hogy hazavigyen és végre a pihe-puha ágyamban alhassak újra.

Igazából, már a hazaúton elaludtam, így fogalmam sincs, miként kerültem az ágyba. Madár csicsergős reggelre ébredtem. Egy ideje a nap már nem sütött, most mégis előbújt, hogy bearanyozza a napunkat. Fitten, frissen ébredtem. Nem is emlékszem, mikor aludtam utoljára ilyen jól, úgy látszik, nagyon ki lehettem merülve, mert még az agyam is kikapcsolt teljesen. Oldalra pillantottam, de Jake nem volt sehol, biztos megint gyűlés volt a farkasoknál és járőröznie is kellett.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és, mint minden reggelemet, ezt is a fürdőben kezdtem, hogy egy kicsit ráncba szedjem magam. Megmostam az arcom, megfésültem és összefogtam a hajam. Ekkor lettem figyelmes egy furcsa dologra, a bőröm fénylett, halványan ugyan, de fénylett. Próbáltam lemosni, dörzsöltem, de nem jött le, ezért megijedtem. - Jake, gyere valami baj van velem! - kiabáltam el magam, és Jake egy perc múlva már a fürdőben állt mellettem, ledöbbent arccal.

:)

Sziasztok!

Egy sajnálatosan hosszúra nyúlt kihagyás után, ismét itt vagyok!:) Jövőhétre meghozom a frisst, de előtte mindenkinek válaszolok az összes kérdésére, amit komiban vagy chat-en tett fel. A hétvégén érkeznek a válaszok!!!

Puszi:)
Carly

Sziasztok!

A frissekkel kapcsolatok híreket a Főblogomon, azaz a http://carly-quequowle.blogspot.com/ találhatjátok!!!

Puszi:)
Carly

11. fejezet : Döntéseink következményei

Sziasztok! Megérkezett a friss, remélem tetszeni fog!Sajnálom a késést,de kárpótlásul egyszerre két fejezetet kaptok!!!

Puszi:)
Carly

/Carly szemszöge/:


Ugyan még csak egy pár hete ismerem, de ez idő alatt még soha nem láttam Jake-et ennyire őrjöngeni. Vétettem a barátai ellen, így érthető, hogy ki van rám akadva. Hiába is próbáltam magyarázkodni, feleslegesnek bizonyult. Jake fel-alá járkálva ordibált, én pedig megállás nélkül csak sírtam. Aztán Jake hirtelen megállt és olyan elánnal közeledett hozzám, hogy megijedtem. Ösztönösen összébb húztam magam, arcomat oldalra fordítottam, mintha egy pofonra várnék és ezzel enyhíthetném a csattanást. Mikor nem történt semmi, minden bátorságomat összeszedve felnéztem. Jake eltorzult arcával találtam szemben magammal, majd, mint akit puskából lőttek volna ki, elrohant. Az egész annyira furcsa volt, egyáltalán nem is értettem, mi történik körülöttem.

Vártam pár percet, hátha Jake visszajön, de nem így lett. Összeszedtem magam annyira, hogy felkeljek és az ágyra tudjak ülni. A könnyeim megállíthatatlanul folytak tovább, hiába töröltem meg az arcom pár másodperc múlva újra nedves volt, és remegtem. Nem Jacob miatt, hiszen ő jogosan dühös rám. Akkor miért? Nem tudtam, mit tegyek, így hátradőltem az ágyon és azon gondolkoztam, hogy hol is csúszott ki a lábam alól a talaj. Minden egyes, ezen a helyen eltöltött napomat számba vettem. Az egész valahol ott romlott el, hogy idejöttem és felbolygattam a már jól megszokott mindennapjaikat. Fogalmam sincs, mi vezérelt, mikor idejöttem, de úgy látszik, tévedett a sors, hogy ezt az utat mutatta. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha szépen hazamegyek, míg nem okozok még nagyobb károkat.

Amilyen gyorsan csak lehetett, összepakoltam minden cuccomat, még azt is behajítottam a táskámba, ami éppen száradófélben lógott a szárítón. Mikor mindez már megvolt, leültem a laptopom elé és megnéztem, melyik taxitársaságot hívjam, hogy Denverbe vigyen, mert onnan indul egy gép Münchenbe, aztán a többi utat már busszal is meg tudom tenni haza. Szerencsére pár óra múlva indul egy, így azonnal rendeltem is egy taxit, ami majd elvisz a repülőtérre. Még azelőtt el akartam menni innen, mielőtt bárki is hazaér a családból. Képtelen lettem volna bármelyikük szemébe nézni. Keemayának is csak fájdalmat okoz a jelenlétem, hiszen annyira megszeretett, bár ez az érzés kölcsönös. Nála tisztább szívűbb teremtménnyel még életemben nem találkoztam. Neki is az a legjobb, ha nem lát többet, hiszen ha én a közelében vagyok, ő is csak pórul járhat. Valószínűleg gyorsan el fog felejteni, amit én sajnos nem mondhatok el magamról. Tény, hogy nem sok időt töltöttem itt, de mégis úgy érzem, mintha hazaérkeztem volna. Míg a taxi ide nem ért, volt időm átrohanni az egész házon, nehogy itt hagyjak valamit. Arra gondoltam, hogy írok egy üzenetet Keemayának, de végül elvetettem ezt az ötletem. Jake már más lapra tartozott. Fogtam egy kis lapot és azon gondolkoztam, mit is írhatnék. Úgy elhúztam a dolgot, hogy időközben a taxi megérkezett. A sofőr dudált egyet, de én még mindig azon gondolkoztam, mit írhatnék, aztán dudált még egyet, így azt írtam, ami először eszembe jutott, mert nem akartam tovább váratni a taxist. A tollat szépen a papírra helyeztem, majd az ajtó felé menet felkaptam az összes cókmókom és elindultam a taxi felé. A férfi rendkívül kedves volt. Elvette tőlem a csomagjaimat, majd betette a csomagtartóba. Még egyszer, utoljára hátrapillantottam, nehezemre esett itt hagyni őket, végül mégis beszálltam az autóba.

