Megjött a friss! Sajnálom, hogy ennyit kellett rá várni, de addig nem akartam feltenni a fejezetet, míg nincs benne mindaz, amit elakartam Nektek mondani. Remélem tetszeni fog Nektek, és az már most biztos, hogy a következő fejezet, egy hét múlva a blogon lesz!
Jó olvasást a fejezethez!
Puszi:)
Carly
UI: Elhelyeztem a történetben egy képet, Carly macijáról, remélem tetszeni Nektek:)
Több mint egy hónapja gubbasztok a szobámban, vagy járkálok a parton fel s alá, miközben egyfolytában Cullenéken jár az eszem. Mióta elrohantam tőlük, nem beszéltem egyikükkel sem, pedig Edward és Bella – külön engedélyt kérve Samtől –, még a Black házhoz is eljöttek, de nem voltam hajlandó lemenni, még a nappaliba sem. Igaz nem ez a teljes igazság, mert a szobámból kijöttem, csak velük nem voltam hajlandó találkozni. Ahelyett, hogy lementem volna, és a szemükbe nézek, inkább gyáván az ajtóm elé kucorodtam és onnan hallgattam a beszélgetésüket. Azt hiszem kissé besokalltam, a náluk eltöltött idő után.
Az első kirohanásomnál Jake még utánam jött, hogy szépen megbeszéljünk mindent, amivel az elején egyáltalán nem is volt gond. Egy-két nap után viszont már úgy kezeltek, ahogy egy családtagot, amivel nem lett volna gond, de azt is meg akarták szabni, hogy hova mehetek el, mikor és kivel. Edward egyenesen odáig jutott, hogy meg akarta tiltani, a továbbtanulásomat, azzal a gyengécske indokkal, hogy már velük élek, így azt kell tennem, amit ő vagy Bella mond. De mégis mit mondhattam volna, hogy fátylat rá, éljünk tovább úgy, ahogy eddig, és ezek után anyának és apának szólítom őket? Azon, a közös családi emléken kívül nem is emlékszem arra, hogy valaha is hozzájuk tartoztam.
Azóta a család többi tagja is próbált elérni, illetve közeledni, bár ők telefonon, de hiába, ha megláttam, valamelyikük számát a kijelzőn, kinyomtam, vagy a párnám alá tettem, hogy ne zavarjon annyira a csörgés. Első felindulásomban haza akartam menni, de ahogy Jake rám nézett, képtelen lettem volna itt hagyni, hiába voltam rá is nagyon mérges a történt
ekkel kapcsolatban. Ő nem kérdez, valószínűleg inkább kivárja, hogy saját magamtól kezdjek el róla beszélni. Egyedül róla derengett fel néhány emlék, ahogy kézen fogva sétálunk a tengerparton, ő ugyanolyan volt, mint most, míg én rózsaszín kis ruhában és pelenkával a fenekemen csimpaszkodom rajta. Homokvárat építünk, vagy éppen fogócskázunk az erdőben.Ha a Cullen család nem is, más mégis eszembe jutott, például, hogy mennyi mindennel elhalmoztak, mert amennyire vissza tudok emlékezni rengeteg játékom volt, köztük egy hatalmas maci, lehetett körülbelül két méteres, de biztos, hogy ő volt az egyik kedvencem. Mindig elmosolyodom, mikor eszembe jut, ha jól emlékszem, Maci uraság volt a neve.
Keemaya lassan hazaér az iskolából, mostanság az ő társaságát is kerülöm, mert nem akarok rázúdítani semmit, abból, ami az életemben most történik, ehhez még túl kicsi. Sokszor hallom, mikor a szülei vagy éppen Jake rászól, ha be szeretne jönni a szobámba egy kicsit játszani, de most neki is az lesz a legjobb, ha nincs velem. Azt hiszem, jobb lesz, ha mikor Keemaya hazatér, én nem leszek itthon. Meglátogatom a kedvenc helyem, a tengerpartot. Felvettem, egy hosszú ujjú felsőt, és valami hozzá passzoló farmert, majd leszáguldoztam a lépcsőn egyenesen a kijárat felé. Mielőtt kiléptem volna, még magamra kaptam egy kabátot, mert odakint hűvös volt.
- Nessie – a név hallatán összerezzentem, rögtön Bella jutott eszembe, és az, ahogy első találkozásunkkor rám nézett - , nem lenne kedved segíteni nekem tortát sütni? Ma van a férjem születésnapja, és gondoltam, segíthetnél, már ha nincs éppen valami fontosabb dolgod.
