2010. december 31., péntek

:)


Sziasztok!

Az egyik kedves olvasóm ( kata ) linkelt egy képet nekem, szerintem nagyon jól néz ki:) Ezer köszönet érte!!!!

Puszi:)
Carly

B.U.É.K.



Sziasztok!

Szeretnék ismét Boldog Új Évet Kívánni az összes olvasómnak!!!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket! El sem hiszitek, mennyire utálok fenyegetőzni, de sajnos néha meg kell tennem, hogy felrázzalak Titeket. Jucii, kata, Titti mikor ma feljöttem az oldalra egyáltalán nem számítottam arra, hogy demon komija mellett találok még 3 másikat is, köszönöm:)

Cserrybogyesz: Valószínűleg igazad van abban, hogy buta vagyok mert erre figyelek. Azzal is tisztában vagyok, hogy akinek nem tetszik az menni fog, akinek tetszik maradni. Engem csak az szomorított/szomorít el, hogy dolgoztam vele, ezt a bétám tudná a legjobban elmondani és mégsem kaptam visszajelzést. Nem azt mondom, hogy ki vagyok éhezve a kommentekre (bármennyire is úgy tűnhet), de jó lenne tudni mi jár a ti fejetekben, miután elolvastok egy-egy fejezetet. Ha csak magamnak akarnám bármelyik történetet is írni, akkor megírnám a füzetembe és néha átolvasnám, viszont itt nem ez a helyzet. Ezeket a történeteket Nektek írom, ezért is vagyok elkeseredve, ha nem kapok visszajelzést. Sok helyen látom, hogy komihatár van, én ezzel nem fogok szórakozni, ennek ellenére sem (bár halkan megjegyzem, néha azért nem is rossz ötlet az a komi határ). Szóval nálam nem lesz bevezetve ilyen sem most, sem pedig a jövőben, csak annyit szeretnék, hogy kapjak visszajelzéseket. Legyen az jó, vagy rossz. Na, csak ennyit akartam:)

Puszi:)
Carly

2010. december 30., csütörtök

Halihó!!!

Sziasztok!

Először is szeretnék Boldog Új Évet Kívánni, minden olvasómnak!!!

Másodszor tudom, hogy sokan elutaztak vagy csak szimplán lusták kommentet írni a legutóbbi fejezethez, viszont ez sajnos nem így működik. Imádlak titeket és ezért is kaptatok karácsonyra egy ajándék fejezetet, amivel még ha nem is látszik, de rohadt sokat dolgoztam. Volt már ennél sokkal rosszabb fejezet is és, mégis rengeteg komit kaptam hozzá. Fogalmam sincs mit történt, talán túl korán robbantottam a bombát, hogy Carly igazából Nessie és már nem szeretitek a történetet, de ennek is be kellett valamikor következnie. Ha esetleg nem tetszik a feji vagy az, hogy így alakultak a történet szálai írjátok meg. Szóval a helyzet a következő, amíg nem kapok a meglévő egy komment mellé a fejezet alá, legalább még 5-öt hozzá sem kezdek az új fejezethez. Innentől kezdve már csak rajtatok áll, milyen gyorsan kapjátok a következő fejezetet!!!

Puszi:)
Carly

UI:Ez vonatkozik a Que quowle blogra is, bár ott megelégszem a meglévő egy mellé max. 2 komival is. Ha a chat-be írjátok a komit, azt nem veszem számításba és azt sem, ha valaki többet ír!!!!Szóval egy komi, egy embertől legyen!!!

2010. december 24., péntek

8. fejezet: Tudni akarom én ezt?

Sziasztok!

Először is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok, minden olvasómnak!!! Hoztam nektek egy kis karácsonyi ajándékot, remélem örültök neki, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Puszi:)
Carly

Váltott szemszög



/Carly szemszöge/:

- Miért hazudtál nekem? - kérdeztem a még mindig az ajtóban álló Jake-től.

- Nem hazudtam - nézett rám elkerekedett szemekkel.

- De az igazat sem vagy hajlandó elmondani, igaz? - Ha a pillantásommal ölni tudnék, Jake már biztosan nem élne.

- Mindent elmondtam, amit tudnod kell - nézett rám, miközben egy centivel sem jött beljebb.

- Ne nézz hülyének, tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el. - Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Szeretném megtudni, mit nem mondd el, de nála már nem válna be az, ami Josh-nál.

- Tényleg van egy két dolog, amit nem mondtam el, de ha most elmondom az még túl korai lenne. - A méreg majd' megevett, hogy képes elhallgatni előlem olyan dolgokat, amit jogom lenne tudni.

- Korai, komolyan? Csak egy-két hete ismerjük egymást, és te azt kérted, költözzem hozzátok. Az nem volt korai? - Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy felképeljem, de már lehet, azt sem érdemli meg.

Jake egy szót sem szólt, csak leült, én erre azonnal felpattantam és az ablakhoz mentem. Kezdtem nagyon unni a szótlanságát, ezért elindultam az ajtó felé. A kezem már a kilincsen volt, mikor Jacob telefonja megszólalt. - Kérlek, várj! - Megfordultam és azokkal az édes kiskutya szemekkel találtam szembe magam, amiket annyira szeretek. - Carly, koncentrálj és ne feledd, hogy hazudott neked. - Szuggeráltam saját magam, mielőtt elgyengülnék.

Fogtam magam és tüntetőleg a kanapé melletti fotelbe huppantam le, míg Jake elintézi a rejtélyes idegennel való beszélgetést. Fura volt az egész, mert ő egy szót sem szólt, viszont a vonal másik végén lévő ember folyamatosan magyarázott neki. Igaz, hogy nem értettem mit mondd, de nem lehetett felemelő dolog, mert Jake többször is összeráncolta a homlokát. Ahogy aggódó tekintetével végigmért, már nem találtam annyira jó ötletnek, hogy mindenáron ragaszkodtam az igazsághoz. Mióta itt vagyok és ismerem, ilyet még nem láttam, Jacob Black ideges, de ez nem olyan fajta idegesség volt, mint mikor megtámadtak, hanem egészen más. Sőt, talán nem is idegesség, hanem valahogy olyan feszült. Szörnyű volt hallgatni, ahogy feszülten tördeli az ujjait. Fogalmam sem volt, mire számítsak.

- Elárulnád végre, miért is kell várnom? - Kezdtem unatkozni és mivel más nincs itt, kénytelen vagyok Jake-be belekötni. Egy szót sem szólt csak felállt, mintha valami parancsot követne, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Mindjárt megtudod. - Amint ezt kimondta az ajtóban megjelent egy gyönyörű, hófehér bőrű, vörös hajú nő. A szemei csillogtak, ahogy rám nézett és ugyanolyan színűek voltak, mint a kórházban azé a két férfié.

/Esme szemszöge/:


Izgatott vagyok, mióta Jake elõőzör felhívott minket, hogy közölje megtalálta az unokámat. Ez a kilenc év mindenki számára gyötrelmesen telt, főleg Bellának. Hiába költöztünk az ország másik felébe, lányom fájdalma szemernyit sem csillapodott, azóta is folyton magát vádolta. Számtalanszor láttam Edward fiam arcán a fájdalmat, hogy nem képes semmilyen módon segíteni kedvesének. Jasper is rengetegszer igyekezett csillapítani a Bellában feltörő érzelmeket, de ez sajnos nem mindig sikerült. Egy időre ők is elhagytak minket, csakhogy Jasper összeszedhesse magát, mert az ő tűrőképessége is véges. Most, viszont megcsillant egy kis remény számára és számunkra is, hogy újra teljes lehet a család.

Már ezerszer számba vettem, hátha otthagytunk valami árulkodó nyomot magunkról, de eddig nem találtam semmit, amiből rájöhetne, kik is vagyunk. Igaz nem mentünk messzire a háztól, csak feljöttünk a téli lakunkba.

Vajon, milyen lehet most? Jacob azt mondta gyönyörű, de kire hasonlíthat jobban? Hol volt egészen eddig, hogy még csak a nyomára sem bukkantunk? A fiúk kint vannak, éppen azon tanakodnak, hogyan is lehetne úgy elmondani neki mindent, hogy attól ne meneküljön vissza azonnal a nevelőszüleihez. - Öcskös, tudom, hogy látni akarjátok, de Jake-nek igaza volt. Ha egyből rázúdítunk mindent, kitudja mi lesz a reakciója. Először meg kéne próbálnunk, valahogy óvatosan közelíteni hozzá. Jake azt is mondta, hogy jól fogadta a farkas dolgot, de lehet, a mi létezésünk már túl sok lenne neki egyszerre. - Sorakoztatta fel érveit Jasper, amikkel teljes mértékig egyet is értek.

- Rendben ezt elfogadom, ha kilenc évig tudtam várni, ezt a kis időt még kibírom. De mégis, milyen alibivel akarsz elkezdeni közeledni hozzá? Ha érettségiznie kéne könnyebb dolgunk volna, de ez már meg van neki - mondta elkámpicsorodva Bella, miközben Edward mellé ült a kanapéra.

- Miért lenne az olyan nagy baj, ha mégis megtudná az egészet, hiszen már meglenne a szagmintája, így könnyebben tudnánk azonosítani, hogy merre jár a földön - vágott közbe Rosalie.

- Oké, mondjuk el az igazat és tegyük fel, hogy rosszul fogadja, aztán elmegy, de mi megtaláljuk. Mit kezdenél vele visszahurcolnád ide és rákényszerítenéd, hogy olyanokkal éljen akiket nem ismer, ráadásul valószínűleg nem is szeretne. Rosalie, kérlek gondolkozz mielőtt kiejtenél valamit a szádon - emelte fel hangját Jasper, mire Emmett felfújta magát.

- Öreg, egy kis tiszteletet a nejem felé, ő csak segíteni akart. Biztos vagyok benne, hogy Rosie sem kényszerítené olyanra az unokahúgát, amit nem akar. Igaz, kincsem? - Nyújtotta fejét Emmett egy puszira, de Rosalie arckifejezése az előbb állítottak ellenkezőjérõl tanúskodott.

Alice elhomályosodott tekintetére és rémült arckifejezésére lettem figyelmes, ahogy Jasper is pár másodperc múlva. - Mit látsz, Alice? - kérdezte férjem.

- Sajnos csak foltokban látom a dolgokat, mintha szemellenzőn keresztül nézném. Jake próbál nyerni egy kis időt nekünk, míg kitalálunk valamit, de Nessie türelmetlen és ha nem teszünk valamit, el fog menni. Fél percünk van, hogy cselekedjünk, mert határozottan eldöntötte nem vár tovább - mondta el a látottakat Alice. - Talán fel kellene hívni Jake-et, hogy valamilyen ürüggyel tartsa ott.

- Ez jó ötlet, anya.- Kapta elő mobilját Edward, majd tárcsázta Jacob számát. Feszülten vártuk, hogy felvegye, ehhez el kellett telnie négy kicsengésnek is.

Alice-re néztem, akinek ismét elhomályosult a tekintete. - Rendben meggondolta magát, maradni fog, de nincs sok időnk. Elég makacs, ha nem lát változást tíz percen belül, visszamegy La Push-ba, összepakol és soha nem látjuk többé.

Eközben Edward telefonon beszélgetett Jake-kel, akit megkért, hogy egy szót se szóljon, majd ő válaszol a feltett kérdésekre. - Szuper, annyit már tudunk, hogy a kis csaj olyan makacs, mint az anyja volt emberként. Szép kis gének, mondhatom - mosolygott fiam Bellára, aki erre kinyújtotta rá a nyelvét és úgy tett, mintha duzzogna.

- Figyelj Jake, nincs más választásunk, muszáj mondanunk valamit neki, különben elmegy és többet nem láthatjuk. Alice látta, mit tervez ha nem kapja meg, amit akar, és szerintem te sem akarod, hogy egyszerűen felszívódjon az életedben. - Egy ideig csend volt, majd Edward újra beszélni kezdett. - Ugye tudod, mekkora áldozat ezt kérned tőlünk, de rendben. Sem én, sem Bella nem megyünk oda, viszont valaki akkor is kell, aki válaszol a kérdésekre. Mit szólsz Esme-hez? Ő a családban is inkább Svájcot képviseli. - Megdöbbentem, hogy pont engem akarnak leküldeni, mihez kezdek, ha elragadnak az érzelmeim és többet mondok, mint kellene? - Nem lesz gond, tud magán uralkodni, ha mégis kicsit többet árulna el, mint amennyit szeretnénk, majd te közbeszólsz. Így jó lesz? - Jake valószínűleg csak nehezen egyezett bele, de végül mégis megtette.

- Anya, gyere, elkísérlek az út feléig, de onnantól neked kell menned.

Ahogy mondta Edward, el is kísért az út feléig. Bella, inkább ott maradt, mert azt mondta, nem bírta volna ki, hogy csak pár méter választja el régen látott lányától. Soha nem izgultam életemben ennyire, mint most, de kétségeim is voltak azzal kapcsolatban, hogy tényleg én volnék a legmegfelelőbb ember erre a feladatra.

- Nálad megfelelőbb nem is létezhetne, hidd el nekem. Téged lehetetlen nem szeretni, minden rendben lesz, bár neked azért megsúgom, hogy még életemben nem izgultam ennyire, mint most. - Edward nem sokszor mutatta ki eddig az érzéseit, mióta ismerem, de jó látni, hogy neki is megy a dolog.

Elváltunk, míg Edward visszament, én az otthonunk felé futottam, ahogy csak erőmből telt. Mielőtt ténylegesen odaértem volna, lassítottam egy kicsit a tempón. Egyszer csak meghallottam két szívverést. Az egyik Jake-é volt, a másik, a dallamosabb, pedig Nessie-é, akárhol és akármikor felismerném ezt a zenét. Mikor kicsi volt, sokszor ringattam a karomban, hogy elaludjon.

Az ajtó már nyitva volt, biztos Jake nyitotta ki, mert érezte, hogy a közelben vagyok. A lépcsőhöz érve teljesen lelassítottam, kicsit megigazgattam magamon a ruhát, nagy levegőt vettem - bár szükségem nincs rá, a helyzet mégis megkövetelte-, majd próbáltam minél emberibben felmenni. Jacob kint várt, némi félelem tükröződött szemeiben, rámosolyogtam mire ő rám, majd beléptem az otthonunk ajtaján, ahol már várt az én régen látott kis unokám. Jake jól mondta, elképesztően gyönyörű, ifjú hölggyé cseperedett. Az arca Belláé, ugyanúgy ahogy a szeme és testalkata is, a haj színét, viszont Edwardtól örökölte.

/Carly szemszöge/:

Azonnal talpra ugrottam, ahogy a hölgy bejött az ajtón. Egy darabig még nézett, majd elindult felém, aztán pár lépéssel megállt előttem és kezet nyújtott. - Szervusz kedvesem, a nevem, Esme Cullen. - Oké, szóval akkor ő lenne a doktor felesége. - Üdvözlöm, az én nevem, Carly Smith - mutatkoztam be én is. Helyet foglaltunk a kanapén egymással szemben, míg Jake a velünk szemközti fotelbe telepedett le.