- Hova vihetem a kisasszonyt? - kérdezte a sofőr. Egy alacsony vékony férfi volt, nem lehetett több negyven évesnél, az arca mosolygós. Tipikusan olyan ember volt, aki bárki arcára mosolyt tud csalni pillanatok alatt.

- A denveri repülőtérre, legyen szíves. Köszönöm! - Dőltem hátra az ülésen. Fájt elmennem innen, mert ebben a közösségben végre megtaláltam a régóta áhított családom, akik kérdések nélkül úgy fogadnak el és szeretnek, ahogy vagyok, de annyi galibát okoztam az itt tartózkodásom óta, hogy az lesz a legjobb, ha szépen békén hagyom őket.

Nem néztem a tájat, valahogy az ölemben heverő kezem babrálása jobban lefoglalt legalábbis, míg el nem hagytuk a Forks kezdetét jelző táblát, mindenképpen. Akkor pillantottam fel először, mikor a sofőr hozzám szólt.

- A nevem Mike. Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de maga nem la pushi lakos volt, ugye? Mert valahogy nem illett abba a környezetbe, maga túl kifinomult hozzájuk, ők inkább olyan vadember félék.

- Üdvözlöm Mike, a nevem Carly! Nem La Push-ból származom, bár úgy volt, hogy ideköltözöm, mégsem úgy sikerültek a dolgok, ahogy elterveztem, ezért úgy döntöttem, inkább hazamegyek. Nem hinném, hogy vademberek. Tudja, jártam már olyan helyen, ahol sokkal vadabb emberek élnek.

- Rendben. Elnézést kérek, nem akartam megbántani. - Nem szóltam semmit, csak legyintettem, mire elmosolyodott. - Szeretne egy kis zenét hallgatni? - Kapcsolta be a rádiót, amiben éppen a kedvenc dalom szólt. Behunytam a szemem és úgy hallgattam végig, közben pedig próbáltam visszanyelni a kitörni készülő könnyeimet.

A dalnak vége lett, mégsem nyitottam ki a szemem, valahogy nem volt kedvem beszélgetni senkivel. Az út nagyjából három órát tartott, amiből én másfél-két órát néma csöndben ültem végig, miközben Mike egyfolytában csak mesélt. Az utolsó órában végre hajlandó voltam ismét megszólalni, így a végére egész jó hangulatban érkeztem meg a reptérre. Átvettem a jegyemet, majd a megfelelő terminálba siettem, hogy felszállhassak a gépre. Szerencsére minden zökkenőmentesen ment. A helyem a másod osztályra szólt, egy aranyos öreg néni mellé. Egy kis idő elteltével, azon gondolkoztam, talán még nem késő visszamenni, de aztán a gép felszállt velem a fedélzetén, így már nem volt min gondolkoznom tovább. Irány haza!

/Edward szemszöge/:

Kedvesem és én ennél már boldogabbak nem is lehetnénk. Visszakaptuk a kislányunkat. El sem hiszem, hogy ez tényleg megtörtént, beletörődtünk, hogy soha többé nem látjuk, majd egyik pillanatról a másikra betoppan az életünkbe. Eddig azt gondoltam, csodák nem léteznek, de úgy tűnik, tévedtem.

- Min gondolkozol drágám? - Ültem le a kanapéra kedvesem mellé. A kis ház volt a mi menedékünk, miután a lányunk eltűnt sokáig nem voltunk képesek eljönni ide, de most mégis itt vagyunk és nemsokára, már egyel több lakója lesz.

- A lányunkon. Mikor elrabolták még olyan kicsi volt, hiába nézett ki már hét évesnek, most pedig egy kész nő volt az, aki előttünk állt. Annyira szerettem volna ott lenni, mikor először iskolába megy, ez mégis egy idegen nőnek adatott meg. - Bújt közelebb hozzám szerelmem. Ha Bella tudná, miken ment át Nessie, tajtékozna a dühtől, nem pedig sajnálkozna. Jobb is, ha nem mesélek el neki semmit. - Szerinted, szeretni fog minket? - nézett rám kétségbeesett szemekkel Bella. Nem tudtam mi is erre a legmegfelelőbb válasz. Igaz, hogy nyitott az új dolgokra, míg fel nem idegesítik, de még csak sejtésem sem volt, hogyan fogadja majd, ha egyszer kiderül, mi vagyunk az igazi szülei. Két örökké tizenhét éves testbe zárt élőhalott. Most csak annyi volt biztos, hogy Bellának valami nyugtatót tudjak mondani.

