2012. november 28., szerda

Újra itt!

 Sziasztok!

Tudom, hogy már rég jártam erre, de most újra itt vagyok, ráadásul új fejezetet is hoztam magammal! Mivel az elmúlt egy év alatt sok minden változott meg az életemben, ezért ez valamilyen szinten kihatott a történetre is. Nem kell megijedni, egyáltalán nem fog más irányt venni a történet, illetve nem teljesen, hiszen az alapötletem megmaradt, esetleg annyiban változott, hogy érkeznek még nem betervezett szereplők is a történetbe, ám ők inkább csak színesíteni fogják a még előttünk álló jó pár fejezetet! Igyekszem, minél előbb meghozni a többi történetemhez is az új fejezeteket, bár pontos dátumot inkább nem írnék, mert azt valószínűleg úgysem tudom, majd betartani! Nem is szövegelek többet tovább, csak még annyit, hogy jó olvasást kívánok, a még meglévő, és esetleg új olvasóimnak!

Puszi!
Carly


17. fejezet


Egyel több titok



Seattle gyönyörű város, bár mióta ideköltöztem, leginkább csak éjjel látom, mikor Jasminnel és pár haverjával bulizni járunk. Ahogy idekerültem, azonnal beszippantott a város nyüzsgése, így a tanulásra az elmúlt egy hónapban sajnos nem sok időm maradt. Különben is, eddig csak olyan barátaim és barátnőim voltam, akik kizárólag a tanulásra koncentráltak, de Jasminnek hála, végre belekóstolhattam abba az életbe, amit mindig is élnem kellett volna – bár jelenlegi legjobb barátném elsőre nem nyerte el tetszésem, végül hamar egy hullámhosszra sodortak minket az együtt eltöltött órák.

Mióta eljöttem La Push-ból, nem beszéltem Jacobbal, talán azért, mert félek, mit szólna azok után, ahogy elváltunk ott a házuk előtt. Maya viszont nagyon hiányzik, és sokszor gondolok rá. Billyvel egy héten legalább kétszer beszélek telefonon, így azért nagyjából tisztában vagyok azzal, hogy mi folyhat La Pushban és környékén. Azért az furcsa volt, hogy mikor utoljára hívtam, folyton azzal volt elfoglalva, mennyire hiányzom Mayának és igazán hazamehetnék egy hétvégére. De őszintén szólva, semmi kedvem összefutni Cullenékkel, egyrészt mert fogalmam sincs, mit gondolhatnak most rólam azok után, amit az eljövetelem napján tettem, másrészt egyáltalán nem szeretném, ha azt hinnék, attól, hogy a lányuknak hisznek – mert én még mindig váltig állítom, hogy tévednek, hiába az emlékek, vagy bármi, amit felhoznak – bármilyen kapcsolat is kialakulhat köztünk. Egész eddigi életemben megmondták, mit csinálhatok és mit nem, mivel őket nem ismerem, bármit is mondjanak, így nem is hagyhatom, hogy beleszóljanak, abba, amit csinálok.

Billynek megígértem, hogy azért a tavaszi szünetre hazamegyek, bár ő azt akarta, hogy már karácsonyt is vele töltsem, de Edward fancsali és rosszalló, vagy Bella sajnálkozó képéhez valahogy nem volt hangulatom, még úgy sem, hogy Jacob is ott volt.

Már vagy fél órája kevergettem a reggeli kávémat, és azon gondolkoztam, hogy vajon, ma bemenjek az iskolába, vagy ahogy eddig az összes napot, ezt is kihagyjam? Álmosan és másnaposan a faliórára néztem, majd a csészémre, miközben Millie, a lakótársam körülöttem sürgött-forgott, hogy elkészüljön, mire indulnia kell. Ugyanarra az egyetemre járunk, sőt tovább megyek ugyanarra a szakra is, csak annyi különbséggel, hogy Ő mindennap bejár, míg én, hát eddig talán háromszor voltam bent. Gondolkoztam még pár percet, majd nagy nehezen feltápászkodtam az asztaltól, bár a lábaim olyanok voltak, mint a beton, csak nehezen tudtam őket mozgatni, és ez az átkozott fejfájás. Minden buli kezdetén megígérem magamnak, hogy nem iszom másnaposra magam, a végén mégis sikerül megszegnem az ígéretem.

