Ennyi idő elteltével nem tudom olvas-e még valaki, de azért hoztam egy friss fejezetet. Jó olvasást hozzá!
Carly
- Farkas?
- kérdeztem
vissza megrökönyödve, hiszen mikor még La Pushban voltam,
ott néha éreztem különös fogalmazzunk úgy illatokat, a farkasok
közelében, amit utána Jacob részletesen elmagyarázott, hogy mi
miatt van. Akkor Corbint miért nem szúrtam ki, és vajon eddig
miért maradt rejtve, hiszen meg is ölhetett volna.
- De hát,
nincs is ázott kutya szagod - csúszott
ki a számon, mire Corbin elmosolyodott.
- Nos igen, meg
kell hagyni, neked sincs olyan émelyítően
édes illatod, mint ami a vámpírokat jellemzi. A tiéd olyan –
szagolt bele a levegőbe – elviselhető, bár azért ez a rengeteg
alkohol mennyiség is sokat segít abban, hogy ne legyél rögtön
felismerhető. Jelenleg inkább nézel ki egy alkoholista
hajléktalannak, mint egy egyetemistának, már ha meg nem sértelek
ezzel.
Ahogy
végignéztem maganom, teljes mértékig egyet kellett értenem
Corbinnal. A ruhám elszakadt, a magassarkúm egyik fele nem volt
meg, és kisebb horzsolások voltak a térdemen, és a tenyeremen -
ez utóbbi valószínűleg
a földön mászás miatt történhetett. - Ő, egyébként hol
vagyok pontosan? - kérdeztem,
mire Corbin ismét elmosolyodott.
- Jelenleg a
fiúszövetség oldalsó szárnyának falát támasztod, és ha jól
vettem ki a szavaidból,
kerestél is valakit, valami Jacob nevű
illetőt. Megkérdezhetem, ki az? Én elég jól ismerem ezt a
szövetséget, de nem rémlik, hogy lenne Jacob nevű lakójuk.
Jacob neve úgy
hatott rám, mint mikor az ember egy hirtelen és rendkívül
józanító hidegzuhanyt kap, a testem szinte azonnal összerezzent e
név hallatán. Ami furcsa, egyáltalán nem emlékszem, hogy az Ő
nevét kiabáltam volna még nemrég. - Ő a bar...fiú...hát,
szóval ő egy ismerősöm még La Push – ból - mondtam
lesütött szemekkel, miközben azon járt az agyam, mennyire
hiányzik most Jacob, és mit nem adnék, ha most velem lehetne.
-Talán
Jacob Blackről
beszélsz? - Hirtelen felegyenesedtem, majd kérdőn néztem
Corbinra, hogy mégis honnan tud ennyi mindent. Corbin észrevehette
újult érdeklődésemet, mert azonnal magyarázatba kezdett. - Én a
Navahó indiánok egyik leszármazottja vagyok – bár ezt sokan el
sem akarják hinni, mivel nincs az a tipikus indián arc- és
testfelépítésem - kezdett szabadkozni Corbin, majd folytatta -,
akik egyfajta rokonságban állnak a La Pushban élő törzzsel, ha
jól emlékszem,
nagyapám, aki bölcs ember volt, azt mesélte, hogy mi a Black
család egyik alfajához tartozunk, csak a mi, illetve az én
vezetéknevem Yamasse.
-Akkor,
talán most már én is bemutatkozom,
Carly Smith vagyok Európából, és Forksból is egyben, legalábbis
erről szeretnének nagyon meggyőzni egyes személyek – motyogtam
az orrom alatt, de meg sem lepődtem, hogy Corbin a kifinomult
hallása lévén ezt meghallotta.
-Carly,
Carly – gondolkozott el egy pillanatra, majd a hatalmas barna
szemeit még nagyobbra nyitotta – Nessie, mármint Renesmee Carly
Cullenre gondolsz? Az a Nessie Cullen, aki Jake bevésődése már
pici baba kora óta, mióta meglátták egymást? - nem igazán
értettem, miért olyan nagy dolog ez, hiszen La Pushban és Forksban
mindenkinek olyan természetesnek tűnt, furcsa volt látni, így
reagálni egy embert a nevemre.
