2011. október 6., csütörtök

Sziasztok!

Sajnálom, hogy mostanság ennyire elhanyagoltam a történeteimet, és a blogokat, mert szeretek írni, de hiába az ihlet, ha nincs párbeszéd, ami kitöltse a fejezetet. Ráadásul hétfő óta két műszakban dolgozom, napi nyolc, de megesik, hogy tizenkét órában, plusz ha berendelnek akkor még hétvégén is mennem kell, így mire hazaérek hulla fáradt vagyok. Mindezektől függetlenül, mikor van egy kis időm szorgalmasan írogatom a fejezeteket, az erre a célra létrehozott füzetkémbe, amiből aztán szépen begépelem, amit addig írtam. Időpontot azért sem szeretnék mondani, mert nagyon valószínű, hogy nem tudnám tartani, de ha meglesznek a fejik, és Bea is átnézte őket, azonnal felteszem!

Puszi:)
Carly

2011. szeptember 13., kedd

16. fejezet: Bűntudat

Sziasztok! Mint azt az előző héten ígértem, meghoztam a legújabb fejezetet:) Remélem tetszik, majd Nektek! Jó olvasást!
Puszi:)
Carly


A számat elöntötte egy forró fémes íz, és egyszerűen képtelen voltam abbahagyni, amit éppen csináltam. Mikor az éhségem csillapodott végre, egy külső zaj mégis megzavart, amitől azonnal észhez tértem. A nyuszi, amit az előbb simogattam, most holtan feküdt a kezeim között. A bundája tiszta vér volt, a nyaka pedig el volt törve. Ijedtemben nem tudtam, mit tegyek, ezért turbó sebességgel elkezdtem ásni egy gödröt. Mikor már kellően mélynek találtam, abbahagytam az ásást, és a nyuszi élettelen testét óvatosan a gödör mélyére helyeztem, majd betemettem. Felálltam, és elindultam vissza a ház irányába. Az első pár lépésnél még bizonytalan voltam, de utána már pontosan tudtam, merre kell mennem. Úgy éreztem, mintha figyelnének, ezért folyton a hátam mögé néztem. Egy ilyen hátra tekeredés közben sikerült megbotlanom egy kiálló fagyökérben, szerencsére volt annyi lélekjelenlétem, hogy a kezeimet magam elé tegyem, így legalább nem arcra estem, de az abban a pillanatban elém táruló látvány sem volt megnyugtató. Észre sem vettem eddig, hogy a kezem csupa vér lett. Azonnal felpattantam, és igyekeztem úgy átvizsgálni a ruhámat - még több vér után kutatva -, hogy ne maszatoljam jobban össze magam. Szerencsére a nyuszi véréből csak a kezemre jutott, ezért igyekeztem azt eltüntetni. Mikor visszaértem a házhoz, nem mentem azonnal előre, hanem hátul próbáltam valami vizet keresni, hogy eltüntessem szörnyű tettem bizonyítékát. A hátsó ajtó mellett találtam egy slagot, amiben szerencsére víz is volt. Áldottam Charlie-t, hogy nem zárta el a kinti csapot ezekben a hideg időkben sem. Mikor végeztem a kézmosással, benéztem az ablakon; Charlie még mindig aludt, ekkor vettem észre, hogy van még mit eltüntetnem, hiszen az ki is ment a fejemből, hogy ivás közben a szám is tiszta vér lett, így azonnal visszaiszkoltam a csaphoz, és szépen lemostam.

Mielőtt visszamentem volna a házba, ismét benéztem az ablakon, a bűnnek, amit elkövettem már semmilyen látható nyoma nem volt, nem úgy, mint a fejemben, mert az viszont csak ettől zsongott. Ahogy néztem magam az ablaküvegen keresztül, oldalra terelődött a pillantáson, egy fészer felé. Kíváncsi lettem, így habozás nélkül arra vettem az irányt. Óvatosan kinyitottam a fészerajtót, nehogy Charlie észrevegye, itt kint téblábolok, és a holmijai között turkálok, de az ajtó olyan réginek bizonyult, hogy bármennyire is próbáltam halkan kinyitni, csak megnyikordult. Azon nyomba körbenéztem, de semmi mozgást nem láttam a házban, ami azt jelezte volna, hogy valaki észrevette mire készülök éppen. Beosontam, de az ajtót nyitva hagytam, ha bármi gond lenne, hamar ki tudjak iszkolni. Sok minden nem volt a fészerben, csak pár bontatlan festékes doboz, és ahogy elnéztem az évszámot, jó pár éve vették őket. Újra körbepillantottam, és megláttam egy zöld ponyvával letakart autó nagyságú és formájú valamit.

Közelebb mentem, de mivel levenni nem akartam a ponyvát, ezért bebújtam alá. Egy gyönyörű - néhány évtizede, még piros, most már inkább rozsdabarna szívű -, 1950-es Chevy furgon került a látóterembe, ami még így rozzant állapotában is eszméletlenül szép volt. Nem is értem, Charlie egy ilyen pazar autót, miért a fészerben tart, itt szépen lassan az enyészeté lesz. Lehajoltam, hogy megnézzem a kerekek állapotát. Bátran megállapítottam, hogy nagyon jól bírják a helyben állást. Nem egy tipikusan mai autó, de ha az enyém lenne, biztosan nagyon vigyáznék rá, és a fészer közelébe sem vinném. Ahogy guggoltam, épp szemmagasságba került a Chevrolet felirat. Már kicsinek is babonás voltam, remegő kézzel érintettem meg a feliratot, hogy szerencsét hozzon, ebben a pillanatban valaki megszólalt. - Hát te mit csinálsz a ponyva alatt? - Ijedtemben fel akartam ugrani, ami nem tűnt túl jó ötletnek, mert azzal a lendülettel le is fejeltem a visszapillantó tükröt. - Jézusom, jól vagy? - Rántotta le rólam Charlie a ponyvát.

- Aha, tökéletesen - masszíroztam meg a fejem, ott ahol bevertem -, tudod, én ilyen félig lény vagyok, ezek nekem meg sem kottyannak. - Azt hiszem életemben nem hazudtam még ekkorát.

- Azt hittem, hallod, hogy jövök, mert én úgy tudtam, nektek kitűnő a hallásotok, és akármilyen kis zajt meghallotok. - Magasodott fölém Charlie, hogy megnézze a puklimat.

- Igazából, én még csak tanulom ezeket a dolgokat, és csak egyfelé vagyok képes figyelni egyszerre. Nagyon kell összpontosítanom, hogy meghalljam a settenkedést. Jut eszembe, mit keresel itt, az előbb mikor benéztem, még javában horkoltál - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben még mindig a fejemet masszíroztam. Fogalmam sem volt, hogy ilyen kemény az a tükör.

- Először is, nem settenkedtem, másodszor, ha emlékeim nem csalnak, és annyira talán nem vagyok még vén, de ez az én fészerem, harmadszor, időközben lejárt az idő, és megsült a hús. A nagy kérdés az, hogy te mit keresel itt bent? - Most rajtam volt a sor, hogy hosszú idő után számon kérjenek, és ez nagyon nem volt ínyemre, ezért gyorsan ki kellett valamit találnom.

- Am... én, az erdőben jártam, és mikor visszafelé jöttem, elestem. A kezem csupa sár lett, de nem akartam mindent összepiszkolni, így itt kint mostam kezet, mikor megláttam a fészert, és kíváncsi voltam, mi van bent. El kell, hogy mondjam, ez az autó egyszerűen gyönyörű, nem is értem, miért van itt, ezzel még simán villoghatnál az utcán. Na jó, egy kis helyrepofozás nem ártana neki, de vétek itt a sötétben tartani.

- Ez az autó, még anyá... - hirtelen Charlie-ra kaptam a tekintetem, a pillantásom szúrhatott, mert azonnal megváltoztatta mondandóját - Belláé volt. Mikor Edwarddal összeházasodtak, kapott tőle egy jobb és szebb autót, így erre már nem volt szüksége, de nem volt szívem a roncstelepre vinni. Még akkor vettem Bellának, mikor ideköltözött az anyjától.

- Ő Renée, ugye? - Rémlett, hogy Bella régebben mesélt róla, és a régi lakhelyéről, meg arról, hogy újra férjez ment az anyja, és most valahol Ausztráliában élnek Phillel.

- Igen, de ők most egy teljesen más földrészen élnek a férjével. - Láttam Charlie-n, hogy fájdalmasan érinti a dolog. - Ha akarod a kocsit, a tiéd. Szerintem, ha szólsz Jake-nek, akkor szíves örömest rendbe szedi neked.

- Ó, köszönöm szépen az ajánlatot, de nem lehet, jelenleg egyébként sem állok úgy anyagilag, hogy fenntarthassak egy autót magamnak. Viszont, ha majd egyszer lesz annyi pénzem, nagyon szívesen megvenném tőled - mosolyogtam rá, de a hatás nem aratott osztatlan sikert. - Mi a baj, valami rosszat mondtam?

- Dehogy, csak azt hittem, hogy majd neked adhatom, akkor legalább neked megmaradna valami belőlem. - Charlie arckifejezése teljesen megváltozott, az egész napos jókedvet most felváltotta valamiféle fájdalom, amit nem tudtam hova tenni.

Visszamentünk a házba. Kivettem a húst, próbáltam ugyanolyan szeletekre felvágni, hogy valamiféleképpen mutasson is az tányérom, majd mellé helyeztem a köretet. Charlie közben poharakat tett az asztalra. Mire nekiálltunk az evésnek, már bealkonyodott, így lámpafénynél folytattuk az vacsora elfogyasztását. Később, mosogatás közben, Charlie mesélt még a családfájáról, és a környező emberekről. Azt mondta, az ő generációja itt maradt, de a mai fiataloknak csak az számít, hogy minél messzebb kerüljenek az otthonuktól.

Nagyjából tizenegy óra felé köszöntünk el egymástól, de Charlie megígértette velem, hogy ezentúl sűrűbben meglátogatom. Őszintén szólva nem sokat kell emiatt noszogatnia, hiszen nagyon szívesen jövök el hozzá bármikor. Mire az ajtóhoz értünk, Jake is megérkezett, hogy hazavigyen.

Aznap este Jake-kel volt mit kitárgyalnunk, őt a leginkább az érdekelte, hogy mit is gondolok pontosan Charlie-ról. Igyekeztem mindent elmesélni neki, kivéve a nyuszis történetet, mert úgy gondoltam, ez annyira nem nagy dolog, hogy őt is beavassam, bár a lelkiismeret furdalás, amit a nyuszi megölése miatt éreztem hatalmas. Mikor egyes egyedül vagyok, folyton bevillan, ahogy a karjaimban tartom a szegény védtelen állatot, és eközben állandóan elönt az érzés, amit a vére okozott.

Az esetet követő második napon érdekes dolog történt velem. Éppen a nappaliból tartottam vissza a hálószobámba, hogy felöltözzek, mikor Jake elsétált mellettem. Mivel ő sohasem használ parfümöt, csak még furcsább volt a dolog. Ahogy Jake elhaladt mellettem, egy édes illatfelhő csapta meg az orromat, és újra hallottam a dobolást. Megfordultam, és azt hittem rosszul látok. Jake éppen a cuccait pakolta, és közben egy ér a nyakán kidudorodott, amit egy átlagos ember nem vett volna azonnal észre. Megijedtem, mert képek kezdtek el pörögni a fejemben, hogyan is tudnám a leghatékonyabban leteperni Jake-et, hogy ne ordítson, miközben én a fogaimmal feltépem vékony kis bőrét, és kiszívom belőle lüktető vérét. Már épp közelítettem felé, és megnyaltam számat, mikor felém fordult, és elmosolyodott, ekkor tisztult ki minden, és ahelyett, hogy megöltem volna, inkább megöleltem. A biztonság kedvéért aznap és még pár napon keresztül megkértem, hogy aludjon a lenti szobában. Szerencsére nem kötött bele az indokba, ami a női gondokra való hivatkozás volt, mert pontosan tudja, hogy ebbe az időszakban kész házisárkány tudok lenni.

Charlie már az első találkozásunk másnapján felkeresett, hogy találkozni szeretne velem, de akkor éppen más dolgom volt, utána pedig jobbnak láttam tőle is távol tartani magam, mert nem szeretnék senkit bántani. Másfél hét elteltével úgy láttam, hogy kellően tudom kontrollálni magam egy újabb találkozóhoz. Jake most nem ért rá, így inkább futottam egy keveset, hátha azzal is tudok segíteni magamon. Charlie úgy gondolta, talán érdekel majd a vadászat, és nem is hitte, hogy ezzel milyen határokat feszeget nálam. Az egész napot a szabadban töltöttük, fent a hegyen. A táj egyszerűen gyönyörű volt, és szerencsémre egyetlen állat sem jött a közelünkben, így megtakarítottam magamnak egy jókora magyarázkodást.

A következő hét zsúfolt volt, többször is át kellett ruccannom Seaettle-be, hogy megnézzem az iskolát, és beszéljek a dékánnal. Abban maradtunk, hogy a jegyeim alapján szívesen látnának az iskolájukban, de konkrétumokat még nem beszéltünk meg. Charlie meghívott egy egész napos horgászatra a Black családdal. Mint kiderült, még Keemaya is ügyesebb nálam. Ő három halat fogott, én egyet sem, sőt nekem sikerült egy botot végleg a tenger fenekére süllyesztenem az ügyetlenségemmel, amiből hatalmas nevetés kerekedett.

Közeledett Charlie születésnapja, én pedig igyekeztem a kedvére tenni, ezért úgy döntöttem, hogy szervezek számára egy amolyan elő szülinapi bulit, mert arra számítottam, hogy Cullenék úgyis csinálnak neki egy nagy hacacárét, legalábbis Alice-ből ezt néztem ki leginkább. Azért igyekeztem mindenkit idecsődíteni, még Cullenéket is meghívtam, hiába kívántam őket a hátam közepére. Küldtem egy e-mailt Esmének, hogy szeretettel várom őket a Charlie tiszteletére rendezett szerény kis összejövetelen. Ideges voltam az e-mail miatt, de Esme most sem hazudtolta meg magát, mert szíves örömest elfogadták a meghívásomat, viszont mint kiderült, csak négyen jönnek el a partira, mivel Rosalie, Alice, Jasper és Carlisle nincsenek az államokban. Először arra gondoltam, talán apámat látogatták meg, mert romlott az állapota, de vele két napja beszéltem, és semmi ilyenről nem szólt.

