2010. szeptember 24., péntek

2.fejezet: Ismeretlen! Ismerős?

/Billy szemszöge/:

- Ez...ez egyszerűen nem lehet! - Mikor kigurultam és megláttam azt a lányt, akiről az egyetlen fiam tegnap este annyit mesélt, arra gondoltam csak viccel. De itt áll előttem és már nem kislány. Egy gyönyörű szép felnőtt nővé érett, aki nagyon hasonlít külsőre az édesanyjára.

A bőre fehér, nem annyira, mint neki, de fehér. A szemei olyanok, mint mikor kicsi volt, mogyoróbarnák. Testalkata vékony, ebben is az anyjára ütött. Az öltözködése nem olyan, mint a mai lányoknak, sokkal inkább visszafogott.


- Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Black. A nevem Carly Smith - kezet nyújtottam neki, ő szívélyesen el is fogadta egy mosoly kíséretében, amit azonnal viszonoztam.

- Meghívtuk szegény kislányt, de annyi sincs bennünk, hogy hellyel kínáljuk? - kérdezte drága nejem. Míg a többiek átsétáltak a nappaliban lévő kanapéhoz, addigra én is átgurultam. Jó pár éve történt a balesetem, de azóta már sikerült beletörődnöm abba, hogy deréktől lefelé lebénultam.


- Hozhatok valami innivalót? - pattant fel feleségem a fotelből. - Mit adhatok? Ásványvizet, limonádét vagy valami szénsavas üdítőt?

- Oh, igen köszönöm szépen. Egy pohár limonádét elfogadnék, Mrs. Black - Illemtudó. Ebben is hasonlít a szüleire.

- Kérlek, hívj nyugodtan Sarah-nak - legyintett nejem. Ő soha nem foglalkozott a korával. Mindig mindenkitől azt kérte, tegezze.

Olyan jó látni a fiam, mióta tegnap este hazajött, teljesen más. Sokkal boldogabb, de nem volt ez mindig így. Pár éve szerelmes volt egy lányba. De a lány mást választott, amit csak nagy nehezen tudott kiheverni. Aztán pár hónap múlva újra megtalálta a szerelem, viszont akkor már az igazi és visszavonhatatlan. Ezután egy évig szinte alig láttuk, mert minden percét szerelmével töltötte. Akkor azt hittem, ennél boldogabb már nem lehet. Majd egy nap, mikor végre hazatalált egy lelkileg összetört ember állt előttem.

Arra is nehezen vettük rá hetekig, hogy egyáltalán egyen valamit. Arról nem is beszélve, hogy mindent félredobva hónapokig a szobájából és a házból sem lépett ki. A házban a leghosszabb út, amit hajlandó volt megtenni a fürdőszobájáig vezetett, bár azt is csak pár naponta. Egy nap a falkavezér, Sam látogatást tett nálunk és leült beszélni Jake-kel. Illetve ordibálni, ami először nem hatott semmit, de egy kis idő múlva fiam is belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Valamit tennie kellett, hogy megtalálja élete szerelmét. Így segített a lány szüleinek a keresésben, amiben sajnos soha nem jártak sikerrel. Szülei egy idő után, miután már semmi esélyét nem látták annak, hogy gyermekük előkerüljön, elköltöztek. Ettől függetlenül hetente egyszer mindig beszélnek Jake-kel telefonon. Évekig nem láttam Jacob szemében mást csak az ürességet. De mikor tegnap este hazajött és a szemébe néztem, láttam mennyire izgatott, hogy újra ég benne a régi tűz.

- Anya, anya, mikor vihetem fel Carlyt a szobámba, hogy megmutassam neki a babáimat? - szakított ki gondolataimból Keemaya hangja. Ő egy angyal. Soha nem gondoltuk volna, hogy Jake mellett lesz egy kislányunk is. Nem vagyunk fiatalok, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy még egy gyermeket bevállaljunk. Az orvos folyton arról beszélt, hogy szerinte nem lenne jó ötlet a mi korunkban még egy gyermeket vállalni, de mi indiánok vagyunk, ezért bármi csoda adódik az életünkben, azt örömmel fogadjuk.