- Üdvözöllek az otthonunkban...Carly. - Furcsa, olyan érzésem van, mintha más nevet akart volna mondani.

- Sajnálom, hogy betörtem. Nem akartam garázdaságot elkövetni, viszont túl kíváncsi voltam, ahhoz, hogy csak kívülről nézelődjek, emiatt is jöttem be engedély nélkül a garázson keresztül. - Így visszagondolva, talán tényleg nem kellett volna illetéktelenül behatolnom az otthonukba. Kimondhatatlanul szégyelltem magam, hogy képes voltam betörni.

- Semmi gond, kedvesem, nem vagyunk egy haragtartó család és megértem, hogy hajtott a kíváncsiság. Eléggé kívülállóak vagyunk erre felé, pedig régebben már éltünk itt. Sokan kíváncsiak, hogy hol is élünk, viszont most nem emiatt vagyunk itt ha jól sejtem. Lenne pár kérdésed, igaz? - Bólintottam. - Akkor, kérdezz. - Ejha, nem teketóriázik sokat a hölgy az már egyszer biztos. Te jó isten, annyi kérdésem lenne, most melyikkel kezdjem? Á, megvan, az lesz a legjobb, ha azzal kezdem, ami a legjobban érdekel.

- Találkoztam a kórházban az ön férjével és fiával. Nem tartom valószínűnek, hogy maguk között lenne bármiféle rokoni kapcsolat, mivel, valljuk be őszintén, a férje és ön túl fiatalok ahhoz, hogy ilyen nagy gyermekeik legyenek. A másik, ami feltűnt, hogy nem is hasonlítanak egymásra, egyet azonban mégis észrevettem, mindannyiuknak ugyanolyan színű a szemük. Megkérdezhetem, ez hogy lehetséges? - Esme segélykérően Jake-re pillantott, aki jó szokásához híven, egy árva szót sem szólt, csak bólintott. Esme újra rám nézett, majd összekulcsolta kezeit, hallgatott pár percig, aztán belekezdett válaszába.

- Ha jól tudom, Jake már elmondta, illetve meg is mutatta, hogy mi is ő valójában. - Bólintással válaszoltam, hogy igen. - Mikor először ideköltöztünk, hogy élelemhez jussunk, elmentünk vadászni. Nem térképeztük fel teljesen a területet, ezért átmentünk a határon, ami Forks-ot és La Push-t az erdőben elválasztja. Már éppen sikerült elejtenünk a vadat, mikor összetalálkoztunk Jake dédnagyapjával.

- Öhm...várjunk csak egy pillanatra, azt hiszem valamit elértettem. Mintha azt mondta volna, összetalálkoztak Jake dédnagyapjával.

- Pontosan - erősítette meg Esme, amiről azt hittem, félre hallottam.

De hiszen az lehetetlen - kerekedtek el a szemeim. - Hiszen az azt jelentené, hogy maga már több száz éves, ami egyszerűen lehetetlen. - Nem tudtam, mit tegyek. Ezek valami elmebajosok és Jake is benne van a bulijukban? Azt hiszem jobb lesz, ha én most lelépek innen, de gyorsan, és vissza se nézek. - Ez valami, vicc? Fogalmam sincs, hogy ki maga és miért mondd ilyeneket, de szerintem nézesse meg magát egy orvossal minél hamarabb.

Felugrottam a kanapéról, és amilyen gyorsan csak lehetett kikerültem a két hibbantat, majd az ajtóhoz siettem. Feltéptem, de még mielőtt kiléptem volna rajta, Esme utánam szólt.

- Hidd el, nem vagyok őrült, csak vámpír.

2010. december 11., szombat

7. fejezet: Üres ház

Sziasztok!

Megérkezett az új fejezet. Eredetileg hétfőre akartam hozni, de a húgom szalagavatója miatt sajnos késett, szóval ez egy olyan "Sajnálom, hogy nem Mikulásra hoztam" fejezet, viszont ugyanolyan lelkesedéssel írtam. Egyébként a héten még a gépem is bekrepált a haveromnak konkrétan a klinikai halál állapotából sikerült visszahoznia, amiért ezer köszönet Kocinak innen is:) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek. Az előző fejezetnél a tippek nagy része helyes volt. A fejezet végén teszek fel egy kérdést, remélem minél többen válaszoltok rá.

Puszi:)
Carly

/Jacob szemszöge/:


Carly nem is tudja, mennyire hasonlít az édesanyjára. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, azt nehéz onnan kiverni, vagy legalább elterelni róla a figyelmét. Lassacskán rájön majd mindenre, pedig még korán sincs itt az ideje. Az túl feltűnő lenne, ha most eltűnnék és megkeresném Carlisle-t, mert Carly biztos találna ürügyet, hogy utánam jöjjön. Viszont, ha azt mondanám, farkas ügy, ám közben írnék egy sms-t a szőke vámpírnak, hogy találkozzunk, biztos, nem fogna gyanút.

Elővettem a telefonom, és amíg Carly nem figyelt írtam egy gyors sms-t a szöszinek, hogy fél óra múlva találkozzunk a határnál. Mielőtt eltehettem volna a telefont, Carly mellém lépett és óvatosan, mégis kíváncsian próbálta kipuhatolni, mit csinálok. - Kivel sms-ezel, talán randid lesz – próbálta elviccelni a dolgot, de láttam rajta, hogy érdekli – és megvárod, míg nem vagyok a közeledben, hogy le tudd szervezni? - mosolygott, hogy leplezze kíváncsiságát.

- Nem, Sam üzent, hogy amint tudok menjek, mert gyűlésünk lesz, tudod ő az alfánk, aki vezet minket. Van néhány dolog, amit meg szeretne velünk beszélni. - Olyat kellett kitalálnom, amibe nem köthet bele.

- Veled mehetnék? Már rég találkoztam a lányokkal, jó lenne egy kicsit pletykálkodni velük, egész jól összebarátkoztunk a húgod szülinapi partiján. - A fenébe, ezt el is felejtettem.

- Nem! - Carly meglepődött, mikor rákiabáltam, talán ezt tényleg nem kellett volna – Vagyis, most nem ott lesz a találkozónk, hanem az erdőben.

- O..oké, hallom halkabban is, nem kell lekiabálnod a fejem. - Fordult vissza Keemayához sértődötten.

Tényleg nem akartam rákiabálni, és, ha másról lenne szó már oda sompolyogtam volna sűrűn bocsánatot kérni, de ebben az esetben még jól is jött, hogy kicsit erőteljesebbre sikerült a hárításom. Most már csak apával kell beszélnem, hogy tartsa Carlyn a szemét, amíg én elintézem a dolgot. - Apa, kijönnél velem egy kicsit az előtérbe? - Egy bólintást kaptam beleegyezésnek.

Megvártam, míg apa kigurul mellém, majd leguggoltam, hogy csak ketten hallhassuk, amit mondani szeretnék. - Figyelj, egy semleges helyen beszélnem kell a szöszi vámpírral, ezért megkértem, hogy fél óra múlva legyen a határnál. Kérlek, erre a kis időre, valahogy tereljétek el Carly figyelmét.

- Nyugodj meg fiam, míg Keemaya a közelben van, Carlynak esélye sem lesz másra figyelni - nyugtatott meg édesapám. Még már perc és kiengedik húgomat, ezért itt hagyom az autót, míg én az erdőbe érve azonnal átváltozom farkassá. Nem is tettem másként, mikor már nem láthattak az emberek levettem a ruháimat, a lábamhoz kötöttem, átváltoztam, majd futni kezdtem a határ felé.

Tíz perc alatt oda is értem, így várnom kell egy kis időt, míg a szőke vámpír ideér. Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne most a helyes lépés, de más nem jutott eszembe, csak ez. Muszáj nyernem még egy kis időt, mert ha túl hamar derül ki az igazság, Carly ismét eltűnne, és azt nem bírnám ki. Ép ésszel, biztosan nem. Torokköszörülésre lettem figyelmes a hátam mögül, ez zökkentett ki a gondolataimból.

- Helló Jasper! Örülök, hogy sikerült szakítanod rám egy kis időt. Áruld már el, mi a francot kerestél a kórházban délelőtt? - ugrottam azonnal, gondolkozás nélkül neki, kaptam is cserébe egy nagy adag nyugalomhullámot.

- Üdvözöllek, Jake! Azt hiszem, mindketten tudjuk, Bella mennyire várja már, hogy találkozhasson a lányával. Hittünk Carlisle-nak és neked, de sógornőm engem is külön megkért, hogy nézzem meg saját a szememmel, mert az évek során, sokszor kellett csalódnia.

Ez volt az a pillanat, mikor minden mérgem elszállt, ugyanis Jazznek igaza volt. Évekig kerestük hiába. Felkutattuk az összes államot, mert Cullenék informátorai, hol itt, hol ott látták felbukkanni, akikről persze a végén mindig kiderült, hogy nem Bella és Edward elveszett lányát takarták. Három évvel azután, hogy Carly eltűnt, Bella mintha, feladta volna, ezért azt kérte családjától költözzenek el Forksból, mert itt minden imádott lányára emlékezteti. Én pedig, majd' bele pusztultam, hogy életem szerelmének utolsó szalmaszála is elhagyni készül. Emlékszem, még Edward is mellettem állt, végül mégis elköltöztek, hiszen neki, neje érzéseit kellett előtérbe helyeznie.

- Igen, tudom attól, hogy nem vagyok vámpír, még a memóriám tökéletes, emlékszem minden mozzanatra. És hidd el, nem akarok rosszat, főleg Bells-nek nem ő a legjobb barátom, de szükségem van még egy kis időre, hogy felkészíthessem. Azt már tudja, hogy én mi vagyok és a vámpírok létezéséről is tud. De egyszerűen azt ti sem várhatjátok el tőlem, hogy elé álljak és azt mondjam: - „Képzeld Carly, nem elég, hogy én farkassá tudok változni, még az igazi szüleid is vámpírok, ja és most jut eszembe, téged valaki elrabolt a családodtól, mikor egy éves voltál.” - Nem gondolod, hogy a haját tépve menekülne vissza Európába?

- Rendben, igazad van, de akkor is találnunk kell valami megoldást a problémánkra. Annyi már most biztos, hogy ez Bellának nem fog tetszeni, szóval szerintem egy ideig kerüld a házunkat - mosolygott Jazz, arra az esetre utalva, mikor Bella vámpírrá válása után értesült lánya becenevéről, amit nem mellesleg én adtam.

- Na igen, az egy vicces kis sztori. Most, így belegondolva, Bella és Edward le sem tagadhatnák, hogy Carly a lányuk. Kíváncsi és nyitott az új dolgokra, épp, mint az anyja, és makacs akárcsak az apja.

- A kíváncsiságát éreztem ott a kórházban, viszont nem árt, ha a többivel is tisztában vagyunk. - Jasper telefonja megcsörrent, amit ő azonnal fel is vett.

Kifinomult hallásommal, Alice egyedien csilingelő hangját hallottam meg. A szavaiból izgalommal vegyülő idegességet vettem ki – „Jasper látom mit tervez, halványan ugyan, de látom. Ha még Jake-kel vagy, kérd meg, hogy ő is jöjjön veled.” -, majd a vonal megszakadt. Eltűntem az egyik fa mögött, hogy levegyem a ruháimat, majd miután átváltoztam, már indultunk is.

/Carly szemszöge/:

Mikor újra felnéztem, Billy gurult be a szobába, de Jacob nem jött utána, viszont fel nem tett kérdésemre így is megkaptam a választ. - Jake-nek el kellett sietnie a gyűlésre.

Húsz perc elteltével egy doktornő jelent meg, hogy megvizsgálja Keemayát, aztán mikor mindent rendben talált, megírta a kijelentkezési papírokat. Hazafelé Billy vezetett, Sarah az anyósülésen ült, míg én és Keemaya hátul. Ahogy hazaértünk Sarah elkezdett főzni, Billyhez pedig egy horgásztársa jött. Felkísértem Keemayát a szobájába, hogy egy kicsit pihenhessen. Fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal Jake nélkül, ezért átbattyogtam a szobájába, hogy jobban körülnézzek.

Jake szobája nem volt éppen egy kincsesbánya, így hamar végeztem. Arra gondoltam, kicsit lefekszem aludni, bár Jacob nélkül az sem volt az igazi. Már majdnem elaludtam, mikor valaki halkan kopogott az ajtón és Sarah dugta be a fejét. - Ne haragudj, nem akarlak zavarni, csak kérni akartam valamit.

- Oké, mit tehetek érted? - ültem fel az ágyon.

- El kellene ugranom a boltba, de nem szeretném Keemayát egyedül hagyni, ha megkérlek elmennél helyettem? - Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna, még csak pár órája vagyok egyedül, mégis unatkozom.

- Persze, nagyon szívesen, csak írd fel, mit kell hoznom. - Felvettem a kardigánom, majd lementünk, hogy Sarah felírhassa miket kell hoznom, kaptam egy aranyos kis kosarat és már indultam is.

A bolt nem volt messze, bár az egész hely nem állt többől, mint pár utca, ezért mindent közelinek lehet mondani. A boltba lépve megszólalt egy kis csengő, ami új vásárló jelenlétét volt hivatott jelezni. Ahogy tanította az édesapám, idegen helyre belépvén, azonnal köszöntem. Az eladó, aki valószínűleg a tulajdonos is lehet, hatalmas mosollyal köszönt vissza. Nem volt túl nagy helyiség az egész bolt, de így is három sorra volt osztva minden. Szép lassan mindent megtaláltam, pakolás közben megakadt a szemem egy magas fiún, aki falka tag volt. Odasiettem hozzá, majd mosollyal az arcomon kezdtem el vele beszélgetni. - Szia Josh! Neked nem a falkagyűlésen kéne lenned? - érdeklődtem, mert itt valami nem stimmelt, és tudni akartam mi.

- Szia Carly! Gyűlés, nekem nem szóltak semmiféle gyűlésről, kitől hallottad? Különben is a gyűléseink egy ideje már az éjszakai őrjáratok előtt szoktak lenni. - Remek, akkor Jake hazudott, de miért? Megígértem neki, hogy nem teszek semmit nélküle, de ennek sajnos kénytelen leszek mégis utána járni.

- Jake mondta, de az is lehet, hogy csak félreértettük egymást. - Aztán elkezdtem gondolkozni, hogy talán a dokival és a szőke fiúval lehet összefüggésben a dolog, mert miután találkoztunk velük, Jake nagyon feszült volt egész nap. Vajon, Josh mennyit tudhat azokról az emberekről? Falkatag, szóval biztos be van avatva minden ilyenbe. Már csak ki kell valahogy szednem belőle, de hogy? Kérdezzek rá kapásból vagy trükközzek egy kicsit? Döntöttem, rákérdezek szemtől-szemben. - Josh, te ismered azt a magas orvost, a forksi kórházban?