Egy ideig nem vettem le a kezem a kilincsről, mert haboztam, de mivel nem akartam teljesen bunkónak tűnni, beleegyeztem. - Hát rendben, igazából csak a partra akartam menni, de segíthetek is. - Szépen lassan levettem a kabátot, majd felakasztottam a fogasra. - Viszont kérem – Sarah-ra pillantottam, aki igencsak szúrós tekintettel nézett rám -, mármint kérlek, ne szólíts Nessie-nek, az én nevem Carly.
- Rendben, ha ezt szeretnéd, de nekem a Ne... - újra rá néztem -, mármint a másik név is nagyon tetszik. - Igyekeztem egy mosolyt erőltetni az arcomra, és oda sétáltam a konyhapulthoz.
- És, milyen tortát készítünk Billynek a szülinapjára? - kérdeztem meg, mert imádom a tortákat.
- Feketeerdő, ez Billy kedvence, és a család is nagyon szereti. Akkor kezdjük, itt a robotgép, és a tojásfehérje. Addig kell verni, míg a hab teljesen kemény nem lesz.
- Am, és azt mikor fogom tudni, hogy jó vagy sem? - kérdeztem érdeklődve, mert soha nem csináltam semmilyen sütit, nekem ezen a téren az evés valahogy mindig jobban ment.
- Csináld egy ideig, és utána mutatok egy trükköt - mosolygott rám Sarah kedvesen.
Mialatt, igyekeztem, hogy a tojásfehérjéből minél előbb kemény hab legyen, újra elkezdtünk Sarah-val beszélgetni, teljesen hétköznapi dolgokról, mint Keemaya egészségi állapota, Jake és én, meg persze a suliról. - Melyik szakot is választottad? - érdeklődött, miközben a piskótatésztát keverte.
- A jogot, de még kérdéses a dolog, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mit kezdjek az életemmel. Az elmúlt pár hétben olyan dolgok történtek, amire egyáltalán nem számítottam és megemésztenem sem könnyű őket. - Néztem ki az ablakon elmerengve.
- Arra nem gondoltál még, hogy beszélned kellene a szüleiddel? - kérdezte.
- Apámnak már mesélem róla, de anyát nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné a dolog, a testvéreim pedig Isten tudja, merre járnak a nagyvilágban. - Vontam meg a vállam. Sarah megkért, hogy hagyjam abba, amit csinálok, és adjam neki oda azt a kancsó vizet, ami pont a hátam mögött volt. Megfordultam, majd vissza, de a hab, amivel annyit szenvedtem eltűnt. - Hé, hol a munkám? - Sarah felpillantott – csak most vettem észre, hogy keze a fejem felett van -, mire én is, és először nagyon megijedtem, de miután láttam, hogy a hab teljesen kemény, így nem szándékozik a tálból a fejemre esni, megkönnyebbültem, és ugyanolyan nevethetnékem támadt, mint neki. Miután már mindketten lecsendesültünk, folytattuk a beszélgetést.
- A szüleid alatt, igazából Bellára és Edwardra gondoltam. Nem mehetsz el úgy, hogy még csak egy szót sem váltottatok. Szeretnek téged, még ha nem is hiszed el. Ez a tíz év teljes kínszenvedés volt mindenki számára, és ezalatt nem csak Bellát és Edwardot értem.
- Tudom, hogy ők a szüleim, de a nevelő szüleimet sokkal közelebb érzem magamhoz, mint az igaz szüleimet, hiába tudtam már kiskoromban is, akikkel élek nem a vér szerinti rokonaim - mondtam, miközben figyeltem, ahogy Sarah beteszi a piskótát sülni a sütőbe.
- Gyere, üljünk le ide – mutatott az ebédlőasztalhoz -, mert a piskótának úgyis kell idő. Fogalmam sincs, mennyit tudsz pontosan, de ha nem gond, elmesélek néhány dolgot, csak, hogy tisztábban láss. - Bólintottam, és ő már kezdett is mesélni.