- Kincsem, előbb megvacsorázunk, utána, ha Carly úgy dönt, megnézi a babáidat, nyugodtan felmehet. Rendben? - mosolygott Sarah kislányunkra, aki mint mindig, ma is nagyon izgága volt.

- Anya, anya, és az, mikor lesz? - kérdezte csillogó szemekkel újra kislányom, amit én csak megmosolyogtam.

- Öt perc és mehetünk vacsorázni - jelentette ki kedvesem, miután megnézte, hogy áll az étel.

Mindannyian átmentünk az ebédlőbe, elfoglalva jól megszokott helyünket. Egyedül Carly lógott ki a sorból. De Jake gyorsan megtalálta a lány helyét, maga mellett. Sarah kihozta az előételt, ami egy isteni leves volt. Még az elején eldöntöttem, mikor megláttam Carlyt, hogy a vacsora alatt fogom kifaggatni az életéről.

- Carly, megkérdezhetem honnan jöttél és miért pont La Push-t szemelted ki úti célul? - kezdtem el kérdezősködni. De azt láttam rajta, nem zavarja a kérdés.

- Európából jöttem. Egyszer, valamelyik órán Washingtonról tanultunk és akkor fedeztem fel La Push-t. A képeket látva, nagyon ismerős volt. Úgy éreztem, mintha jártam volna már itt. Ekkor döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, de el kell jönnöm ide. - Rendben, szóval makacsságra olyan, mint az apja, ezt jó tudni.

- És a szüleid, mit szóltak a dologhoz? Vannak testvéreid? - folytattam tovább a kérdezést, miközben Sarah kihozta a főételt.

- Igen, vannak testvéreim, egy bátyám és egy húgom. A szüleimet, pedig nem igazán izgatta a dolog, illetve inkább csak anyámat nem. - Lett feszült a hangulat, majd Carlyra pillantottam, aki lehajtott fejjel nézte az abroszt.

/Carly szemszöge/:

A családomról nem szerettem beszélni, mert édesanyám alkoholista volt és egyfolytában rajtam csattant, ha veszekedett apámmal. Folyton azt mondogatta, ha előröl kezdhetné, biztos nem hozna a világra. Sokszor gondolkoztam azon, miért nem szeret sőt, meg is kérdeztem tőle, de a választ soha nem kaptam meg. A testvéreimmel sem volt felhőtlen a kapcsolatom, mert a kivételezés nálunk nem az én javamra történt. Egyedül édesapámmal volt jó a kapcsolatom, de anyám alkoholizmusa őt is tönkretette.

Végeztünk a vacsorával, majd Sarah főzött egy finom, citromos teát.

- Anya, anya megvacsoráztunk, most már felvihetem Carlyt a szobámba? - fordult édesanyjához Keemaya. Annyira irigyeltem őt amiatt, hogy a szülei így imádják és a nagydarab testvére is mennyire szereti.

Sarah rám nézett és a szemeivel kérdezte meg, hogy akarom vagy sem. Természetesen akartam, hiszem már most megszerettem Keemayát, válaszul ezért nem tettem mást, csak bólintottam. Keemaya karon ragadott és már mentünk is a szobája felé. Gyönyörű szép babarózsaszín kis kuckója volt. Középen egy baldachinos ágy helyezkedett el, a polcokon pedig valószínűleg, ezernél is több játék sorakozott egymás után. Egy külön sarokban ültek a babái, amiknek, mint megtudtam, külön nevük van. Azt is megmutatta, miket szokott a suli mellett csinálni. Kiderült, hogy az íróasztalán már kész vagy éppen készülő karkötők voltak és mindet egytől-egyig ez a pici lány csinálta. Megígértem neki, valamelyik nap lemegyünk a partra, csak mi ketten. Édes volt, ahogy felcsillantak szemei erre az ötletre és rögtön szaladt elmesélni a szüleinek. Mikor kifelé tartottam Keemaya szobájából az ajtóban szembe találkoztam Jake-kel, így együtt mentünk tovább a földszintre.