- Persze, hiszen Cullenéket mindenki ismeri. A család nyolc tagú, akit te is említettél, Dr. Carlisle Cullen a családfő, aztán van Esme, a felesége és a „gyerekek” - mutatott idézőjelet az ujjaival. Mikor látta rajtam, hogy nem értem, volt olyan kedves és tájékoztatott. - Van a nagydarab, ő Emmett, az ő felesége, a rendkívül hiú Rosalie, egy boszorkány az a csaj, ha engem kérdezel. Rajtuk kívül még ott van a másik szőke fiú Jasper – oké, szóval akiket én láttam az a család feje Carlisle és a „fia” Jasper volt -, neki is van felesége, Alice, na az a csaj tényleg nem semmi, olyan mint egy felhúzva maradt Duracell nyuszi. Végül, de nem utolsó sorban, pedig Edward és Bella, ők viszonylag friss házaspár. Viszont, Forks-ban mindenki úgy tudja, ők testvérek, bár kétlem, hogy ezt még bárki is bevenné. Egyébként, Bella itt ismerte meg Edwardot, ugyanis Bells apja az itteni rendőrfőnök és nem mellesleg Billy legjobb barátja. A Cullen család nemrég költözött vissza, azt hiszem, valahogy olyan tájt, mikor te is idekerültél.

Sajnáltam Josh-t, mert biztos voltam benne, hogy ha Jake megtudja, mennyi mindent elárult a családdal kapcsolatban, valószínűleg nem teszi zsebre, amit kapni fog. Bűntudatom volt, amiért még jobban belerángatom, de muszáj volt találkoznom velük. Igaz, ami igaz azért sokáig nem kellett noszogatnom a válaszok miatt. Nem hiába mondják, hogy a férfiak sokkal pletykásabbak, mint a nők.

- Értem, és köszönöm az információt. - A kis ismertető alatt megvettem mindent, ami kellett, és Josh volt olyan rendes, hogy hazakísérjen, még a kosarat is ő hozta. Nem voltam biztos abban, hogy tovább kéne kérdezősködnöm, de hajtott a kíváncsiság, és ez ellen nem tehettem semmit. - Am, Josh, egészen véletlenül nem tudod, merre laknak Cullenék?

- Ez egy buta kérdés, számtalanszor jártam már a kúriájukban. Az a ház hatalmas, soha életemben nem láttam még akkora épületet. - Időközben hazaértünk, majd leadtam Sarahnak mindent és szóltam, hogy sétálok egyet Josh-sal. Szóval, a főúton mész, mintha Forksba mennél vissza és mielőtt elérnéd lesz egy leágazás, ami egy kijárt útra visz, na az az út pontosan oda vezet téged. Máshova nem is tudsz onnan kilyukadni, de ha szeretnéd elviszlek oda. Utaztál már farkason? - Csillant fel a szeme, aminek a hátterében nem sejtettem semmi jót, de úgy éreztem nemmel kell válaszolnom.

- Még soha. - Josh vigyorogva vonult az erdőbe, elbújt egy nagy fa mögött, majd pár másodperc múlva egy óriási karamell színű farkas lépett ki onnan. A fejével mutatott, hogy menjek oda, amit késlekedés nélkül meg is tettem. Először nem értettem, mit akar, de miután hevesen mutogatott a fejével, felültem a hátára.

Nem voltam benne biztos, hogy jó az, amit teszek, de utána kell járnom a dolgoknak. Jó erősen belekapaszkodtam a farkas szőrébe és már indultunk is. Furcsa volt így utazni, mégis olyan ismerős érzés, pedig Jake még soha nem vitt magával.

Nem számoltam, mennyi idő telt el, de kb. 5 perc alatt a háznál voltunk. Tényleg robusztus egy épület, egy pillanatra meg is tántorodtam abban, hogy utána járjak mindennek, de valami mégis hajtott.

Miközben én még mindig a nagy épületen ámuldoztam, Josh visszaváltozott emberré. - Bejössz? - kérdeztem, mikor mellém ért.

- A-a, ne haragudj, de az alfám szólt, hogy beszélni akar velem. Tudod, mi halljuk egymás gondolatait. Viszont nekem most mennem kell, visszatalálsz, ugye? Vagy, ha megcsörgetsz el is jöhetek érted.

- Aranyos vagy, köszönöm, de szerintem visszatalálok, ha mégsem akkor hívlak. - Elköszöntünk egymástól és Josh már el is tűnt a szemem elől. Rám nem várt más, csak az, hogy feltérképezzem a házat. Még abban sem voltam biztos, hogy a bejárati ajtó nyitva van-e.

Felmentem a lépcsőn, hogy megnézzem, de az be volt zárva. Körbementem a verandán, de sajnos egyik ablak sem volt nyitva. Benéztem az egyik ablakon, nem tudom ki a lakberendezőjük, de valami gyönyörű volt a berendezés. Elkenődve battyogtam le a lépcsőn, majd leültem. Már épp kezdtem feladni, mikor megláttam a garázsajtót, ami nem volt teljesen bezárva.

Felpattantam és odarohantam, hogy kinyissam. Elég nehéz volt feltolni, ráadásul, majdnem magával rántott olyan magasra ment fel. Arra is rá kellett jönnöm, hogy ez nem tipikusan egykocsis garázs. A mi otthoni lakásunk simán elférne ebben a garázsban. Pár másodperc csodálkozás után megtaláltam a lépcső feljárót. Felmentem, majd kinyitva az ajtót, egy kis folyosón találtam magam. Tovább mentem, leesett az állam a hatalmas nappalitól, a sarokban volt egy számítógép, kezem a házra tettem, ellenőrizve ezzel, hogy mikor jártak itt utoljára és nem csalódtam, mert meleg volt, szóval nemrég mentek el itthonról. Körbe jártam az egész házat. Voltam a konyhában, sőt még a felső szintet is végigvizslattam. Benéztem minden szobába, a hálószobákon kívül találtam egy dolgozó és gyerekszobát is, bár az előbbit valószínűleg gyakrabban szokták használni. A hálószobákban feltűnt, hogy nincs egy ruhadarab és kép sem, így arra gondoltam ez a család sietősen távozott.

Olyan volt az egész, mintha előre tudták volna, hogy jövök, ezért minden nyomukat próbálták eltüntetni. Valami azt sugallta, Jake még a segítségükre is volt ebben, már csak azt kellett megtudnom, miért? Nem kellett sokáig gondolkoznom azon, mit is csináljak, mert Jake megjelent. Kulccsal nyitotta ki az ajtót, ez már magában gyanús volt, míg én a nappaliban ültem a kanapén. Mikor meglátott nem mondott semmit, csak állt ott szótlanul, engem nézve.

- Azt hiszen lenne, mit megbeszélnünk.

Szóval, akkor a kérdések: Szerintetek, ki rabolta el Carlyt mikor egy éves volt? Hova mehettek Cullenék?

2010. december 6., hétfő

Díj


Köszönöm a díjat cserybononak!!!

Nem szeretnék külön emberkéket kiemelni, ezért küldöm az összes írótársamnak!
Puszi:)
Carly

Még egyszer köszönöm cserybononak!!!(L)(L)(L)

2010. december 1., szerda

6. fejezet: Egy pillanat

Sziasztok!
Tudom csak későbbre ígértem frisst, de sikerült gépközelbe kerülnöm és még ihletem is volt:) Mint mindig most is kíváncsi vagyok a véleményetekre, viszont ha lehet ennél a fejezetnél még inkább:)
A fejezettel kapcsolatban felteszek egy kérdést és szeretném, ha beleírnátok a kommentjeitekbe a választ, szóval íme a kérdés:
Szerintetek, ki lehet ez a két rejtélyes idegen? (Az orvosra és a segítőkész fiúra gondolok)
A választ megírhatjátok kommentbe, de akár chatbe is:)

Puszi:)
Carly


Feleszmélni sem volt időm, már az autóban ültünk. Sarah hátraült, Jake pedig óvatosan próbálta betenni a rúgkapálózó Keemayát, ami egyáltalán nem ment egyszerűen. Segíteni akartam, de fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor tenni.

A kórházhoz érve, Jake azonnal kipattant, majd kivette még mindig hevesen rángatózó húgát. Sarah és én is utána siettünk, de már csak a következő lifttel tudtunk volna menni, ezért a lépcsőt választottuk, mire felértünk, Keemayát éppen az egyik vizsgálószerűségbe tolták be. A doki, akivel Jake beszélgetett ismerős volt, ezért úgy döntöttem megnézem magamnak. Neki is iramodtam, de mintha meghallotta volna közeledő lépteimet – ami lehetetlennek tűnt, mert hatalmas zsivaj volt az egész kórházban egy buszbaleset miatt – gyorsan elköszönt Jake-től és besietett Keemayához.

- Ki ő? - szegeztem a kérdést Jake-nek, amint odaértem.

- A család egyik régi barátja, aki megmentette már egy párszor az életünket. Miért? - kérdezett vissza azonnal gyanakodva.

- Mikor először felkeltem a támadás után, láttam a szobában, ahogy veled beszélget és nagyon ismerős volt, de sajnos nem tudom honnan - adtam meg a választ.

- Biztos, láttad már Forksban, hiszen itt vagy már egy ideje, ő és a családja nemrég költöztek vissza - reagálta le gyanúsan gyorsan, ám, amint ezt észrevette, már meg is bánta a dolgot.

Mivel mást nem tehettünk, leültünk a váróban, ami közvetlenül Keemaya szobája mellett volt. Nagyon aggódtam Keemayáért, azt tudtam, hogy epilepsziás, de arról fogalmam sem volt, mennyit kell szenvednie emiatt, ennek a pici lánynak. Amennyire tőlem telhetett egy ilyen helyzetben, próbáltam tartani Sarah-ban a lelket, míg Jake elment Billyért, aki horgászni van egy egyik barátjával.

Jake fél órán belül visszaért az apjával, ezután egy óra várakozás következett. A nővérek ki-be rohangáltak a szobából, egyedül az orvos volt mindvégig bent Keemayával. Billy neje mellé gurult, megfogta kezét, miközben engem Jake ölelt szorosan magához.

Mialatt várakoztunk, egyfolytában Jake hirtelen válasza, megbánó arca és az orvos kiléte közötti összefüggésen járt az agyam. Biztosan tudom, hogy valahonnan ismerem, mégsem ugrik be egy olyan emlékem sem, amiben szerepelne. Ráadásul olyan, mintha Jake sem akarná, hogy találkozzak vele. Felnéztem Jacobra, aki rám mosolygott és egy puszit nyomott homlokomra, majd miután tovább zakatolt az agyam a témán rájöttem, csak és kizárólag úgy jöhetek rá, ki is ő, ha szemtől-szemben látom. Eldöntöttem, hogy bármeddig is kell itt ülnöm, kivárom, míg kijön a doki.

Viszont, mintha összeesküdtek volna ellenem az elemek, Jake megszólalt. - Kicsim, anya nagyon ideges, ha megkérlek, hozol neki a lenti automatából egy teát? - Nem vághattam rá, hogy „Hozz neki, te”, ezért bólintottam és elindultam a lift felé.

Szerencsére az automatánál nem voltak sokan, így hamar visszaértem. Jake, húga szobájának ajtaja előtt állt hatalmas mosollyal az arcán.

- Jobban van? - A választ nem hangban, hanem egy édes csókban kaptam meg. Bekukucskáltam a szobába, de bármennyire is siettem, az orvos már eltűnt. Bosszúságomnak hangot is adtam. - Az orvos hova lett?

- Sok dolga volt, emiatt el kellett sietnie - válaszolt feltett kérdésemre Billy.

- Aha, értem - mondtam, mintha beletörődtem volna a dolgokba, de ez még nem egy lejátszott meccs. Megint meg tudott lógni, de annyira nem nagy ez a kórház, hogy az idők végezetéig el tudjon kerülni. Miután megbizonyosodtunk arról, hogy Keemaya jobban érzi magát, Jake és én lementünk a kantinba, hogy vegyünk valami édességet a pici lánynak.

Míg a kantinhoz értünk, egyfolytában járt a fejem ide-oda. Úgy nézhettem ki, mint egy őrült, aki nagyon keres valakit, amit Jake meg is jegyzett.

- Mi az, kit keresel ennyire? Talán randid van egy másik pacákkal és arra vársz, hogy lelépjek? - nézett rám vigyorogva.

- Hülye, miért kéne nekem másik pasi? Csak körbenézek, mert érdekelnek az itteni emberek, mivel tovább maradok, mint eredetileg terveztem, muszáj lesz megismernem pár új arcot. - Bár igaz, ami igaz, most csak egy érdekelne, de ő nagyon. - Nem lóghatok folyton a te nyakadon, hiszen neked is van egy jól megszokott, saját életed.

Én mentem tovább, de Jake megmerevedett, amit nem vettem észre időben, ezért mikor arrébb sétáltam, majdnem kiszakította a karomat. Kérdőn hátranéztem, mire lassan mellém sétált arcomat kezébe fogta, majd mélyen a szemembe nézett. - Nem lógsz a nyakamon. Ahogy megláttalak tudtam, te vagy számomra az igazi. A megszokott életembe, pedig már te is beletartozol, amitől az én unalmas napjaim veled boldogabbak lehetnek, ha örökre így maradna minden, az sem érdekelne, csak velem légy.

Akkor és ott értettem meg, hogy nem meghosszabbítom az itt tartózkodásom, hanem ez az új otthonom. Beléptünk a kantinba és Jake rögtön az eladóhoz lépett. Azonnal kért három tábla csokit, négy csomag karamellás cukrot és két csomag pille cukrot, az összes megvásárolt édességet a kezembe nyomta.

- Szerinted, ennyi elég lesz neki? - nézett rám Jake, miközben visszaindultunk a szobához. Útközben megálltunk a nővérpult mellett, hogy Jacob vegyen egy kávét az apjának, én addig letettem a pultra, a kantinból felvásárolt dolgokat. Ennyi édességtől én már tuti kifeküdtem volna.

- Az attól függ, ha azt szeretnéd, hogy cukor és csoki mérgezést kapjon, akkor szerintem pont elég - mosolyogtam huncutul, mire ő kiöltötte a nyelvét. Sértődöttséget tettetve visszafordultam a pulthoz, de túl nagy lendületet vettem és az összes csomagot levertem.

Leguggoltam, hogy felszedjem, már a felét sikerült is, mikor valaki odalépett hozzám segíteni. Mikor felnéztem egy szőke hajú fiú nézett velem farkasszemet. A szemei, olyan ismerősek voltak. - Köszönöm! - mondtam, mire ő biccentett. Megdöbbenve bámultuk egymást tovább, mígnem Jake is lehajolt hozzánk, hogy segítsen. Valamiért ennél az idegennél is az volt az érzésem, hogy ismerem és ez most már tényleg nem lehet véletlen.