- A fiam tizenöt volt, mikor beleszeretett egy forksi lányba. A lány eközben beleszeretett, az egyik osztálytársába, akiről később kiderültek dolgok. Jake sokáig küzdött érte, és mellette volt a bajban, ahogy a falka is. A lány két fiú közt őrlődött, végül mégsem Jake-et választotta, de a fiam még ekkor is vele maradt, hiába fájt a szíve, hogy szerelme mást választott. A lány és a fiú esküvője után egy hónappal, megszületett a lányuk, Renesmee Carlie Cullen. Jake össze volt törve, mert azt hitte, az, akibe szerelmes eltávozott az élők sorából a szülés alatt, ám nem így történt, mert a lánygyermek, akinek Bella életet adott, visszaadta az én fiam életét is – ekkor Sarah kezét a kezemre tette, és könnyes szemmel folytatta -, ez a csoda voltál Te. - Furcsa volt mindezt hallani, hiszen Jake eddig sohasem beszélt arról, hogyan is ismerte meg Cullenéket. A jelző megszólalt, mert letelt a sütésre szánt idő, ezért átvonultunk újra a konyhába, miközben igyekeztünk eltüntetni szemünkből a nemrég kicsordult könnycseppeket.
- Miután megszülettél, alig láttuk Jake-et, ritkán járt haza aludni, de addig is, míg félholtan az ágyba nem dőlt, csak rólad áradozott. Még nem is ismertünk, de máris a szívünkbe zártunk, főleg mivel visszahoztad Jake-et az élők közé, már a puszta létezéseddel. Őszintén szólva, én először nem tudtalak hova tenni, mert még csak pár hónapos voltál, mégis úgy néztél ki, mint egy három éves, ám agyilag még érettebb. Nem lehetett olyat mondani neked, amire ne tudtál volna egyből valami frappánsat válaszolni. Egy nagyon édes, cserfes kislány voltál. Öröm volt látni titeket a fiammal. Mikor veled volt, egyszerűen nem lehetett lehervasztani a mosolyt az arcáról - mosolygott Sarah is, de egyik pillanatról a másikra hirtelen elszomorodott.
- Egy nap, kétségbeesetten jött haza, és azt mondta, valaki elvitt téged. Napokon, heteken, sőt hónapokon át, éjjel-nappal csak utánad kutattak, de nem találtak. Attól a naptól kezdve Jacob mosolya eltűnt, aztán kis idő múlva, mikor már minden reményt feladtak, Cullenék elköltöztek, mert a szüleid, bármennyire is nem akarod, hogy azok legyenek – nézett rám Sarah, mire én lesütöttem a fejem -, nem bírták azon a helyen tovább, minden arra emlékeztette őket, ami történt. Azon a napon még egy darabot kitéptek a fiam szívéből, és végképp elvesztettük. Hosszú ideig még átváltozni sem volt hajlandó, és rossz volt ránézni is. Végül nemrég egy nap, újra hatalmas mosollyal jött haza, mert tudta, ismét megtalálta a másik felét. A Te felbukkanásod ismét visszaadta a fiamat, és ezért, amíg élek hálás leszek, mert nem csak téged, de veled együtt a legjobb barátját is visszakapta. Tudom, nehéz mindezt megértened, vagy elfogadnod, mert akár akarod, akár nem, ahogy Jake az életed rész, úgy Cullenék is. Én azt javasolnám, beszélj velük, de mivel nagyon úgy tűnik, sokban hasonlítasz rájuk, ha úgy döntesz, kell még egy kis gondolkodási idő, menj el arra az iskolára, és mikor készen állsz, gyere haza és keresd meg őket! Biztos vagyok benne, hogy ők itt lesznek.
Sarah-val még bekevertük a krémet, és hagyta, hogy én fedjem be vele a tortát. Szó se róla, ahhoz képest, hogy félig vámpír vagyok, a kézügyességem hihetetlenül csapnivaló. Ennél rondább tortát, azt hiszem még életemben nem láttam, legalábbis kívülről, mert a belseje biztosan nagyon finom, de Sarah ragaszkodott hozzá, hogy így hagyjuk. Azt mondta a lényeg nem a külső, hanem ami alatta van, és az, hogy szívből csináltuk. Mivel tetőtől-talpig krémes lettem, felmentem letusolni és átöltözni, mielőtt a többiek hazaérnének. Zuhany közben Sarah szavai jártak a fejemben - „Én, azt javasolnám, beszélj velük, de mivel nagyon úgy tűnik, sokban hasonlítasz rájuk, ha úgy döntesz, kell még egy kis gondolkodási idő, menj el arra az iskolára, és mikor készen állsz, gyere haza és keresd meg őket!” - Az egyik felem itt maradna, hogy tisztázzuk a dolgokat, a másik sikítva menekülne a dolgok elől. Bármit is szeretnék, előbb meg kell beszélnem Jacobbal, mert számomra az is fontos, amit ő akar.