- Az ott, pedig az én szobám - mutatott egy ajtóra, ami mellett készültünk elhaladni. -, ha esetleg szeretnéd megnézni – mondta ezt egy olyan huncut mosoly kíséretében, amitől rögtön elvörösödtem.

- Hát, ha anyukád megengedi, akkor majd egyszer talán oda is bekukkantok – mondtam csipkelődve, majd elindultam le a nappali felé.

Mikor leértem a földszintre a Black család nagy része már a kanapán ült, vagyis Billy a tolószékében. Szörnyű volt így látni egy ilyen nagy és robusztus embert. Viszont a jó hír, ennek ellenére nem láttam jelét annak, hogy úgy fogná fel, mintha ez egy rossz dolog lenne. Inkább elfogadta, hogy így is lehet élni.

Mindenkitől elköszöntem, de megígértették velem, máskor is eljövök, ami csak természetes. Jake volt olyan rendes, és felajánlotta elvisz a motelbe, amit én nagyon szívesen elfogadtam.
Én majd' megfagytam, de Jake-en úgy látszott, nem fázik. Most is, mint mindig mikor láttam, csak egy szál póló volt rajta. Beültünk a terepjárójába és a motelig meg sem álltunk. Mikor megérkeztünk, kiszálltunk az autóból. Jake rendkívül figyelmesen felkísért a szobámig.

- Még egyszer köszönöm a finom vacs... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert ahogy megfordultam, Jake megcsókolt. Olyan meleg és puha volt az ajka. Soha, senki nem csókolt meg még ilyen gyengéden, bár ami azt illeti, hódolóból sem akadt sok egész eddigi életemben.

Hirtelen szakítottam meg csókunkat, mert már nem bírtam levegő nélkül. Először folytatni akartam, de eszembe jutott, már nem sokáig leszek La Push-ban, és nem szeretném összetörni egy ilyen édes srác szívét. Furcsán nézett rám Jake, mikor megpróbált közeledni egy újabb csókért, és én eltoltam magamtól.

- Sajnálom, ezt nem szabad. Nagyon jó volt, meg minden, de nem akarok szorosabb kapcsolatot kialakítani veled. Nem sokára elmegyek és csak fájdalmat okoznék. Kérlek, engedj el! - Próbáltam szabadulni karjaitól a derekamon, mert éreztem, ennek így nem lesz jó vége.

Jake szorosan magához ölelt, majd úgy súgta a fülembe.

- Maradj velem! - Ezután belecsókolt a nyakamba, amitől egyből olvadozni kezdtem. - Holnap reggel érted jövök, átnézünk Port Angelesbe, mert van ott egy kis dolgom és utána együtt ebédelünk - engedett el. Először azt hittem, összecsuklik a lábam, de végül, valahogy sikerült megtalálnom az egyensúlyom és csak annyit sikerült kinyögnöm teljesen kábultan, „Rendben”.

Hallottam, ahogy Jake beindítja az autót és elhajt. Én még mindig ott álltam és csak nagy nehezen jutottam be a kis lakomba. Az ajtónak dőltem, úgy próbáltam levegőhöz jutni, mert hirtelen minden elhomályosult. - Miért van rám, ilyen hatással ez a srác? - Alig ismerem, mégis olyan, mintha már évek óta a szívemben élne, és holnap ismét találkozunk. - Felelőtlen vagyok, nagyon nem jó, amit most teszek. Ezt holnap mindenképpen meg kell vele beszélnem, tisztáznunk kell a dolgokat. - Sétáltam be a fürdőbe, hogy egy jó meleg fürdőt vegyek. Miután kiáztattam minden porcikámat, felvettem a pizsamámat és aludni mentem. De ezen az éjjelen sem jött álom a szememre.