Elindultunk, hogy célba juttassuk a töménytelen mennyiségű édességet, de még hátranéztem és akkor láttam meg, ahogy ez az ismeretlen fiú odasétál az orvoshoz. Ha nem hallom, el sem hiszem, de a srác azt mondta az orvosnak „apa”, miközben alig lehetett köztük több tíz évnél. Inkább néztem volna a bátyának, mint az apjának. A fiú mondott neki valamit, mire a doki megfordult, aztán mindketten felénk pillantottak, ekkor valami nagyon furcsára lettem figyelmes, a szemszínűk teljesen egyforma volt. Talán, tényleg apa-fia kapcsolat lenne köztük, de hát ez lehetetlen.

Az orvos arcát mégsem tudtam beazonosítani, csak abban voltam biztos, hogy valahonnan ismerem. Egy jó vágású férfi volt, bár elég viccesen nézett ki a köpenye alatt hordott öregemberes ruhájával, főleg ilyen fiatalon. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy a srác sem volt éppen tipikus mai fiú, mert manapság melyik hímnemű segítene egy lánynak felszedni valamit, ha az véletlenül leejti vagy lelöki. Jake pedig csak húzott maga után, mintha nem tetszett volna neki az előbbi kis jelenet.

Az itteni emberek nekem túlságosan furcsák. Mindenkinek van valami kis titka. Még egyszer hátranéztem, de az orvos és a fiatal fiú már nem voltak ott, pedig ilyen gyorsan egyszerűen nem tűnhettek el. Valahogy utána kell járnom, kik is ők valójában és honnan olyan ismerősek.

2010. november 25., csütörtök

Hír a frissről:(

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést, minden blogra felteszem. Tudom, hogy vannak akik már nagyon várják a frisst. Sajnos e hónap végén már nem kerül fel, és decemberben sem tudom pontosan mikorra tudom hozni. Az ihlet megvan mindhez, de magánügy miatt nem lesz lehetőségem megírni, amint lesz fejlemény közlöm. Ha esetleg mégis megtudom írni, azonnal felteszem.

Puszi:)
Carly

2010. november 17., szerda

Díj és még valami:)


Köszönöm a díjat Dórinak!!!

Öt dolog rólam:

1. Sokszor sikerül túl vállalnom magam, azután pedig rohanhatok a fejem után.

2. Mostanában Hősök őrült lettem(képes vagyok egy huzamban nyolc-tíz részt megnézni).

3. Egy kicsit csalódott voltam, mikor kiderült a BD-ban nem lesz Jacob szemszög.

4. Imádom Zachary Quinto-t (L)(L)(L) (szerintem iszonyatosan jó pasi).

5. Nagyon szeretem barátnőm, néha átok rossz gyerekeit.

Úgy döntöttem, hogy ezentúl nem ajánlom külön személyeket kiemelve, hanem az összes cserémnek küldöm. Felesleges kiemelni bárkit is, hiszen mindenki máshogy ír, szóval mindenkinek ajánlom ezt a díjat!!!

Még valami!!!

Sajnos nem tudom pontosan, ki melyik blogomat követi nyomon, ezért ide is kiírom ugyanúgy mint, ahogy a főblogomon is megtettem.
Létrehoztam egy új blogot, aminek semmi köze az Alkonyat világához.
A címe Reménytelen szerelem: Lillyről és az ő titokzatos levelezőtársáról szól.
Akinek van kedve nézzen be oda is. Szeretnélek megkérni titeket, ha arra jártok írjatok pár szót vagy sort, hogy tudjam érdekel-e egyáltalán valakit a sztori.
Puszi:)
Carly

UI:Friss egyelőre fogalmam sincs, mikorra várható, de amint van valami fejlemény rögtön megírom.

2010. november 9., kedd

5. fejezet: Sejtelmes hallgatás

Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem az új fejezettel, de sok minden közbejött. A legfőbb okom az ihlet hiánya volt, viszont mint látjátok ez megoldódott:D Jó olvasást a fejezethez!!! Puszi:) Carly


Egy idegen helyen ébredtem. A kép nem is tisztult ki teljesen, de néhány lassú és elhúzódó pillantás után megállapítottam, hogy kórházban vagyok. Suttogást hallottam az ajtó felől, ezért odanéztem. Egyikük Jake volt, a másik, valami magas férfi fehér köpenyben, arra gondoltam, talán ő lehet az orvosom. Szólni akartam, de a hangom nem volt az igazi, csak valami nyöszörgés féle hagyta el a számat, majd újra elsötétült minden.

Álmomban, megint az erdőben jártam, ugyanúgy a falhoz szorított valami, amit nem tudtam másként azonosítani csak medveként, a farkas állt velünk szemben és morgott. Próbáltam minél jobban megfigyelni, mert a szemei ismerősek voltak valahonnan. A farkas támadó állást vett fel, majd rohanni kezdett felénk. Itt az álom véget ért, amit egyáltalán nem sajnáltam, mert nagyon féltem.

Kisebb zsibongásra keltem fel. Ahogy kinyitottam a szemem, mindenki ott állt körbevéve az ágyam.
Vicces volt, ahogy mindegyikük egyszerre kérdezte meg, hogy vagyok? Ezek után is kérdések hadával bombáztak, de nekem csak egy ember számított, Jake.

Senki másra nem volt most szükségem, csak és kizárólag rá. Végül megtaláltam, ott állt a tömegen kívül támasztva a falat, mintha az ki akarna dőlni. Először csak a földet bámulta, majd rám emelte tekintetét. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek. Bejött a doktor, nem az volt, akit nemrég láttam. Ez a férfi alacsony volt, duci és kopasz. Mindenkit megkért, hogy menjen ki, mondván pihenésre van szükségem, egyedül Jacob maradt benn. Egy szót sem szólt, állt a falnak dőlve és nézett. Hosszú ideig bámultuk egymást, míg egyszer már nem bírtam tovább és kifakadtam.

- Sajnálom, tudom, hogy most nagyon mérges vagy rám, hiszen megígértem neked, egyedül nem megyek sehova. Kérlek, ne haragudj! Esküszöm neked, soha többé nem teszek ilyet, én csak kíváncsi voltam, mit titkolsz előlem ennyire - kezdtem el hatalmasakat gesztikulálva magyarázkodni. Jake még most sem szólt egy árva szót sem, csak fogta magát és kiment. Magamra hagyva, ezzel az irdatlan bűntudattal.

Azon sem csodálkoznék, ha többet nem jönne vissza. Hogy lehettem ennyire hülye? Olyan rohadt nehéz lett volna egyszer nem a magam feje után menni? Én, meg ez az idióta kíváncsi természetem.

Nemsokára biztos bejön majd Sarah, hogy közölje mégsem annyira jó ötlet ez a költözés dolog, én szépen visszamegyek a motelba, összepakolom a cuccaimat és hazamegyek. Jacob, aki eddig mindig velem volt, most utál. Annyira gyűlöl, hogy egy légtérben sem képes velem huzamosabb ideig megmaradni. Gratulálok Carly, ezt jól elintézted magadnak.

Felhúztam a térdem, majd fejemet ráhajtva kezdtem szipogni. Halk kopogásra lettem figyelmes, azt hittem, talán Jake jött vissza. - Szabad - mondtam, majd gyorsan megtöröltem könnyeimtől nedves arcomat.

Az ajtó kivágódott és Keemaya száguldozott be rajta őrült sebességgel, aztán az ágyamra ugorva megölelt. Tényleg csak most jut eszembe, ő sem volt bent a többiekkel. Keemaya mögött jöttek szülei is. Sarah, néhány szál virágot is hozott magával.

- Szia Carly! Jó, hogy fent vagy. Voltam már bent egyszer, de akkor még aludtál és nem tudtam odaadni, amit készítettem neked - nézett rám mosolyogva a kislány, majd előhúzott egy általa készített karkötőt az egyik kabátzsebéből. Gyönyörű volt, és a kedvenc színeimben pompázott. Zöld, kék és egy kis bordó.

- Ez gyönyörű, még soha életemben nem kaptam ilyen szép ajándékot, köszönöm - öleltem meg, majd odanyújtottam a kezem, hogy rá tudja kötni.

- A mi népünk úgy hiszi, ez a karkötő elriasztja a rossz szellemeket - mondtam Sarah, miközben vázába tette a virágokat. - Remélem nem gond, de elhoztuk az összes cuccodat a motelból.

- Én...azt hittem, hogy ezek után, majd azt mondjátok, inkább ne költözzek - kerekedtek el szemeim, amin Sarah és Billy jót derült.

- Honnan vetted, ezt a badarságot?

- Hát – pillantottam elvörösödve a takarómra –, csak Jake miatt. Azt hiszem, ő már nem igazán szeretné ezt.

- Költözöl és kész. Jake pedig, kis idő múlva szépen lenyugszik. Most, viszont indulnunk kell, mert a kisasszonynak holnap iskolába kell mennie - mosolygott lányára, aki erre bebújt mellém a takaró alá nem tetszését kimutatva ezzel.

- Menj csak, nemsokára úgyis hazamegyek, ott pedig játszunk, majd kifulladásig. - Amint, ezt kimondtam Keemaya felpattant az ágyról és már rohant is ki, de előtte még elkezdte felsorolni, mit fogunk először játszani.

Miután egyedül maradtam, nem sok kellett, hogy ismét elaludjak. Álmomban Jake-kel voltam. Kéz a kézben sétáltunk lent a parton, olyan intenzív volt az álom, hogy éreztem meleg ujjait az enyémek között. Aztán a part sötétségbe borult, és újra a sötét erdőben voltam, de most nem medve, hanem egy vörös szemű férfi szorított a fához. A szemei egyre éhesebben néztek rám, majd egy határozott mozdulattal elfordította a fejem és megharapott. Annyira megijedtem, hogy felriadtam. Meglepődtem, mert Jake újra a szobámban volt és ismét engem fürkészett. Már azon voltam, hogy ráordítok, miért néz ennyire, de a doktor érkezése belém fojtotta a szót.

- Jó reggelt, kisasszony! - Reggel, hiszen még csak most aludtam el és máris reggel lenne? - Örömmel közlöm, hogy hazamehet. Innentől kezdve nincs szüksége kórházi kezelésre, a zúzódásai maguktól meg fognak gyógyulni. Viszont szeretném, ha azért jövőhéten, valamikor bejönne egy ellenőrzésre - mondta, majd kiment. Felkeltem, hogy a mosdóba menjek. Végig éreztem magamon Jake figyelő pillantását, de még mindig nem szólt egy árva szót sem.

Mérgesen vágtam be magam után a mosdó ajtaját, odasétáltam, megnyitottam a hideg vizet és jó párszor megmostam az arcom. Megfordulva vettem csak észre, hogy a ruhám már oda van készítve. Fogalmam sem volt, ki tette oda, talán Sarah előre gondolkozott. Felöltöztem, majd kimentem. Míg én bent voltam, Jake összeszedte a cuccaimat és már menet készen is voltunk. Felém fordított néhány papírt, amiket alá kellett írnom, de mindezt még mindig hangtalanul tette. Kezdett nagyon felhúzni ezzel a „Ha nem csinálod, amit mondok, nem szólok hozzád" stílussal.

Öt percbe sem telt és már az autóban ültünk, természetesen síri csendben. Félúton eldöntöttem, hogyha így akar játszani, hát legyen. Nem fogok többet a bocsánatáért könyörögni, azért annyira nagy égbe kiáltó bűnt mégsem követtem el.
Az út nagyjából húsz-huszonöt percig tartott, aminek nagy részében én a tájjal voltam elfoglalva.
Beálltunk a kocsifelhajtóra. Jake kiszállt, majd átsétált hozzám, kinyitotta az ajtót és kisegített. Már éppen kezdtem örülni, hogy felhagy ezzel a gőggel, mikor a bejárati ajtó felé menet megragadta karom és az erdő felé húzott. Pontosan azon az ösvényen mentünk, ahol pár nappal ezelőtt én a kis kalandomra igyekeztem. Nagyon fájt, ahogy Jake húzott maga után, próbáltam lefejteni ujjait a karomról, de olyannyira erősen szorított, hogy bármit is csináltam, nem engedett.

Kis idő múlva megérkeztünk ahhoz a helyhez, ahol a medve vagy bármi is volt az, néhány napja megtámadott. Kicsit sem udvariaskodva, Jake a fához állított, majd pár méterrel arrébb ment. Hirtelen elkezdett remegni, azt hittem valami rohama van, viszont mikor elkezdte levenni a ruháit végképp nem értettem semmit. Mikor az alsónadrágjához ért, azonnal a földre pillantottam, ám újra felnézve már nem Jake állt ott, hanem egy hatalmas farkas. A farkas ismerős volt, ennek ellenére a lábaim automatikusan remegni kezdtek. Futnom kellett volna, de mindenem megmerevedett, egyszerűen mozdulni sem tudtam. Egy kisebb pánik kapott el, mikor a farkas megindult felém. Összeszorítottam a szemeimet és elfordítottam a fejem, hátha felébredek ebből a rémálomból. - Ne bánts, ne bánts, kérlek, ne bánts. - Összerezzentem, mikor megéreztem valami puhát a kezemnél.

Összeszedve minden bátorságom, kinyitottam a szemem és ránéztem a farkasra. Ő óvatosan megbökte a kézfejemet, jelezve ezzel, hogy simogassam meg. Minden erőmet elővéve, felemeltem kezem és lassan elkezdtem simogatni a feje búbját. Kicsit felengedtem, mikor láttam jól esik neki, amit csinálok. Már éppen kezdtem belejönni, mikor gondolt egyet elrohant az egyik fa mögé és a következő pillanatban újra Jacob jött velem szembe.

- Tudtam, tudtam – mutattam rá vádlóan -, hogy valami nagyobb dolog is van itt, amiről nem beszélsz. - Olyan közel jött hozzám, hogy meztelen felsőtestével teljesen a fához préselt.

- Most már tudod a titkomat. Nem akartam parancsolgatni neked, csak féltettelek, vagyis még most is nagyon féltelek. Soha nem bántanálak, de azt sem akarom, hogy bárki rosszat tegyen veled - nyúlt állam alá, hogy egyenesen a szemébe nézhessek. - Gyere, látom fáradt vagy és túl sok volt az információ mára, hazamegyünk. - A karjaiban vitt vissza a házhoz, mert tényleg elég fáradt voltam.

- Rendben, de még tudni akarok pár dolgot - motyogtam a nyakába.

Ahogy visszaértünk, Jacob azonnal a szobámba, illetve a szobájába vitt, hogy pihenhessek egy kicsit. Letett az ágyra, majd sarkon fordult és elindult kifelé.

- Itt...itt maradnál velem? - néztem rá elvörösödve, amint kimondtam szidtam is magam, mert lehet félre értette a dolgot. - Mármint úgy értettem, hogy aludni, itt maradnál velem?

Egy olyan vigyor ült ki az arcára, ami majdnem körbeérte a fejét. Arrébb csúsztam, hogy mellém tudjon feküdni. Szánt szándékkal úgy feküdtem a mellkasára, hogy halljam szívverését, ez a dallam számomra, mindennél többet ér. Úgy gondoltam, eleget vártam a kérdések feltevésével.