- Ha engem nem is, téged biztosan. A fejében sok kusza dolog van, de egy biztos a találkozásunkkor te voltál számára a legszimpatikusabb. Ő sem értette pontosan, miért is érzi ezt, de az a láthatatlan anya-lánya kötelék ez idő alatt sem nem múlt el nyomtalanul.

- Tudom, hogy ezt már megbeszéltük, de sajnálom, ami történt... - nézett rám bűnbánóan szerelmem. Mikor fogja már megérteni, hogy senki sem haragszik rá, amiért izgalmában a lánya igazi nevét mondta ahelyett, amit a nevelőszüleitől kapott.

- Kedvesem, nézz rám. Már ezerszer elmondtam neked, és ha kell még ezerszer elmondom, hogy egyikünk sem haragszik rád emiatt. Az anyai ösztönöknek nem tudsz parancsolni, még akkor sem, ha az az anya történetesen egy vámpír. Nessie bármennyire is nem mutatta, némileg feszélyezve érezte magát a jelenlétünktől. Bármikor visszaindulhatott volna La Push-ba, és mikor érzékelt egy kis feszültséget, úgy látta az alkalom megkívánja, hogy elhagyja a terepet.

- Rendben, hiszek neked. - Ilyenkor sajnáltam azt, hogy Bella csak néha enged bepillantást a gondolataiba. Hiába ismertem már minden mozdulatát, mint a tenyeremet, nem voltam benne biztos, hogy eloszlattam minden kétségét.

- Mit gondolsz, éjszakára visszamenjünk a régi szobánkba? - kérdeztem nem minden hátsó szándék nélkül, hiszen még azelőtt eljöttünk, hogy Carlisle és Esme visszaértek volna.

- Igen szeretnék, úgyis lenne mit megbeszélnem Emmettel. - Szorította ökölbe kezét szerelmem. Annyi biztos, most nem szeretnék Emmett helyében lenni, mosolyodtam el a gondolatra.

Bella összeszedett néhány holmit, majd kéz a kézben indultunk még naplementekor a szüleim rezidenciája felé. Esme már otthon volt, éppen színmintákat rakosgatott össze az egyik felújítandó házhoz. Carlisle a dolgozószobájában nézte át a mai betegek aktáit, hátha figyelmen kívül hagyott valamit. Rosalie a fésülködő asztala előtt ült, és a változatosság kedvéért a szépségében gyönyörködött. Emmett és Jasper kivételesen nem baseball, hanem valami jégkorong meccset néztek. Alice, pedig Nessie régi szobájában járt körbe-körbe.

A lépcsőn már emberi tempóban mentünk fel, mikor a bejárathoz értünk, kinyitottam kedvesemnek az ajtót és előreengedtem. Bella egyből Emmett felé akart indulni, de Alice útját állta. - Mit szólnál ahhoz, ha élénk rózsaszín lenne Nessie szobája? - Csillant fel húgocskám szeme. Már előre láttam, ahogy a lányom meglátja és menten szívrohamot kap, már ha ez lehetséges nála.

- Fiam, fel tudnál jönni hozzám egy kicsit? - kérdezte apám. Nyomtam egy csókot szerelmem arcára, majd otthagytam a még mindig megállás nélkül csacsogó húgommal.

Apám ajtaja már résnyire nyitva volt, így kopognom sem kellett. - Beszélni szerettél volna velem? - kérdeztem, mikor nem nézett fel a papírjai közül.

- Igen, lenne itt valami, amiről szeretném, ha tudnál. Viszont szeretném, inkább gondolatolvasás útján elmondani, ha lehetséges - pillantott rám, majd miután bólintottam, belekezdett a néma beszélgetésbe - Mikor az unokám megvágta a kezét, sikerült egy kis plusz vért vennem, hogy megnézzem, mi változott az utolsó vizsgálatom óta és meglepő dolgokat találtam, amiről úgy gondoltam, jobb, ha tájékoztatlak. Először is, az első kérdés, ami felvetődött bennem az, hogy miért nem csillog. Persze, már születésétől kezdve halványabb volt a bőre, mint a miénk, de akkor is érdekesnek találtam a dolgot. Volt egy másik, a sérthetetlensége, ami úgy látszik, eltűnt, bár nem vagyok biztos benne, hogy teljesen, aztán felvetődik egy újabb kérdés, hogy mi lett a képességével. Úgy tűnik, megtaláltam a választ mindenre. Elvégeztem pár tesztet a levett véren és nagyon érdekes dolgokat tapasztaltam. Minden az előbb felsoroltak közül megvan benne valahol mélyen, mégis mintha kitörölték volna és nem képes a felszínre törni, ez alighanem a vér hiánya miatt lehet. Emlékezz vissza, mikor kicsit volt két hetente mentetek el vele vadászni, így folyamatosan megvolt a vérszükségletének pótlása. Aztán egyik pillanatról a másikra, leálltak vele, aminek következtében a bőre színe megváltozott, a sérthetetlensége némileg eltűnt és a képessége is háttérbe szorult. Arra gondolni sem merek, hogy mekkora kínnal járhatott neki, hogy nem kapta meg a véradagját, de úgy látszik, hamar hozzászokott és már nem is emlékszik az egészből semmire.