2010. szeptember 21., kedd

1.fejezet: Visszatérés egy ismerős helyre

Sziasztok!

Íme a történet első fejezetet, remélem elnyeri majd a tetszéseteket:)
Szeretnék kérni tőletek visszajelzést, hogy tudjam jó, amit csinálok vagy sem.
A chat-et később teszem fel, addig is a feji végére jelezzétek, ha szeretnétek valamit.
Jó olvasást!!!!

Puszi:)
Carly



Mikor kicsi voltam, álmomban folyton egy gyönyörű tengerparton sétáltam. Velem volt egy magas rézbőrű fiú is. Emlékszem, álmomban fekete vállig érő haja volt, de az arcát sajnos elfelejtettem, pedig nem egyszer álmodtam erről a helyről. De nemsokára ezek a gyönyörű álmok elmúltak. Aztán, mikor kilencedikes voltam Amerikáról tanultunk, azon belül is Washington államról. A térképet nézegetve megakadt a szemem egy La Push nevű indián rezervátumon, ami ismerős volt. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy amint letettem az érettségit, elutazom oda. Így ez lett a nagy álmom. Ez négy évvel ezelőtt történt. Az érettségim megvan, ajándékként mindenkitől hozzájárulást kértem annak érdekében, hogy eljussak az álmaimban látott csodálatos helyre.

Most itt vagyok, ülök La Push gyönyörű tengerpartján, és a naplementét nézem. A tájban gyönyörködtem, és a gondolataimmal voltam elfoglalva. Miközben zenét hallgattam, megláttam a parton néhány fiút és lányt. Jól szórakoztak, nevetgéltek. A vízbe ugráltak és ugratták egymást, mint a gyerekek, bár az is igaz, hogy a legidősebb sem lehetett több huszonötnél. Már éppen összeszedtem a cuccaimat, mikor valaki mellém telepedett a fatörzsre, amin ültem. Én hosszú ujjú pólót viseltem, de rajta nem volt más, csak póló, nadrág és ráadásul mezitláb volt. Vállig érő, fekete haja volt, mint álmomban a fiúnak, akivel sétáltam és rettentően izmos felsőteste, ami már magában is igen látvány hívogató volt. De a legszebb nem más volt rajta, mint a gyönyörű barna szemei, majdnem el is vesztem bennük, mikor megszólalt.

- Szia! Még nem láttalak erre, először vagy itt? Talán Forksban élsz? Egyébként Jake-nek hívnak - nyújtotta oda a kezét, amit én egy mosoly kíséretében készségesen elfogadtam.

- Szia! Az én nevem – itt elgondolkodtam, hogy az igazi nevem mondjam meg vagy inkább azt, ahogy mindenki hív, de a végén az utóbbi mellett döntöttem – Carly és igen most vagyok először Forksban és La Push-ban is. Gyönyörű ez a hely, de nem élek Forksban csak látogatóba jöttem. Ha jól sejtem, te itt élsz, ugye? - egy szikrázó mosolyt és egy bólintást kaptam válaszként. - Viszont, ha nem haragszol most már indulnom kellene, mert gyalog még elég sok idő, hogy visszaérjek Forksba.

- Te gyalog jöttél Forksból, egészen idáig? - lepődött meg az indián fiú.

- Persze. Autóm nincsen, a buszt pedig nem volt kedvem megnézni hogy jár, így maradt a gyaloglás. Most már tényleg mennem kéne, mert kezd sötétedni. Nem félek a sötétben, de ismeretlen helyen nem szeretek egyedül mászkálni, főleg az út mellett nem.

- Ha nem vagyok vele nagyon tolakodó, akkor szívesen elvinnélek Forksba. Nyugi nem vagyok szatír meg semmi ilyesmi - tartotta fel a kezeit. Egy kicsit elgondolkodtam az ajánlaton, majd beleegyeztem. Nagy bajom nem lehet abból, ha elvisz a motelbe, ahol jelenleg lakom, így bólintottam, hogy benne vagyok.