Az elő szülinapi buli elérkezett, és én jóval idegesebb voltam az átlagosnál. Szerettem volna, ha minden a tervek szerint zajlik, de úgy tűnik az Istenek összefogtak ellenem. Először is az ajándék, amit Jake-kel együtt készíttetettünk, egy óra volt, amibe ezt szerettük volna karcoltatni: - Szeretettel, Carlytól és Jake-től, ehelyett ez a felirat díszelgett rajta: - Szeretettel Carlytól és Jamestől. Jake persze jót nevetett rajta, miközben én dúltam-fúltam. A második, a torta volt, valamiért a cég, akik készítették nem a jó helyre szállították ki, így mi Charlie tortája helyett, egy Kristin nevű lány tizennyolcadik szülinapjára szánt férfi nemi szervet formázó tortát kaptunk. Ez volt az a pillanat, amikor teljesen feladtam volna az egészet, ha nincs ott Jake, és nem oldja meg a helyzetet. Szerencsére a torta tulajdonosa a városban lakott, így Jake elkocsikázott hozzájuk, és sűrűn bocsánatkérések közepette kicserélte a tortákat.

Mindenki ott volt a partin, és a végére egészen jól összeállt a dolog, kivéve egy valamit. Cullenék, legfőképp Edward, egész nap le sem vette rólam a szemét, akárhova mentem, és akármit csináltam, folyton követett a szemével. Gondoltam feszültségoldásképpen megiszom egy pohár bort, de mikor éppen a számhoz emeltem volna a poharat, Edward mellettem termett. - Én nem javaslom, hogy megidd, mivel még nem vagy nagykorú.

- Először is, én sem szólok bele abba, hogy te mit csinálsz. Másodszor, lehet, hogy csak tizenegy éve születtem, de fizikailag és szellemileg, már nagykorú vagyok, így pontosan el tudom dönteni, mire vágyom, és ez jelenleg egy pohár finom vörösbor. És most, ha megbocsájtasz, még rengeteg dolgom van - mondtam, és azzal ott is hagytam a svéd asztalnál, mégis rettentő mérgesen léptem oda Jake-hez, és jó szorosan hozzábújtam, hogy lenyugodjak.

- Mi a baj, kicsim? - nézett rám féltőn.

- Semmi, csak utálom, ha beleszólnak abba, amit csinálok. - Jake érdeklődve nézett rám, de én csak legyintettem, miközben készültem belekortyolni az italomba. Egy kar hirtelen a hónom alá nyúlt, és a hátsó ajtó felé kezdett vonszolni. - Hé, mi a fenét képzelsz te magadról? Engedj már el! - kiabáltam Edwarddal.

- Hogy én mit képzelek magamról? Az eszem megáll, még ő kér számon engem, mikor csak úgy faképnél hagytál minket, és egyszerűen nem vagy hajlandó még csak szóba állni sem velünk? Mit tettem, hogy ilyen gyerekem lett?

- Miről beszélsz? Milyen gyereked, ha jól emlékszem ti annyira vigyáztatok a gyereketekre, hogy elrabolta valaki. Komolyan tudni akarod, hogy miért kerüllek titeket? Hát tessék, mert az agyamra mentek az állandó elvárásaitokkal - mondtam ordibálva, és közben éreztem, hogy a többiek már kint állnak. - Én nem az a kislány vagyok, akit anno tíz éve elvesztettetek, már felnőttem és a saját utamat járom, akár tetszik ez nektek, akár nem. És tudod mit, egyszerűen felfogni sem vagyok képes, hogy választhatott téged Bella Jake helyett, egy ilyen pipogya alakot, aki csak siránkozni tud, és azt hiszi ő egy valaki, miközben csak egy nagy nulla. - Ekkor valami olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam. Edward lekevert egy hatalmas pofont, de olyat, hogy a jobb fülemre valószínűleg kisebb halláskárosodást szenvedtem, mégis annyira dühös voltam rá, és mindenkire - még Jake-re is, hogy hagyta -, hogy ész nélkül nekirontottam.
A haragom iránta elöntötte a józan eszem, és ütöttem ahol értem, abban a pillanatban az sem érdekelt volna, ha meghal, csak szenvedjen.

Mikor Emmettnek, és Jacobnak sikerült leszednie Edwardról, valaki hozzámért és reflexszerűen odafordultam - Bella volt az -, mire a reakcióm, egy mélyről jövő morgás volt. Éreztem, hogy minél előbb itt kell hagynom a bulit, hogy lenyugodhassak, ezért elfutottam, egyenesen az erdő legmélyére.

Miután sikerült valamennyire lehiggadnom, visszaindultam La Pushba. A Black ház felé vettem az irányt, de még senki sem volt otthon. Nem tudtam eldönteni, mit is tegyek pontosan, ezért összeszedtem az összes ruhámat, a táskámba pakoltam, majd elindultam lefelé, ahol a Black családdal találtam szemben magam. Sarah és Billy arcáról a döbbenet, Keemaya arcáról valami félelemmel teli csodálkozás rajzolódott. Jake arcáról tudtam a legtöbb dolgot leolvasni, nála az értetlenség mutatkozott meg. - Azt hiszem mindannyiunknak jobb lesz, ha elutazom Seattle-be, és veszek ki magamnak ott egy kis lakást, talán a szünetben, majd visszanézek ide, de ebben nem vagyok teljesen biztos. Viszlát, és köszönök mindent, amit értem tettek! - mondtam, majd felkaptam a kabátom, és már mentem is kifelé, az ajtón.

Néhány száz méterre lehettem a háztól, mikor valaki elkapta a csuklómat, és megfordított a tengelyem körül. - Ezt nem teheted, csak mert kiborultál. Nem mehetsz el megint. Ne menekülj állandóan a gondok elől. - A hang, ami megszólított Jake-é volt, és tudtam, ha most nem mondok valami hatásosat, soha nincs menekvés ebből a helyzetből.

- De elmehetek, és nem menekülök, de tudod, elegem van már Cullenékből. És abból, hogy te is mindig utánam lebzselsz. Iszonyatosan idegesítő érzés, hogy folyton a sarkamban vagy, sokszor azt kívánom, hogy szűnjön már meg ez a bevésődés dolog, mert csak a terhemre vagy vele. - Ezzel sarkon fordultam, és elindultam Seattle felé, egy új élet reményében.

2011. szeptember 6., kedd

15. fejezet: Múlt és jelen

Sziasztok!

Megjött a friss! Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, de addig nem akartam feltenni a fejezetet, míg nincs benne mindaz, amit elakartam Nektek mondani. Remélem tetszeni fog Nektek, és az már most biztos, hogy a következő fejezet, egy hét múlva a blogon lesz!
Jó olvasást a fejezethez!

Puszi:)
Carly

UI: Elhelyeztem a történetben egy képet, Carly macijáról, remélem tetszeni Nektek:)


Több mint egy hónapja gubbasztok a szobámban, vagy járkálok a parton fel s alá, miközben egyfolytában Cullenéken jár az eszem. Mióta elrohantam tőlük, nem beszéltem egyikükkel sem, pedig Edward és Bella – külön engedélyt kérve Samtől –, még a Black házhoz is eljöttek, de nem voltam hajlandó lemenni, még a nappaliba sem. Igaz nem ez a teljes igazság, mert a szobámból kijöttem, csak velük nem voltam hajlandó találkozni. Ahelyett, hogy lementem volna, és a szemükbe nézek, inkább gyáván az ajtóm elé kucorodtam és onnan hallgattam a beszélgetésüket. Azt hiszem kissé besokalltam, a náluk eltöltött idő után.

Az első kirohanásomnál Jake még utánam jött, hogy szépen megbeszéljünk mindent, amivel az elején egyáltalán nem is volt gond. Egy-két nap után viszont már úgy kezeltek, ahogy egy családtagot, amivel nem lett volna gond, de azt is meg akarták szabni, hogy hova mehetek el, mikor és kivel. Edward egyenesen odáig jutott, hogy meg akarta tiltani, a továbbtanulásomat, azzal a gyengécske indokkal, hogy már velük élek, így azt kell tennem, amit ő vagy Bella mond. De mégis mit mondhattam volna, hogy fátylat rá, éljünk tovább úgy, ahogy eddig, és ezek után anyának és apának szólítom őket? Azon, a közös családi emléken kívül nem is emlékszem arra, hogy valaha is hozzájuk tartoztam.

Azóta a család többi tagja is próbált elérni, illetve közeledni, bár ők telefonon, de hiába, ha megláttam, valamelyikük számát a kijelzőn, kinyomtam, vagy a párnám alá tettem, hogy ne zavarjon annyira a csörgés. Első felindulásomban haza akartam menni, de ahogy Jake rám nézett, képtelen lettem volna itt hagyni, hiába voltam rá is nagyon mérges a történtekkel kapcsolatban. Ő nem kérdez, valószínűleg inkább kivárja, hogy saját magamtól kezdjek el róla beszélni. Egyedül róla derengett fel néhány emlék, ahogy kézen fogva sétálunk a tengerparton, ő ugyanolyan volt, mint most, míg én rózsaszín kis ruhában és pelenkával a fenekemen csimpaszkodom rajta. Homokvárat építünk, vagy éppen fogócskázunk az erdőben.

Ha a Cullen család nem is, más mégis eszembe jutott, például, hogy mennyi mindennel elhalmoztak, mert amennyire vissza tudok emlékezni rengeteg játékom volt, köztük egy hatalmas maci, lehetett körülbelül két méteres, de biztos, hogy ő volt az egyik kedvencem. Mindig elmosolyodom, mikor eszembe jut, ha jól emlékszem, Maci uraság volt a neve.

Keemaya lassan hazaér az iskolából, mostanság az ő társaságát is kerülöm, mert nem akarok rázúdítani semmit, abból, ami az életemben most történik, ehhez még túl kicsi. Sokszor hallom, mikor a szülei vagy éppen Jake rászól, ha be szeretne jönni a szobámba egy kicsit játszani, de most neki is az lesz a legjobb, ha nincs velem. Azt hiszem, jobb lesz, ha mikor Keemaya hazatér, én nem leszek itthon. Meglátogatom a kedvenc helyem, a tengerpartot. Felvettem, egy hosszú ujjú felsőt, és valami hozzá passzoló farmert, majd leszáguldoztam a lépcsőn egyenesen a kijárat felé. Mielőtt kiléptem volna, még magamra kaptam egy kabátot, mert odakint hűvös volt.
- Nessie – a név hallatán összerezzentem, rögtön Bella jutott eszembe, és az, ahogy első találkozásunkkor rám nézett - , nem lenne kedved segíteni nekem tortát sütni? Ma van a férjem születésnapja, és gondoltam, segíthetnél, már ha nincs éppen valami fontosabb dolgod.

Egy ideig nem vettem le a kezem a kilincsről, mert haboztam, de mivel nem akartam teljesen bunkónak tűnni, beleegyeztem. - Hát rendben, igazából csak a partra akartam menni, de segíthetek is. - Szépen lassan levettem a kabátot, majd felakasztottam a fogasra. - Viszont kérem – Sarah-ra pillantottam, aki igencsak szúrós tekintettel nézett rám -, mármint kérlek, ne szólíts Nessie-nek, az én nevem Carly.

- Rendben, ha ezt szeretnéd, de nekem a Ne... - újra rá néztem -, mármint a másik név is nagyon tetszik. - Igyekeztem egy mosolyt erőltetni az arcomra, és oda sétáltam a konyhapulthoz.

- És, milyen tortát készítünk Billynek a szülinapjára? - kérdeztem meg, mert imádom a tortákat.

- Feketeerdő, ez Billy kedvence, és a család is nagyon szereti. Akkor kezdjük, itt a robotgép, és a tojásfehérje. Addig kell verni, míg a hab teljesen kemény nem lesz.

- Am, és azt mikor fogom tudni, hogy jó vagy sem? - kérdeztem érdeklődve, mert soha nem csináltam semmilyen sütit, nekem ezen a téren az evés valahogy mindig jobban ment.

- Csináld egy ideig, és utána mutatok egy trükköt - mosolygott rám Sarah kedvesen.
Mialatt, igyekeztem, hogy a tojásfehérjéből minél előbb kemény hab legyen, újra elkezdtünk Sarah-val beszélgetni, teljesen hétköznapi dolgokról, mint Keemaya egészségi állapota, Jake és én, meg persze a suliról. - Melyik szakot is választottad? - érdeklődött, miközben a piskótatésztát keverte.

- A jogot, de még kérdéses a dolog, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel. Az elmúlt pár hétben olyan dolgok történtek, amire egyáltalán nem számítottam és megemésztenem sem könnyű őket. - Néztem ki az ablakon elmerengve.

- Arra nem gondoltál még, hogy beszélned kellene a szüleiddel? - kérdezte.

- Apámnak már mesélem róla, de anyát nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné a dolog, a testvéreim pedig Isten tudja, merre járnak a nagyvilágban. - Vontam meg a vállam. Sarah megkért, hogy hagyjam abba, amit csinálok, és adjam neki oda azt a kancsó vizet, ami pont a hátam mögött volt. Megfordultam, majd vissza, de a hab, amivel annyit szenvedtem eltűnt. - Hé, hol a munkám? - Sarah felpillantott – csak most vettem észre, hogy keze a fejem felett van -, mire én is, és először nagyon megijedtem, de miután láttam, hogy a hab teljesen kemény, így nem szándékozik a tálból a fejemre esni, megkönnyebbültem, és ugyanolyan nevethetnékem támadt, mint neki. Miután már mindketten lecsendesültünk, folytattuk a beszélgetést.

- A szüleid alatt, igazából Bellára és Edwardra gondoltam. Nem mehetsz el úgy, hogy még csak egy szót sem váltottatok. Szeretnek téged, még ha nem is hiszed el. Ez a tíz év teljes kínszenvedés volt mindenki számára, és ezalatt nem csak Bellát és Edwardot értem.

- Tudom, hogy ők a szüleim, de a nevelő szüleimet sokkal közelebb érzem magamhoz, mint az igaz szüleimet, hiába tudtam már kiskoromban is, akikkel élek nem a vér szerinti rokonaim - mondtam, miközben figyeltem, ahogy Sarah beteszi a piskótát sülni a sütőbe.

- Gyere, üljünk le ide – mutatott az ebédlőasztalhoz -, mert a piskótának úgyis kell idő. Fogalmam sincs, mennyit tudsz pontosan, de ha nem gond, elmesélek néhány dolgot, csak, hogy tisztábban láss. - Bólintottam, és ő már kezdett is mesélni.