Éreztem Millie meglepett tekintetén magamon, ahogy elhaladtam mellette a fürdőszoba felé menve, de eközben az ereiben lüktető ízletes vérének finom illata is megcsapta orromat, ezért kicsit sietősre vettem a dolgot, majd hangosan bevágtam a fürdőajtót és igyekeztem visszafogni kitörni készülő morgásomat. Mióta otthagytam La Pusht, nem táplálkoztam állatokból, mert eldöntöttem, hogy ahogy eddig is, az emberi kaját részesítem inkább előnyben, de az édes kis nyuszi elfogyasztása óta a szervezetem csak még jobban kívánja a vért, és félek, ha egyszer elvesztem a fejem, valakinek talán baja esik. Megnyitottam a csapot, hogy az abból áradó jéghideg vízzel hűtsem le magam, mielőtt olyat tennék, amit nem szabad. Ha Mille eltűnne, az elég gyanús lenne mindenkinek, mivel Ő a tipikus példája az olyan strébereknek, amilyen én is voltam, még nem is régen, úgyhogy az Ő „elfogyasztására” még csak gondolnom sem szabad Ahogy belenéztem a tükörbe, a látvány, ami fogadott teljesen sokkolt. A szemeim alatt hatalmas karikák voltak – bár ez lehetett az alváshiány miatt is – és a szemem színe is átcsapott feketébe, ami viszont biztosan nem az alváshiány rovására írható. Ha jól emlékszem, egyszer Jaspernél láttam ugyanilyet, mielőtt elment volna vadászni, akkor azt mondták, ez annak a jele, ha táplálkozniuk kell.

Miután magamhoz tértem az első sokkból, úgy döntöttem, a suli felé menet bekapok egy szendvicset az egyik gyorsétteremben, így azzal talán kibírom, míg hazaérek, utána pedig elmegyek futni kicsit, hogy kiengedjem a felesleges gőzt. Kijöttem a fürdőből, majd a szobám felé vettem az irányt, hogy megkeressem a táskámat, abban a hatalmas kupiban, ami egy hónap alatt felhalmozódott, mivel nemcsak az óráimat hanyagoltam, hanem a rendrakást is. Mire végre megtaláltam az ágy alatt alattomosan megbúvó táskámat, már el is ment a reggelizésre szánt időm, így jobb híján egy kevésbé laktató almát kaptam fel a konyhapultról, miközben igyekeztem kihalászni a bejárati ajtó kulcsát. Mire végre sikerült, hatalmas késében voltam, és a busz nem szokott megvárni senkit, de Millie, talán rendes lesz, és szól, hogy én is jövök.

Mire a sarokhoz értem a busz is bent állt a megállóban, igyekeztem amennyire csak tudtam, és már nem is kellett volna sok, csak két lépés, mégsem sikerült elérnem bármennyire is kapálóztam a buszsofőrnek, hogy várjon meg. Nem sok hiányzott, csak két lépés, végül a busz mégis elment az orrom előtt, de nem is ez volt a legrosszabb, hanem inkább Millie kaján vigyora, mikor lenézett rám az ablakból. - Tudtam, hogy meg kellett volna lékelnem, az első adandó alkalommal, mikor lehetőségem adatott rá! - dünnyögtem magamban mérgesen, miközben az iskola felé gyalogoltam. Mindegy, kibírom ezt a három kilométeres sétát, hiszen, mint tudjuk a sétálásba, még senki sem halt bele, legalábbis szerintem. Útközben végig azon törtem a fejem, hogy miként adhatnám vissza Millie-nek, hogy ilyen jó szívű volt velem, de semmi sem jutott eszembe. – Na, nem baj, majd improvizálok. - Mosolyodtam el, miközben odaértem az iskola főbejáratához. Volt még kerek öt percem, hogy beérjek az első órámra, de a parkolóban összefutottam Jasminnel.

- Hát te, csak így gyalog? Mi ez a proliság, hol az autód? - kérdezte lenézően.

- Jasmine, pontosan tudod, hogy nincs autóm, ráadásul lekéstem a hülye buszt is.

- Te is tudod, hogy lehetne autód, és nem nyafognál itt, holmi busz lekésés miatt, ha végre lehúznád az igazi szüleidet, úgy, ahogy mondtam, hidd el ez a legjobb dolog a világon. Itt vannak az én szüleim, ők elváltak és még most is folyamatosan azon versengenek, hogy kitől kapok nagyobb ajándékot, ráadásul engem még csak el sem hagytak. Gondolj bele, akkor miket kapnék kárpótlásul. - Mutatott idézőjelet, az ujjaival. – Láttad a múlt heti autómat? - kérdezte, én pedig próbáltam rájönni melyikről beszél, mert mióta ismerem, szinte mindennap más autóval jön értem, ha buliba megyünk.