- Apa, mit gondolsz, visszakaphatja még valaha a vámpír énjét? - suttogtam olyan halkan, amennyire csak tudtam, és most az egyszer reménykedtem, hogy Alice kellően lefoglalja Bellát.

- Jelen pillanatban csak elméleteim vannak, ha lenne alkalmunk elvinni egy vadászatra úgy, hogy közben ne ijesszük el, többet tudhatnánk meg erről. Talán a vadászösztön még a vérében van, így egy próbát megér. Nagy az esély rá, ha újra állati vér kerülne a szervezetébe, esetleg a bőre, képessége és sértetlensége is a felszínre törne.

Furcsa, zavaros gondolatok zavartak meg apám beszámolója közben. Az illető fejében, minden egyik pillanatról a másikra változott. Hol az itt történtek, hol pedig egy kiborulással végződő kiabálás tárult a szemeim elé, majd egyszer csak a lányom riadt arca, mert azt hitte bántani akarják. Nem vártam meg, hogy Carlisle befejezze mondanivalóját. Gyorsaságomnak köszönhetően pár másodperc alatt a nappalinkban voltam és azonnal keresni kezdtem a zavarodott gondolatok gazdáját. Amint megpillantottam, átszelve a köztünk lévő távolságot, a nyakánál fogva elkaptam Jacobot és a falnak szegeztem. - Mit tettél, korcs?

- Edward, ne! Még a végén megfojtod. - Lépett mellém Bella, majd megsimogatta a hátam, mire enyhítettem a szorításon. - Az Istenért, mi a baj?

Jake, felemelte a kezében lévő papírt, majd átnyújtotta Bellának. - Elment - mondtam teljesen lesújtva. Bella, amint elolvasta azt, ami a papírra volt írva, könnyek nélküli zokogásban tört ki.

- Mi áll a papíron? - kérdezte Alice, miközben közelebb jött, hogy megvigasztalja kedvesemet. Bella a fotelba dobta a papírt, majd elsuhant, még mielőtt Alice bármi pozitívumot tudott volna neki mondani. Emmett odasétált a fotelhoz és emberi tempóban felvette a papírt.

- Sajnálom! Senkinek sem akartam rosszat. Az lesz a legjobb, ha szépen hazamegyek, és soha többé nem jövök vissza. Carly. - Emmett mérgében összegyűrte a papírt és elhajította.

- Nem csodálkozom azon, hogy Bella kiakadt. Mondtam nektek, hogy nem jó ezekkel a korcsokkal barátkozni - köpte oda Rosalie, mikor elhaladt mellettünk. - Bella után megyek, talán sikerül megnyugtatnom és visszajön önként.

- Most mit fogunk tenni, hagyjuk, hogy újra eltűnjön az életünkből? - kérdezte bátyám.

- Várj, gondolkozom! - mondtam, miközben az egyik kezemmel még mindig Jake nyakát fogtam. Az agyam olyan gyors fokozaton pörgött, mint még soha. - Alice, kérlek nézd meg, hogy foglalt-e valaki, Carly Smith névre repülőjegyet, és ha igen, pontosan hova. Azt is nézd meg, van-e átszállás vagy ilyesmi. - Azzal húgom már el is suhant. Pár perc várakozás után Alice visszajött, telefonnal a kezében.

- Megvan, Denverből indult Münchenbe, de sajnos onnan nem tudom hova ment. Biztos, buszra szállt. Foglaljak jegyeket és, ha igen, mennyit?

- Természetesen nyolcat, mert kivétel nélkül mindannyian megyünk, mégis csak az unokámról van szó - lépett elő a konyhából Esme.

- Én is mehetek? - Hallottam meg egy elfúló hangot a hátam mögül.

- Még, hogy jöhetsz-e? Örülj neki, hogy nem téplek cafatokra itt helyben - szűrtem ki a fogaim között.

- Had jöjjön - hallottam meg szerelmem hangját az ajtóból -, talán rátudja majd venni Carlyt, hogy visszajöjjön, hiszen benne bízik. Mi pedig csak idegenek vagyunk számára. Alice, kilenc jegyet foglalj.

- Biztos, hogy ezt akarod kedvesem? - néztem rá.

- Persze, és Istenért Edward, engedd már el szerencsétlen, az arca lassan lilában játszik az oxigén hiánytól - mutatott rá Bella, és tényleg, Jake arca kezdett eltorzulni, pedig simán elvehette volna a kezem.