Odasétáltunk az autójához, amin meglepődtem, mert egy újabb típusú terepjáró volt, amit ki sem néztem volna ebből a fiatal srácból. Bár nekem mindig azt tanították ne a külsejükről ítéljem meg az embereket. Nagyon kedvesen kinyitotta nekem az ajtót és besegített az anyósülésre, aztán ő is beült a volán mögé, majd elindultunk Forks felé.

Útközben beszélgettünk a családjainkról, mint megtudtam egy helyes kis házban élnek a parthoz közel az édesapjával, édesanyjával és a kishúgával, Keemayával. Magamról pedig elmondtam, hogy Európa egyik kis országából jövök, van egy bátyám és egy húgom. Aztán arról is szó esett, hogy még anno, kiskoromban álmaimban láttam egy ehhez hasonló helyet, ami ugyanilyen gyönyörű volt.

Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk a motelhez. Jake nagyon udvariasan kinyitotta nekem az ajtót és kisegített az autóból. Ez a fajta udvariasság elég szokatlan volt számomra, mert ahonnan én jövök ez nem divat. Nagyon szépen megköszöntem a segítséget, majd elbúcsúztam, de mielőtt bementem volna Jake megállított.

- Ha van hozzá kedved, holnap szívesen körbevezetlek Forksban és La Push-ban is. Igaz, hogy nem nagy az egész, de sok látnivaló van mindkét helyen – mondta félve, de mégis olyan aranyos volt, ahogy elvörösödött. A szám szélébe harapva nem volt más választásom, mint beleegyezni.

- Rendben, akkor találkozunk holnap – néztem rá érdeklődve – Legyen mondjuk délelőtt tíz, ha neked is jó - Kaptam egy bólintást, a mai nap folyamán már másodszorra ettől a rendkívül udvarias és aranyos fiútól. Elköszöntünk egymástól, ő elhajtott a terepjárójával én pedig felmentem a szobába, amit kivettem magamnak pár hétre.

Lezuhanyoztam, bekrémeztem magam, mert eléggé fehér bőrű vagyok, megfésültem barnásvörös hajam, majd megmostam a fogam. Befeküdtem az ideiglenes ágyamba és lekapcsoltam a villanyt. Sokáig nem tudtam elaludni, mert folyton Jake gyönyörű barna szemeit láttam magam előtt és édes mosolyát. De volt valami, ami nem hagyott nyugodni. Tudtam, hogy valahonnan ismerem, soha nem találkoztam még vele, de akkor is tudtam a szívem mélyén, hogy ismerem. Mintha vonzott volna magához.
Mivel csak sokára tudtam elaludni, így a reggel sajnos hamarabb eljött, mint gondoltam és nem tett túl jót, mert nem teljesen tisztult ki a fejem ébredés után. Nagy nehezen bevánszorogtam a fürdőszobába, megmostam az arcom, kifésültem az éjszaka összekócolódott tincseimet, megreggeliztem, majd fogat mostam. Még ekkor sem voltam teljesen tiszta agyilag, mert miután felöltöztem, ami nem állt másból mint egy nadrágból, pólóból, pulcsiból és zokniból, majdnem a nyuszis papucsomba mentem le Jake elé, de szerencsére még idejében észbe kaptam, így gyorsan felkaptam a tornacipőmet.