-Hát
izé...azt hiszem, legalábbis többen is ezt állítják, bár ez
ügyben elég sűrűn vannak kétségeim.
-Ezt
el sem hiszem – nézett még mindig rám hatalmas és most már
ijesztő szemekkel Corbin.
– Te, illetve ti
Jakekel legendák vagytok, egy olyan legenda, ami bizony eljutott
hozzánk is a legeldugottabb kis törzshöz is. A félig ember, félig
vámpírlány és egy farkas szerelme, ami mindent legyőzött, még
a nagy és hatalmas Volturit is! De rólad azt mondták,
eltűntél.
Még
tőlünk is érkeztek Forks, illetve La Push körzetébe keresni,
köztük én is, ezért is volt olyan ismerős az illatod, most mégis
itt vagy itt Seattleben, egy egyetemen. Ezt egyszerűen el sem
hiszem! - hüledezett nagy mozdulatokkal Corbin - Tényleg,
pontosan mit is keresel itt?
Ne
érts félre,
mármint tök jó, hogy itt vagy meg minden.
Amit
el sem hiszek -
motyogta most ő magában, mintha én ott sem lennék, majd
folytatta.
- De
neked nem Forksban lenne a helyed Jake mellett?Jake tudja, hogy itt
vagy? És a szüleid? Azonnal értesíteni kell őket, hiszen itt
vagy, te vagy, mármint érted! - Kezdett el túlságosan ujjongani,
ami egyáltalán nem tetszett, így az éjszaka közepén, mert nem
akartam, hogy bárki is felkeljen.
-Jó
– jó nyugi van, figyelj csak – fogtam le hadonászó kezeit –,
ennyire légyszi,
ne örülj, először is, nagyon örülök, hogy megismerhettelek,
másodszor ne kiabálj, mert felébreszted a többieket, harmadszor
pedig,
nem, hangsúlyozom,
nem tudják, hol is vagyok pontosan, mivel sajnos a találkozásunk
és az elválásunk az én hibám miatt nem sikeredett a
legfényesebbre. - Itt Corbin kérdőn nézett rám, én pedig
hatalmasat sóhajtottam. - A lényeg, hogy nagyon elszúrtam, mind
Cullenékkel, mind Jacobbal, konkrétan mindenkit sikerül jól
megbántanom, ezért eljöttem, de erről nem szeretnék többet
beszélni. Szóval téma lezárva! Negyedszerre, pedig ha most
megbocsájtasz, összeszedem magam, és szépen elbandukolok haza,
arra vagy inkább arra – mutattam jobbra, majd felálltam és
elindultam, végül megfordultam, mert fogalmam sem volt,
merre is kell pontosan menni és elindultam az ellenkező irányba,
Corbin mellett elhaladva.
Körülbelül
két és fél lépést tehettem meg, mikor Corbin megszólalt. - Nem
vagy éhes? - Én pedig kapásból vágtam is rá a válaszoltam.
-Köszi,
nem! Azt hiszem,
most valahogy egy falat sem menne le a torkomon.
-Nem
is ilyen ennivalóra gondoltam, ha gondolod,
innen nem messze van egy kis erdő, édes kis cuki erdei állatokkal.
- Nem láttam ugyan, de éreztem, ahogy elmosolyodik, én pedig
nagyot nyeltem, mert a vér puszta említése is az iránta való
vágyakozást váltotta ki belőlem, és ha most nem eszem, akkor a
legközelebbi veszekedésünknél Millie-t
fogom felzabálni. - Nyugi, ha nem akarsz róla beszélni, hát nem
kell. Csak gondoltam, megismerhetnénk egymást jobban is, ha már
szegről – végről, de rokonok vagyunk.
-Mikor
találkoztál utoljára Jacobbal? - kérdeztem
meg tőle érdeklődve, miközben az épület melletti erdő felé
bandukoltunk.
-
Az előbb már említettem, akkor találkoztam Jakekel először és
utoljára, mikor téged kerestünk – húzta el száját Corbin.