Amint kész voltam, már indultam is lefelé, a lépcsőfordulónál még nagy levegőt vettem, és lesétáltam. A Black család az asztalnál ült, és éppen a vacsorához készülődtek. Sarah-n kívül mindenki kikerekedett szemmel nézte, ahogy én is elfoglalom a helyem az asztalnál, Jacob mellett. Látszott rajtuk, hogy nem tudják hova tenni a dolgot. Sarah letett mindent az asztalra, ám a többiek még mindig engem néztek, pedig a rengeteg gőzölgő étel nagyon ínycsiklandozó volt. - Jól van már, nem kell ennyire bámulni szegény kislányt. Igen hosszú idő után újra lejött hozzánk, és velünk eszik, de inkább a vacsorára fókuszáljatok, mert ki fog hűlni az étel.
Sarah mondandója megtette hatását, mert mind elkezdtünk enni. Kis idő múlva, már minden ment a megszokott kerékvágásban. Mint utólag megtudtam Billytől, Charlie sokat kérdezősködik felőlem, és szeretné, ha egyszer meglátogatnám, vagy amennyiben engem nem zavar, ő jönne el hozzám. Megígértem Billynek, vacsora után felhívom Charlie-t, hogy lefixáljak vele egy időpontot. Miután degeszre ettük magunkat a finom vacsorával, Sarah sejtelmesen rám mosolygott, és felállt az asztaltól.
- Lenne itt még valami, amit Carly és én készítettünk neked – nézett férjére -, csak egy kis meglepetés, remélem tetszeni fog. - Magamban csak annyit fűztem hozzá, hogy azt kétlem, miközben elmosolyodtam. Sarah kivette a hűtőből, majd az asztalra tette. Annyira zavarban voltam, hogy először nem is mertem felnézni, végül mégis megtettem.
- Sajnálom a díszítés nem valami szép, azt hiszem cukrász már nem lesz belőlem – mutattam a tortára -, tényleg sajnálom, sokkal szebb lenne, ha Sarah nem ragaszkodott volna, hogy maradjon így. - Pillantottam idegesen a lábamra.
- Nem az a lényeg, mi van kívül, hanem az, hogy mi rejtőzik belül. - Ahogy elnéztem Sarah-t és Billyt, csak remélni tudtam, hogy Jake és én is ilyenek leszünk egyszer a gyerekeink társaságában.
Miután a torta háromnegyedét befaltuk, megígértem Keemayának, hogy holnapután, csak mi ketten csapunk egy lányos bulit, és elmegyünk vásárolni egy-két dolgot. Mielőtt aludni mentünk még fel kellett hívnom Charlie-t a másnappal kapcsolatban, ezért el is kértem Billytől a telefonszámát. Billy kölcsönadta a mobilját, hogy felhívhassam. Felvettem a kabátom, és kimentem, hogy odakinn beszélhessek Charlie-val. Megnyomtam a hívás gombot, a fülemhez tettem a készüléket, és vártam, hogy felvegye. A harmadik csörgés után, már épp úgy voltam vele, hogy leteszem, mikor valaki beleszólt. - Billy, az Istenit, ne hívogass folyton! Tisztában vagyok vele, hogy néhány nap múlva fontos horgászni valónk van, szóval jó éjszakát! - Mielőtt letette volna észbe kaptam, hogy talán bele kellene szólnom.
- Am, helló! Elnézést a késői zavarásért, én Carly vagyok. B...Billy azt mondta, hogy találkozni szeretne velem, és arra g...gondoltam, ha ráér, akkor holnap meglátogathatnám, ha nem zavarok. - Te jó ég, mit összedadogok, még azt hiszi itt nekem, hogy retardált az unokája.
- Ó, szia! Ne haragudj cs...csak azt hittem Billy az, mostanság halálra idegesít, az állandó telefonálásaival. T...természetesen nem zavarsz, gyere csak nyugodtan, amikor szeretnél. Tudod merre lakom, vagy elmenjek érted?
- Köszönöm nem kell, megoldom, Jake-nek egyébként is a városban van dolga, ha szépen megkérem, biztosan elvisz Önhöz.
- Rendben, akkor holnap délelőtt várlak. Jó éjt! Szia!
- V...viszlát! - Ahj, már megint ez a hülye dadogás, nyomtam ki a telefont, miközben bementem a házba.