- Milyen érzés tudod, mikor... - kezdtem el gesztikulálni a kezemmel.

- Arra gondolsz, mikor átváltozom? - mosolygott és nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Az egész úgy kezdődik, hogy a bőröd forró lesz, aztán elkezdesz remegni és utána jön egy robbanás - kezdte el magyarázni, de én valahogy nem erre voltam kíváncsi.

- Ezt értem, de engem, inkább a lelki oldala érdekelne - próbáltam kihúzni belőle még többet erről a témáról.

- Őszintén szólva, ezen még soha nem gondolkodtam. Mindig, olyan gyorsan történik, hogy nincs is időm ezen merengeni.

- És, te? Sokszor látlak magad elé bámulva, olyankor mintha egy másik világban lennél. Mi történt veled, ami miatt ennyire magadba zuhantál ilyen fiatalon? - tette fel azt a kérdést, amitől a legjobban rettegtem. Most vagy az lesz, hogy hallgatok, és így megkockáztatom, ő sem árul el többet magáról vagy megnyílok és csak reménykedem, soha nem használja fel ellenem, semmilyen formában.

- Ha nem akarod, nem muszáj - nézett rám megértően, és ebben a pillanatban eldöntöttem elárulok magamról néhány dolgot.

- Legyen, kérdezz és én majd válaszolok. - Egész életemben, soha nem bíztam senkiben, azt hiszem ideje lesz elkezdenem.

- Azt mondtad, hogy van két testvéred, de a szüleidről, eddig egy szót sem szóltál. Mit lehet róluk tudni?

- Hát, az apukámat imádom. Mindig ott voltam nekem, ha valami gondom, bajom volt. Nagyon sokat dolgozott értünk. Nem csinált mást, csak melózott, aztán mikor ott végzett, rohant haza, hogy velünk legyen.

- Oké, értem és anyukáddal, milyen a viszonyod? - Ez a kérdés volt az, amitől a legjobban féltem.

- Ő... - majdnem elsírtam magam a feltörő emlékek miatt, de uralkodtam magamon – alkoholista és mindig elitta a pénzünk, aztán egész hónapban azon gondolkozhatott apum, hogy éljük túl az egészet. Néha, mikor anyum túlságosan sokat ivott, kiabált és olykor kaptunk egy-két pofont is. - Jake, felült és láttam, hogy remeg, én is felegyenesedtem, majd félve ugyan, de végig simítottam karján. Először elhúzódott, aztán mikor látta, nem adom fel, engedett. Nem tudom, hogy a simogatás miatt vagy már kontrollálta magát, de a remegés abbamaradt.

Visszafeküdtünk és hallgattunk. Nem kellettek kérdések, csak egymás közelségére volt szükségünk. Nem telt bele sok időbe, és máris aludtam. A ritmusos dallamra és közelségére, könnyű volt elaludni. Ezen az éjszakán nem volt álom, se rossz, se jó. Végre igazán kipihentem magam, erre már egy ideje nem volt lehetőségem.

Mikor felébredtem, a falon megláttam a felkelő nap első narancsszínű sugarait. Jake-re néztem, ő pedig rám. Késztetést éreztem, ezért gondolkodás nélkül ki is mondtam, ami először az eszembe jutott.

- Szeretlek! - Aztán észben is kaptam, hogy valószínűleg ezt elkapkodtam, hiszen a férfiak nem szeretik, ha a nő ilyen nyíltan tudtukra adja a dolgot. - Vagyis, én nem úgy értettem – kezdtem el hátrálni az ágyon -, hanem, hogy... - ezt már nem tudtam befejezni, mert időközben elfogyott alólam a rekamié.

- Jézusom, jól vagy? - kérdezte Jake, hangos nevetéstől fuldokolva.

Azt akartam mondani, „Aúú”, de csak egy "Aha" jött ki a számon. Jake még mindig nevetve, ugyan, de felsegített. - Mi, ilyen rohadt vicces, hogy már vörösödsz a röhögéstől? - kezdtem el durcáskodni, mert rosszul esett, ahogy reagált.

- Semmi, ne haragudj. Olyan édes voltál, ahogy elkezdtél magyarázkodni, de bevallom őszintén ez az esés sem volt semmi - mosolygott még mindig, miközben átkarolta a derekam és magához húzott, hogy egy szenvedélyes csókban forrjanak össze ajkaink. A mérgem, azon nyomban elszállt és nem koncentráltam másra csak és kizárólag Jake-re. - Én is szeretlek, mióta csak megláttalak - suttogta, két csók között.

Kopogás zavart meg minket, majd Sarah suhant be az ajtón könnyes szemekkel. - Fiam, kérlek, segíts, a húgodnak rohama van, be kell vinnünk a kórházba.

2010. október 24., vasárnap

4. fejezet: Féltés

Kinyitottam a szemem. Először homályosan láttam, de hamar kitisztult. Meglepődtem, mert egy teljesen más kép fogadott, mint amire vártam. Egy számomra idegen helyiségben voltam. Felültem az ágyban és alaposan körülnéztem. Végigpásztázva a szobát, rá kellett jönnöm, hogy egy fiú vagy, inkább már férfi szobájában ébredtem. Fáztam egy kicsit, ezért jól bebugyoláltam magam, mikor észrevettem, nem a tegnapi ruhám van rajtam. Egy világoskék férfi ingben feküdtem, valakinek az ágyában. Megrémültem és csak remélni tudtam, hogy ez a valaki nem más, mint Jacob. Aztán felötlött bennem az is, hogy ki adhatta rám ezt az inget. - Talán az megtörtént és nem is emlékszem semmire? - Annyi rémlett a múlt éjjel történtekből, hogy Jacobbal az autója hátsó ülésén... . Ha, csak erre gondoltam, máris belepirultam. Kopogás zavart meg a gondolkozásban. Jacob dugta be fejét az ajtón.

- Szia! Bejöhetek? - Vártam, hogy jöjjön a megszokott mosoly, de ez most elmaradt, végigmért és aggódás futott át az arcán. Bólintottam, engedélyt adva. - Hogy vagy? - kérdezte, miközben egy tálcával a kezében jött felém, majd ült le az ágyra. A tálcát gondosan elhelyezte törökülésben lévő lábamon. - Anya küldi, muszáj enned, három napja egyfolytában alszol. Már kezdtünk megijedni, hogy valami nagy baj lehet.

- Jól vagyok. Három napja? De hát, mi történt? Annyira emlékszem, hogy az autódban vagyunk aztán elhomályosodott a világ. Most pedig itt vagyok, valószínűleg a te szobádban, és fogalmam sincs kinek az ingje van rajtam - néztem rá félénken. - Mi....öhm, hát szóval – mutattam rá, majd magamra – meg... megtettük?

- Nyugodj meg, nem történt semmi olyan. Lehet, hogy néha nem látszik, de arra neveltek, tiszteljem a nőket. Nem szokásom kihasználni a lányokat, még akkor sem, ha nagy a kísértés - jelent meg az a huncut kis mosoly, amire egészen eddig vártam. - Egyébként ott este az autóban elájultál, amivel a frászt hoztad rám. Azonnal bevittelek a kórházba, ahol annyit mondtak, leesett a vérnyomásod. Bár, arra nem számítottam, hogy három napig ki leszel ütve emiatt.

- Ne haragudj, csak tudod nem igazán értem, hogyan is került rám ez az ing. Ezért is gondoltam talán, hogy tudod... - pillantottam elpirulva a sarok fel.

- Semmi gond. Igazából, mikor hazahoztalak anya öltöztetett át és tényleg az én szobámat kaptad meg. Ezzel a húzásoddal, engem addig a vendég szobában lévő rekamiéra száműztél, amin rettentő rossz aludni – ropogtatta ki a hátát -, de ez sem gond - mosolygott tovább -, jól elvoltam. Figyelj, a kórházban azt mondták, hogy egy ideig figyelni kéne, hátha megint elájulsz. Szóval arra gondoltam, amiben a szüleim is egyetértenek velem, hogy esetleg ideköltözhetnél erre a kis időre, míg haza nem mész. - Harapta meg ajka szélét, miközben ártatlanul pislogott rám.

- Szerintem ez nem igazán jó ötlet, mint már a múltkor is mondtam, nem szeretnék túl közel kerülni és megszeretni titeket. Abból egyrészt úgyis csak a baj lesz, másrészt iszonyatosan rossz lenne itt hagyni bármelyikőtöket - kezdtem volna felsorolni a már jól ismert érveket, de Jake arcára kiült egy kaján kis vigyor, ami nagyon bosszantott. - Mi van, mit vigyorogsz ennyire?

- A túl közel kerülést a múltkori kis akciód után, szerintem már nem kéne feszegetned - vigyorgott tovább pimaszul, mire bennem felderengett minden, azon az estén történtekből. Az arcom rögtön égni kezdett, amit Jacob még viccesnek is talált és a vigyorgásból egy eszméletlenül jó ízű nevetésbe kezdett. - A lelkivilágunkkal pedig, ne törődj. Szerintem a végén még maradni is akarsz majd. Akkor, mi legyen, ideköltözöl? - kérdezte egyre közelebb hajolva hozzám.

Éreztem forró leheletét az arcomon. - Am, rendben. - Még mindig nem értettem, miért van rám ilyen hatással, de ebben a percben nem is érdekelt, mert bármit megadtam volna, hogy csak egy kicsit gyorsabban közeledjen felém.

Mégis én szakítottam meg a közeledést, mikor meghallottam Keemaya hangját. - Anya, anya éljen belement. Akkor most már lemehetünk a partra? - Jake-kel azonnal elmosolyodtunk, annyira édes volt a kishúga. Látszik rajta, hogy nagyon szeret, bár még nem is ismer.

Jake telefonja megcsörrent, aki a készülék kijelzőjére pillantva azonnal felvette. Miközben ő beszélgetett, én belapátoltam a tálcán lévő összes ennivalót. Látszott rajtam, hogy már három napja nem ettem, csak úgy tömtem magamba az elém tálalt kaját. Jacob hirtelen nagyon ideges lett.

- Most mennem kell, de később még visszajövök. Ígérd meg nekem, hogy addig is vigyázol magadra és nélkülem ne mászkálj el sehova - nézett komolyan a szemembe - mivel a szám éppen tele volt, válaszolni nem tudtam csak bólogatni -, majd nyomott egy hatalmas puszit a homlokomra.

Mire végeztem a reggelivel, úgy néztem ki, mint aki négy hónapos terhes. Nagyot nyújtózkodtam, majd jól bebugyoláltam magam Jake takarójába, ami az évek alatt teljesen átvette az ő illatát. Hatalmasat szippantottam, aztán az álom újra elnyomott.

Motoszkálásra ébredtem, ezért felnéztem. - Jaj, ne haragudj kedveském. Jake mondta, hogy beleegyeztél a költözésbe. Ezért, míg nem hozzátok el minden cuccodat, kértem kölcsön Emilytől pár régebbi ruhát - mosolygott rám Sarah. - Ha van kedved, le is tusolhatsz. Egyik fiú sincs itthon és, ha gondolod, addig lefoglalom Keemayát is, mert már nagyon be van sózva.

- Köszönöm szépen, az tényleg nagyon jól esne - pillantottam magamra, és talán egy alapos hajmosás sem ártana.

- Rendben, a fürdőt a folyosó végén találod, amíg összeszeded magad, megyek teszek ki neked tiszta törölközőt. - Libbent ki kecsesen Jacob anyukája a szobából.

Nehezemre esett kikászálódni az ágyból, annyira jó meleg és Jake illat lengte be az egész ágyat és szobát. Húsz perc kellett ahhoz is, hogy egyáltalán kibújjak a takaró alól, de a végén csak sikerült. Szerencsére az ing elég nagy volt rám, ahhoz, hogy ha bárki mégis szembe jönne velem – ami, mint Sarah-tól megtudtam, lehetetlen -, ezen a kis távon nem látna az ég világon semmit belőlem.

Háromnegyedig engedtem a kádat forróvízzel. Próbaként belelógattam a lábujjam, hogy megnézzem biztos, ami biztos, nem túl forró-e. Nagyjából tíz perce áztathattam magam, mikor meghallottam Sarah hangját.

- Fiam, várj már, Carly éppen fürdik, szóval menj szépen és segíts inkább egy kicsit a húgodnak, mert, ha ő dobja fel azt a palacsintát, megint festhetünk ki újra. - Úgy sejtettem, hogy ez a beszélgetés már a fürdőajtó előtt zajlott. Nem hallottam választ, ezért arra gondoltam, Jake valószínűleg, mint máskor is ezerrel mosolyog, miközben az anyukája próbálja eltaszigálni a fürdőszobaajtó elől.

Az időérzékem nem mindig volt túl jó, de úgy saccoltam már vagy harminc perce áztatom magam. Úgy döntöttem ennyi mára éppen elég volt, így kiszálltam, megtörölköztem, majd körbe tekertem magamon egy másik törölközőt.
Kikukucskáltam az ajtón, majd mikor már biztosan meggyőződtem arról, biztonságban vagyok a kíváncsi szemek elől, rekord sebességgel száguldoztam ideiglenesen kijelölt szobám felé. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd az ágyhoz sétáltam és elkezdtem válogatni a kitett ruhák között.

Annyira belemerültem a válogatásba, hogy már csak egy kis kattanást hallottam. Felesleges volt hátra néznem, mert tudtam Jake áll a hátam mögött. Libabőrös lettem, mikor megéreztem forró leheletét a tarkómon. Akaratlanul is felnyögtem, mikor forró ajkaival végigszántott a nyakamon. Nem bírtam tovább, megfordultam és azonnal ajkai után kaptam. Nyelvünk heves táncba kezdett. Imádtam, mikor kiengedte a haját, azonnal beletúrtam. Szorosan magához ölelt, aztán a csók hirtelen megszakadt. Muszáj volt mindkettőnkben levegőhöz jutni, de nem telt el sok idő, már is folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Hosszú idő telt el az újabb levegővételig, mindeközben a vágy csak tovább fokozódott bennem. Arra gondoltam, talán itt az idő, hogy megtapasztaljam a testi gyönyöröket, ezért a törölközőm szegélyéhez nyúltam, majd óvatosan kibogoztam a rátett csomót és vártam, hogy a földre hulljon.

Ám, ez nem történt meg. - Még nem állsz készen arra, szóval nem sietünk sehova. Nekem a csók is bőven elég, legalábbis egy ideig mindenképpen - nyomta homlokát a homlokomnak Jake, miközben szorosan fogta az éppen leesni készülő törölközőmet. - Soha, senki iránt nem éreztem még ilyet, ezért tudok várni, míg nem érzed azt biztosan, hogy itt az ideje.

Áldottam a szerencsémet Jacobbal, mert mindent alaposan átgondolva, még tényleg nem állok készen erre. - Már elengedheted a törölközőmet - hámoztam le ujjait a törölközőm szegélyéről, hogy újra összefoghassam. - Egyébként, miért jöttél? - néztem rá szégyenlősen.