- Igen, ha jól emlékszem, egy ezüstszínű Nissan sportkocsi volt, miért? - néztem rá érdeklődve.

- Ja igen, hát azt tegnap leselejteztem, mert meguntam. - Hirtelen felpattant, onnan ahol eddig ült, majd arrébb állt, és ekkor láttam meg. - Bemutatom a legújabb, kis szerelmemet, ugye milyen jól néz ki?

Azt, hiszem még a szám is tátva maradhatott, mert már csak Jasmine kuncogására lettem figyelmes. - Ez egy Bugatti? - kérdeztem még mindig tátott szájjal?

- Őszinte leszek hozzád, fogalmam sincs, hogy milyen márkájú, csak annyit, hogy erre böktem rá egy újságban, ami a kezembe akadt, és reggelre már a kocsi feljárónkon állt, egy hatalmas piros masnival a tetején. Jó, mi? Ma ezzel megyünk bulizni, na, mit szólsz?

- Megint? Jó ötlet ez? Hiszen eddig is mindennap buliztunk, és itt a suli is, szóval... nem is tudom.

- Jaj, ne rinyálj már, kezdesz olyan lenni, mint az a hülye lakótársad, különben is, az apámmal jöttem, hogy le legyen zsírozva a hiányzásom. Tudod mostanság nem sokat jártam be, és hát kapott valami levelet, hogy az utolsó esélyem, különben kirúgnak vagy micsoda. És apám azt szeretné, ha jogász lennék, ezért bejött, hogy egy kisebb adományt ajánljon fel a dirinek, annak fejében, ha maradhatok - mondta ezt Jasmine olyan nyugodtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Épp ki akartam fejteni felháborodásomat, mikor csengettek.

- Remek, megint nem értem be órára - mérgelődtem, miközben felvettem vállamról lecsúszott táskámat.

- Azért este még belefér egy buli az újdonsült stréber kisasszonynak? - Már nem fordultam meg, csak a hüvelykujjammal mutattam felfelé, hogy felőlem igen, és rohantam tovább egyenesen az osztályterem felé, azt viszont még halkan hallottam, ahogy Jasmine kiabál. - Akkor tízre érted megyek!
 
Épphogy sikerült beérnem Mr. Keller órájára, igazából szó szerint az utolsó másodpercben értem be, mielőtt bezárta volna a terem ajtaját. Na, igen, van egy olyan szokása a tanár úrnak, hogy aki késik az órájáról, bármennyire is sajnálja, de kint is marad, ami rendszeres későknek egyelő a bukással. Ahogy megismertem, valószínűleg hozzám is lesz, majd egy-két keresetlen szava, amiért fogalmazzunk úgy, csak ritkán járok be az órákra.

Ahogy körülnéztem a teremben, megpillantottam Millie-t, természetesen a legelső sorban ült, szépen kihúzva magát, a helyes válaszokkal készen, ha bármit kérdezne a tanár. Néha legszívesebben megfojtanám ezt a csajt, vagy csak szárazra szívnám, hogy ne lássam azt a kéjes vigyort a fején, ha valami nem úgy jön össze, ahogy szeretném.

Már épp elképzeltem, hogy egyik szünetben az udvar valamelyik eldugott részén elkapom, és addig szívom a vérét, míg könyörögni nem kezd az életéért, mikor valami megzavarta az idilli képet.

- Á, Ms. Smith, nem is tudtam, hogy megtisztel minket a mai napon. Lehet, hogy szülinapom van? Jaj, nem, az csak jövőre lesz. Akkor minek köszönhetem érdeklődését az órám iránt? - Mintha megéreztem volna, hogy ki fog szúrni magának az öreg, ezért gyorsan kitaláltam valami frappánsat.

- Hát, tudja, Mr. Keller gondoltam, megnézem él-e még, vagy simán sikerül levizsgáznom ebből a tantárgyból - mosolyodtam el, mire ő bevágta a szokásos mogorva arcát, majd hirtelen elmosolyodott.