- A fiam tizenöt volt, mikor beleszeretett egy forksi lányba. A lány eközben beleszeretett, az egyik osztálytársába, akiről később kiderültek dolgok. Jake sokáig küzdött érte, és mellette volt a bajban, ahogy a falka is. A lány két fiú közt őrlődött, végül mégsem Jake-et választotta, de a fiam még ekkor is vele maradt, hiába fájt a szíve, hogy szerelme mást választott. A lány és a fiú esküvője után egy hónappal, megszületett a lányuk, Renesmee Carlie Cullen. Jake össze volt törve, mert azt hitte, az, akibe szerelmes eltávozott az élők sorából a szülés alatt, ám nem így történt, mert a lánygyermek, akinek Bella életet adott, visszaadta az én fiam életét is – ekkor Sarah kezét a kezemre tette, és könnyes szemmel folytatta -, ez a csoda voltál Te. - Furcsa volt mindezt hallani, hiszen Jake eddig sohasem beszélt arról, hogyan is ismerte meg Cullenéket. A jelző megszólalt, mert letelt a sütésre szánt idő, ezért átvonultunk újra a konyhába, miközben igyekeztünk eltüntetni szemünkből a nemrég kicsordult könnycseppeket.

- Miután megszülettél, alig láttuk Jake-et, ritkán járt haza aludni, de addig is, míg félholtan az ágyba nem dőlt, csak rólad áradozott. Még nem is ismertünk, de máris a szívünkbe zártunk, főleg mivel visszahoztad Jake-et az élők közé, már a puszta létezéseddel. Őszintén szólva, én először nem tudtalak hova tenni, mert még csak pár hónapos voltál, mégis úgy néztél ki, mint egy három éves, ám agyilag még érettebb. Nem lehetett olyat mondani neked, amire ne tudtál volna egyből valami frappánsat válaszolni. Egy nagyon édes, cserfes kislány voltál. Öröm volt látni titeket a fiammal. Mikor veled volt, egyszerűen nem lehetett lehervasztani a mosolyt az arcáról - mosolygott Sarah is, de egyik pillanatról a másikra hirtelen elszomorodott.

- Egy nap, kétségbeesetten jött haza, és azt mondta, valaki elvitt téged. Napokon, heteken, sőt hónapokon át, éjjel-nappal csak utánad kutattak, de nem találtak. Attól a naptól kezdve Jacob mosolya eltűnt, aztán kis idő múlva, mikor már minden reményt feladtak, Cullenék elköltöztek, mert a szüleid, bármennyire is nem akarod, hogy azok legyenek – nézett rám Sarah, mire én lesütöttem a fejem -, nem bírták azon a helyen tovább, minden arra emlékeztette őket, ami történt. Azon a napon még egy darabot kitéptek a fiam szívéből, és végképp elvesztettük. Hosszú ideig még átváltozni sem volt hajlandó, és rossz volt ránézni is. Végül nemrég egy nap, újra hatalmas mosollyal jött haza, mert tudta, ismét megtalálta a másik felét. A Te felbukkanásod ismét visszaadta a fiamat, és ezért, amíg élek hálás leszek, mert nem csak téged, de veled együtt a legjobb barátját is visszakapta. Tudom, nehéz mindezt megértened, vagy elfogadnod, mert akár akarod, akár nem, ahogy Jake az életed rész, úgy Cullenék is. Én azt javasolnám, beszélj velük, de mivel nagyon úgy tűnik, sokban hasonlítasz rájuk, ha úgy döntesz, kell még egy kis gondolkodási idő, menj el arra az iskolára, és mikor készen állsz, gyere haza és keresd meg őket! Biztos vagyok benne, hogy ők itt lesznek.

Sarah-val még bekevertük a krémet, és hagyta, hogy én fedjem be vele a tortát. Szó se róla, ahhoz képest, hogy félig vámpír vagyok, a kézügyességem hihetetlenül csapnivaló. Ennél rondább tortát, azt hiszem még életemben nem láttam, legalábbis kívülről, mert a belseje biztosan nagyon finom, de Sarah ragaszkodott hozzá, hogy így hagyjuk. Azt mondta a lényeg nem a külső, hanem ami alatta van, és az, hogy szívből csináltuk. Mivel tetőtől-talpig krémes lettem, felmentem letusolni és átöltözni, mielőtt a többiek hazaérnének. Zuhany közben Sarah szavai jártak a fejemben - „Én, azt javasolnám, beszélj velük, de mivel nagyon úgy tűnik, sokban hasonlítasz rájuk, ha úgy döntesz, kell még egy kis gondolkodási idő, menj el arra az iskolára, és mikor készen állsz, gyere haza és keresd meg őket!” - Az egyik felem itt maradna, hogy tisztázzuk a dolgokat, a másik sikítva menekülne a dolgok elől. Bármit is szeretnék, előbb meg kell beszélnem Jacobbal, mert számomra az is fontos, amit ő akar.

Amint kész voltam, már indultam is lefelé, a lépcsőfordulónál még nagy levegőt vettem, és lesétáltam. A Black család az asztalnál ült, és éppen a vacsorához készülődtek. Sarah-n kívül mindenki kikerekedett szemmel nézte, ahogy én is elfoglalom a helyem az asztalnál, Jacob mellett. Látszott rajtuk, hogy nem tudják hova tenni a dolgot. Sarah letett mindent az asztalra, ám a többiek még mindig engem néztek, pedig a rengeteg gőzölgő étel nagyon ínycsiklandozó volt. - Jól van már, nem kell ennyire bámulni szegény kislányt. Igen hosszú idő után újra lejött hozzánk, és velünk eszik, de inkább a vacsorára fókuszáljatok, mert ki fog hűlni az étel.

Sarah mondandója megtette hatását, mert mind elkezdtünk enni. Kis idő múlva, már minden ment a megszokott kerékvágásban. Mint utólag megtudtam Billytől, Charlie sokat kérdezősködik felőlem, és szeretné, ha egyszer meglátogatnám, vagy amennyiben engem nem zavar, ő jönne el hozzám. Megígértem Billynek, vacsora után felhívom Charlie-t, hogy lefixáljak vele egy időpontot. Miután degeszre ettük magunkat a finom vacsorával, Sarah sejtelmesen rám mosolygott, és felállt az asztaltól.

- Lenne itt még valami, amit Carly és én készítettünk neked – nézett férjére -, csak egy kis meglepetés, remélem tetszeni fog. - Magamban csak annyit fűztem hozzá, hogy azt kétlem, miközben elmosolyodtam. Sarah kivette a hűtőből, majd az asztalra tette. Annyira zavarban voltam, hogy először nem is mertem felnézni, végül mégis megtettem.

- Sajnálom a díszítés nem valami szép, azt hiszem cukrász már nem lesz belőlem – mutattam a tortára -, tényleg sajnálom, sokkal szebb lenne, ha Sarah nem ragaszkodott volna, hogy maradjon így. - Pillantottam idegesen a lábamra.

- Nem az a lényeg, mi van kívül, hanem az, hogy mi rejtőzik belül. - Ahogy elnéztem Sarah-t és Billyt, csak remélni tudtam, hogy Jake és én is ilyenek leszünk egyszer a gyerekeink társaságában.

Miután a torta háromnegyedét befaltuk, megígértem Keemayának, hogy holnapután, csak mi ketten csapunk egy lányos bulit, és elmegyünk vásárolni egy-két dolgot. Mielőtt aludni mentünk még fel kellett hívnom Charlie-t a másnappal kapcsolatban, ezért el is kértem Billytől a telefonszámát. Billy kölcsönadta a mobilját, hogy felhívhassam. Felvettem a kabátom, és kimentem, hogy odakinn beszélhessek Charlie-val. Megnyomtam a hívás gombot, a fülemhez tettem a készüléket, és vártam, hogy felvegye. A harmadik csörgés után, már épp úgy voltam vele, hogy leteszem, mikor valaki beleszólt. - Billy, az Istenit, ne hívogass folyton! Tisztában vagyok vele, hogy néhány nap múlva fontos horgászni valónk van, szóval jó éjszakát! - Mielőtt letette volna észbe kaptam, hogy talán bele kellene szólnom.

- Am, helló! Elnézést a késői zavarásért, én Carly vagyok. B...Billy azt mondta, hogy találkozni szeretne velem, és arra g...gondoltam, ha ráér, akkor holnap meglátogathatnám, ha nem zavarok. - Te jó ég, mit összedadogok, még azt hiszi itt nekem, hogy retardált az unokája.

- Ó, szia! Ne haragudj cs...csak azt hittem Billy az, mostanság halálra idegesít, az állandó telefonálásaival. T...természetesen nem zavarsz, gyere csak nyugodtan, amikor szeretnél. Tudod merre lakom, vagy elmenjek érted?

- Köszönöm nem kell, megoldom, Jake-nek egyébként is a városban van dolga, ha szépen megkérem, biztosan elvisz Önhöz.

- Rendben, akkor holnap délelőtt várlak. Jó éjt! Szia!

- V...viszlát! - Ahj, már megint ez a hülye dadogás, nyomtam ki a telefont, miközben bementem a házba.

A konyhában már senki sem volt, így lekapcsoltam a villanyt, és felmentem a szobámba. Éppen a holnapi napon gondolkodtam, mikor a szobámba léptem, aztán felkapcsoltam a villanyt, majd megfordultam, és mivel nem vártam, hogy bárki is legyen a szobában, mikor megláttam Jake-et az ágyon, felsikkantottam.

Felült, majd leugrott az ágyról. - Szóval holnap délelőtt a városban van dolgom? - Préselte hozzám magát. Mióta kirobbant ez a Cullen vagyok dolog, nem beszéltem Jake-kel, emiatt teljesen elszoktam a teste melegétől, csókjaitól, és attól a ténytől, mi tör rám, ha a közelemben van. A holnapi találka már rég tovaszállt, helyét átvette az az érzés, amit Keemaya szülinapi bulija után, ott az autóban éreztem. Megszólalni nem tudtam, ezért csókoltam, amilyen hevesen csak tudtam, folyton arra az érzésre gondoltam, és csak az járt a fejemben, hogy újra érezni akarom.

Különböző képek lebegtek a szemem előtt, olyanok, amik már megtörténtek kettőnk között, és olyanok is, amik még nem, de már nagyon szeretném. Ahogy az arcához értem, először észre sem vettem a bizsergést, csak mikor Jake egyre szenvedélyesebben ölelt. Ekkor esett le a dolog, ő is ugyanazt látja, amit én, mert minden heves mozdulat, amit elképzeltem, az életben tettek követték. Tetszett a dolog, de rémisztett is, ezért ellöktem Jake-et. – Kérlek, mondd azt, hogy mégsem láttad. - Vált esdeklővé a hangom, de nem néztem rá, inkább teljesen elvörösödtem.

- Láttam, és nem sajnálom, mikor kicsi voltál is folyton megmutattál mindent. Nem akarom, hogy ez mostanra megváltozzon. - Újra közel jött hozzám, mire elhajoltam tőle.

- Igen? És már akkor is ilyen erősen, csak felnőtteknek ajánlott képek keringőztek a fejemben kettőnkről? - mondtam, és közben próbáltam kerülni a pillantását.

- Nem, akkor inkább, a macid, a családod és a játékok körül forgott az agyad, viszont ezt a képességed már abban az időben is imádtam. Amikor még nem tudtál beszélni, mindenkivel így kommunikáltál, de aztán elkezdtél csacsogni, amit ugyanúgy szerettem, mégis rengetegszer néztél mélyen a szemembe, majd helyezted apró kezed arcomra, és vittél el a leggyönyörűbb helyekre, amikre csak vágytál. Igaz, ez legtöbbször egy játékvárat jelentett, ahol kedvünkre szaladgálhattunk – mosolyodott el, amire egy fintor volt a válaszom -, de nekem az volt akkor a legszebb. Örülnék, ha ez nem szűnne meg, szeretném tudni, mit gondolsz, akkor is mikor éppen elmélyedsz a gondolataidban. Kérlek, engedd meg, hogy néhanapján belelássak a fejedbe – hajolt le hozzám, és nyomta homlokát az enyémnek -, mert tudnom kell mi az, amire vágysz, és mivel tehetlek boldoggá. Rendben? - Mit is tehettem volna mást, ha őt ez teszi boldoggá, hát legyen, így bólogattam.

Legszívesebben folytattam volna, amit az előbb elkezdtünk, de a hatalmas ásításom után mindketten úgy döntöttünk, jobb, ha kialszom magam. - Gyere! - Jake, magával húzott az ágyra, majd jó szorosan magához ölelt, amivel teljesen felmelegített.

Rengeteg kérdés keringett a fejemben, de Jake karjaiban mindet elfelejtettem, inkább átadtam magam az édes tudattalan állapotnak, vagyis reméltem, hogy az lesz, de még álmaimban is Cullenék körül forgott minden.

A reggel hamar elérkezett, talán túl hamar is. Mikor Jake elkezdett mocorogni azonnal felébredtem. Hátrafordultam, hogy megnézzem mennyi az idő. Lesújtva vettem tudomásul, hogy még legalább egy óra alvás járt volna. Szép lassan felkeltem, és kibattyogtam a mosdóba. Jake pár perc múlva jött csak utánam, mikor már a fogamat mostam. - Ideges vagy? - Szúrós tekintettel a tükörbe néztem, mire elmosolyodott.

- Miért lennék, talán valami oroszlánbarlangba tartok? - kérdeztem pökhendi stílusban, miközben a gyomrom egy gombócban volt az idegességtől. Az igazság az volt, hogy ennél idegesebb még életemben nem voltam. Találkoztam már Charlie-val, de eddig csak Cullenék rokonaként, és nem úgy, hogy tudatában voltam, ő a nagyapám. Igazából eddig még nagyszüleim sem voltak, így abban sem voltam biztos, hogy álljak hozzá. Vele talán könnyebb lesz megértetnem magam.

Felöltöztem, majd lebattyogtam a lépcsőn. Mielőtt az utolsó lépcsőfokra léptem volna, hirtelen visszafordultam, Jake pedig majdnem rám esett. - Ilyenkor kell valamit vinni ajándékba, vagy ez hogy működik ezen a földrészen? - Estem kétségbe, mert ez teljesen kiment a fejemből, ha üres kézzel állítok be, talán bunkónak fog tartani. Jake egy vállrántással elintézte az egészet, amitől csak még jobban összerándult a gyomrom.