-Na
várj! Ezt most nem értem, nem az előbb mondtad, hogy rokonságban
álltok a Black családdal? - néztem rá teljesen értetlenül.
-De
igen – válaszolta, én pedig kérdőn néztem rá –,
csak tudod az van, hogy ők teljesen más rendet képviselnek, mint
mi, és emiatt, a családjaink nem igazán állnak szóba egymással.
-De
akkor ezt nem értem, ha „bajban” vannak számíthatnak rátok.
És
mi az, hogy más rendet képviselnek?- kérdeztem tőle ismét.
-
Na gyere újdonsült barátném – fogta meg karomat, és
elindultunk, egy a fiúszövetség melletti ösvényen vezető
erdőbe.
– Szóval,
a Quileute törzs, mint azt te is tudod, mert valószínűleg
elmesélték, jó pár évtizede alkut kötött a vámpírokkal, ha
nem vadásznak az ő területükön ártatlanokra, csak és kizárólag
állatokra, akkor békén hagyják őket. Ezzel szemben a mi
törzsünk, a Navahók, hát, hogy is mondjam, nem preferáltuk eme
döntésüket, mert mi ugyanúgy megöljük az arra tévedő
vámpírokat, ahogy eddig is. - Corbin ezen kijelentésére
megfeszültek izmaim, majd elhaló hangon tettem fel legelőször
eszembe jutó kérdést.
- Akkor
most engem is meg fogsz ölni?
-
Megörültél?
– rántott magával szemben, szemében harag gyúlt.
– Szeretem
a népemet, de soha, hangsúlyozom soha nem lennék képes megölni
egy ártatlan lányt, csak azért mert annak született, ami. Mélyen
elítélem az erőszak ezen formáját, hiszen még azzal sem vagy
teljesen tisztában, hogy mi is vagy pontosan. Bár, ha engem
kérdezel, te Renesmee Carly Cullen vagy, akit hiába vitt másfelé
az élet, legbelül pontosan tudja, ki is vagy mi is pontosan. -
Bökött mellkasomra két erőteljeset. Még fel sem eszméltem az
iméntiekből, máris feltett egy kérdést. - Soha nem érezted,
hogy más vagy?
-
Igazából? - fordultam Corbin felé.
– De! Mindig is tudtam, hogy van bennem valami mélyen legbelül –
fogtam meg mellkasomat –,
ami nem átlagos.
Vagyis
ez nem is kiskoromban teljesedett ki bennem, hanem mikor La Pushba
érkeztem, de tisztán emlékszem arra a pillanatra, mikor először
megláttam a térképen ezt a nevet. Abban a pillanatban dobbant egy
hatalmasat a szívem, egy akkorát, mint addig még soha, és tudtam,
az agyam és a szívem legmélyén, hogy nekem ott a helyem, ezért
is kezdtem el gyűjteni a repülőjegyre a pénzt. Arról igazából
álmodni sem mertem volna, hogy valaha is itt fogok tovább tanulni,
vagy megismerkedem életem szerelmével – sóhajtottam egy nagyot,
miközben már lassan beértünk az erdő közepére -, mert hát az,
akár akarom, akár nem, hiába tagadom, nekem Jacob Black az igazi.
A kiskorom sokszor homályos, és számomra érthetetlen dolgokat
tartalmaz, de reménykedem, hogy idővel minden a helyére kerül.
Akarod látni az édesapámat, vagyis azt aki felnevelt? - kérdeztem
felvillanyozva Corbint, mire ő csak elmosolyodott, és bólintott
egyet.
Elővettem,
a pénztárcámból egy régi és gyűrött képet, ahol az apukám
mellett állok, és látszik mennyire szeretjük egymást. - Ő az,
látod?
Nála
jobban nem szeretek senkit ezen a világon. Na jó,
meg Charliet, és
Keemayát, meg Jacobot, de rajtuk kívül tényleg senki mást. -
Felnéztem, és láttam, hogy Corbin még mindig mosolyog, ez pedig
zavart, mert soha senkinek nem tárulkoztam még ennyire ki, így
inkább gyorsan témát váltottam. - Na jól van, inkább együnk,
mi itt a menü?