- Látja Ms. Smith, ez a szemtelenség igazán jól áll önnek, emlékszem, az egyik régi diákom is ugyanilyen volt... - itt a tanár úr hirtelen elharapta mondandója végét, majd elvörösödött, mintha eszébe jutott volna valami, amit nagyon régen elfelejtett már. Rólam pedig nagy bizonyossággal egy másodperc alatt lefagyott az előbb még ott díszelgett mosolyom, hiszen mindenki engem figyelt. Gyorsan felegyenesedtem, majd előrehajoltam, mintha az előttem elterülő könyvben keresnék valami nagyon fontosat, viszont ez az elszólás egyszerűen nem hagyott nyugodni. Nem tudom, pontosan mi is folyik itt, bár azt nem hinném, hogy Cullenék figyeltetnének, főleg ahogy elváltam tőlük. Minél hamarabb ki akartam deríteni, hogy pontosan mire is célzott ezzel a professzorom, így vettem a bátorságot, és óra után odamentem hozzá.

- Mr. Keller, elnézést, hogy zavarom így óra után, de feltehetek egy kérdést? - kérdeztem, a cuccaimat szorongatva.

- Ms. Smith, amennyiben ez a kérdés a tananyaghoz kötődik, akkor igen, másban sajnos nem tudok segíteni, bármennyire szeretnék - mondta Mr. Keller szemlesütve.

Olyan volt az egész, mintha titkolna valamit, bár egészen még ő sem tudja, mi is az pontosan.  Mivel láttam, hogy Mr. Kellerből a nap folyamán már úgysem húzhatok ki semmit, így inkább elmentem a következő órámra, ami eltartott egészen késő délutánig. A tanár addig-addig húzta az időt, míg jóval este nyolc óra után értem haza. Ezért sok időm nem maradt a készülődésre, csak gyorsan letusoltam, rendbe szedtem egyébként kissé kócos, göndör tincseimet, feldobtam egy laza bulizós kis sminket, majd tíz előtt tíz perccel leültem az ágyamra, hogy számot vessek magamban az eltelt napról, és bizony egyre jobban érdekelt, mi az, ami Mr. Keller elhallgathat előlem.

Sajnos nem volt sok időm, hogy elgondolkozhassak, mert, ahogy leültem az ágyra, nem telt bele sok időbe, de már csörgött is a telefonom, Jasmine volt az. Mostanában már nem jött fel értem, mert az utolsó ilyen találkozásuknál Millie elég érthetően kifejezte nem tetszését, az életvitelünkkel kapcsolatban, amit természetesen Jasmine sem hagyhatott szó nélkül, így csakhamar egy veszekedés kellős közepén találtam magam, amiben én álltam a középvonalon, mint békebíró. Jasminnel ezután megbeszéltük, hogy mivel egyikünk sem akar veszekedni, inkább megcsörget, ha a ház elé ért.

Mikor elhaladtam Millie szobája előtt, neki természetesen tennie kellett egy epés megjegyzést – Na mi van, a ribanc alakulat, megint bevetésre indul? Nem félsz, hogy előbb teherbe esel, mintsem lediplomázol?

Tudtam, hogy nem kellene visszaszólnom, de egyszerűen nem bírtam már megállni az állandó bunkóskodását. – Kussolj! Nekem legalább van életem, nem úgy, mint neked. Te vén nyanyaként fogod leélni az életedet. Úgy fogod végezni, mint azok az öregasszonyok a hírekben, akiket miután meghaltak, a macskájuk kezdi el zabálni, mivel senki sem lesz rád kíváncsi, ahogy most sem azok! - Végül bevágtam az ajtót, hogy ezzel is nyomatékot adjak mondandómnak. Nagyon remélve, hogy eljutott az agyáig.

A lépcsőházban még egyszer ellenőriztem, hogy mindenem meg van-e, majd miután megnyugodva vettem észre, hogy igen, tovább indultam, és meg sem álltam Jasmine autójáig. Adan és Dennis, már az autóban ültek, így szerencsére rögtön mehettünk a Delmarba, ami Seattle egyik legjobb helye volt, főleg, ha az ember teljesen ki akart kapcsolódni egy hosszú nap után.

Mikor odaértünk a biztonsági őrök, már automatikusan engedtek be minket a bejáratnál, hogy végre elkezdődhessen a buli. Kezdésnek mindannyian feleseket döntöttünk magunkba, hogy megalapozzuk a jókedvet, majd jöhettek az ütősebb italok, mint a tequilla vagy az abszint. Ezek a piák annyira hatottak nálam, hogy a végén már azt sem tudtam, pontosan merre vagyok, csak azt éreztem, a magas sarkúban piszkosul fáj a lábam, ezért ott, ahol éppen voltam, leheveredtem, hogy kicsit pihentessem őket, mielőtt újra nekivágnék az útnak.

Arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólít, miközben enyhén pofozgat, és nem értettem, vajon mi rosszat tehettem, amiért így próbálnak felébreszteni. Végül inkább kinyitottam a szemem, hogy ne pofozgassanak már tovább. Először nem igazán tudtam, hogy ki is az, mert sötét volt, és csak világító szemeket láttam. Aztán kitisztult a kép, és egy ismerős arc bámult rám értetlenül. Próbáltam megszólalni, de értelmes mondatok helyett, valami halandzsa jött ki a számon, ami kellőképpen el is volt zsibbadva.

- Hát te aztán szépen felöntöttél a garatra, mit ne mondjak! - mondta az ismerős srác – Vámpír létedre sikerült szépen lerészegedned, egy érett férfi simán elbújhatna mögötted ezzel az alkoholmennyiséggel.

Az elfogyasztott alkohol miatt, mintha tompult volna az agyállományom, ezért csak későn jutott el teljesen a szürkeállományomig, amit a srác mondott, de a mondat rögtön be is égette magát, és tudni akartam, honnan veszi a vámpírlétemet. - Honnan tod', hogy vápmír vagyok?

A fiú elkezdett mosolyogni, majd a szemembe nézett, és így szólt. - Na jó, te várj meg itt, én pedig hozok neked egy bögre...tudod mit, inkább korsó kávét, és utána megbeszéljük, mit is tudok rólad, oké? - Jelen helyzetemben erre a felajánlásra csak bólogatni tudtam.

Mire kettőt pislogtam – legalábbis, szerintem kettő volt, bár ahogy éreztem magam, valószínűleg sokkal több is lehetett – már ott térdelt újra velem szemben, egy csésze, forró kávéval a kezében, de ahogy ígérte többet is hozott, egy termoszban, amit letett maga mellé.

- Na, szóval, te vámpír vagy, de ezzel valószínűleg már eddig is tisztában voltál, és hogy honnan tudom? Hát, őszintén szólva, kicsit bűzlesz, ahogy a többi vámpír is, akikkel eddig dolgom volt, bár az is igaz, hogy neked talán nincs annyira „rossz” szagod. - Mutatott idézőjelet az ujjaival.

Pár korty kávé után kezdett kitisztulni a világ, ezért gyorsabban értek el hozzám az információk, mint ezelőtt. Ám, ez a magyarázat, még mindig nem volt nekem elég, így többet akartam tudni. A fiú, mintha gondolatolvasó lett volna, folytatta tovább. – Egyébként, szia, a nevem Corbin, és farkas vagyok, emiatt is szúrtalak ki már akkor, mikor első nap idekerültél.

4 megjegyzés:

  1. szia gratula carlynk igaza van de remélem ez a corbin gyerek nem kavarbe jakenek nagyon és carly lassan vissza megy pushba
    puszy
    ui.: várom a frisst

    VálaszTörlés
  2. Szia demon! Nagyon szépen köszönöm! Corbinnak nagy szerepe lesz az elkövetkezendőkben, de hogy közte és Carly között fellobban-e valami, még a jövő titka. :) A frissel igyekszem, de jelenleg még csak az elején tartok, amit lesz új feji, már teszem is fel!

    Puszi!
    Carly

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Őszintén imádom ezt a történetet, pedig még csak nem is olyan rég találtam rá a blogodra.
    Nagyon jól írsz!
    Én is próbálkozom az írással, csak sokszor nincs elég ihletem. Te honnal "szerzel" ihletet az íráshoz?
    Mert már egy csomó történetem alapötlete megvan, csak nem nagyon tudom papírra vetni.

    Csak még annyi így a végére, hogy nem tudnál-e mondani valami időpontot, hogy körülbelül mikor készül el a következő fejezet, mert mindennap feljövök a blogra.

    Remélem elolvasod, (igaz kicsit sokat írtam) és hogy válaszolsz majd.

    Előre is köszönöm,
    Scarlet

    VálaszTörlés
  4. Szia Scarlet!

    Nagyon szépen köszönöm, igazán jól esnek ezek a szavak! Húha, szóval nálam igazából ez úgy van, hogy (Isten tudja miért)álmomban jön az ihlet, erről nem tehetek, csak úgy megálmodom a dolgokat. Azt mondhatom, eddig minden történetem alapja, valahogy álmomban körvonalazódott bennem. Néha meglátok valamit/valakit, ha sétálok az utcán, amiről nem is hinném, hogy fontos lehet, álmomban mégis előjön, és elkezdődik egy történetszál.

    Sajnos pontos időpontot nem tudok mondani, az új fejezet érkeztére, de annyit igen, hogy nagyon igyekszem vele!

    Puszi,
    Carly!

    VálaszTörlés