A konyhában már senki sem volt, így lekapcsoltam a villanyt, és felmentem a szobámba. Éppen a holnapi napon gondolkodtam, mikor a szobámba léptem, aztán felkapcsoltam a villanyt, majd megfordultam, és mivel nem vártam, hogy bárki is legyen a szobában, mikor megláttam Jake-et az ágyon, felsikkantottam.
Felült, majd leugrott az ágyról. - Szóval holnap délelőtt a városban van dolgom? - Préselte hozzám magát. Mióta kirobbant ez a Cullen vagyok dolog, nem beszéltem Jake-kel, emiatt teljesen elszoktam a teste melegétől, csókjaitól, és attól a ténytől, mi tör rám, ha a közelemben van. A holnapi találka már rég tovaszállt, helyét átvette az az érzés, amit Keemaya szülinapi bulija után, ott az autóban éreztem. Megszólalni nem tudtam, ezért csókoltam, amilyen hevesen csak tudtam, folyton arra az érzésre gondoltam, és csak az járt a fejemben, hogy újra érezni akarom.
Különböző képek lebegtek a szemem előtt, olyanok, amik már megtörténtek kettőnk között, és olyanok is, amik még nem, de már nagyon szeretném. Ahogy az arcához értem, először észre sem vettem a bizsergést, csak mikor Jake egyre szenvedélyesebben ölelt. Ekkor esett le a dolog, ő is ugyanazt látja, amit én, mert minden heves mozdulat, amit elképzeltem, az életben tettek követték. Tetszett a dolog, de rémisztett is, ezért ellöktem Jake-et. – Kérlek, mondd azt, hogy mégsem láttad. - Vált esdeklővé a hangom, de nem néztem rá, inkább teljesen elvörösödtem.
- Láttam, és nem sajnálom, mikor kicsi voltál is folyton megmutattál mindent. Nem akarom, hogy ez mostanra megváltozzon. - Újra közel jött hozzám, mire elhajoltam tőle.
- Igen? És már akkor is ilyen erősen, csak felnőtteknek ajánlott képek keringőztek a fejemben kettőnkről? - mondtam, és közben próbáltam kerülni a pillantását.
- Nem, akkor inkább, a macid, a családod és a játékok körül forgott az agyad, viszont ezt a képességed már abban az időben is imádtam. Amikor még nem tudtál beszélni, mindenkivel így kommunikáltál, de aztán elkezdtél csacsogni, amit ugyanúgy szerettem, mégis rengetegszer néztél mélyen a szemembe, majd helyezted apró kezed arcomra, és vittél el a leggyönyörűbb helyekre, amikre csak vágytál. Igaz, ez legtöbbször egy játékvárat jelentett, ahol kedvünkre szaladgálhattunk – mosolyodott el, amire egy fintor volt a válaszom -, de nekem az volt akkor a legszebb. Örülnék, ha ez nem szűnne meg, szeretném tudni, mit gondolsz, akkor is mikor éppen elmélyedsz a gondolataidban. Kérlek, engedd meg, hogy néhanapján belelássak a fejedbe – hajolt le hozzám, és nyomta homlokát az enyémnek -, mert tudnom kell mi az, amire vágysz, és mivel tehetlek boldoggá. Rendben? - Mit is tehettem volna mást, ha őt ez teszi boldoggá, hát legyen, így bólogattam.
Legszívesebben folytattam volna, amit az előbb elkezdtünk, de a hatalmas ásításom után mindketten úgy döntöttünk, jobb, ha kialszom magam. - Gyere! - Jake, magával húzott az ágyra, majd jó szorosan magához ölelt, amivel teljesen felmelegített.
Rengeteg kérdés keringett a fejemben, de Jake karjaiban mindet elfelejtettem, inkább átadtam magam az édes tudattalan állapotnak, vagyis reméltem, hogy az lesz, de még álmaimban is Cullenék körül forgott minden.
A reggel hamar elérkezett, talán túl hamar is. Mikor Jake elkezdett mocorogni azonnal felébredtem. Hátrafordultam, hogy megnézzem mennyi az idő. Lesújtva vettem tudomásul, hogy még legalább egy óra alvás járt volna. Szép lassan felkeltem, és kibattyogtam a mosdóba. Jake pár perc múlva jött csak utánam, mikor már a fogamat mostam. - Ideges vagy? - Szúrós tekintettel a tükörbe néztem, mire elmosolyodott.