- Öhm, mi? - kapott észhez, majd hátrált két lépést és megfordult, hogy felöltözhessek. - Ja, igen. Szóval, arra szeretnélek kérni, hogy egyedül ne mászkálj sehova, mert az itteni medvék veszélyesek. Sok az állattámadás mostanában erre felé. Naplemente után se nagyon mászkálj egyedül kint, nem akarom, hogy bármi bajod essen. Ha valahova el akarsz menni, csak szólj és azonnal a rendelkezésedre állok. - Sohasem szerettem, ha megmondják, mit tehetek és, mit nem. Bébiszitterre pedig nem volt szükségem.

Meghallgattam Jake-et és végül beleegyeztem, de amit ő nem tudott az az volt, hogy ezzel csak felpiszkálta a fantáziámat. Most már muszáj lesz megnéznem, mitől óv igazából ennyire Jacob, csak kell találnom egy kifogást, hogy kijussak a házból.

Átöltöztem, majd lementünk a nappaliba. Hogy ne csak folyton Jacobbal legyek, besegítettem Sarah-nak a főzésben. Jake az apjával diskurált valami nagyon fontosról. Néha elcsíptem pár szót, amiben a „turisták", „erdő” és a „támadás” szó szokatlanul sokszor szerepeltek. Kíváncsi voltam, az indián ételek elkészítésére, de csak testben voltam jelen, agyilag teljesen máshol jártam. Volt egy-két jó ötletem, de hamar elvetettem őket, mert Jacob árgus szemekkel figyelt mikor azt hitte nem látom és különben is túl átlátszónak tűntek, Jake kapásból kiszúrná, mire megy ki a játék. Mintha mindig tudná, min zakatol az agyam.

A legváratlanabb pillanatban talált rám a megoldás, Keemaya személyében. - Anya, anya akkor ma lemehetünk a partra Carlyval - nézett a kicsi lány esdeklően édesanyjára, ám Jake hamar lelombozta.

- Szerintem, ez nem a legjobb ötlet - támaszkodott Jake az ajtófélfának, mérgesen mégis aggódó tekintettel, majd összefonta mellkasa előtt a karjait. - Maradjatok itthon, kitalálunk néhány frankó játékot, hidd el, jól elleszünk - kacsintott húgára, majd lehajolt hozzá, de Keemaya szerencsémre elővette az aduászt, ami után Jake kénytelen volt belemenni, akár akarta, akár nem.

- Légyszi, légyszi – kezdett el szipogni - megígérted, hogy kimehetek vele a partra. - Úgy láttam jól halad, mert Jacob először nemet akart mondani, de amint meglátta kishúga lebiggyesztett száját és hatalmas krokodil könnyeit, nehéz szívvel ugyan, de belement.

- Rendben legyen, de akkor én is megyek veletek. Na, mit szólsz? Csak, mi hárman - mosolygott húgára ezer wattos mosolyával, de Keemaya nem hagyta magát, mert rögtön átváltott morcosba.

- Ez nem ér, amióta találkoztatok csak veled van, most én is akarok egy ilyen napot. Jacob tudod, mennyire szeretlek ugye? - váltott hirtelen mézes-mázosra, amivel azonnal levette lábáról a bátyát.

- Oké, de egy óránál tovább ne legyetek - emelte fel Keemayát és két hatalmas puszit nyomott az arcára.

Keemaya azonnal elrohant, hogy összeszedje mindazt, amit el szeretne hozni. Újra a főzésre koncentrálhattunk, a délutáni akadály elhárítása után – amit Keemayának köszönhettem – már zavartalanul figyelhettem Sarah tanácsait.

Mikor készen lettünk az ebéddel, összeültünk az asztalnál és jó ízűen elfogyasztottuk. Keemayát le sem lehetett lőni, annyira izgatott volt. Jacob és én magunkra vállaltuk a mosogatást, így addig is kettesben lehettünk. Megnyugtató volt a közelében lenni - bár az nem tetszett, hogy azt akarta ne menjek nélküle sehova, ez olyan volt, mintha kalickába zárna és abból nekem eddigi életem során, már elég volt -, vonzott magához, de ahogy megfigyeltem, ez visszafelé is működött, mintha egy láthatatlan kötelék fűzne össze minket. Bár csak nem régóta ismerem, úgy tűnik szerelmes lettem.- Várjunk csak, szerelem? Hiszen, tényleg alig ismerem, mi van ha teljesen félreismerem és nem az, akinek adja magát? - Az évek során sokszor égettem már meg magam ilyenekkel, de ez mégis más. Valami miatt Jake-ben feltétel nélkül megbízom. Lehet, hogy nem jól teszem, mégis megbízom. Még itt vagyok pár hétig, szóval, ha engedi, lesz időm kiismerni.

Hamar eljött az idő, hogy elinduljunk Keemayával. Jake folyton megesketett, hogy nem megyünk az erdő közelébe. Lelkiismeret furdalásom volt, hogy füllentek, de muszáj volt megtudnom, miről van szó.

Mindig, mikor a tengerhez jöttem, mióta itt vagyok, gyönyörű volt. La Push időjárásához képest nagyon jó az idő. Keemaya ki is nézett egy helyet, ahova leülhettünk, majd elmesélte, mi történt vele a suliban. Nagy megdöbbenésemre megtudtam azt is, hogy Keemayának van egy rejtett betegsége, amire csak nem régen találtak rá hosszú idő után az orvosok. Mint kiderült, emiatt sokat csúfolják az iskolában.

Sokat beszélgettünk és játszottunk is, de az egy óra hamar eltelt. Elindultunk visszafelé, útközben azonban összetalálkoztunk Embryvel. Keemaya előre sietett, mert megígérte az anyukájának, hogy gyorsan hazaér és segít neki a házimunkában. Beszélgettem pár szót Embryvel, és rajta is láttam, hogy valami miatt feszült. Fel is ajánlotta, elkísér a Black-házhoz, de mondtam, nem kell, csak néhány méterre van, így hamar odaérek.

Elindultam a Black-ház felé, még az a szerencse, hogy van egy kis kanyar az ösvényen, amin visszajutok. Elbújtam egy fa mögött, és mikor Embry már messze járt, elindultam, hogy felfedezzem, miért mondják ennyire veszélyesnek az erdőt. Ahogy egyre beljebb mentem, a lombkorona úgy sűrűsödött és lett sötétebb. Egy ideje már haladtam, mikor valami árny suhant el mellettem. Túl gyors volt ahhoz, hogy alaposan megfigyelhessem. Nem néztem a lábam elé, ezért elestem egy kiálló fa gyökerében. Megijedtem, mikor elém lépett valaki. Felnéztem. Ahogy megpillantottam, az ösztöneim rögtön az súgták, fussak. Azonnal futásnak eredtem, de nem jutottam messzire, mert ez a valaki utánam jött és egy fának hajított. Összerogytam, az összes porcikám fájt. Ez a férfi szép ráérősen sétált oda hozzám, megmarkolt a nyakamnál fogva, majd felállított.

Tudtam, innen már nincs menekvés. Rákényszerített, hogy a szemeibe nézzek, de azoknak furcsa, vöröses árnyalata volt. Nem értettem az egészet, soha nem láttam még olyan embert, akinek ilyen szemei lettek volna. Közelebb hajolt hozzám, majd a verőeremtől nem messze beleszagolt a levegőbe. Megharapott, amint elkezdte szívni a vérem, pár csepp után abbahagyta és meglepődve nézett rám. - Ezt nem értem, de hát …. - Már nem tudta befejezni a mondatot, mert feltűnt Jacob.

- Azonnal engedd el, te szemétláda. - Még, annyit láttam, hogy Jake elkezd futni, aztán felugrott és mikor leérkezett, már egy farkas állt a vörös szemű férfival szemben. Engem elengedett, lerogytam a földre, majd elájultam.

2010. október 21., csütörtök

Sziasztok!

Ez még nem friss, viszont azzal kapcsolatban írom, ezt a pár sort.
Mint láthatjátok oldalra kitettem egy kis ízelítőt a következő fejezetből, ami valószínűleg vasárnap jön.
Addig is sok-sok puszi!
Carly:)

UI:Nagyon szépen köszönöm, azoknak akik a legutolsó fejezetnél komiztak, de a többi hozzám látogatót is szeretném megkérni, írjon pár szót. Felőlem akár a chat - be is írhatjátok!!!

2010. október 9., szombat

3.fejezet: Megválaszolatlan kérdések

Sziasztok!

Megérkezett a friss!!!!
Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy 16 éven aluliaknak nem ajánlott.
Jó olvasást!!!
Puszi:)
Carly


Váltott szemszög


/Carly szemszöge/:

Ezen az éjjelen sem aludtam túl sokat. A vekker csörgése előtt fél órával, már felöltözve bámultam magam elé. Lebattyogtam a motel kis éttermébe, leültem az egyik asztalhoz, rendeltem egy bögre kakaót és pár szelet pirítóst. Szép lassan majszolgattam a reggelimet, mikor egy simítást éreztem a hátamon, ezért az irányába fordultam.

- Szia, jó reggelt! Mit csipegetsz? - köszöntött kora reggel egy mosollyal és egy hatalmas puszival Jacob.

- Helló, pirítóst és kakaót. Te, mit keresel itt? - ült le közvetlenül, velem szemben az asztalhoz.

- Nem emlékszel? Arról volt szó, hogy velem jössz, mert vennem kell pár dolgot. - Vette el az egyik pirítósomat, majd kettétörte és jó ízűen beleharapott.

- Tudod, az az igazság, hogy nemsokára hazamegyek, ezért nem kéne közel kerülnünk egymáshoz – kinéztem az ablakon és megláttam kint az utcán egy kutyáját sétáltató párt, ekkor ugrott be egy nagyon jó ötlet –, és különben is, engem otthon vár a párom. Szóval remélem, most már érted, miért nem lehet köztünk az ég világon semmi - felnéztem és két nappal ezelőtti találkozásunk óta először nem mosolygott, sőt inkább szomorúság honolt a szemében.

Olyan volt, mint egy szomorú szemű kiskutya. Annyira megsajnáltam szegényt, ezért átfutott az agyamon, hogy ettől függetlenül barátok még lehetünk. - Figyelj, ettől még elkísérlek, ha szeretnéd és a barátságomat is felajánlom, de ezen kívül nem adhatok semmi mást - néztem a szemébe. Éppen válaszolni akart, de ekkor mellettünk termett egy szőke ciklon, akinek a mosolya körbe érte a fejét. Úgy nézett Jacobra, mint aki a szemeivel menten felfalja és ez zavart. Nem tudom pontosan, miért, de zavart.

- Szia Jacob! Hogy vagy? Tudod, azon gondolkoztam, ha ma nincs kivel menned arra a kis összejövetelre La Push-ban, én szívesen elkísérnélek – támaszkodott az asztalra -, hogy Jake pont belásson a ruháján lévő kivágáson – pilláit rebegtetve, de magamban jót kacagtam, mert Jacob nem úgy nézett ki, mint akit ez nagyon érdekelne. Aztán a lány tekintete rám vándorolt, majd felegyenesedett és úgy kérdezte: - Ő, ki? - bökött rám a fejével.

- Ő Carly, az a lány, akivel a már általad is említett összejövetelre vagyok hivatalos. - Köpni-nyelni nem tudtam, mert eddig semmilyen összejövetelről nem volt szó, csak arról, hogy elmegyünk venni pár dolgot. Jacob kikérte a számlát és fizetett. - Szóval, ha nem haragszol most sok a dolgunk. Jó volt látni Molly, további szép napot! - Jacob kezét a kezembe kulcsolta, kinyitotta számomra az anyósülés felőli ajtót, majd besegített. Így hagytuk el a motelt és vettünk az irányt Port Angeles felé.

Sokáig szótlanul ültünk az autóban, aztán kifakadtam. - Elárulnád, mi volt ez az egész? Milyen összejövetelről is van szó? Mikor akartad elárulni, hogy szeretnél elcipelni valami ilyesmire?

- Molly egy lány, aki szeretne velem összejönni csak azt nem veszi észre, hogy ez nem kölcsönös, mert nekem mással vannak hosszú távú terveim - magyarázkodott Jake úgy, mintha számon kértem volna rajta az összes eddigi kapcsolatát. - Az összejövetelről, pedig csak annyit – sóhajtott hatalmasat –, reménykedtem abban, hogy ebéd közben megtudlak győzni arról, kísérj el. Mindenkinek lesz párja, így arra gondoltam, talán eljönnél velem, sokan kíváncsiak ám rád.

- Rám? Hiszen nem is ismerek senkit, csak téged és a családodat. Különben is, mint mondtam, van valakim, így szerintem hanyagoljuk ezt a dolgot - próbáltam hűvös lenni Jacobbal, de ez annyira nehéz volt, hiszen mikor a közelemben volt, folyton úgy éreztem, mintha vonzana magához, akár egy mágnes.

- Rendben, akkor nem fogok nyomulni. Viszont remélem, azért az esti kis partira eljössz velem, de szigorúan csak, mint barátok - nézett rám félénken, mintha éppen az előbb haraptam volna le valakinek a fejét élő egyenes adásban több száz ember előtt.


/Jacob szemszöge/:


Izgulok. Bármennyire is nehezen vallom be férfiként, mégis izgulok, de ezt persze kifelé nem mutathatom, hiszen Carly biztos furcsán nézne rám. Olyan gyönyörű, ahogy a kusza göndör vörösesbarna tincsek az arcába omlanak. Próbálok arra koncentrálni, amit Emily rám bízott, de Carlyval az oldalamon nagyon nehéz lesz. Tegnap esti csókunk óta egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak puha ajkaira. Most is nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne rántsam magamhoz a derekánál fogva és csókoljam kifulladásig.

El kell hessegetnem ezeket a gondolatokat, mert még a végén tényleg megteszem mindazt, amit az évek alatt annyiszor elképzeltem. Ő a bevésődésem, ami azt jelenti sokkal többet érzek iránta, mint szerelem, ez valami nagyobb dolog. Az évek során sokszor fantáziáltam, vajon milyen lenne vele átélni az első együttlétet? De most, hogy itt érzem magam mellett a teste melegét, az ágyékom fájdalmasan rándult egyet.

Molly öltözhet akármilyen kihívóan, nem tudok úgy ránézni, mint egy nőre, de Carlyról már csak attól is erotikus gondolatok jutnak eszembe, ha felveszi a kabátját. - Jacob az istenért koncentrálj arra, amit Emily mondott – dorgáltam meg magam gondoltban, mert megint elkalandoztam.

- Bejössz velem a boltba? - kérdeztem a mellettem ülő gyönyörűséget, aki szemmel láthatóan még mindig durcizott.

- Gond lenne, ha én inkább a szemközti könyvesboltba mennék? - nézett rám ártatlanul, mintha átharapnám a torkát csak azért, mert szeret olvasni.