- Sütöttem egy kis csokis kekszet, és már csomagoltam is egy tányérra néhány darabot, azt elviheted Charlie-nak. - Mosolygott rám, még álmoskásan Sarah. Leültem az asztalhoz, de az idegességtől csak pár falat ment le a torkomon, inkább csak játszottam az elém rakott étellel. A reggeli alatt végig éreztem magamon Jake figyelő tekintetét. Miután ő végzett a reggelivel, nem is húztunk sokáig az időt, hogy elinduljunk. Útközben Keemayát kitettük a sulinál, majd tovább hajtottunk, Jake megmutatta hova kell bemennie, sőt mint kiderült, még valami Port Angelesbe is el kell mennie, néhány dolgot beszerezni.

Néhány utcával arrébb, befordultunk balra, majd valahol annak az utcának a közepén leparkoltunk egy ház elé - a színéből ítélve, ez valamikor talán fehér ház lehetett, mára viszont átváltott valami beazonosíthatatlan szürkés árnyalatba. - Akarod, hogy bekísérjelek? - kérdezte Jake, miközben a házat néztem.

- A-a, azt hiszem, megoldom egyedül is. Nem fognak élve felfalni - erőltettem mosolyt az arcomra, majd nyomtam egy puszit Jake arcára -, legalábbis remélem - mondtam még utólag halkan, miközben kiszálltam a kocsiból.

- Kicsim - nyúlt utánam Jake -, csak nyugi, Charlie jó fej, nem lesz semmi gond, légy olyan kis cuki, mint velem szoktál lenni, és semmi gond nem lesz.

- Hát érdekesen néznénk ki, ha bevetném neki a bájaimat, ahogy neked szoktam - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire egy csókot kaptam viszonzásul.

- Látod, megy ez, de a bájaidat, inkább tartsd meg nekem, ha lehet. - Csípett a fenekembe, mire azonnal tűzrózsák keletkeztek az arcomon. Szép lassan sétáltam a lépcső felé, és közben hozzáértem az arcomhoz, szabályosan lángolt a bőröm, az előbb történtek miatt. Elkezdtem legyezni magam, hátha gyorsabban eltűnnek az arcomról az árulkodó jelek, de valahogy erősen kételkedtem abban, hogy három lépés alatt ez sikerülni fog.

Vettem egy hatalmas levegőt, a bejárati ajtó előtt, majd bekopogtam, és vártam. Nagyjából egy perc múlva, már nyílt is az ajtó, és Charlie állt velem szemben, ugyanolyan álmos fejjel, mint amilyen Sarah-nak is volt, azonnal elmosolyodtam.

- Jó reggelt, tudom nem beszéltünk meg konkrét időpontot, és elnézést kérek, ha esetleg felkeltettem...

- Semmi gond, már egy ideje fent vagyok, csak még nem sikerült teljesen magamhoz térnem. Miért olyan piros az arcod, talán futottál? - Nézett rám Charlie.

- Am, dehogy ez csak...hát ez hosszú történet, hoztam sütit. - Mutattam fel a tányért.

- Ó, milyen hülye vagyok, ne haragudj, csak tudod, nem sokszor fogadok vendégeket, így hajlamos vagyok megfeledkezni az illemről. Gyere beljebb, kérlek, ne nézz körül, mert nagy a rumli, és mint örök agglegény hajlamos vagyok megfeledkezni a rendrakásról, rég járt már nő a házban, hogy rendbe szedjen egy kicsit. - Ne értettem, miért szabadkozik ennyire, hiszen a lakás tiszta volt, bár tény, hogy akadt egy-két ing a székeken, de ezt bármelyik házban elnézték volna. - Hú, jó illata van a sütidnek – mondta, miközben beinvitált a konyhába. - Kérsz valami innivalót? Van itthon - mondta, miközben bekukkantott a hűtőszekrénybe, majd gyorsan be is csukta - víz.

- Köszönöm szépen, egy pohár víz most igazán jól esne - mosolyogtam, miközben rájöttem Charlie tényleg igazi agglegény. Mialatt ő vizet töltött egy pohárba, én levettem a fóliát a tányérról, és az asztalra tettem a sütit.Charlie elém tette a vizet, majd közvetlenül mellettem helyet foglalt az asztalnál. Ezután hosszú hallgatás következett mindkettőnk részéről. Nagyjából öt-tíz perc telhetett el így, végül Charlie elvett egy sütit, és elkezdte majszolgatni. - Hm, finom ez a süti - mormogta teli szájjal.

- Köszönöm, majd megmondom Sarah-nak, hogy ízlett Önnek - mondtam, majd tovább piszkáltam a pohár oldalát, miközben néha belekortyolgattam.

- Én azt hittem te sütötted - szólalt meg kis idő múlva.

- Szerintem egyikünk sem élné túl, ha én egyedül állnék neki sütni - vágtam rá, ami Charlie-nak annyira tetszett, hogy alig bírta abbahagyni a nevetést, egy idő után már vele nevettem. - Az én reszortom inkább a főzés, abban tényleg jó vagyok - mondtam, miután teljesen abbahagytuk a nevetést.

- Én csak ezekben a gyors kajákban vagyok jó, tudod, amit kiveszel a hűtőből, beteszed a mikróba, vársz öt percet, és már készen is van. Néha napján azért betérek a nem messze lévő étkezdébe, hogy egyek valami normális ételt is, de így egyedül már az sem olyan jó. - Azonnal támadt egy ötletem, amivel talán oldhatnánk a feszültséget kettőnk között.

- Mit szólna hozzá, ha készítenék valami laktató finomságot? Ki is találtam valamit, ami talán a kedvére lehet.

- Te főzni akarsz nekem, hiszen nem is ismersz. És kérlek, ha lehet, tegezz, mert nem vagyok én olyan öreg, mint amilyennek kinézek.

- Rendben. Igen, szeretnék főzni neked valami finomat, hogy ne csak folyton azokon a mélyhűtött vackokon élj.

- Hát legyen, de figyelmeztetlek, rendkívül könnyen képes vagyok hozzászokni, a házi koszthoz - mosolyodott el.

- Akkor indulhatunk? - Álltam fel az asztaltól. Gyorsan átgondoltam, hogy mi az, ami a legutóbb sikert aratott, kicsit átalakítottam a receptet az itteni ízlésnek, majd megkérdeztem Charlie-t, a városban merre lehet friss húst, és más hozzávalókat kapni.

Nagyjából egy óra alatt minden hozzávalót beszereztünk, sőt több mindent is, mint amit eredetileg terveztünk. Charlie úgy gondolta, ha már egyszer elmegy vásárolni, rendesen feltölti a hűtőt. A boltban egy hölgy nagyon felbosszantott, mikor lekorholta Charlie-t, amiért ilyen fiatal barátnője van, egyenesen perverznek titulálta, és ez tényleg feldühített, ezért nem is hagytam szó nélkül; rám nem jellemző módon osztottam ki a nőt, majd sarkon fordultam, és faképnél hagytam. Viszont egészen Charlie konyhájáig visszaemlegettem. - Az emberi butaság határtalan, de most komolyan - oldalra pillantottam, és meglepve tapasztaltam, hogy Charlie jókat kuncog, miközben a történteken puffogok -, téged nem zavar? - Már egyáltalán nem éreztem magam zavarban mellette, ez valószínűleg főleg azért lehet, mert ő nem vár el tőlem semmit. Visszafelé jövet, még a rendőrségre is beugrottunk, mert el kellett valamit intéznie. Látszik, hogy még most is nagyon szeretik a volt munkahelyén. Bátran mondhatom - igaz, csak pár óra elteltével -, hogy kedvelem Charlie-t, hasonló érzésem támadt, mint mikor először találkoztam Bellával.

- Engem egyáltalán nem zavar. Azt gondolnak, amit csak akarnak, mi tudjuk az igazságot. Akár hiszed, akár nem, sokban hasonlítasz a lányomra, persze van benned Edwardból is, de főleg Bella vagy - válaszolta, még mindig mosolyogva.

- Igen... ezt már mondták, főleg az elmúlt pár hétben. - Fordultam a konyhapult felé, és erőteljesen a húsra próbáltam koncentrálni. Újabb kínos csend állt be közöttünk, miközben a páclevet készítettem össze.

- Hogy vagytok Jake-kel? Remek srác, mindig is kedveltem. Reméltem, egyszer a család tagja lehet, bár arra nem számítottam, hogy az unokámmal hozza majd össze a sors - törte meg Charlie a csendet.

- Igen, Bellával kétségkívül könnyebb dolga lett volna, mint velem, de ezt hozta ki a kocka. Tudom, hogy Bella a lányod, és valószínűleg beszámolt a történtekről, de a Cullen család számomra kicsit túl sok. Még alig ismerem őket, és Edward például már szabályokat akart állítani. Furcsán hangzik majd, amit mondani fogok, de esküszöm neked, így érzek. Csak pár órája találkoztunk újra, mégis jobban kötődöm hozzád, mint hozzájuk néhány hét után. Rajtad érzem, hogy nincsenek elvárásaid, amiknek meg kell, hogy feleljek, így egyedül a nevelőapámnál éreztem eddig. Ő mindig hagyja, hogy a saját utamat járjam. Szerinte az ember csak a saját hibáiból tanulhat, ha előírják neki, mit kell tennie, az egész már egy veszett ügy - fakadtam ki nagy hévvel. - Na jó, ennek szüksége van tizenöt percre a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, és utána lehet is sütni. - Csomagoltam be a zacskóba, majd betettem a hűtőbe.

Leültünk a nappaliba, hogy kivárjuk, míg a hús bepácolódik. - Említetted a nevelőapádat, és ha jól vettem ki a szavaidból, nagyon közel állsz hozzá. Tudod mit, tegyük félre egy kicsit Cullenéket, és mesélj a családodról, szeretném jobban megismerni, azokat, akik eddig neveltek.

- Azt hiszem, ez nem lesz hosszú mese - mondtam, mialatt babrálni kezdtem a nadrágom szélét.

- Az anyukám, és a testvéreim szerint sohasem tartoztam a családhoz, egyedül apa fogadott el még akkor is, ha nem a vér szerinti gyereke voltam. Vele is veszekedtünk néha, de ő soha nem vágta a fejemhez, hogy utál, esetleg megvet, mert nem az ő családjából származom. Majd egyszer, ha sikerül elvégeznem az iskolát, és lesz elég pénzem, szeretném elhozni ide, hogy velem éljen, mert nagyon hiányzik, és nem akarom egyedül hagyni. Nagyon beteg, és megőrülnék, ha az idő alatt történne vele valami, míg nem vagyok mellette. - A mondat végét, csak elhadartam, mert éreztem, ha normál tempóban folytatom, megremeg a hangom.

- Megkérdezhetem, hogy milyen betegsége van apukádnak, persze, ha nem akarsz, nem kell rá felelni - szabadkozott egyből Charlie.

- Igen, megkérdezheted. Rákos, úgy fél éve diagnosztizálták nála a betegséget. Nekem konkrétan nem mondta el, magamtól figyeltem fel pár tünetre, végül utánanéztem az interneten, és ezt adta ki.

- Értem, és nagyon sajnálom! - Jött újra zavarba Charlie. Úgy döntöttem, megkímélem magunkat, az újabb kínos csendtől, ezért gyorsan felpattantam.

- Ahogy elnézem, a húsnak szánt pácidő letelt, mit szólnál, ha bevágnánk a sütőbe, hogy minél előbb ehessünk?

Charlie-nak több sem kellett, már pattant is fel, legalábbis amennyire a kora ezt engedte neki. Kivettem a húst, majd serpenyőbe tettem, végül megtűzdeltem még pár hozzávalóval, és már ment is a sütőbe. Úgy gondoltam, míg a hús sül feltérképezem a környéket, mert nem emlékszem, hogy Jake bármikor elhozott volna erre, Charlie fáradtnak látszott, így megkíméltem attól, hogy el kelljen kísérnie.

Kiléptem az ajtón, majd elindultam az út felé. Pár lépés után meggondoltam magam, és mégis a ház háta mögött elterülő erdő irányába mentem. Nagyjából tíz, vagy tizenöt perce sétálhattam, mikor megálltam egy fánál, és leültem a tövébe. A csend, ami körülvett, teljesen megnyugtatott, mélyeket szippantottam a levegőből. Rájöttem, hogy nagyon hosszú ideje nem voltam már ilyen megnyugtató környezetbe. Kezem az avaron pihent, mikor megéreztem valami puhát, és selymeset. Lepillantottam, és egy édes ki nyuszi talált meg. Cuki volt, ahogy az orrocskáját folyton felhúzta. - Hé, de kis édes vagy! - mondtam, miközben az ölembe raktam. Ismét ellazultam, becsuktam a szemem, és közben simogattam a nyuszi pihe-puha szőrét. A csendet hirtelen valami hangos doboláshoz hasonló váltotta fel. A ritmusa érdekes volt, és ismerős. Nem nyitottam ki a szemem, mert arra számítottam, úgyis hamar elhalkul, élvezhetem tovább a csendet, és tényleg a hang teljesen eltűnt, ám helyette valami más vette át a helyét.

Sziasztok!

A fejezet, már Beánál van, amint átnézte, és visszaküldte felteszem:)
Puszi:)
Carly

2011. augusztus 21., vasárnap

:$

Sziasztok!

Most hétvégére ígértem a két friss fejezetet, de időközben kiderült, hogy az új Emlékeimet keresve feji elejét, teljesen át kell írnom:( Que quowle befejezésén, pedig még dolgoznom kell, mert nem vagyok vele megelégedve. Ez annyit tesz, hogy körülbelül egy - két napot fogok csúszni az új fejezetek felrakásával.

Puszi:)
Carly

2011. augusztus 15., hétfő

Állapotjelentés!:)

Sziasztok!

Jelentem az esküvő megvolt, és IMÁDTAM! Barátnőm - mint minden menyasszony - gyönyörű volt:) Nem voltunk ugyan sokan, de a lagzi része is nagyon jól sikerült, igaz elég korán el kellett jönnünk, viszont ennek ellenére iszonyatosan jó volt:)

Mint az a címben is olvasható, híreket hoztam a blogokról, amiket azonnal meg is osztok veletek:)

Que quowle: A fejezet, már félig megvan, ezért is szeretném a lehető leghamarabb befejezni, és amennyiben lehetséges a hétvégén feltenni. A történetről tudni kell, hogy már csak két - három fejezet van hátra, és felmerült annak a lehetősége is, hogy lesz belőle folytatás, ám ez nagy részben nem tőlem függ majd, hanem Tőletek. Arra gondoltam, mivel a folytatás nem csak rajtam múlik, felteszek egy szavazást az oldalra, amivel legalább az én dolgomat is megkönnyíthetjük.