- Miért lennék, talán valami oroszlánbarlangba tartok? - kérdeztem pökhendi stílusban, miközben a gyomrom egy gombócban volt az idegességtől. Az igazság az volt, hogy ennél idegesebb még életemben nem voltam. Találkoztam már Charlie-val, de eddig csak Cullenék rokonaként, és nem úgy, hogy tudatában voltam, ő a nagyapám. Igazából eddig még nagyszüleim sem voltak, így abban sem voltam biztos, hogy álljak hozzá. Vele talán könnyebb lesz megértetnem magam.
Felöltöztem, majd lebattyogtam a lépcsőn. Mielőtt az utolsó lépcsőfokra léptem volna, hirtelen visszafordultam, Jake pedig majdnem rám esett. - Ilyenkor kell valamit vinni ajándékba, vagy ez hogy működik ezen a földrészen? - Estem kétségbe, mert ez teljesen kiment a fejemből, ha üres kézzel állítok be, talán bunkónak fog tartani. Jake egy vállrántással elintézte az egészet, amitől csak még jobban összerándult a gyomrom.
- Sütöttem egy kis csokis kekszet, és már csomagoltam is egy tányérra néhány darabot, azt elviheted Charlie-nak. - Mosolygott rám, még álmoskásan Sarah. Leültem az asztalhoz, de az idegességtől csak pár falat ment le a torkomon, inkább csak játszottam az elém rakott étellel. A reggeli alatt végig éreztem magamon Jake figyelő tekintetét. Miután ő végzett a reggelivel, nem is húztunk sokáig az időt, hogy elinduljunk. Útközben Keemayát kitettük a sulinál, majd tovább hajtottunk, Jake megmutatta hova kell bemennie, sőt mint kiderült, még valami Port Angelesbe is el kell mennie, néhány dolgot beszerezni.
Néhány utcával arrébb, befordultunk balra, majd valahol annak az utcának a közepén leparkoltunk egy ház elé - a színéből ítélve, ez valamikor talán fehér ház lehetett, mára viszont átváltott valami beazonosíthatatlan szürkés árnyalatba. - Akarod, hogy bekísérjelek? - kérdezte Jake, miközben a házat néztem.
- A-a, azt hiszem, megoldom egyedül is. Nem fognak élve felfalni - erőltettem mosolyt az arcomra, majd nyomtam egy puszit Jake arcára -, legalábbis remélem - mondtam még utólag halkan, miközben kiszálltam a kocsiból.
- Kicsim - nyúlt utánam Jake -, csak nyugi, Charlie jó fej, nem lesz semmi gond, légy olyan kis cuki, mint velem szoktál lenni, és semmi gond nem lesz.
- Hát érdekesen néznénk ki, ha bevetném neki a bájaimat, ahogy neked szoktam - nyújtottam ki rá a nyelvem, mire egy csókot kaptam viszonzásul.
- Látod, megy ez, de a bájaidat, inkább tartsd meg nekem, ha lehet. - Csípett a fenekembe, mire azonnal tűzrózsák keletkeztek az arcomon. Szép lassan sétáltam a lépcső felé, és közben hozzáértem az arcomhoz, szabályosan lángolt a bőröm, az előbb történtek miatt. Elkezdtem legyezni magam, hátha gyorsabban eltűnnek az arcomról az árulkodó jelek, de valahogy erősen kételkedtem abban, hogy három lépés alatt ez sikerülni fog.
Vettem egy hatalmas levegőt, a bejárati ajtó előtt, majd bekopogtam, és vártam. Nagyjából egy perc múlva, már nyílt is az ajtó, és Charlie állt velem szemben, ugyanolyan álmos fejjel, mint amilyen Sarah-nak is volt, azonnal elmosolyodtam.
- Jó reggelt, tudom nem beszéltünk meg konkrét időpontot, és elnézést kérek, ha esetleg felkeltettem...
- Semmi gond, már egy ideje fent vagyok, csak még nem sikerült teljesen magamhoz térnem. Miért olyan piros az arcod, talán futottál? - Nézett rám Charlie.
- Am, dehogy ez csak...hát ez hosszú történet, hoztam sütit. - Mutattam fel a tányért.
- Ó, milyen hülye vagyok, ne haragudj, csak tudod, nem sokszor fogadok vendégeket, így hajlamos vagyok megfeledkezni az illemről. Gyere beljebb, kérlek, ne nézz körül, mert nagy a rumli, és mint örök agglegény hajlamos vagyok megfeledkezni a rendrakásról, rég járt már nő a házban, hogy rendbe szedjen egy kicsit. - Ne értettem, miért szabadkozik ennyire, hiszen a lakás tiszta volt, bár tény, hogy akadt egy-két ing a székeken, de ezt bármelyik házban elnézték volna. - Hú, jó illata van a sütidnek – mondta, miközben beinvitált a konyhába. - Kérsz valami innivalót? Van itthon - mondta, miközben bekukkantott a hűtőszekrénybe, majd gyorsan be is csukta - víz.