A reggeli számonkérés után el kell gondolkoznom azon, hogy valóban igazat mondott-e az európai udvarlójáról vagy csak le szeretne rázni? Muszáj lesz rákérdeznem, ha mégis igaz a dolog, legfeljebb megkeresem és kiverem az összes fogát. Már csak, attól is felmegy az agyvizem, ha arra gondolok valaki hozzáérhetett bőréhez, belenézhetett gyönyörű mogyoróbarna szemeibe vagy megízlelhette édes ajkait.

Dühösen dobáltam minden felírt dolgot a kocsiba, mert minél hamarabb utána akartam járni ennek az egésznek. Az összes megvett cuccot bevágtam az autó hátsó ülésére, majd a könyvesbolt felé vettem az irányt. Érkezésemet egy kis csinlingelés jelezte a bent lévők számára, Carly azonnal az ajtó felé kapta pillantását, majd rám mosolygott és tovább fürkészte az éppen nála lévő irodalmi könyvet. Attól a mosolytól már majdnem elfelejtettem, hogy miért is jöttem, de hamar észbe kaptam. Odasétáltam, ahogy mellé értem megcsapott édes illata, amitől csak még kívánatosabb volt számomra.

- Én végeztem, ha te is, akkor visszaindulhatnánk, mert még be kell dobnom Emilynek, amiket vettem. - Beleegyezésképp csak egy bólintást kaptam. Visszatette a helyére az elvett könyvet, majd elköszönt a boltos lánytól.

- Ne haragudj, hogy nem mentem be veled, de nagyon utálok vásárolni. Hazaviszel, mármint vissza a motelbe vagy megyünk még valahova? - kérdezte félénken a pillái mögül. Először tényleg vissza akartam vinni, de meggondoltam magam.

- Ha tudsz még rám szánni egy kis időt, akkor szeretnék elmenni máshova is. - Valahogy sarokba kell szorítanom, hogy kiderítsem az igazságot. Nem akarom újra elveszíteni, már így is annyi időt pazaroltunk el. Tíz év hosszú idő, bármit megadnék, csak hogy visszakapjam ezt az időszakot.

A 101-es útnál lekanyarodtam jobbra egy kis ösvényen. Emlékeztem, hogy van itt valahol egy kis ház, amit még apám mutatott kis srác koromban a balesete előtt. Carly érdeklődve nézett körül, ahogy egyre mélyebbre mentünk az erdő sűrűjében. Aztán egyszeriben megláttam azt a helyet, amit kerestem. Látszott a kis faházikón, hogy egy ideje már nem járt erre senki. Oldalt a gaz már kissé benőtte, de ettől függetlenül még mindig olyan volt, akárcsak gyerekkoromban.

- Van kedved megnézni belüről? - mosolyogtam biztatóan, mert láttam Carlyn, nem igazán érti, miért is hoztam egy nem túl bizalomgerjesztő helyre. Még így is félénknek tűnt, ezért megragadtam a derekánál és magamhoz húztam, ezzel próbáltam megnyugtatni. Felsétáltunk a verandán, vigyázva vezettem végig, nehogy valamelyik fa beszakadjon. Mikor kicsi voltam, már akkor is elég rozoga volt ez a viskó, de most, hogy Carly velem van, muszáj jobban odafigyelnem.

Óvatosan nyitottam ki az ajtót és vezettem be lenyomatomat. Mikor utoljára itt voltam, még teljesen be volt rendezve az egész, mert apáék ezt a kis házat használták a vadászathoz - főleg, ha több napra voltak távol otthonról -, de mára már csak egy kanapé van itt és az évek óta felhalmozódott por mennyiség.

Lesöpörtem a por nagy részét, majd levettem a felsőm – közben fél szemmel lenyomatomra pillantottam, aki azonnal elvörösödött - és a biztonság kedvéért leterítettem azt is, mert nem akartam, hogy Carly ruhája koszos legyen. Helyet foglalt, majd kérdőn nézett rám, végül leültem én is.

- Szóval elárulod, hogy miért is jöttünk ide? Van netán valami különleges oka?

- Jó megfigyelő vagy, ebben biztos édesapádra ütöttél. Tényleg okkal hoztalak ide, igazából szeretnék többet megtudni a barátodról. Szóval, először is, mi a neve? Mennyi idős, honnan ismered, mióta jártok együtt? - kezdtem el faggatózni.

- A neve...Martin, huszonhárom éves, még az iskolából ismerem és fél éve járunk együtt. Akarsz még valamit tudni vagy mára befejezted? - lett hirtelen ingerült, ami nem jelenthetett mást, csak és kizárólag azt, hogy hazudik.

Most már nem állhatok le, valahogy muszáj lesz kiugratnom a nyulat, abból a bizonyos bokorból.

- Igen lenne, még pár kérdésem. Csókol olyan jól, mint én? Voltatok már úgy együtt? - Ennél a kérdésnél szakadt el Carlynál a cérna. Sértődötten felállt, majd az ajtó irányába vonult. Kinyitotta, de kezemet feje fölé emelve egy mozdulattal visszacsaptam. Karjánál megragadva perdítettem meg tengelye körül, majd szorosan az ajtónak szorítottam, a menekülésnek kis esélyét sem hagyva.

Hiába próbált szabadulni, sehogy sem ment neki. Amint ő is felfogta, hogy ebből a helyzetből nem szabadulhat a szívverése egyre gyorsabbá vált, az arca pedig vöröses árnyalatot vett fel.

- Kérlek, ne haragudj! Nem akartalak megbántani, csak egyszerűen nem tudom elviselni azt a tényt, hogy bárki is hozzád ér. Tudod már régóta várok egy olyan lányra, mint te. Próbálom magam visszafogni, amióta csak megláttalak ott a parton, de nem megy. Folyton csak rád gondolok, minden percben veled lennék és... - Amit nem mondtam ki az volt, hogy mennyire kívánom őt, muszáj megízlelnem. - Az álla alá nyúlva kényszerítettem, hogy rám nézzen, majd megcsókoltam. Először ellenkezett, próbált ellökni aztán kis idő után a telt, puha ajkak elnyíltak. Ez a csók, annyira hevesre sikeredett, hogy még arról is elfelejtkeztem, mindjárt Emilyéknél kéne lennem.

A csókból hirtelen átváltottam puszikra, az arca minden négyzetcentiméterére szórtam pillepuszikat, majd tovább haladtam a nyakára. Egy óvatlan pillanatban, mikor nem figyeltem Carly kihasználva ezt, megszökött karjaimból, zihálva kuporodott a sarokba, miközben én még mindig az ajtónak támaszkodva álltam és próbáltam összeszedni magam.

Kis idő múlva Carly felállt a sarokból, odasétált hozzám, majd könyörgően rám nézet. - Légyszives, vigyél vissza a motelbe - nyitotta ki az ajtót, majd gyors léptekkel az autó mellé ért.

Beszállt a kocsimba. Követtem, beültem, beindítottam és kihajtottam a 101-es útra, Forks felé. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz, biztos voltam benne, hogy átléptem egy bizonyos határt. Hamar a motelhez értünk. Carly azonnal kipattant, én pedig utána. Elkaptam a kezét, hogy megakadályozzam ismételt szökését.

- Érted jöhetek este? - kérdeztem a homlokomat homlokának döntve. Éreztem Carlyn, ahogy megborzong a közelségemtől. Valami olyan hatással lehettem rá, mint ő rám, mintha drog vagy alkohol hatása alatt állnék. Forgott körülöttem a világ, egy teljesen más világban éltem ilyenkor. Csak egy beleegyező bólintást kaptam, semmi mást. Ha nehezen is, de el kellett szakadnom tőle pár órára, mert még rengeteg dolgom volt a parti előtt.

- Hétre érted jövök. - Újabb csókot akartam adni neki, de elfordította a fejét, ezért csak egy puszi lett belőle. Már csak távolodó alakjára eszméltem.

/Carly szemszöge/:

Szobámba érve bevágtam magam után az ajtót, nekidőltem és próbáltam lenyugodni. A szívem majd' kiugrott a helyéről. - Miért veszítem el a fejem mindig, mikor a közelembe jön? - Próbálom tartani köztünk a távolságot, de ez egyszerűen lehetetlen. A tegnapi csókunk lágy volt és puhatolózó, viszont a mai heves és vággyal teli. - Talán haza kéne utaznom, igen ez lesz a megoldás. - Álltam fel az ajtóból, kinyitottam a szekrény ajtaját, majd kivettem belőle a bőröndömet. Feldobtam az ágyra, kiszedtem minden ruhámat a fiókokból és elkezdtem beledobálni a táskába.

Aztán eszembe jutott Keemaya és, hogy mit ígértem neki. A kezem egy az egyben megállt a pakolásban, sóhajtottam és visszapakoltam minden ruhámat. Megígértem Keemayának, hogy lemegyünk valamikor a tengerpartra. Nem okozhatok neki csalódást, hiszen ő semmiről nem tehet.

Összeszedtem minden erőmet, felkeltem az ágyról és bementem a fürdőszobába. Megnyitottam a csapot, levettem az összes ruhámat, majd beálltam a forróvíz alá. Mivel Jacob egy szót sem szólt arról, miben kell mennem, arra gondoltam felveszem azt a fekete egybe részes combközépig érő estélyi ruhát, amit még anno az érettségi utáni bálra vettem, de nem vehettem fel. Volt egy hozzá illő kis csizmám és egy kabátom, mert hideg van kint.

Feltettem egy szolid sminket is, és éppen az utolsó simításokat végeztem a hajamon, mikor kopogtattak. Kinyitottam az ajtót, Jacob ott állt egy fekete színű szövetnadrágban és hozzá illő világos ingben, ami tökéletesen kiemelte sötétebb tónusú bőrét és tökéletes felsőtestét.

- Még nincs hét óra - lepődtem meg korai érkezésén.

- Mikor eljöttem otthonról, Keemaya csak félig volt készen az öltözködéssel, ezért úgy gondoltam először eljövök érted, aztán visszaugrunk érte - nagyot nyelt, mikor végig nézett rajtam. Estélyibe bújtatott testem, minden egyes porcikáját jól megfigyelte, majd megszólalt. - Gyönyörű vagy, így nehéz lesz az ünnepeltre figyelni - mutatott végig rajtam.

- Ünnepelt? Erről nem volt szó, szóval a ruha marad. - Még zuhanyozás közben eldöntöttem, kerülök minden testi kontaktust Jacobbal, bármennyire is szeretné. - Indulhatunk? - Kaptam fel a retikülömet és kabátomat az ajtó mellett lévő székből, mikor Jake csókot akart adni.

Behuppantunk az autóba, és már mentünk is La Push felé. Húsz perc telt el, míg odaértünk. Jacob beparkolt a felhajtóra, kiszállt, majd bement a húgáért. Körülbelül tíz perc telt el és Keemaya már rohant is az autó felé, őt követte a bátya is pár lépéssel lemaradva.

- Szia Carly! - ölelt meg előre hajolva Keemaya – Azta, de gyönyörű vagy.

- Köszönöm szépen – öleltem vissza -, te is nagyon szép vagy. Egy kismadár azt csiripelte, csak nehezen sikerült kiválasztanod a megfelelő ruhát mára - mosolyogtam rá, miközben Jake beült a volán mögé.

Végigmentünk a főúton, majd lekanyarodtunk balra egy kis kivilágítatlan utcába, ahol lampionok éles fénye jelezte, hova érkezünk meg pár másodpercen belül. Amint odaértünk Jacob azonnal kipattant és átsietett hozzám, hogy kinyissa nekem az ajtót, de megelőztem, így hátrasétált a húgához és őt segítette ki illedelmesen.

Sarah és Billy már kint vártak minket a ház verandáján. Odasiettem Sarah-hoz, majd megöleltem mindkettőjüket.

/Jacob szemszöge/:

Furcsa volt Carly, annyira próbált menekülni előlem. Kénytelen leszek ezért valahogy megleckéztetni, csak egy jó alkalomra van szükségem.

Mikor délután meghoztam Emilynek a kért cuccokat, külön figyelmeztettem mindenkit, ha egy mód van rá tartsa a száját. Nem szeretném, ha idő előtt elijesztenék. Szép lassan besétáltam Emilyékhez, mindenki ott volt. Jared Kimmel és az iker fiúkkal, Quil lenyomatával, Claire-rel, Leah bevésődésével, Peterrel, a falka friss fiatal tagjai, Sam nejével, Emilyvel, gyermekeikkel és a szüleink.

A gyerekek őrült sebességgel futkároztak. Amint beértem, láttam, hogy mindenki döbbenten bámulja lenyomatomat. Biztatóan mellé álltam és megköszörültem a torkom, hátha észbe kapnak, de Carly rögtön hátrálni kezdett mellőlem. Nagy meglepettségemre, éppen Leah volt az, aki elé állt és normális hangon bemutatkozott, majd kezet nyújtott neki.

Carly elfogatta a felajánlott kezet, majd szépen sorban bemutatkozott mindenkinek. Ezután elveszett az itt tartózkodó nők gyűrűjében. Így is folyamatosan őt figyeltem, aztán, mikor a kicsik megunták a bújócskát húgocskám lihegve oda rohant és megkérdezte, mikor kapja meg a tortát.

Carly, ennek hallatán nagyon csúnyán nézett rám, majd odajött hozzám és szúrós szemmel kérdezte, miért nem szóltam neki arról, hogy a testvérem szülinapjára jöttünk.

- Ha tudom, hoztam volna neki valami kézzel készített ajándékot. Igaz, hogy béna vagyok, de a szándék a lényeg - morgolódott, miközben visszasétált a hölgykoszorúhoz. Hirtelen csapódott ki az ajtó és Seth jött be rajta nem mással, mint Mollyval. Annyira tudtam, hogy valahogy meghívatja magát. Tény, hogy némelyik család jóban van a szüleivel, de ettől még nem kéne folyton rajtunk lógnia.

- Kincsen, mivel mindenki megérkezett eljött az idő, hogy behozzuk a tortát és megkapd az ajándékaidat - mondta édesapám. Én azt a feladatot kaptam, hogy mikor mindez elhangzik, lekapcsoljam a villanyt. Természetesen a sötétben Molly volt szíves hozzám simulni, amit én undorral fogadtam.

Felpillantottam Carlyra, láttam rajta, hogy nem tetszik neki Molly nyomulása. - Á, végre valami, amivel talán féltékennyé tudom tenni. Ha egy pillantással ölni lehetne, valószínűleg Molly már nem élne. Mindenki felköszöntötte Keemayát, majd az ajándék osztás következett. Mióta megérkeztünk nagyjából két óra telhetett el, a gyerekek fele már kidőlt, ezért őket felvitték az emeletre aludni.

Elkezdtem flörtölni Mollyval és próbáltam mindig úgy állni, vagy éppen akkor hozzáérni, mikor Carly figyel minket. A legmerészebb húzásom az volt, mikor olyan közel hajoltam Mollyhoz, hogy majdnem megcsókoltam. Egy hangos csörömpölésre lettem figyelmes, majd megláttam Carly kezében a törött pohár darabjait.