Emlékeimet keresve: A fejezet fele, ahogy az előbbi blognál már említettem itt is készen van - ez eddig öt oldalt jelent -, de még nagyon sok mindenre nem tértem ki. Múlthét kedden sikerült megálmodnom a folytatás, amit aztán felvázoltam Beának is. Volt, ami tetszett neki, de volt olyan is, ami nagyon nem:S Mivel mindig hallgatok az álmaimra, ilyen téren ezért követni fogom őket:) Ezt a fejezetet is szeretném, minél előbb feltenni, vagyis legkésőbb a hétvégén. Sajnálom, hogy ennyit kell várni mostanság a frissre, de már nem jön úgy az ihlet, ahogy régen:'( Pedig imádom csinálni, de valahogy lefagyott az agyam:S

Reménytelen szerelem: Elkezdtem írni a következő fejezetet, de csak a jegyzetfüzetembe, és megakadtam. Érzem, hogy valami nagyon hiányzik, amitől újra folytatni tudnám:S Hiányzik az inspiráció, pedig ahogy a többi történetemet, ezt is nagyon szeretem, de valami mégsem jó. hiába ülök le, azzal a szándékkal, hogy most akkor is menni fog és befejezem, valahogy mindig elterelődik a figyelmem:S Ide nem mondok konkrét időpontot, mert valószínűleg egyébként sem tudnám betartani:'( Amint megvan az új fejezet, és Bea átnézte, már teszem is fel!

Twin Light - Iker fény: Már több mint nyolc hónapja nincs a blogon friss, ami megint csak az én hibám. A fejezet egy része itt is megvan, mégsem haladok vele, mintha valaki lefagyasztotta volna az agyam, és hiába indulok bármerre is, mindig oda lyukadok ki, hogy írás nélkül zárom be a szövegszerkesztőt:S Szozsát, pedig tisztelem, amiért nem hordott még le emiatt, pedig nagyon rám férne, mert túl sok idő telt már el az utolsó fejezet óta:S

Nagyjából ennyit akartam, ha van valami kérdésetek/kérésetek írjátok meg nyugodtan ide kommentben, vagy a chat - be:)

Puszi:)
Carly

2011. július 21., csütörtök

Egy kis segítséget kérek!!!

Sziasztok!

Ez még nem friss, az már készül, de csak a későbbiekben lesz meg teljesen. Most, egy egészen más dologban szeretném, a segítségeteket kérni. Az egyik kedves barátnőmnek, augusztus 13. - án lesz az esküvője, és jelenleg fogalmam sincs, milyen nászajándékot vegyek vagy készítsek nekik. Kérlek titeket, akinek eszébe jut valamilyen ötlet, írja meg nekem kommentben, mert tényleg tanácstalan vagyok ez ügyben:S
Előre is köszönöm!!!

Puszi:)
Carly

2011. június 24., péntek

14. fejezet: Igazság

Sziasztok!

Hosszú várakozás utána ugyan, de végre megérkezett az új fejezet. Reményeim szerint tetszeni fog nektek, és leírjátok a véleményeteket:) A következő fejezetet nem tudom mikor fog jönni, ígérgetni pedig nem szeretnék, annyi biztos, hogy amint megírtam, és Bea is átnézte felteszem!

Puszi:)
Carly

Váltott szemszög:

/Jacob szemszöge/:

Éppen anyával beszélgettem a konyhában, mikor Carly a nevemet kiáltotta. Azon nyomban felrohantam. Először a szobámba mentem, de ott nem volt senki, így a fürdőbe siettem. Kedvesem a mosdó előtt állt, az arca sápadt és riadt volt. Nem értettem, mi a baja, arra gondoltam, talán látott egy pókot, bár nem hiszem, hogy ő fél az ilyenektől. Közelebb léptem hozzá, hogy megnézzem, mi lehetett az előbbi nagy riadalom oka. Amint odaértem, kinyújtotta kezeit, ezután már értettem. - Én nem tudom, hogy történt, tegnap elaludtam, és ma már így ébredtem – lépett ki a fénybe, majd végigmutatott magán. Döbbent voltam, ez nem is kérdés, hiszen nem vártam ilyen gyors eredményt. Én hülye abban a hitben éltem, hogy majd jó sok idő el fog telni, mire megtapasztaljuk rajta az első változást. Ám nem kellettek hetek vagy hónapok, csak tegnap próbálkozott Carlisle a kísérettel és már meg is lett a hatása, mert csillog és gyönyörű. Félreértés ne essék, eddig is gyönyörű volt, de ezzel a halvány csillogással, még gyönyörűbb. Jóval halványabb csillogás volt ez, mint Cullenéké, sőt ahhoz képest is halványabb, mint kiskorában. Napfényben ugyan észrevehető, de annyira nem vészes, hogy emiatt netán megbámulják, igazából inkább csak az erre érzékenyeknek lesz kicsit meglepő a változás. - Próbáltam lesikálni, de nem sikerült – fordította meg kezét, ahol még vöröslött a durva szálú műanyag kefe használata után a bőre. Valahogy szólnom kéne a dokinak az eredményről, de szegény Carly annyira meg van ijedve, hogy őt sem akarom magára hagyni.

- Figyelj, mivel nem tudjuk, mi ez – vagyis te nem tudod, gondoltam magamban -, mit szólnál, ha elvinnélek orvoshoz? - Reménykedtem benne, hogy beleegyezik.

- Szó sem lehet róla, én így nem megyek ki a házból. Nem szeretném, ha megbámulnának vagy összesúgnának a hátam mögött - tiltakozott erőteljesen.

- Hé – öleltem át – nyugodj meg, én sem úgy gondoltam, hogy a városba cipellek be, főleg mikor van egy sokkal közelebb élő, és jóval diszkrétebb orvos innen nem messze. Mit szólsz? - Nyomtam egy puszit a fejére.

- Az igazat megvallva nem igazán örülök neki, de tudni akarom, mi ez. Biztos jól kinevetnek majd, hogy összeszedtem valami ilyen fura tünetekkel járó nyavalyát. - Te jó ég, milyen kis aranyos, mennyire izgul, hogy kinevetik, pedig ha tudná, hogy épp a nagyapja fogja megvizsgálni, milyen „szörnyű” kórban szenved.

- Hidd el nekem, Cullenék az utolsók, akik emiatt bárkit is kinevetnének.

- Rendben, ha te mondod, legyen, de előtte fel kell öltöznöm – nyomott egy gyors csókot a számra, majd elsietett, hogy felkapjon magára valami ruhát. Lementem a konyhába, ahol édesapámék reggeliztek. Apa látta, hogy izgatott vagyok, ezért habozás nélkül rákérdezett.

- Miért kiabált Carly, valami baj van? - Megráztam a fejem. – De történt valami igaz? - Serényen bólogatni kezdtem, és közben vigyorogtam, mint egy vadalma. – Megtudhatjuk, hogy mi az, vagy mindent harapófogóval kell kihúznunk belőled? - Kezdett kijönni a béketűréséből, ezért nem húztam tovább a dolgot.

- Csillog – mondtam suttogva, mert nem akartam, hogy kedvesem meghallja, idelent éppen róla folyik a társalgás.

- Csillog....ez azt jelenti, hogy? - kérdezte három oktávval magasabb hangon édesanyám.

- Shhhh – tettem mutatóujjam a számhoz –, igen, de nagyon meg van ijedve, mert nem érti, mi történt vele. Ezért is kérnélek meg titeket, hogy mikor lejön, bármennyire is nem bírtok magatokkal, ne bámuljátok meg, mert így is alig tudtam rávenni, jöjjön el velem a dokihoz. Szóval kérlek titeket csak normálisan, ugyanúgy mint máskor. Keemaya, hol van?

- Már egy órája az iskolában - válaszolta apám.

- Rendben, így róla most le van a gond, ha hazajön, majd beszélek vele is. - Tegnap este óta nem ettem, ezért míg Carly fent készülődött, bekaptam pár falatot, és közben végig róla beszélgettünk. Apám végül feltette azt a kérdést, amitől azóta félek, hogy lenyomatom ismét megjelent az életünkben.

- Mi lesz, ha a doki képtelen lesz megmagyarázni a hirtelen jött csillogását? - Megrántottam a vállam, ez a kérdés volt az én mumusom. Mi van akkor, ha nem lesz kielégítő a válasz számára, és a végén muszáj bevallanunk neki az igazat? Mikor kicsi volt, minden rezdülését és levegővételét ismertem, de most egy felnőtt nő, aki néha vagyis mindig kiszámíthatatlan dolgokat csinál. Nessie egy édes kislány volt, aki mindent megosztott velem, míg Carly egy merőben más személyiség, és bár eddig nem kérdeztem nyíltan rá, mégis érzem, hogy van mélyen legbelül még néhány titka. Olyan ez az egész, mintha egy testben két lélek lakozna, valahol lenn a lelke mélyén érzi, hogy valami ide köti, de vagy nem tudja vagy nem is akarja kideríteni, mi az. Soha nem gondoltam, hogy ennyi szenvedés árán fogom csak elnyerni az igazi szerelmet.

Nagyot sóhajtottam. - Fogalmam sincs, de ha szerencsénk van, nem fogja feszegetni a dolgot. - Apám egyből fintorogni kezdett, én pedig egyre idegesebb lettem emiatt. Hallottuk lejönni a lépcsőn, és amint hallótávolságon belül volt, témát váltottunk. Szerencsémre édesanyámék betartották a szavukat, és nem bámulták meg Carlyt, aki érdekesen volt felöltözve, a jó időhöz képest. Garbó és hosszúnadrág volt rajta, hogy minél kevesebb bőrfelülete látszódjon. A mai nap egyébként is furcsa volt, hiszen az ősz végén jártunk, mégis tavaszias idő volt. Az égen csak bárányfelhők voltak, sehol egy megszokott szürke felhő, ami azt jelezné nemsokára kitör egy vihar. Reméltem, ez azt jelenti, hogy a mai napunkat semmi sem fogja beárnyékolni, de sajnos korán örültem.

Sikerült zökkenőmentesen elköszönnünk a szüleimtől, és már éppen beszálltunk volna az autóba, mikor megjelent Josh. - Sziasztok! - köszönt ránk. – Látom mentek el, de Sam küldött, hogy adjak át egy üzenetet. Azt mondta, még az esti járőrözés előtt látogasd meg otthon, mert van valami, amit meg kellene beszélnetek. - Aztán Josh szava hirtelen elakadt, mikor megpillantotta Carlyt a kocsiban. - Ejha, nem mondom szépen csillogsz, nem vagy véletlenül te is v..... - Mielőtt kimondta volna az utolsó szót ránéztem. Ez egy, amolyan „Ha befejezed ezt a mondatot, ellátom a bajod” nézés volt, ami úgy tűnt hatott, mivel Josh sürgős teendőire hivatkozva, gyorsan eliszkolt.

Bevágódtam az autóba, majd beletapostam a gázba. Carly egész idő alatt egy szót sem szólt, valószínűleg Josh megjegyzése miatt. Esküszöm, ha más nem teszi meg, én fogom kitekerni a kis srác nyakát. Nem volt időm felhívni Cullenéket, ezért szólni sem tudtam, hogy jövünk, így megpróbálkoztam valami mással, reméltem beválik. - Edward, remélem a közelben vagy. Jól figyelj, velem van a lányod is, és nagyon meg van ijedve, ugyanis reggel arra ébredt, hogy halványan ugyan, de csillog a bőre. Jó lenne, ha Carlisle, megvizsgálná és eldöntenénk, hogy mi legyen, mert talán lassan ideje lesz megtudnia az igazat. Ja, és még valami, szólj annak a féleszű mamlasz nagydarab bátyádnak, hogy ne merje kinevetni Carlyt, mert akkor többet esélyünk sem lesz visszahozni. - Ahogy befordultam a garázsfeljáró elé, Bella és Esme jelentek meg az ajtóban, valószínűleg Edward szólhatott nekik. Láttam Esmét, ahogy fogadott lánya kezét fogja, nehogy az megijessze Carlyt a kitörni készülő örömével. Kiszálltam az autóból, majd a lépcső felé indultam. Az út felénél megtorpantam, mert nem hallottam csapódni az anyósülés felőli ajtót. Visszanéztem, és láttam, ahogy Carly azon őrlődik, mit tegyen. Visszamentem, majd kinyitottam az ajtót. - Mi a baj? - kérdeztem, ő eközben végig a kezeit nézte.

- Nem tudom, olyan furán érzem magam, mintha nem is én lennék. Tudom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, a tükörképem is ugyanaz, de valami mégis megváltozott. Nem értem mi történt velem, és ez megijeszt, lehet a csillogáshoz van valami köze, de érzem, hogy valami megváltozott. Olyan érzések törnek fel belőlem, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek. - Harapta be alsó ajkát, pont olyan mint az anyja, sőt egyre inkább hasonlít rá, aztán hirtelen mintha kicserélték volna. - Tudod mit, nem számít, inkább próbáljuk meg kideríteni mi ez az egész. - Pattant ki mellettem, majd elindult a bejárati ajtó felé, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy ez a hirtelen hangulatváltozás jó vagy rossz. - Mi az, nem jössz? - kiabálta utánam. Becsuktam a kocsiajtót, majd én is felsiettem.

/Carly szemszöge/:

Esme és Bella, már az ajtó előtt vártak minket. Jacob biztos szólt nekik, hogy jövünk. Szerencsére a háznak ezen oldalát fák tömkelege vette körül, így nem kellett azon aggódnom, hogy meglátják, miért is jöttem pontosan. Esme nagyon kedvesen, ahogy eddig mindig, beinvitált minket, majd leültünk a kanapéra. - Kértek valamit inni, vagy hozhatok enni?

- Am, köszönöm szépen nem kérek – válaszoltam, miközben igazából majd' kilyukadt a gyomrom, ám míg nem tudom mi a bajom, addig egy falat sem megy le a torkomon.

- Köszönöm enni én sem kérek, mert nemrég reggeliztem, viszont valami üdítőt szívesen elfogadnék - mondta Jacob.

Esme pár másodperc múlva hozta is a szénsavas üdítőt, majd átadta Jacobnak, aki egy húzásra meg is itta. Furcsálltam, hogy csak ketten vannak itthon, ezért bátorkodtam megkérdezni, merre járnak a többiek. - Alice és Rosalie? - Imádok velük lógni, bár a rózsaszín mániájukkal néha az agyamra mennek. Alice valamelyik nap még a szupergyors autójával is vitt egy kört.