-
Hát van nyúl, mókus, ha egy kicsit nagyobb vadra vágysz, akkor őz
esetleg szarvas.
-
Akkor én most a nyuszit választom, ha lehet, annak legalább már
ismerem az ízét. Te is eszel? Vagy ti nem szoktatok?
-
Nálunk nem szokás állatokat enni,
maximum egy kis barbecue szósszal, jól átsütve - mosolyodott el.
- Várj egy pillanatot, mindjárt hozok neked valamit. - Tűnt el, én
pedig majd' frászt kaptam egyedül a sötét erdőben.
Ha
most valaki megtámadna, azt sem tudnám merre meneküljek.
Körülbelül öt perc néma csend után balról motoszkálást
hallottam, arra is kaptam fejem, de alig láttam valamit, csak egy
árnyat véltem felém settenkedni, és miközben egyre közelebb ért
hozzám, a szívem már nem a mellkasomban, hanem leginkább a
torkomban dobogott, imádkoztam, hogy Corbin minél hamarabb
visszaérjen, mert a lábaim egyszerűen legyökereztek a félelemtől.
Egy
hirtelen ötlettől vezérelve behunytam a szemem, hátha akkor
könnyebben elviselem annak a valaminek a támadását. Kezem a fának
szorítottam, majd egyik pillanatról a másikra, egy puha és
selymes valami ért a csuklómhoz, mire teljesen összerezzentem, még
az ajkaimat is összeszorítottam. Éreztem, ahogy az a valami
szorosan hozzám, majd a fához bújva megkerüli a törzset, aztán
hátrál. Ekkor azt gondoltam,
már itt a vég, hiszen biztos csak lendületet vesz, hogy minél
nagyobbat haraphasson, mikor valami hozzám csapódott.Félve
pillantottam le, de egyáltalán nem az a látvány fogadott, amire
számítottam. A lábfejemnél egy pici erdei nyuszi élettelen teste feküdt,
aminek mintha átharapta volna valami a nyakát, miközben békésen
ugrándozott. Ezek után furcsa kaffogó hangra lettem
figyelmes, amit tudom, hogy már hallottam valahol. Emlékszem, régen
egyszer édesapámmal meghívtak minket a barátai egy kacsavadászatra, és
ott az erdőben hallottam ilyen érdekes hangokat. Ha jól emlékszem, akkor
apa egyik vadász ismerőse azt mondta, ez a hang
jelzi, hogy róka van a közelben. Az én esetemben ez a hang elég közelről
jött, és igen erőteljesnek hangzott. Nagy levegőt vettem, majd
tekintetemet az előttem álló állatra emeltem. Nem tévedtem, egy róka
volt, ám nem is akármilyen, hiszen ez egy majdnem két
méteres, elkeskenyedő arckoponyájú, hegyes fülű, elliptikus szemű állat volt.
Bundája vörhenyes, pofája, farka, és hasa fekete színű. Az állattól
minél
előbb szabadulni akartam, bármennyire is hívogatott a kis erdei nyuszi
vérének illata, ezért mély levegőt véve, elkezdtem futni nagyjából arra,
ahonnan Corbinnal jöttünk. És akkor, mint egy villámcsapás eszembe
jutott, hogy Corbin még ott van valahol az erdőben.
A pillanat tört részéig vacilláltam, hogy visszafordulok, ám ekkor
meghallottam, hogy az a hatalmas róka is megindult utánam. Újból
futásnak eredtem, de a lábaim, mintha elgémberedtek volna, a következő
pillanatban hirtelen a földön találtam magam és a kaffogó
hang már a hátam mögül hallatszott.
szia jó hallani felőled gratulálok a fejezethez remélem a róka corbin és nem bántja nessiet
VálaszTörléspusy
szia!
VálaszTörlésNagyon örülök hogy folytatod.Remélem hogy nem sokat kell várni a kövi fejezetre.
Puszi
Amanda