/Carly szemszöge/:

- Jézusom, nem vágtad el a kezedet? - vizsgálta meg azonnal kezemet a - ha jól emlékszem - Kim nevű lány.

- Nem, minden rendben, ha nem nagy gond, én most kimennék levegőzni. Sajnálom a poharat - téptem fel az ajtót kifelé menet, annyira dühös voltam magamra és Jacobra is, amiért így kihozott a sodromból. - Miért kellett azzal a kis cafkával, így viselkednie? - Dőltem neki, Jake autójának.

Soha életemben nem voltam még ennyire mérges. Ajtó csukódást hallottam, ezért felnéztem. Ahol nem állt mást, mint a már emlegetett szamár. Nem érdekelt, mit akar, csak hogy hazavigyen és egy kis nyugalmam legyen.

- Vigyél haza, vagyis a motelbe - ültem be hátra, mert addig sem voltam a közelében.

Jacob szó nélkül beült a kormány mögé, és már indultunk is. Miközben elhagytuk La Push-t, a visszapillantó tükörből éreztem Jake figyelő tekintetét, de próbáltam nem foglalkozni vele. Egyszer csak az autó lehúzódott, majd Jacob kiszállt és hátra ült hozzám.

Egy ideig nem csináltam semmit, majd valamilyen oknál fogva felegyenesedtem és lekevertem egy hatalmas pofont neki, amit ő szótlanul tűrt, mint aki tudja rosszat csinált, de nem érdekelt, mert nagyon jól esett. Késztetést éreztem még egyre, ezért meglendítettem a kezem, aztán meglepődtem, mert ez az ütés már nem ért célt. Lendület közben Jacob megragadta csuklómat, majd ugyanígy tett a másikkal is. Erejét kihasználva maga alá gyűrt, így a szoknyám is automatikusan feljebb csúszott. Próbáltam ellökni vagy legalább kikászálódni alóla, de esélyem sem volt a hatalmas férfi testtel szemben. Könnyen azt tehetett volna velem, amit csak akar, de a szemeibe nézve láttam, hogy soha nem tudna bántani.

Mérges voltam rá, s mégis annyira vágytam csókjaira. Engedett a csuklószorításon, majd előrehajolt és megcsókolt. Először óvatos táncba kezdett a nyelvünk, majd pár perc után egyre vadabbul ízleltük egymást, míg végül Jake elengedte mindkét kezem, hogy lábaimat csípőjére kulcsolhassa. Tisztán éreztük egymást, ennél tisztábban már nem is lehetett volna és ezt csak fokozta, mikor beférkőzött a szoknyám szegélye alá és erőteljesen megmarkolta bal kezével combom felső részét, közben jobb kezével felsőtestem minden négyzetcentiméterét fedezte fel a ruhán keresztül. Ám én sem tétlenkedtem, egyik kezemmel az ingjétől próbáltam megszabadítani a másikkal hajába túrtam. Nehezen ugyan, de csak lekerült Jacobról az a fránya ing.

Éreztem duzzadó férfiasságát, amitől az én legintimebb részem csak még jobban sajgott, a kielégületlenségtől. Jacob megszakítva csókunkat egyre lejjebb kalandozott, először a nyakamat vette csóktűz alá, aztán következett a kulcscsontom és végül megtalálta testem második legérzékenyebb pontját. Amint az első nedves csíkot hagyta maga után, kéjesen felnyögtem, majd hirtelen elsötétült a világ.

2010. szeptember 24., péntek

2.fejezet: Ismeretlen! Ismerős?

/Billy szemszöge/:

- Ez...ez egyszerűen nem lehet! - Mikor kigurultam és megláttam azt a lányt, akiről az egyetlen fiam tegnap este annyit mesélt, arra gondoltam csak viccel. De itt áll előttem és már nem kislány. Egy gyönyörű szép felnőtt nővé érett, aki nagyon hasonlít külsőre az édesanyjára.

A bőre fehér, nem annyira, mint neki, de fehér. A szemei olyanok, mint mikor kicsi volt, mogyoróbarnák. Testalkata vékony, ebben is az anyjára ütött. Az öltözködése nem olyan, mint a mai lányoknak, sokkal inkább visszafogott.


- Örülök, hogy megismerhetem, Mr. Black. A nevem Carly Smith - kezet nyújtottam neki, ő szívélyesen el is fogadta egy mosoly kíséretében, amit azonnal viszonoztam.

- Meghívtuk szegény kislányt, de annyi sincs bennünk, hogy hellyel kínáljuk? - kérdezte drága nejem. Míg a többiek átsétáltak a nappaliban lévő kanapéhoz, addigra én is átgurultam. Jó pár éve történt a balesetem, de azóta már sikerült beletörődnöm abba, hogy deréktől lefelé lebénultam.


- Hozhatok valami innivalót? - pattant fel feleségem a fotelből. - Mit adhatok? Ásványvizet, limonádét vagy valami szénsavas üdítőt?

- Oh, igen köszönöm szépen. Egy pohár limonádét elfogadnék, Mrs. Black - Illemtudó. Ebben is hasonlít a szüleire.

- Kérlek, hívj nyugodtan Sarah-nak - legyintett nejem. Ő soha nem foglalkozott a korával. Mindig mindenkitől azt kérte, tegezze.

Olyan jó látni a fiam, mióta tegnap este hazajött, teljesen más. Sokkal boldogabb, de nem volt ez mindig így. Pár éve szerelmes volt egy lányba. De a lány mást választott, amit csak nagy nehezen tudott kiheverni. Aztán pár hónap múlva újra megtalálta a szerelem, viszont akkor már az igazi és visszavonhatatlan. Ezután egy évig szinte alig láttuk, mert minden percét szerelmével töltötte. Akkor azt hittem, ennél boldogabb már nem lehet. Majd egy nap, mikor végre hazatalált egy lelkileg összetört ember állt előttem.

Arra is nehezen vettük rá hetekig, hogy egyáltalán egyen valamit. Arról nem is beszélve, hogy mindent félredobva hónapokig a szobájából és a házból sem lépett ki. A házban a leghosszabb út, amit hajlandó volt megtenni a fürdőszobájáig vezetett, bár azt is csak pár naponta. Egy nap a falkavezér, Sam látogatást tett nálunk és leült beszélni Jake-kel. Illetve ordibálni, ami először nem hatott semmit, de egy kis idő múlva fiam is belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Valamit tennie kellett, hogy megtalálja élete szerelmét. Így segített a lány szüleinek a keresésben, amiben sajnos soha nem jártak sikerrel. Szülei egy idő után, miután már semmi esélyét nem látták annak, hogy gyermekük előkerüljön, elköltöztek. Ettől függetlenül hetente egyszer mindig beszélnek Jake-kel telefonon. Évekig nem láttam Jacob szemében mást csak az ürességet. De mikor tegnap este hazajött és a szemébe néztem, láttam mennyire izgatott, hogy újra ég benne a régi tűz.

- Anya, anya, mikor vihetem fel Carlyt a szobámba, hogy megmutassam neki a babáimat? - szakított ki gondolataimból Keemaya hangja. Ő egy angyal. Soha nem gondoltuk volna, hogy Jake mellett lesz egy kislányunk is. Nem vagyunk fiatalok, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy még egy gyermeket bevállaljunk. Az orvos folyton arról beszélt, hogy szerinte nem lenne jó ötlet a mi korunkban még egy gyermeket vállalni, de mi indiánok vagyunk, ezért bármi csoda adódik az életünkben, azt örömmel fogadjuk.

- Kincsem, előbb megvacsorázunk, utána, ha Carly úgy dönt, megnézi a babáidat, nyugodtan felmehet. Rendben? - mosolygott Sarah kislányunkra, aki mint mindig, ma is nagyon izgága volt.

- Anya, anya, és az, mikor lesz? - kérdezte csillogó szemekkel újra kislányom, amit én csak megmosolyogtam.

- Öt perc és mehetünk vacsorázni - jelentette ki kedvesem, miután megnézte, hogy áll az étel.

Mindannyian átmentünk az ebédlőbe, elfoglalva jól megszokott helyünket. Egyedül Carly lógott ki a sorból. De Jake gyorsan megtalálta a lány helyét, maga mellett. Sarah kihozta az előételt, ami egy isteni leves volt. Még az elején eldöntöttem, mikor megláttam Carlyt, hogy a vacsora alatt fogom kifaggatni az életéről.

- Carly, megkérdezhetem honnan jöttél és miért pont La Push-t szemelted ki úti célul? - kezdtem el kérdezősködni. De azt láttam rajta, nem zavarja a kérdés.

- Európából jöttem. Egyszer, valamelyik órán Washingtonról tanultunk és akkor fedeztem fel La Push-t. A képeket látva, nagyon ismerős volt. Úgy éreztem, mintha jártam volna már itt. Ekkor döntöttem el, hogy ha törik, ha szakad, de el kell jönnöm ide. - Rendben, szóval makacsságra olyan, mint az apja, ezt jó tudni.

- És a szüleid, mit szóltak a dologhoz? Vannak testvéreid? - folytattam tovább a kérdezést, miközben Sarah kihozta a főételt.

- Igen, vannak testvéreim, egy bátyám és egy húgom. A szüleimet, pedig nem igazán izgatta a dolog, illetve inkább csak anyámat nem. - Lett feszült a hangulat, majd Carlyra pillantottam, aki lehajtott fejjel nézte az abroszt.

/Carly szemszöge/:

A családomról nem szerettem beszélni, mert édesanyám alkoholista volt és egyfolytában rajtam csattant, ha veszekedett apámmal. Folyton azt mondogatta, ha előröl kezdhetné, biztos nem hozna a világra. Sokszor gondolkoztam azon, miért nem szeret sőt, meg is kérdeztem tőle, de a választ soha nem kaptam meg. A testvéreimmel sem volt felhőtlen a kapcsolatom, mert a kivételezés nálunk nem az én javamra történt. Egyedül édesapámmal volt jó a kapcsolatom, de anyám alkoholizmusa őt is tönkretette.

Végeztünk a vacsorával, majd Sarah főzött egy finom, citromos teát.

- Anya, anya megvacsoráztunk, most már felvihetem Carlyt a szobámba? - fordult édesanyjához Keemaya. Annyira irigyeltem őt amiatt, hogy a szülei így imádják és a nagydarab testvére is mennyire szereti.

Sarah rám nézett és a szemeivel kérdezte meg, hogy akarom vagy sem. Természetesen akartam, hiszem már most megszerettem Keemayát, válaszul ezért nem tettem mást, csak bólintottam. Keemaya karon ragadott és már mentünk is a szobája felé. Gyönyörű szép babarózsaszín kis kuckója volt. Középen egy baldachinos ágy helyezkedett el, a polcokon pedig valószínűleg, ezernél is több játék sorakozott egymás után. Egy külön sarokban ültek a babái, amiknek, mint megtudtam, külön nevük van. Azt is megmutatta, miket szokott a suli mellett csinálni. Kiderült, hogy az íróasztalán már kész vagy éppen készülő karkötők voltak és mindet egytől-egyig ez a pici lány csinálta. Megígértem neki, valamelyik nap lemegyünk a partra, csak mi ketten. Édes volt, ahogy felcsillantak szemei erre az ötletre és rögtön szaladt elmesélni a szüleinek. Mikor kifelé tartottam Keemaya szobájából az ajtóban szembe találkoztam Jake-kel, így együtt mentünk tovább a földszintre.

- Az ott, pedig az én szobám - mutatott egy ajtóra, ami mellett készültünk elhaladni. -, ha esetleg szeretnéd megnézni – mondta ezt egy olyan huncut mosoly kíséretében, amitől rögtön elvörösödtem.

- Hát, ha anyukád megengedi, akkor majd egyszer talán oda is bekukkantok – mondtam csipkelődve, majd elindultam le a nappali felé.

Mikor leértem a földszintre a Black család nagy része már a kanapán ült, vagyis Billy a tolószékében. Szörnyű volt így látni egy ilyen nagy és robusztus embert. Viszont a jó hír, ennek ellenére nem láttam jelét annak, hogy úgy fogná fel, mintha ez egy rossz dolog lenne. Inkább elfogadta, hogy így is lehet élni.

Mindenkitől elköszöntem, de megígértették velem, máskor is eljövök, ami csak természetes. Jake volt olyan rendes, és felajánlotta elvisz a motelbe, amit én nagyon szívesen elfogadtam.
Én majd' megfagytam, de Jake-en úgy látszott, nem fázik. Most is, mint mindig mikor láttam, csak egy szál póló volt rajta. Beültünk a terepjárójába és a motelig meg sem álltunk. Mikor megérkeztünk, kiszálltunk az autóból. Jake rendkívül figyelmesen felkísért a szobámig.

- Még egyszer köszönöm a finom vacs... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert ahogy megfordultam, Jake megcsókolt. Olyan meleg és puha volt az ajka. Soha, senki nem csókolt meg még ilyen gyengéden, bár ami azt illeti, hódolóból sem akadt sok egész eddigi életemben.

Hirtelen szakítottam meg csókunkat, mert már nem bírtam levegő nélkül. Először folytatni akartam, de eszembe jutott, már nem sokáig leszek La Push-ban, és nem szeretném összetörni egy ilyen édes srác szívét. Furcsán nézett rám Jake, mikor megpróbált közeledni egy újabb csókért, és én eltoltam magamtól.

- Sajnálom, ezt nem szabad. Nagyon jó volt, meg minden, de nem akarok szorosabb kapcsolatot kialakítani veled. Nem sokára elmegyek és csak fájdalmat okoznék. Kérlek, engedj el! - Próbáltam szabadulni karjaitól a derekamon, mert éreztem, ennek így nem lesz jó vége.

Jake szorosan magához ölelt, majd úgy súgta a fülembe.

- Maradj velem! - Ezután belecsókolt a nyakamba, amitől egyből olvadozni kezdtem. - Holnap reggel érted jövök, átnézünk Port Angelesbe, mert van ott egy kis dolgom és utána együtt ebédelünk - engedett el. Először azt hittem, összecsuklik a lábam, de végül, valahogy sikerült megtalálnom az egyensúlyom és csak annyit sikerült kinyögnöm teljesen kábultan, „Rendben”.

Hallottam, ahogy Jake beindítja az autót és elhajt. Én még mindig ott álltam és csak nagy nehezen jutottam be a kis lakomba. Az ajtónak dőltem, úgy próbáltam levegőhöz jutni, mert hirtelen minden elhomályosult. - Miért van rám, ilyen hatással ez a srác? - Alig ismerem, mégis olyan, mintha már évek óta a szívemben élne, és holnap ismét találkozunk. - Felelőtlen vagyok, nagyon nem jó, amit most teszek. Ezt holnap mindenképpen meg kell vele beszélnem, tisztáznunk kell a dolgokat. - Sétáltam be a fürdőbe, hogy egy jó meleg fürdőt vegyek. Miután kiáztattam minden porcikámat, felvettem a pizsamámat és aludni mentem. De ezen az éjjelen sem jött álom a szememre.