- Köszönöm szépen, egy pohár víz most igazán jól esne - mosolyogtam, miközben rájöttem Charlie tényleg igazi agglegény. Mialatt ő vizet töltött egy pohárba, én levettem a fóliát a tányérról, és az asztalra tettem a sütit.Charlie elém tette a vizet, majd közvetlenül mellettem helyet foglalt az asztalnál. Ezután hosszú hallgatás következett mindkettőnk részéről. Nagyjából öt-tíz perc telhetett el így, végül Charlie elvett egy sütit, és elkezdte majszolgatni. - Hm, finom ez a süti - mormogta teli szájjal.
- Köszönöm, majd megmondom Sarah-nak, hogy ízlett Önnek - mondtam, majd tovább piszkáltam a pohár oldalát, miközben néha belekortyolgattam.
- Én azt hittem te sütötted - szólalt meg kis idő múlva.
- Szerintem egyikünk sem élné túl, ha én egyedül állnék neki sütni - vágtam rá, ami Charlie-nak annyira tetszett, hogy alig bírta abbahagyni a nevetést, egy idő után már vele nevettem. - Az én reszortom inkább a főzés, abban tényleg jó vagyok - mondtam, miután teljesen abbahagytuk a nevetést.
- Én csak ezekben a gyors kajákban vagyok jó, tudod, amit kiveszel a hűtőből, beteszed a mikróba, vársz öt percet, és már készen is van. Néha napján azért betérek a nem messze lévő étkezdébe, hogy egyek valami normális ételt is, de így egyedül már az sem olyan jó. - Azonnal támadt egy ötletem, amivel talán oldhatnánk a feszültséget kettőnk között.
- Mit szólna hozzá, ha készítenék valami laktató finomságot? Ki is találtam valamit, ami talán a kedvére lehet.
- Te főzni akarsz nekem, hiszen nem is ismersz. És kérlek, ha lehet, tegezz, mert nem vagyok én olyan öreg, mint amilyennek kinézek.
- Rendben. Igen, szeretnék főzni neked valami finomat, hogy ne csak folyton azokon a mélyhűtött vackokon élj.
- Hát legyen, de figyelmeztetlek, rendkívül könnyen képes vagyok hozzászokni, a házi koszthoz - mosolyodott el.
- Akkor indulhatunk? - Álltam fel az asztaltól. Gyorsan átgondoltam, hogy mi az, ami a legutóbb sikert aratott, kicsit átalakítottam a receptet az itteni ízlésnek, majd megkérdeztem Charlie-t, a városban merre lehet friss húst, és más hozzávalókat kapni.
Nagyjából egy óra alatt minden hozzávalót beszereztünk, sőt több mindent is, mint amit eredetileg terveztünk. Charlie úgy gondolta, ha már egyszer elmegy vásárolni, rendesen feltölti a hűtőt. A boltban egy hölgy nagyon felbosszantott, mikor lekorholta Charlie-t, amiért ilyen fiatal barátnője van, egyenesen perverznek titulálta, és ez tényleg feldühített, ezért nem is hagytam szó nélkül; rám nem jellemző módon osztottam ki a nőt, majd sarkon fordultam, és faképnél hagytam. Viszont egészen Charlie konyhájáig visszaemlegettem. - Az emberi butaság határtalan, de most komolyan - oldalra pillantottam, és meglepve tapasztaltam, hogy Charlie jókat kuncog, miközben a történteken puffogok -, téged nem zavar? - Már egyáltalán nem éreztem magam zavarban mellette, ez valószínűleg főleg azért lehet, mert ő nem vár el tőlem semmit. Visszafelé jövet, még a rendőrségre is beugrottunk, mert el kellett valamit intéznie. Látszik, hogy még most is nagyon szeretik a volt munkahelyén. Bátran mondhatom - igaz, csak pár óra elteltével -, hogy kedvelem Charlie-t, hasonló érzésem támadt, mint mikor először találkoztam Bellával.