Míg Jake hazarohant, addig mi is összeszedtünk a dolgainkat. Carlisle, közben foglalt az egyik müncheni hotelben szobákat, mert valamikor napfelkelte előtt érünk majd oda, szóval még így is két teljes nap, mire eljutunk a lányomhoz. Két autóval mentünk. Bella, Rosalie, Alice, Jasper és én a Volvoval mentünk, míg Carlisle, Esme, Emmett és Jake a Mercedes-szel. Jobbnak láttam, ha Jake a másik autóba kerül, mert nem biztos, hogy kibírtam volna vele egy légtérben a több órás utat. Az első egy óra feszült csendben telt, ahogy a másik autóban is. Viszont nálunk volt annyi különbség, hogy kedvenc kishúgom nem bírta sokáig csacsogás nélkül. Hiába vagyok vámpír, pontosan nem tudnám felidézni, miről beszélt, mert a többiek gondolataival voltam elfoglalva. Valamilyen szinten fájt, hogy Bella még most sem akarja megosztani velem a gondolatait, pedig látom rajta, mennyire szenved. Vámpírként is épp olyan önfejű és makacs, mint emberként volt. Erre az apró felvetésemre elmosolyodtam. Szerencsére még hajnal előtt a reptérre értünk, így gondtalanul jutottunk be az épületbe. Mivel sokan voltunk, a jegyek átvétele hosszasra nyúlt, de beszállásnál már gond nélkül ment minden. A gépen mindenki a párja mellett ült, kivéve Jake-et, neki egy idősebb úr mellé szólt a jegye.

Bella egész idő alatt nagyon szótlan volt, viszont végig szorította a kezemet. Néha oda-oda pillantott Jake-re, hogy jól van-e és ezt becsültem benne. A lányáról volt szó, ő mégis zokszó nélkül figyelt a legjobb barátjára is, aki nem mellesleg a vőnk, ha minden a tervek szerint alakul. Mindenesetre Alice, már nagyon várja a napot hiszen ki más szervezhetné le a lányunk esküvőjét, mint az én minden lében kanál húgocskám. A repülőút egy teljes napot vesz igénybe, ezért míg odaérünk, lesz min agyalnom. Az első és legfontosabb, hogy vajon mit szól majd Nessie, ha meglát minket? Bízom benne, hogy nem veszi tolakodásnak a közeledésünket. A másik dolog, amit Carlisle mondott mielőtt elindultuk volna. Ha Nessie újra vért kapna, visszajönnének a képességei, de vajon az emlékei is előtörhetnek rólunk, vagy azok már végleg elvesztek? Képesek leszünk valaha is elnyerni a bizalmát? A gondolataiból kivettem, hogy a nevelőanyjával nem felhőtlen a viszonyuk, de a nevelőapját feltétel nélkül szereti. Lehetek majd én is ennyire jó apja? Engem is fog ennyire szeretni?

Szorosan magamhoz öleltem Bellát, és éreztem egy nyugalomhullámot, amit Jaspernek tudtam be. Hátra pillantottam és biccentettem egyet, hogy megköszönjem az azonnali segítséget. Mivel az utasok többsége ébren volt, leadtak pár filmet. Az első és második annyira nem kötött le, de a harmadik igen. Egy fekete-fehér régi klasszikus volt, amit még valamikor 1954-ben láttam a moziban. Egy szerelmes párról szólt, akik a háború alatt elsodródtak egymástól, majd pár évtizeddel később újra keresztezték egymás útját. Hiába van mellettem Bella, a légi kísérő kisasszony folyton idejön valami ürüggyel, hogy szóra bírjon, ezért úgy döntöttem, alvást színlelek, ami úgy tűnik bejött, mert egy ideje már nem érzem a közelemben. Bella egyszer megengedte az út során, hogy belelássak a gondolataiba és azonnal jó érzések töltöttek el, főleg, mikor arra gondol, milyen módon fogja kiszívni minden csepp vért a légi kísérőből, ha az még egyszer ide mer jönni. A hosszú útra hoztam magammal pár könyvet, amiknek ugyan mind tudom a csattanóját, mert vagy milliószor olvastam, mégis ezek a kedvenc könyveim.

Laza emberi tempóban haladtam, így sajnos csak kettőt sikerült kiolvasnom, mire megérkeztünk a müncheni reptérre. Mikor meglett az összes csomagunk, kivételesen nem autót béreltünk, hanem taxiba szálltunk. A nagyobb siker érdekében ezt a lányok intézték. Három taxira valóan voltunk, plusz a csomagjaink. Ragaszkodtam hozzá, hogy Jake üljön a legutolsó taxiba, mert még mindig nagy ívben el akartam kerülni. A szállodában öt szobát foglalt le nekünk Carlisle. Mióta vámpírként élek, soha életemben nem volt még ilyen hosszú napom, mint a mai. Mintha az idő vánszorogna, majd beleőrülök a várakozásba. Bella is ugyanígy van ezzel, bár soha nem vallaná be, de ismerem már annyira, hogy tudjak olvasni a gesztusaiból. Szerelmem gondolatelterelésként, inkább átment Alice szobájába, hogy megvitassa vele milyen legyen Nessie szobája, ha egyszer úgy dönt, visszatér hozzánk.