- Alice és Jazz tegnap este vadászni mentek, ha minden jól megy, akkor késő délutánra már itthon is lesznek. Rosalie és Emmett elutaztak egy kis időre az Amazóniai őserdőbe, hogy össze barátkozzanak az ottani vámpírokkal - mondta Bella, én pedig fellélegeztem, hogy nem kell összefutnom Emmettel. Bármit csinálok, az a srác minden botladozásomnál hatalmas röhögésbe kezd, ami nagyon rosszul esik. - Valami baj van? - szólalt meg Bella ismét.

- Hogy, micsoda? - billentem vissza a valóságba. - Ja, nem, nincsen, igazából csak fellélegeztem, hogy Emmett nincs itthon. Azt hiszem nagyon utál, mert bármit csinálok, folyton kinevet, és...hát ez... - néztem tenyerembe – egy kicsit rosszul szokott esni, hiszen nem lehet mindenki olyan nagy és erős, mint ő. Én egy kis törékeny ember vagyok, akinek vannak rossz napjai, és akkor iszonyatosan nagyot tud esni, még a saját lábában is, vagy valami bajba keveredni, de attól még nem kell kinevetni. Édesapám mindig arra tanított, hogy bármilyen is legyen egy ember, soha ne nevessem ki - vontam meg a vállam -, de úgy tűnik mások vagyunk, még akkor is, ha az említett nagy és erős ember már vagy százötven éves.

- Na igen, az észt nem kor alapján osztogatják - szólt közbe Jake, amitől azonnal mosolyra húzódott a szám, ahogy a többieknek is.

- Hidd el, tud ő normális is lenni – kacsintott rám Bella, amitől azonnal még jobb kedvem lett -, de azért beszélek a fejével, ha arra sem hallgat, legfeljebb szólok Rosalienak, majd ő befenyíti, és utána kétszer is meggondolja kinevessen vagy sem. - Mosolygott Bella, majd cinkosan rám kacsintott. Fura ez a lány, illetve nő, olyan, mintha már vagy ezer éve ismerném. Minden rezdülésemet érzi, mindig tudja, ha valami éppen nyomja a lelkem. Bárcsak az anyukám lett volna ilyen, de sajnos ez a fajta viselkedés tőle nagyon távol áll.

- Ha jól hallom, Carlisle éppen most fordult rá az idevezető útra, pár perc és itt lesznek. - Itt lesznek, miért kit várunk még? Bella, mintha ismét meghallotta volna a gondolataimat, már válaszolt is.

- A férjem és az édesapám is vele tartanak. - Hirtelen pánikba estem, nehogy valami idegen is meglássa, hogy csillogok, ezért odahajoltam Jake-hez.

- Azt hittem ideszóltál, hogy jövünk – néztem rá mérgesen -, mi lesz ha.... - húztam fel az ingujjamat -, különben is, minek zavarjuk őket, ha vendéget várnak?

- Semmi gond, maradjatok nyugodtan. Charlie, csak Bellát látogatja meg, és mi sem tudtuk, hogy beugrik. Mialatt Carlisle megvizsgál, ők nyugodtan beszélgethetnek. - Esme még ki sem mondta a mondat végét, kintről egy ajtó csapódást hallottunk.

- Edward, remélem, tisztában vagy vele, ha nem nyugdíjas rendőr lennék, már rég megbüntettelek volna gyorshajtásért, az sem érdekelne, hogy a lányom férje vagy. - Hangos nevetés hallatszott a lépcső felől. Mindannyian a bejárat felé pillantottunk, és vártuk, hogy belépjenek rajta.

Bella felpattant, majd az ajtóhoz sietett. Carlisle és Edward rendkívül illedelmesen előreengedték Bella édesapját, aki amint beért, lánya a nyakába ugrott, de csak óvatosan nehogy valamilyen sérülést okozzon neki. Charlie átlagos testalkatú, nagyjából olyan magas, mint Carlisle, a haja pedig fekete, bár az ősz hajszálak már itt-ott látszódnak. Amennyire csak tudta, ő is magához szorította lányát, majd odabiccentett Esmenek, aki rámosolygott, végül kezet fogott Jake-kel. Engem egy darabig fürkészett, majd kérdőn lányára nézett. - Apa, azt hiszen ti még nem ismeritek egymást. Ő itt Carly, tudod akiről már meséltem neked, Jake lenyomata. – Ejha, úgy látszik népszerű beszédtéma vagyok errefelé.

- Üdvözlöm, Carly Smith vagyok – nyújtottam kezet, amit ő kis habozás után, de elfogadott.

- Helló, Charlie Swan, én vagyok Bella apja, és a volt rendőrfőnök. - Mosolyoghatnékom támadt, mikor nyitva maradt a szája.

- Gyere apa, menjünk beszélgessünk egy kicsit. - Húzta magával apját Bella a konyhába, megmentve ezzel egy kínos pillanattól.

Carlisle hirtelen termett mellettem. - Ha jól tudom, te pedig rám vártál. Egyébként is a dolgozószobám felé megyek, hogy letegyem a papírokat, egy utal meg is vizsgálhatlak. - Jake-re pillantottam, aki csak bólintott, és már mentünk is az emeletre.

A szobába érve, azonnal az ágyra ültem, míg Carlisle letette a papírjait, ha jól láttam különböző orvosi leletek, és pár röntgen felvétel is volt köztük. - Jake csak annyit üzent Edwardnak, hogy meg kell vizsgálni, de arról nem mondott semmit, milyen tüneteid vannak, főleg mert ahogy elnézlek külsőleg semmilyen vizsgálandó dolgot nem észlelek rajtad.

- Hát, pedig lenne itt valami – leugrottam az ágyról, aztán odasétáltam az ablakhoz, kinyitottam és kidugtam rajta a kezem oda, ahol már érte nap, majd odahívtam Carlisle-t, hogy ő is lássa, mi a problémám.

Carlisle először szóhoz sem jutott, csak bámulta a kezem. Végül visszahúztam a kezem, és letűrtem a felsőm ujját. - Csillogsz, halványan ugyan, de csillogsz.

- Hát ez az, és fogalmam sincs, hogy mitől van. Tegnap mikor elaludtam, még nem volt ilyen, de ma reggel mire felkeltem, már ez fogadott. Szerinted valami súlyos nyavalya? - Haraptam be az alsó ajkam, de válasz nem érkezett a kérdésemre. - Hé, hahó Föld hívja Carlisle-t, Carlisle jelentkezz. - Kezdtem el csettintgetni, mert semmire sem reagált, már egy ideje.

- Öhm, először is meghallgatom a szívedet, aztán mindenképpen szükségünk lesz egy vérvételre, de az is lehet, hogy többre. Húzd fel a felsőd, hogy meghallgathassalak, addig én idehozom a sztetoszkópom! - Egy szempillantás alatt, előttem is termett kezében azzal a valamivel. - Ez egy picit hideg lesz – nyomta hozzám, és tényleg hideg volt, de azért kibírható -, vegyél pár mély levegőt. - Ezután következett a tüdőm, de ebből sem tudtam meg semmit. Mivel ezzel a vizsgálattal nem talált semmit, Carlisle végül úgy döntött, mégis csak szükség lesz arra a vérvételre, aminek én nem nagyon örültem, mert mindig rosszul leszek tőle, de ha muszáj, és tudni akarom, mi a fenéért csillogok, akkor túl kell esnem rajta.

Majdnem elájultam, mikor megláttam, hogy mennyi vérre lesz szükség, három nagy fiola, és egy közepes méretű, már attól émelyegni kezdtem, ahogy megláttam őket, de Carlisle rendes volt, mert elvonta a figyelmemet. - Hogy van édesapád?

- Azt mondja, jobban, de a hangjából hallottam, hogy ugyanolyan rossz a helyzet. Meséltem neki, hogy mielőtt nemrég visszamentem volna, jelentkeztem néhány egyetemre, és az egyik sikerült. Jövőhéttől Seattle egyik egyetemére fogok járni, jogi karra.

- Oda is költözöl, mi lesz Jake-kel, van egyáltalán pénzed rá? - kérdezett rá mindenre Carlisle.

- Heti három napot kell bejárnom, így felesleges lenne odaköltözni, a pénz pedig nem akadály, mert ösztöndíjat fogok kapni, ami külön jó, így legalább én is tudok majd valamennyi kosztpénzt adni Sarah-nak, hiszen azt mégsem várhatom, hogy majd ők tartsanak el. Jake-kel megbeszéltünk mindent, és azt mondta, ha ehhez van kedvem, akkor nyugodtan tanuljak.

- Látod, már készen is vagyunk. - Mosolygott rám Carlisle, a karomra néztem, és ott ahol a tűvel megszúrt már egy vatta volt, felszívta a maradék kiszivárgott vérem. - Várj pár percet lent, amíg megvizsgálom a véred, de ha akarsz itt is maradhatsz. - Bólintottam, hogy maradok, míg ő visszaült az asztalához, én addig elkezdtem olvasgatni az orvosi szakkönyveket.

Pont egy olyat sikerült levennem a polcról, amiben különböző gusztustalanabbnál gusztustalanabb fertőzések voltak, és csak remélni mertem, hogy az enyém nem valami ilyesmi lesz. Éppen, amikor az egyik fura nevűt nézegettem, kopogtak. - Gyere be Edward! - Az ajtó kinyílt, az említett pedig besétált rajta. Az arcáról nyugtalanság és kíváncsiság valami furcsa egyvelegét sikerült leolvasnom. Először belenézett a mikroszkópba, majd apjára kapta pillantását.

- Teljesen biztos vagy a végeredményben? - Carlisle egy szót sem szólt, csak bólintott. - Rendben, szólok Jake-nek, és a többieknek – Edward ezek után kiviharzott a szobából.

- Ez...ez ugye nem jó jel, mit találtatok? Valami nagy baj, igaz, talán halálos? Én...én még nem akarok meghalni, ahhoz túl fiatal vagyok. - Pánik hatalmasodott el rajtam, kicsordultak a könnyeim, éreztem ahogy végigfolyik az arcomon, végül zokogásban törtem ki. Carlisle lassan odasétált hozzám, magához szorított, majd nyugtatólag elkezdte simogatni a hátam. Mikor ezzel nem ért el semmit, az asztalához sétált, egy injekciós tűvel felszívott némi nyugtatót, végül a karomba fecskendezte. Mielőtt elkábultam volna, még hallottam, amint ezt suttogja: - Shhh, egy kicsit nyugodj le, mielőtt elmondjuk neked, amit tudnod kell.

Mikor magamhoz tértem, a szoba üres volt. Felültem az ágyon, de túl hirtelen tehettem, mert megszédültem. Fogalmam sem volt, hogy figyelnek-e odalent, de úgy gondoltam, azt hiszik még alszom, mert senki sem jött be, hogy megmagyarázza, mi is történt valójában. Mivel nem is akartam, hogy megtudják, felkeltem, nagyon halkan szálltam le az ágyról, majd az ablakhoz sétáltam. Először a tájat néztem, majd kis idő múlva halk beszédre lettem figyelmes, ezért lenéztem. Kipillantva az ablakon megláttam Edwardot, amint éppen húgával beszélgethet – egy fa árnyékában -, illetve úgy tűnt, hogy néma beszélgetést folytatnak, mert Alice hangját nem lehetett sokszor hallani, valószínűleg inkább fejben teszi fel kérdéseit bátyjának.

Valószínűleg már a délután közepe felé járhattunk, de még mindig szikrázóan sütött a nap. Arra gondoltam, ha ennek az egésznek vége van, megkérem Alice-t, hogy vigyen még egy kört az autójával. Éppen köszönni akartam neki, mikor kilépett a fa árnyékából. Váratlanul ért, ami történt. Alice kilépett a napra, és ugyanúgy csillogott, mint én, ám mégis volt különbség, míg én halványan, mégis láthatóan, addig ő olyan volt, mint egy diszkógömb. Nem tudtam, mit tegyek, ezért hátrálni kezdtem, de miközben kifelé igyekeztem, felborítottam az asztalt, és mire észbe kaptam, a Cullen család Jake-kel együtt, már a szobában álltak – valószínűleg most hallották meg, hogy felébredtem.

- Én... most láttam...őt – mutattam Alice-re -, pont úgy csillog, mint én. Talán tőletek kaptam el valamit? - Arra gondoltam, hogy minél előbb el kell innen valahogy szabadulnom, a leggyorsabb út a futás lenne, de ahhoz nem vagyok elég gyors. - Mire végig gondoltam, mit is szeretnék, már a nappaliban álltam. - Vagy mégis? Nem értem az egészet, hogy lehetek ennyire gyors, világ életemben rossz futó voltam, most meg egy szempillantás alatt a nappaliban termettem. Éreztem, hogy a lépcső felől figyelnek, ezért megfordultam. - Mit csináltatok velem? Hogy...hogy vagyok erre képes, és miért csillogok úgy, mint ő? - Néztem rájuk haraggal a szememben.

- Ez benne van a génjeidben – mondta Edward, miközben egy lépcsőfokkal lejjebb lépett, én pedig egy lépéssel hátrébb.

- Mi...mi az, hogy a génjeimben? Hiszen én ember vagyok, és az emberek nem képesek ilyen dolgokra, mint én.

- Kérlek, üljünk le a kanapéra, nyugodjunk meg, és elmagyarázok mindent. Rendben? - Közelített még egy lépéssel.

- Nem nyugszom meg – kiáltottam haragosan -, és nem ülök le, míg el nem mondja nekem valaki, mi a fészkes fene folyik itt. - Olyan sűrűn vettem a levegőt, mintha lefutottam volna a maratont.

- Ezt nem hiszem el, és pont erről marad le Emmett – mosolygott Jasper.

- Hallgass! - kiabáltak rá mindannyian egyszerre.

- Jól van na, csak mondtam, emiatt nem kell rögtön felkapni a vizet. - Sértődött meg Jasper.

- Rendben, akkor maradjon mindenki ott, ahol van. Szóval, azért lehetséges mindaz, amire képes vagy, a bőröd csillogása, és a gyorsaság, mert te nem csak egy sima mezei ember vagy. Én és Bella vagyunk az igazi szüleid. Mikor Bellával összeházasodtunk ő még ember volt, fogalmunk sem volt arról, hogy egy vámpírnak és egy embernek születhet közös utódja, de te voltál rá a példa, ez igenis létezhet. - Annyira hihetetlennek tűnt az egész, mégis sok mindent megmagyarázott a gyerekkorommal kapcsolatban, ám ez a tény annyira letaglózott, hogy az agyam nem bírta tovább, és elájultam.