Mire leértem, Jake már ott várt az autóját támasztva és azzal a széles mosollyal az arcán, amivel tegnap este elváltunk egymástól. Ismét besegített az autóba és már kezdtem hozzászokni a dologhoz. Megtudtam, hogy a közelben van az Olympic Nemzeti Park és megígértettem Jake-kel, hogy amíg Forksban tartózkodom, elmegyünk oda is. Ezen kívül van még itt egy-két bányamúzeum, és kirándulni is lehet a Hoh esőerdőben. Még azt is megtudtam, hogy szeretnek az itteniek horgászni és van egy fafeldolgozó is. Miután Forksban mindennel végeztünk átautóztunk La Push-ba. Jake megmutatta nekem a rezervátumban található iskolát és végigautóztunk a parton, majd végigsétáltunk a főúton. Ahogy visszaértünk az autóhoz megkordult a gyomrom, amitől én rák vörös lettem, Jake pedig csak mosolygott egyet.

- Mivel úgyis éhesnek tűnsz, mi lenne ha elmennénk vacsorázni? Arra gondoltam elvinnélek hozzánk és bemutatnálak a szüleimnek - Jake ismét besegített a kocsiba, de a kérdése hallatára nem beültem, hanem inkább be esetem az autóba.

- Öhm... biztos vagy benne? Mármint pont engem akarsz bemutatni a szüleidnek? És nem is vagyok úgy öltözve. Ha tudom, hogy mire készülsz, valami szebbet veszek fel - próbáltam kitalálni valamit, hátha Jake meggondolja magát, de nem úgy nézett ki, mint akit meglehetne győzni róla.

- Nyugi, jó lesz és csodásan nézel ki – mutatott és nézett végig rajtam, amivel csak azt érte el, hogy még jobban zavarba jöttem.

- Legyen, mert ahogy elnézem, meggyőzni úgysem tudlak, hogy halasszuk máskorra - azzal a mai napon megkaptam az ezredik édes mosolyt, így már nem is voltam annyira a dolog ellen.

Bevágódott mellém az autóba, majd elindultunk a házuk felé, amint megláttam meglepődtem mert egy egyszerű kis házikót képzeltem, ezzel szemben egy emeletes házzal találtam szembe magam, amiről látszott, hogy sokat dolgozott vele a gazdája. Remegő lábakkal szálltam ki az autóból, mert fogalmam sem volt mire számíthatok. Az ajtó egyszer csak kinyílt és egy tíz éves forma kislány futott velünk szembe, majd Jake nyakába ugrott. Olyan aranyosak voltak, ahogy a nagy testvér felkapta a kishúgát és csikizi kezdte. Annyira jó volt hallani a tesója hangos kacaját, majd miután letette, a kislány rám nézett és a bátyához fordult.

- Ő ki? - suttogta a fülébe.

- Tudod, ő az a lány, akiről tegnap meséltem neked, Carly.

- Tényleg? - kerekedtek el Keemaya szemei. - Sokkal szebb, mint amilyennek leírtad. Ugye játszhatok, majd vele, meg felvihetem a szobámba megmutatni neki a babáimat? Légyszi, légyszi, légyszi! - Olyan aranyosan kérlelte a bátyát, hogy mosolyognom kellett.

- Ezt nem tőlem kell megkérdezned, hanem tőle – nézett rám mosolyogva Jake. Az indián fiú szikrázó mosolya nélkül is beleegyeztem volna, mert ezt a kislányt nem lehet nem szeretni. Kézen ragadott és a ház felé húzott.

A bejárati ajtó előtt megtorpantam, de Jake rögtön a hátam mögött termett és beterelt a házba. Ahogy megpillantottam az anyukáját, már értettem, kitől örökölte szikrázó mosolyát. Gyönyörű nő barna, derékig érő hajjal, gyönyörű bronz barna bőrrel. Keemaya pont, ilyen volt csak kicsiben. Két puszival üdvözölt, amin megint csak meglepődtem. Az én családomban a puszik nem megszokott dolgok voltak, így soha nem is kaptam belőle túl sokat. A következő pillanatban nagyon meglepődtem, mert a konyhából egy kerekes székes férfi gurult ki, akiben Jake apukáját sejtettem. Azonnal kezet nyújtottam neki, amit ő szívélyesen elfogadott, de úgy nézett rám mint, aki szellemet lát.