Rosalie eközben találkozott pár barátjával, hogy megtudja, pontosan, hol is élnek a lányom nevelőszülei. Azonnal autót béreltünk és már mentünk is. Kivételesen most nem én vezettem, hanem átengedtem ezt az örömet Alice-nek. Az idő szerencsére nekünk kedvezett a maga borongós hangulatával, így nem kellett ruhák tömkelege mögé bújnunk. Számtalan várost hagytunk magunk mögött, mikor megérkeztünk egy kis falucskába. Az erre tévedőket egy fába vésett üdvözlőüzenet várta. A főúton végighaladva láttunk újonnan épített házakat, de azért akadt köztük még néhány parasztház is a régi időkből. Rosalie barátai úgy értesültek, hogy a templom utáni részen lesz egy kis leágazás, ami a hegyoldalba visz ki, de még előtte ez is kettéágazik. A bal oldali leágazás végénél találunk egy házat, ott laknak Nessie nevelőszülei. Mielőtt a házhoz értünk volna, leparkoltunk nem messze attól, és a csapat kettészakadt. Rosalie, Emmett, Alice és Jasper elmentek vadászni, míg mi többiek megtudunk néhány dolgot, az itt élőkről. Ahogy egyre közelebb értünk a házhoz, kedvesem egyre izgatottabb lett. Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta, aztán meghallottam. Bella, rám pillantott és mintha minden feszültsége elszállt volna, hirtelen megnyugodott. Több szívhangot is hallottunk a házból, de csak egy volt, amit bármikor felismernénk. Megálltunk a vaskapu előtt, mire egy vizsla fajtájú kutya jelent meg a lépcsőfeljárónál. Először csak bámult minket, majd eszeveszett ugatásba kezdett. Hallottunk, ahogy kinyílik a bejárati ajtó és valaki kilép rajta.

- Maradj már csöndben, te dög, a jó édes anyádat ugatsz folyton! - kiabálta egy női hang. Belepillantottam a gondolataiba és érdekes dolgokat találtam ott. A hölgy a teraszon lévő korlátnak támaszkodott, majd kikukucskált. - Nem veszünk semmit! - mondta.

- Jó estét kívánok! A nevem Carlisle, nem árulunk semmit, mi csak Carlyt keressük - kezdett bele apám.

- Már lefeküdt, jöjjenek vissza holnap! - makacskodott az asszony.

- Nálunk hagyott valamit, azt szeretnénk visszaadni neki - kiabálta most már szerelmem.

- Várjanak, kinyitom a kaput, csak előbb hozom a kulcsot. - Ment vissza a házba. Hallottuk, ahogy haragosan és keményen szitkozódik, hogy ilyenkor zavarni meri őt valaki.

Az asszony lejött a lépcsőn, kifinomult szaglással sem kellett rendelkeznünk ahhoz, hogy megérezzük, bűzlik a szesztől. Ezt csak erősítette az, amit láttunk, alig tudott elvánszorogni úgy a kapuig, hogy ne kelljen a falnak támaszkodnia. Beletelt pár percbe, míg megtette a nagyjából öt méteres utat. Apámmal egymásra néztünk. - Már értem, miért nem mesél szívesen a kis unokám, arról az emberről, aki felnevelte. - Bella még ezek ellenére is tartotta magát, bár azt hiszem legszívesebben nekiugrott volna.

12. fejezet Egy rosszul befejezett üzlet

/Jacob szemszöge/:

A hölgy eléggé illuminált állapotban volt, így abban sem voltam biztos, hogy a kaput ki tudja majd nyitni számunkra. Dühített, hogy kedvesemnek ezt a nőt kellett elviselni hosszú éveken keresztül, míg az igazi anyja nem láthatta és még csak meg sem érinthette, vagy szerethette. Pár perc szórakozás után, sikerült a nőnek kinyitnia kaput, majd megfordult és, ahogy az előbb is, a falnak támaszkodva sétált vissza a házba. Belépve az ajtón egy hosszú előtér fogadott minket, tele volt kitömött állatokkal. Beljebb lépve egy asztal várt minket, hogy helyet foglaljunk. Bella és én inkább állva maradtunk, míg a többiek leültek. A szekrény mellett volt egy bejárat, amin nem volt ajtó, be pillantottam, a konyha volt az. Elég pici volt, de mégis csak egy konyha. A nő elég furcsán nézett ránk.

- Honnan ismerik a lányomat? - kérdezte a sok italtól már fátyolos tekintettel.

- Forksban találkoztunk vele, néhány hete - válaszolta a doki.

Bella közben felém fordult, és elmondta mit kell tennem ahhoz, hogy Nessiehez jussak. - Elnézést asszonyom, megmondaná, hol a mosdó? - kérdeztem a nőt, mire rám emelte tekintetét. Sütött belőle az emberek győlölete.

- Az előtér végén balra, törölközőket talál felakasztva. - Bólintottam, majd elindultam a mosdó irányába.