Az agyam, mintha túlterhelődött volna, és aztán saját magától kikapcsolt. Igaz lehet, amit Edward mondott, és tényleg valamilyen félig lény vagyok? Az nem lehet. Tudom, mit hallottam, de mintha az agyam képtelen lenne felfogni, amit nemrég megtudott.

Mikor magamhoz tértem, a nappali kanapéján feküdtem, körülöttem Cullenékkel. Jake a kanapé mellett foglalt helyet, közvetlenül mellettem. Nagy levegőt vettem, majd felültem. Arcomat kezembe temettem, majd kis idő elteltével elindultam a kijárat felé. Jake meg akarta fogni a kezem, miközben könyörgően nézett rám, de ellöktem magamtól. Dühösen morogtam egyet – pedig még életemben nem tettem ilyet -, majd sarkon fordultam, és kivágtam az ajtót, hogy elmenjek kiszellőztetni a fejem. Nem jutottam sokáig, mert a lépcső legalsó fokánál megálltam, és leültem, fejemet pedig a hideg korlátnak támasztottam. Hihetetlenül jól esett ez a hideg, mintha tompította volna a benne kavargó dolgokat. Kis idő múlva hallottam, ahogy újra kinyílik a bejárati ajtó, és leül mellém valaki. - Tudom, hogy sok ez így egyszerre neked, de Edward igazat mondott. - Kezdett bele Bella, de közbeszóltam.

- Honnan...honnan vagytok benne olyan biztosak, hogy én vagyok az elveszett gyereketek? Hiszen ennyi erővel lehetek akármelyik másik vámpír és ember gyereke is. - Bella elmosolyodott, de nem tudtam miért.

- Hidd el, ezt egy anya érzi itt bent – tette szívére a kezét -, még akkor is, ha az már évek óta nem dobog. Mikor először megpillantottalak, egy szemernyi kétségem sem volt, hogy te az én lányom vagy. A temperamentumod, kíváncsiságod, és apád tipikus csökönyössége, ami benned minden percben visszaköszön nem hagyta, hogy kétségek között őrlődjek e téren.

- Ezeket a dolgokat, bárkiben meglelheted. - Vontam meg a vállam, mert még mindig nem voltak elég meggyőzőek az érvek.

- Ez igaz, ám egyik sem olyan intenzítással, mint benned. Bennünk vámpírokat sokkal könnyebben ragadnak el az érzelmeink, és benned ez is megtalálható. Látom rajtad, hogy nem tudlak meggyőzni, ezért hoztam valamit. - Az egyik zsebéből elővett egy képet, amin ott volt az egész család. Alig hittem a szememnek, mert Alice-en, Emmetten és Esmén kívül a kép sarkában feltűnt Edward és Bella, ahogy egy kislányt tartanak, aki pont ugyanúgy nézett ki, mint én kiskoromban. Megfogtam a képet, hogy jobban szemügyre vehessem, de ebben a pillanatban mintha visszarepültem volna az időben, ott találtam magam a kép készültekor. Hétéves formának néztem ki, mindenki körülöttem volt, még Jake is, aki pont ugyanúgy nézett ki, mint most. Mindenki csillogó szemekkel nézett rám, mert ez volt az első alkalom, hogy így együtt fényképezték a családot, miután én megszülettem. Hallom, ahogy Emmett és Rosalie azon civadkodnak ki altasson el aznap éjjel, aztán a fényképész ránk szól, majd egy éles fény – biztosan a vaku lehetett-, és az emlék véget ért.

A kép kiesett a kezemből, mikor tudatosult benne, amit eddig hallottam, az mind igaz volt. Felálltam, majd elindultam, aztán mégis visszafordultam. - Én... kérlek, ne haragudj, de nekem ez nem fog menni...túl hamar, túl sok minden történik velem, és egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni. Sajnálom!

2011. június 8., szerda

Fejlemények...nincs több ígérgetés...minden folytatódik a régi kerékvágásban!

Sziasztok!

A nagyon kedves és rendes szomszéd srác odaadta egy időre a gépét, így újra írhatok! Igen, végre megint vannak fejlemények. Van, ami jó, de sajnos akad rossz is:S Gyorsan túl akarok esni rajta, így a rosszal kezdem: A gépem még mindig nem jó, annyi vírust sikerült benyelnie, hogy már bekapcsolni sem lehet, ezért az azon megírt Emlékeimet keresve fél fejezete is odalett, ami miatt nagyon szomorú vagyok:S Most jönnek a jó hírek: Nem mindenre ugyan, de a nagyjára emlékszem belőle, így miután erre a gépre letöltöttem egy szövegszerkesztőt, azonnal neki is látok újra begépelni, plusz rengeteg ötletem van Reménytelen szerelemhez, ezért annak is nekiugrom:) Valószínűleg nagyon sokan elpártoltatok tőlem, amit rettentően sajnálok, de az élemet kissé felfordult az elmúlt fél évben. Olyan dolgok történtek, Amire egyáltalán nem számítottam, és az is megfordult a fejemben abbahagyom az egészet, aztán mikor újra minden a helyére került visszatérek, de szeretném hinni, lesztek olyan megértőek velem, hogy elnézitek nekem az összes botlásomat, hiszen én is csak emberből vagyok.

Puszi:)
Carly

UI: Ezentúl megpróbálok, minden határidő betartani!

2011. május 29., vasárnap

Hírek II.

Sziasztok!

Újra itt vagyok(bár, megint csak félig)! Majdnem egy hét kihagyás után húgom barátja, volt olyan kedves és kölcsönadta két hétre a laptopját:) Sajnos az én gépemet teljesen újra kell telepíteni, amit ma fognak megtenni, viszont előtte még, amit eddig begépeltem le kell valahogy varázsolnom a gépről. Az a szerencse, hogy Emlékeimet keresve fele már megvan, sőt Que Quowle fel is. Egyedül Reménytelen szerelmet kell elkezdenem megírni. Utána kérdezek, mert nem igazán ismerem ezt a gépet, de ha nincs rajta normális szövegszerkesztő kell leszednem egyet, remélem a masina tulajdonosa megengedi nekem:)

Puszi:)
Carly

UI: Ma utána érdeklődöm mindennek, és a jövőhétre mindenből megpróbálok új fejezetet hozni!

2011. május 22., vasárnap

Hírek

Sziasztok!

Bea vagyok, Carly bétája. Carly nagyon sajnálja, de akadt nála egy kis technikai probléma, konkrétan a gépe vírusos lett, és még bekapcsolni sem lehet azt a fránya masinát. Ennek következtében a beígért frissítések elmaradnak, de amint rendbe jön a gépe, hozni is fogja az új fejezeteket!
Reméljük, hamarosan visszatér közénk, és újra olvashatunk. :D
Bocsánat még egyszer, és kérlek, legyetek türelemmel.

Üdv mindenkinek: bea

2011. május 20., péntek

Hírek!

Sziasztok!

Éppen most kezdtem bele a 14. fejezetbe, még ma szeretném befejezni:) Amint készen vagyok átküldöm bétámnak, és reményeim szerint már a hétvégén olvashatjátok. Ezen a hétvégén Reménytelem szerelemből is szeretnék új fejezetet feltenni(mivel a két hetes időhatár most telik le), viszont Que Quowle - val egy kicsit bajban vagyok, mert többféle módon is lehetne folytatni, ám nem tudtam kiválasztani a legmegfelelőbbet, ezért annak a folytatása még várat magára egy kicsit, de azzal a történettel is igyekszem:)

Puszi:)
Carly

UI: Úgy döntöttem kicsit felborzolom a kedélyeket, így helyet kap egy új szereplő és helyszín is a következőkben. Mivel a 14. fejezet megírásának elején tartok, még nem döntöttem el, hogy a mostani vagy a következő fejezetben mutatom be nektek az új szereplőt.

2011. április 29., péntek

:D

Sziasztok!

Végre vége lett minden fejfájást és fáradtságot okozó alkalomnak( húgom ballagása, amitől teljesen kikészültem, azt hiszem több ilyet nem akarok:S), így szép sorban jöhetnek az új fejezetek:) Legelőször Reménytelen szerelemre, mert ott tényleg nagyon régen volt friss, utána pedig jöhet a többi:) Valószínűleg a hosszú várakozási idő miatt sokan a régi olvasók közül elpártoltak tőlem, de remélem az a kevéske ember, aki megmaradt és az a néhány új, akik csatlakoztak ad valami visszajelzést arról, hogy jó - e az, amit csinálok. Akik eddig írtak, azoknak nagyon szépen köszönöm!!!

Puszi:)
Carly

UI: Que quowle - ból, már csak négy vagy hat fejezet lesz, így ha azzal végzek i több időm lesz a többire. Rengeteg új tervem van történetekre, sőt novellákra is:)

2011. április 24., vasárnap



Minden Kedves Olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok!!!


Puszi:)
Carly

2011. április 22., péntek

Sziasztok!

A friss ezen a héten elmarad, viszont jövőhét szombatra és vasárnapra meghozom az összes történetemből a következő fejezetet!

A mai bejegyzés nem is a fentiek miatt volt lényeges volt, hanem, hogy figyelmetekbe ajánljam Bea új történetét, melynek címe: Örökség /ha a címre kattintotok eljuthattok az oldalra, szerintem érdemes elolvasni/.

Puszi:)
Carly

2011. április 10., vasárnap

13. fejezet : Én vagyok, de valahogy mégis más...

Sziasztok!

Megérkezett a friss!:) Remélem mindenkinek tetszeni fog, ebben a fejezetben néhány még függőben lévő kérdésre választ is kaptok:)
Jó olvasást!!!

Puszi:)
Carly



/Carly szemszöge/:

- Mi az a bevésődés? - kérdeztem Jake-et, miközben a mellkasán feküdtem. Hatalmas levegőt vett, ez amolyan tanácstalan sóhajnak hangzott. - Nem muszáj elmondanod, de tudod milyen vagyok, kicsit kíváncsi.

- Kicsit – kuncogott, mire sértődöttséget tettetve elhúzódtam tőle -, az nem kifejezés. - Nevetett még mindig, majd visszahúzott mellkasára. - A bevésődés nem más mint egy eltéphetetlen kötelék, ami akkor jön létre, mikor egy farkas megtalálja azt a személyt, aki kiegészíti őt, lelki társ forma, ha nagyon le akarom egyszerűsíteni.

- Értem, azt hiszem. Kérdezhetek még? - Néztem fel, mire bólintott. - Hogy működik a dolog? Te mikor vésődtél belém? Ezzel az elszakíthatatlan kötelékkel együtt jár a szerelem is? Amennyiben igen, mi van, ha bevésődsz egy lányba, aztán megtetszik egy másik? Mennyi idősnek kell lenned hozzá? - Soroltam fel az összes eszembe jutó kérdést.

- A dolog pontos működését senki sem tudja, ez csak úgy megtörténik. Emlékszel, mikor a parton találkoztunk? - Bólogattam hevesen. – Mint kiderült az sem volt véletlen, már akkor tudtam, mikor ott a szemedbe néztem, hogy megtaláltam a lenyomatom. A falkából már majdnem mindenki bevésődött, még Leah is, akinél kétséges volt. Mikor bevésődsz valakibe, akkor onnantól kezdve felesleges aggódni, hiszen, ha megpróbálnál egy másik nőre úgy tekinteni, mint egy nőre, akitől akarsz valamit, nem menne, ugyanis a kép teljesen szétesik. Olyan, mint mikor egy puzzle-t nézel, ha túl közel mész hozzá elhomályosodik és ezáltal a kép teljesen összekuszálódik. Mi farkasok egy életre választunk magunknak társat. - Amint ezt kimondta, egy egész szikla gördült le a szívemről.

- Hála az égnek, különben kénytelen lettem volna Molly kecses kis nyakát kitekerni. Folyton elkap a méreg, már attól is, hacsak rád néz, arról nem is beszélve, mikor beszélgettek vagy megérint.- Kezdtem el széttépni a párnámat, de Jake elvette tőlem.

- Na nyugi, az a szerencsétlen párna nem tehet semmiről.

- Tudom és bocsi, csak tényleg meg tudnám fojtani – nem néztem fel Jake-re, mert tudtam, hogy ez valószínűleg elborzasztja, hiszen nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy ilyet érezhessek -, ez megijeszt ugye? Hidd el, én próbálok másként érezni, de egyszerűen nem tehetek róla... - Ujjait számra helyezte, hogy elhallgassak egy kicsit.

- Ijesztő? Dehogy, sőt inkább hízelgő számomra, hogy ilyen intenzív szerelemet érzel irántam. Természetesen az érzés kölcsönös, ugyanúgy, ahogy a féltékenység is. Mikor a húgom szülinapja volt és beszélgettél mindenkivel, irtó féltékeny voltam rájuk, pedig mindegyiküket jól ismerem és soha nem kezdenének ki veled. - Nyomott csókot számra. - Térjünk vissza az előzőekhez, ha jól emlékszem, volt még egy kérdésed, igaz? - Tényleg, teljesen ki is ment a fejemből. - A bevésődés nincs időhöz vagy korhoz kötve egyik nemnél sem. Emlékszel Quilre és a kislányra, aki vele volt a bulin? - Sűrűn bólogattam, mert aranyos páros voltak, soha nem láttam még olyan bátyót, aki ilyen szeretettel nézett volna a húgára. – Na, hát Claire nem más, mint Quil barátom bevésődése. - Eltoltam magam Jake-től, ő pedig, valószínűleg az arckifejezésem láttán felnevetett.

- Az a kislány, hiszen még alig van tizenkét éves. Nem néznek emiatt furcsán Quilre, és mit szólnak hozzá Claire szülei?

- Az egész, már nem most kezdődött, hanem tíz évvel ezelőtt. Quil egyik nap átment Emilyékhez és a két éves Claire ott volt, hiába is próbált volna bármit tenni ellene, a bevésődés megtörtént. Emily először nagyon mérges volt emiatt, ahogy Claire szülei is, és tiltották a kislánytól, de végül belátták, hogy felesleges minden erőfeszítés, hiszen ők összetartoznak.

- Értem. Te ugye belém vésődtél, és mióta ismerjük egymást sülve - főve együtt vagyunk. Ők ezt, hogy oldják meg? És Quilnek, nincsenek khm....szükségletei? - Nem igazán mertem Jake-re nézni, hiszen ez a téma nálunk egy ideje tabu volt.

- A futás sokat szokott segíteni, mikor úgy érezzük a vágyaink kezdenek felül kerekedni rajtunk, teszünk pár kört az erdőben. A barátom már Claire kiskora óta mellette van, először csak a bébiszittereként, aztán játszópajtásként, legjobb barátkánt, és végül, ha Claire is úgy akarja, megtalálhatja Quilben az igaz szerelemet is. A lenyomatainknak könnyebb dolga van, mint nekünk, mert míg számunka ő a legfontosabb, addig a bevésődésünknek van választási lehetősége. Lehet, ez egy nagy és hosszan tartó szerelem kezdete, de ha a lenyomat úgy dönt egy örök barátságé is. Abban biztos lehet, hogy a farkasa örök életre mellette marad.

Azt akartam kérdezni, hogy létezik olyan ember, aki nem a valódi és tiszta szerelemet választja, de a hangok hallatán, inkább mást kérdeztem. - Mi ez a csörömpölés? - Néztem Jacobra, majd elindultam a lépcsőn.

- Azt hiszem Cullenék, mégsem vették olyan könnyen anyukád beszólásait. - Ölelt át Jake, de láttam az arcán, hogy feszült, így semmi jóra sem számítottam.

/Carlisle szemszöge/:

- Fiam, kérlek, engedd el. Mivel én nem olvasok gondolatokban, fogalmam sincs, mi zaklathatott fel ennyire, de gondolj bele, megéri ezért elveszítened a lányod, mert egy meggondolatlan pillanatodban bántod azt, aki felnevelte? Tényleg úgy gondolod, mikor pár másodperc múlva megérkeznek Jake-kel, azt kellene látnia, ahogy éppen falhoz szorítod őt? - Tettem a kezem a vállára nyugtatólag. Szerencsére meglett a hatása, mert mielőtt az unokám és Jake ideértek volna, Edward elengedte az asszonyt, aki eszméletét vesztve földre rogyott. Esme vette fel az asszonyt, majd bevitte egy szomszédos szobába. - Köszönöm! - Üzentem gondolatban, mielőtt kiment volna Bellával együtt, valószínűleg egy kicsit lenyugodni.

- Jó estét! - köszönt ránk Carly – Am, az előbb csörömpölést hallottunk, valami baj van?

- Anyukád próbált felállni, de megbotlott és a fal mellé esett, miközben magával rántotta a polcot. - Mutattam a törmelék felé, ami a földön hevert.

Carly a földön lévő romhalmaz felé sétált, majd leguggolt és felvett egy törött képet. Ő volt rajta egy férfival – valószínűleg a nevelőapja lehet -, egy horgásztúrán készülhetett a kép a felszerelést elnézve. Ezen a képen látszik, az a férfi tényleg lányaként szereti az unokámat, amiért én borzasztó hálás vagyok neki.

Letette az asztalra a törött keretes képet, majd fogott egy seprűt és lapátot, hogy eltakarítsa, amit összetörtünk. Miközben ő a söpréssel volt elfoglalva, felvettem az asztalon lévő képet. Irigyeltem ezt a férfit, hiszen neki mindaz kijutott, ami nekünk nem adatott meg. Ott lehetett az első iskolanapjánál, megdicsérhette, ha jó jegyet hozott haza, elhalmozhatta szeretettel. - Szeretsz horgászni? - bukott ki belőlem a kérdés. Jake közben bement a szobába, hogy segítsen kedvesemnek.

- Igen. Apa tanított meg, hosszú évekig nem is érdekelte, aztán egyszer belekóstolt a dologba és teljesen elvarázsolta. Inkább ez, minthogy igyon vagy dohányozzon – nézett szomorúan a szoba felé, miközben a söprűre támaszkodott.

- Most merre van? - kérdeztem tovább.

Carly nagyot sóhajtott. - Dolgozik, egy gyárban robotol, hogy nekünk jobb legyen. Mikor végeztem az iskolával, arra gondoltam, én is elmegyek dolgozni, hogy neki ne kelljen annyit, de azt mondta, éljem az életen, hiszen csak egy van belőle. - Bölcs ember, és szerény, szívesen megismerném. - Mikor elballagtam hiányzott még némi pénz az utazásomhoz, erre ő az évek során összekuporgatott pénzét adta nekem. Tudom, hogy az anyám nem szeret, viszont apám mindennél jobban. Nem tudom meddig maradnak, de remélem addig mindenképpen, míg haza nem ér, már csak egy óra és itthon lesz. Tudja beteg, és nagyon féltem. - Komorodott el újra kis unokám. - Valami van a tüdejével, amihez én nagyon nem értek, de a dokik azt mondták, nem túl jók a kilátások, emiatt is akartam visszajönni.

- Én orvos vagyok, mint tudod, ha szeretnéd megvizsgálom, hátha az ember gyógyítók nem vettek valamit észre, és, mintha már megbeszéltünk volna, hogy tegezni fogsz mindannyiunkat. - Mosolyogtam rá biztatóan, amitől újra felvidult az arca.

- Ezt igazán nem kérhetem öntől – pillantott rám, majd elvörösödött -, tőled. Sajnálom, de fura megszoknom, hogy egy idősebb emberrel beszélek, a teste mégis fiatal.

- Semmi gond. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha mi most visszamegyünk a szállodába, viszont ha nektek jó, akkor holnap mielőtt visszamennénk Forksba, megvizsgálnám édesapádat. Dolgozik holnap? Mert ha nem, akkor nyugodtan gyertek el a szállodához, ott mégis csak nyugodtabban meg tudjuk ejteni a dolgot. Jake valószínűleg egyébként is veled akar majd maradni, őt sem hagyhatjuk itt.

- Rendben, és nem dolgozik. Igyekszem, majd meggyőzni apámat, hogy még egy utolsó vizsgálatnak vesse alá magát, az én kedvemért.

- Akkor, én most el is köszönnék. Anyukád holnapra kialussza magát és semmi baja nem lesz. Édesapádat pedig üdvözlöm! - Szedtem össze minden családtagomat, legalábbis azokat, akik a közelben voltak Alice-éket, pedig majd felhívjuk, hogy elindultunk.

Ahogy vártam, Jake maradni akart, ami Edwardnak először nem tetszett, de végül némi gondolat csata után, nagy nehezen beleegyezett. Az autóknál már vártak a többiek. Emmett rögtön tudni akart mindent, majd miután Bella elmesélte neki, mi történt, felháborodva puffogott magában egészen a szállodáig.

Hajnal tájban Edward kopogtatott nálunk jobbján Bellával. - Apa, zavarhatunk titeket egy kicsit?

- Természetesen, gyertek be fiam, üljetek le. - Mutattam a kanapé fel.

- Rettenetesen sajnálom, hogy úgy kijöttem a sodromból, de az a nő... egyszerűen szörnyű. Fogalmam sincs, hogy képes szeretni a lányom egy ilyen gonosz nőszemélyt. A gondolataiból csak úgy fröcsögött a gyűlölet Nessie iránt. Tényleg egy szörnyszülöttnek tartja, de nem is ez verte ki nálam a biztosítékot, hanem az, mikor arra gondolt, a lányom belepiszkított az ő jól kigondolt tervébe azzal, hogy eljött Forksba.

- Kifejtenéd kérlek, mire gondolsz pontosan?

- Az a nő felkeresett egy férfit pár hónapja, és megállapodtak, ha a lányom elvégzi az iskolát jó pénzért eladja neki, hogy a pasas....utcalányt csináljon belőle. - Menyem csak bámult maga elé tehetetlenül. Az a nő sokkal kegyetlenebb, mint gondoltam.

Egészen reggelig tanakodtunk, hogy lehetne rájönnünk, ki vitte el a lányukat és adta ennek a szörnyetegnek. Arra jutottunk, hogy fogadunk egy magánnyomozót, derítsen ki mindent, erről a nőről és arról, hogy is került hozzá az unokám. Tíz óra tájban érkeztek meg vendégeink. Carly nevelőapja, fekete hajú, sötétbarna szemű férfi volt. Habozás nélkül kezet nyújtott mindannyiunknak, majd az Esmével közös szobámba kísértem, ahol elvégeztem pár vizsgálatot, majd átnéztem a többi orvostól kapott papírokat. Sajnos rosszabb dologra derült fény, mint gondoltam. Miközben Thomas a lányát próbálta rávenni az egyik szobában, hogy jöjjön vissza velünk, én tájékoztattam a többieket arról, amit találtam. - Végstádiumú tüdőrák, sajnos még csak nem is operálható. Kapja a kemoterápiát, de ez csak legyengíti az amúgy is megviselt szervezetét.

Felvetődött a kérdés, hogy mi legyen. Thomas nyomatékosan megkért, hogy a lánya előtt tartsam titokban, ő pedig megígéri mindent elkövet, hogy Carly velünk jöjjön. Azt hiszem, valahol mélyen sejtette, nem véletlenül bukkantunk fel a lánya életében, és próbálja jó kezekbe adni. Fogalmam sincs, hogy sikerült neki, de végül meggyőzte az unokámat, jöjjön vissza velünk, és amint van új fejlemény, felhívja, vagy bármikor meglátogathatja. Kötelességemnek éreztem felajánlani, hogy amennyiben úgy dönt, ellátogat hozzánk, álljuk minden költségét.

Elköszöntünk Thomastól, majd a repülőtér felé vettük ismét az irányt. Az út szerencsére mindenki számára zökkenőmentesen telt, viszont Edward árgus szemekkel figyelte lánya minden mozdulatát, ahogy Jake-ét is. Egy nap elteltével végre ismét az otthonunkban voltunk. Szeretek utazgatni, más országokat és szokásaikat megismerni, de a legjobb mégis itthon. Nagy szerencsénkre, Carly mindennapos vendég lett nálunk az elmúlt pár hétben, mióta visszajöttünk, ezért kezdtük egyre jobban megismerni, viszont még volt mit megtudnunk róla.

- Apa, akkor megyünk vadászni? Egyébként is beszélni szeretnék veled - kérdezte fiam, miközben én a kórházi kartonokat bújtam még mindig a nappaliban.

- Persze, egy pillanat és már mehetünk is. - Szedtem össze az összes papírt, majd felvittem őket a dolgozószobámba.

- Én is mehetek? - kérdezte Carly a számítógép mellől cincogó hangon. Edwarddal összenéztünk, de semmi akadályát nem láttuk annak, hogy velünk jöjjön, bár Jacobnak talán nem ártana szólni – fiam halk morgására lettem figyelmes, ahogy erre a névre gondoltam -, és most legalább tanulmányozhatnánk, hogyan is reagál Carly a vér látványára. Edward szerint a lánya erre még nincs kész, amiben én viszont már nem vagyok teljesen biztos.

- Rendben, szólunk Jacobnak, hogy jöjjön ő is velünk, mert egyedül nem tudnád velünk tartani a tempót. Így jó lesz? - Unokám hevesen bólogatott.

Miután Jake megérkezett, elindultunk a hegyek felé, egy kis élelem után keresve. Edward az egyik kedvenc szomjoltóját, a hegyi oroszlánt vette célba, míg én egy szarvast ejtettem el, majd kis időre Carlyt magára hagyva, elbújtunk egy szikla árnyékában és onnan figyeltük, mi is történik pontosan. Jake először tiltakozott a tanulmányozás ellen, de végül belátta, hogy mindez szükséges ahhoz, hogy megtudjuk visszatérhetnek-e kis unokám képességei.

/Carly szemszöge/:

Először durcás voltam, mert itt hagytak, de aztán rájöttem, ők most enni jöttek és nem azért, hogy rám vigyázzanak. Pár méterrel előttem feküdt egy állat, ha jól emlékszem ezt Carlisle terítette le. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy vajon milyen lehet a vére íze, de aztán gyorsan elhessegettem magamtól ezt a gondolatot. Én ember vagyok, nem vámpír, hogy nézne az ki, ha megkóstolnám ennek az állatnak a vérét? Tudom, hogy undorodnom kellett volna, mégis valahogy inkább vonzott a dolog. Egy-két csepptől még nem lehet semmi bajom, talán ha csak az ujjammal felszednék egy kis vért és azt nyalnám le, nem lenne nagy gond belőle.

Alaposan körülnéztem, mert nem akartam, hogy annak, amire most készülök, bárki szemtanúja legyen. Nem láttam senkit, ezért úgy döntöttem, megpróbálom, bajom nem lehet tőle, remélem, ha mégis, valószínűleg visszajönnek és megállítanak.

Szépen óvatosan belenyúltam a sebbe. Az állat teste még meleg volt, ahogy a vére is. Kihúztam az ujjaimat, majd elkezdtem lenyalni róla a rajta lévő vért, végül lenyeltem. Fura fémes íze volt, és mégis ismerős. Újra körbenéztem, majd lenyaltam az összes többi vért is a kezemről. Ahogy végigcsorgott a torkomon szinte égette, majd valami kellemes érzés kerített hatalmába és egyre többet akartam belőle. Jake hangja térített észhez. - Te meg mit csinálsz? - Azonnal a hátam mögé tettem a kezem, majd mosolyt tettetve válaszoltam.

- Én csak...hát semmit, téged vártalak. A többiek merre vannak? - kérdeztem, mert Edwardot és Carlisle-t nem láttam sehol.

- Ők már egy ideje visszamentek, én pedig egy medvével birkóztam egészen eddig, de mint láthatod, én nyertem. Na gyere, haza megyünk, mert lassan állva elalszol.- Szó, ami szó, tényleg nagyon fáradt voltam, így ellenállás nélkül egyeztem bele, hogy hazavigyen és végre a pihe-puha ágyamban alhassak újra.

Igazából, már a hazaúton elaludtam, így fogalmam sincs, miként kerültem az ágyba. Madár csicsergős reggelre ébredtem. Egy ideje a nap már nem sütött, most mégis előbújt, hogy bearanyozza a napunkat. Fitten, frissen ébredtem. Nem is emlékszem, mikor aludtam utoljára ilyen jól, úgy látszik, nagyon ki lehettem merülve, mert még az agyam is kikapcsolt teljesen. Oldalra pillantottam, de Jake nem volt sehol, biztos megint gyűlés volt a farkasoknál és járőröznie is kellett.

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és, mint minden reggelemet, ezt is a fürdőben kezdtem, hogy egy kicsit ráncba szedjem magam. Megmostam az arcom, megfésültem és összefogtam a hajam. Ekkor lettem figyelmes egy furcsa dologra, a bőröm fénylett, halványan ugyan, de fénylett. Próbáltam lemosni, dörzsöltem, de nem jött le, ezért megijedtem. - Jake, gyere valami baj van velem! - kiabáltam el magam, és Jake egy perc múlva már a fürdőben állt mellettem, ledöbbent arccal.