A mosdó előtt közvetlenül volt egy ajtó, halkan kinyitottam, majd átosontam a konyhán és egy újabb ajtó elé értem, amire az volt kiírva, Carly, innen már tudtam, hogy jó helyen járok. Nagyon óvatosan nyitottam ki az ajtót, mert nem akartam, hogy szerelmem megijedjen. Amint beléptem, meghallottam szuszogását, szóval akkor az asszony igazat mondott. Körülnéztem a szobában. Az ajtó mellett bal oldalon egy beépített szekrény volt, szemben vele pedig egy számítógépes asztal, annak minden hozzátartozójával. Az ajtó jobb oldalán kicsit távolabb egy fotel helyezkedett el, míg a nagy falnál egy L alakú kanapé. A kanapé mellett lépcső kezdődött, ez is L alakban. Célba vettem a lépcsőt, nagyon halkan lépkedtem, nehogy felkeltsem Carlyt. A tetőtér egy része volt csak beépítve, így ez egy külön szobának felelt meg. Még nem értem fel teljesen, mikor először megpillantottam Carlyt. Egy éjjeli szekrényből, egy plafonig érő kétajtós szekrényből és matracból állt a hálószoba berendezése. Ott feküdt még a takarót is a fejére húzta, pedig a lakásban nem volt hideg. Odaosontan a matrac mellé, majd lefeküdtem a padlóra. Kezem a fejemnek támasztottam és néztem, ahogy szerelmem édesdeden alszik. Rengeteget forgolódott, hol be, hol ki takarózott, de aztán mintha megtalálta volna a helyét, közvetlenül velem szemben. Nem akartam felkelteni, hiszen olyan édesen aludt, mégis kényszert éreztem arra, hogy megsimogassam az arcát. Felemeltem kezem, majd gyengéden, épphogy csak egy picit arcához érve megsimogattam. Nagyon jól eshetett neki, mert mosolyra húzódtak piros ajkai, aztán hirtelen kinyitotta a szemét. Olyan sebességgel pattant fel és szaladt pókjárásban el egészen a sarokig, hogy követni is alig tudtam.

- Hát te...én...és, hogy...és mit...és hát te? - Kerekedtek el szemei. - Hogy kerülsz, te ide?

- Érted jöttem.

- Azt hittem utálsz. - Pillantott a padlóra, miközben magához szorította a takaróját.

- Kis butusom, miért utálnálak? - Nyújtottam ki a kezem felé, ami szerencsémre kis habozás után elfogadott, majd visszaült a matracra pontosan szemben vele.

- Azért, amit tettem, hiszen a viselkedésemmel fájdalmat okoztam neked és Cullenéknek is. - Görbültek le mindig mosolygós ajkai.

- Mérges voltam, de nem rád, hanem saját magamra - vallottam be -, ha nem hallgatom el előled a dolgokat, könnyebben tisztáztunk volna mindent. Hülyén viselkedtem, meg tudsz nekem bocsájtani? Esküszöm, soha többé nem hallgatok el előled semmit. - Tettem kezem a szívem fölé, hogy bizonyítsam, komolyan gondolom, amit mondtam.

- Rendben - mosolyodott el újra Carly -, viszont sajnos én nem tudom megígérni, hogy nem sodrom magam veszélybe többet, és nem járok utána minden olyannak, ami fúrja az oldalam, hiszen tudod milyen vagyok - mondta pimaszul, majd az ölembe ugrott és megcsókolt. - Hogy találtál meg, ha jól emlékszem soha nem árultam el, pontosan merre is lakom.

- Igazából nem egyedül jöttem. Cullenék elkísértek, vagyis inkább én kísértem el őket - vallottam be az igazat.

- Itt vannak, de miért? Ők, hogy találtak meg, talán vadászkutyákat fogadtak fel, hogy a nyomomra leljenek? Igaz, az azért tovább tartott volna.

- Először is, még nem ismered Alice-t, ő a világ végére is elmenne érted, különösen, hogy megígérted neki, még ellátogatsz hozzájuk. Egy jó tanács, soha ne bőszítsd fel azt a kis kobold szerű lányt, mert annak csak te látod kárát. Vadászkutyák, szó sincs róla. Cullenéknek rengeteg ismerősük van szerte a nagy világban. Alice rákeresett a neten, hogy mikor és melyik járatra foglaltál jegyet. Rosalie pedig az egyik régi kapcsolatának révén kiderítette, hogy pontosan hol is laktok. Mikor ideértünk, kettészakadtunk. Kicsit messzebb parkoltunk le, majd Emmett, Jasper, Rosalie és Alice elmentek vadászni, mi pedig itt vagyunk. A többi Cullen éppen az anyukáddal beszélget.

- Sszz, anyával? Remélem nem kezdi el őket sértegetni. Tudod, ha iszik, akkor kiszámíthatatlan, mikor apa itthon van, kicsit visszafogja magát, de ilyenkor, ha nincs a közelben, mindent belead - komorodott el szerelmem.

- Szerintem Cullenék tudják majd kezelni a helyzetet, ha netalántán anyád bepróbálkozna náluk. Most jut eszembe, ott a szobámban, mikor dühös voltam és odamentem hozzád, te azt hitted, meg akarlak ütni? - vettem arcát a kezembe.

- Hát tudod, én csak...sajnálom, de olyan mérges voltál, ez olyan reflexszerű volt nálam. Kiskoromban sokszor kaptam pofonokat, ha úgy ítélte meg anyum, hogy nem jól csinálok valamit, vagy csak kedvtelésből. Ez, amolyan unaloműző volt számára. - Kezdett nagyon a bögyömben lenni ez a nő.

- Kicsim, te vagy a lenyomatom. Előbb rágnám le a saját kezem, mintsem, hogy megüsselek. - Megnyugtatásul jó erősen magamhoz szorítottam, nehogy azt higgye, ezek csak üres szavak.

- Mi az a lenyomat? - kérdezte, én pedig szidtam magam, hogy nem tudom befogni csak egyszer a pofámat.

/Bella szemszöge/:

Miközben mi az étkezőben ültünk a lányom nevelőanyjával, végigkövettem Jake minden egyes lépését.

- Láttam ám már olyanokat, mint maguk. - Hirtelen abbahagytam Jacob figyelését és inkább a mi beszélgetésünkre koncentráltam. - Ugyanaz a fehér bőr, feszült arckifejezés, annyi a különbség, hogy azoknak nem ilyen színű szemük volt, hanem vörös. Ők hozták ide nekem a lányt is. Viszont erről többet nem mondok. - Majd beleőrültem abba, hogy ez a nő tudja, ki rabolta el annak idején a lányomat, mégsem mondd róla egy árva szót sem. Edwardra pillantottam, aki éppen a hölgy gondolataiban kutakodott, majd megszólalt.

- És, ha kapna némi pénzt az elmondottakért, hajlandó lenne nekünk mesélni? - Nézett rá az elbűvölő mosolyát használva. Fogalmam sem volt, miért akar neki ezért pénzt fizetni, de bíztam a jó megítélőképességében.

A nő hátradőlt székében, majd fennhéjázó módon válaszolt. - Az attól függ, hogy mennyi pénzről is beszélünk pontosan. Ha jól látom, maguk nagyon gazdagok, így nem fogja magukat a földhöz vágni bármennyit is mondok. Jól gondolom? - Ez a nő fifikásabb még részegen is, mint gondoltam.

- Az összeg természetesen magától függ, pontosabban attól, hogy mennyit árul el a lányáról és arról, akik idehozták magának - vette fel a kesztyűt Carlisle, most már erőteljesebb hangon.

- Rendben, tudja mit. Elmondok mindent, de akkor egy nagy halom pénzt akarok. - Tisztán látszott, hogy ez a nő még a saját anyját is eladná, ha lenne rá vevő.

- Rendben - egyezett bele Carlisle.

- Na szóval, pár éve, akkor már megvolt a fiam, egyik nap kopogtattak. Két idegen állt az ajtóban, és volt náluk egy gyerek. Olyan hat-hét éves forma. Nyomtak egy halom pénzt a kezembe azzal, hogy vigyázzak a kislányra. Nem mondták, miért és azt sem, hogy visszajönnek-e érte. Egy darabig nem is volt semmi baj, aztán egyik nap hangos kiabálásra lettem figyelmes. Berohantam a szobába és azt látom, hogy az a szörnyszülött éppen a fiam vérét szívja. Nem tudtam, mit tegyek, ezért a garázsba zártam, amit lelakatoltam és a kulcsot elraktam. - Szörnyszülött, az én kislányom? Mit képzel ez magáról? Már készültem, hogy rávetem magam, de Edward visszatartott. - A férjem, akkoriban kamionozott - folytatta - , így ő sokáig nem is tudott semmiről. Aztán mikor egyszer hazajött és nem a lakásba, hanem a garázsba ment először, megtalálta a lányt. Az a mihaszna persze azonnal kérdőre vont, pedig egyedül voltam itthon a fiával meg ezzel a valamivel. - Bökött az állával abba az irányba, amerre a lányom szobája lehetett. - Azt mondta, gyereket nem illik egy lelakatolt helységben tartani, így visszahozta a házba. Eltelt négy év és megszületett a lányom, a fiam már felsős volt a suliban, aztán mikor gondoltuk, a zabigyereket is beírattuk, vagyis inkább a férjem beíratta ugyanebbe az iskolába. Ez a lény addigra már úgy nézett ki mint egy tíz-tizenkét éves forma gyerek. Így azt kellett hazudnunk, hogy az öcsém meghalt és az ő kölykét fogadtuk be. A kölyök okos, és kitudja miért szeret, bár nem bántam vele soha kesztyűs kézzel. Tudja sokszor járt el a kezem, pláne, ha ittam és mivel ez a gyerek nem az enyém, arra gondoltam üthetem. Nemhogy örülnének a szülei, hogy örökbe fogadtam. - Még, hogy örülni? Inkább ő örüljön annak, hogy nem tépem le a fejét most azonnal, mert kezet mert emelni egyszer is a lányomra. Már mozdulni akartam, de Edward visszatartott. Nem is értettem, ő mitől ilyen nyugodt, hiszen az előbb taglalta ez a némber, mennyi szörnyűséget tett az évek alatt a lányunkkal.

- Nyugodj meg, kedvesem, szeretném, ha részletesen elmondna mindent, mert közben figyelem a gondolatait, hátha rábukkanok valami kiinduló pontra, ami alapján megtudjuk, ki vitte el tőlünk a kislányunkat - hadarta el nekem olyan gyorsan, amit rajtam kívül csak Esme és Carlisle hallhattak.

- Rendben, megpróbálok nyugodt maradni, de nem ígérek semmi biztosat.

- Aztán az érettségije előtt azzal jött haza, hogy amint befejezte a sulit, elutazik oda, ahol magukkal találkozott, mert úgy érzi neki ott a helye. Pedig már.....

A nő elmosolyodott, mire Edward arca eltorzult. Szemei feketén villogtak, mély morgó hangot adott ki, majd átugorva az asztalon a sarokba szorította az asszonyt.