- Engem egyáltalán nem zavar. Azt gondolnak, amit csak akarnak, mi tudjuk az igazságot. Akár hiszed, akár nem, sokban hasonlítasz a lányomra, persze van benned Edwardból is, de főleg Bella vagy - válaszolta, még mindig mosolyogva.
- Igen... ezt már mondták, főleg az elmúlt pár hétben. - Fordultam a konyhapult felé, és erőteljesen a húsra próbáltam koncentrálni. Újabb kínos csend állt be közöttünk, miközben a páclevet készítettem össze.
- Hogy vagytok Jake-kel? Remek srác, mindig is kedveltem. Reméltem, egyszer a család tagja lehet, bár arra nem számítottam, hogy az unokámmal hozza majd össze a sors - törte meg Charlie a csendet.
- Igen, Bellával kétségkívül könnyebb dolga lett volna, mint velem, de ezt hozta ki a kocka. Tudom, hogy Bella a lányod, és valószínűleg beszámolt a történtekről, de a Cullen család számomra kicsit túl sok. Még alig ismerem őket, és Edward például már szabályokat akart állítani. Furcsán hangzik majd, amit mondani fogok, de esküszöm neked, így érzek. Csak pár órája találkoztunk újra, mégis jobban kötődöm hozzád, mint hozzájuk néhány hét után. Rajtad érzem, hogy nincsenek elvárásaid, amiknek meg kell, hogy feleljek, így egyedül a nevelőapámnál éreztem eddig. Ő mindig hagyja, hogy a saját utamat járjam. Szerinte az ember csak a saját hibáiból tanulhat, ha előírják neki, mit kell tennie, az egész már egy veszett ügy - fakadtam ki nagy hévvel. - Na jó, ennek szüksége van tizenöt percre a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, és utána lehet is sütni. - Csomagoltam be a zacskóba, majd betettem a hűtőbe.
Leültünk a nappaliba, hogy kivárjuk, míg a hús bepácolódik. - Említetted a nevelőapádat, és ha jól vettem ki a szavaidból, nagyon közel állsz hozzá. Tudod mit, tegyük félre egy kicsit Cullenéket, és mesélj a családodról, szeretném jobban megismerni, azokat, akik eddig neveltek.
- Azt hiszem, ez nem lesz hosszú mese - mondtam, mialatt babrálni kezdtem a nadrágom szélét.
- Az anyukám, és a testvéreim szerint sohasem tartoztam a családhoz, egyedül apa fogadott el még akkor is, ha nem a vér szerinti gyereke voltam. Vele is veszekedtünk néha, de ő soha nem vágta a fejemhez, hogy utál, esetleg megvet, mert nem az ő családjából származom. Majd egyszer, ha sikerül elvégeznem az iskolát, és lesz elég pénzem, szeretném elhozni ide, hogy velem éljen, mert nagyon hiányzik, és nem akarom egyedül hagyni. Nagyon beteg, és megőrülnék, ha az idő alatt történne vele valami, míg nem vagyok mellette. - A mondat végét, csak elhadartam, mert éreztem, ha normál tempóban folytatom, megremeg a hangom.
- Megkérdezhetem, hogy milyen betegsége van apukádnak, persze, ha nem akarsz, nem kell rá felelni - szabadkozott egyből Charlie.
- Igen, megkérdezheted. Rákos, úgy fél éve diagnosztizálták nála a betegséget. Nekem konkrétan nem mondta el, magamtól figyeltem fel pár tünetre, végül utánanéztem az interneten, és ezt adta ki.
- Értem, és nagyon sajnálom! - Jött újra zavarba Charlie. Úgy döntöttem, megkímélem magunkat, az újabb kínos csendtől, ezért gyorsan felpattantam.
- Ahogy elnézem, a húsnak szánt pácidő letelt, mit szólnál, ha bevágnánk a sütőbe, hogy minél előbb ehessünk?
Charlie-nak több sem kellett, már pattant is fel, legalábbis amennyire a kora ezt engedte neki. Kivettem a húst, majd serpenyőbe tettem, végül megtűzdeltem még pár hozzávalóval, és már ment is a sütőbe. Úgy gondoltam, míg a hús sül feltérképezem a környéket, mert nem emlékszem, hogy Jake bármikor elhozott volna erre, Charlie fáradtnak látszott, így megkíméltem attól, hogy el kelljen kísérnie.
Kiléptem az ajtón, majd elindultam az út felé. Pár lépés után meggondoltam magam, és mégis a ház háta mögött elterülő erdő irányába mentem. Nagyjából tíz, vagy tizenöt perce sétálhattam, mikor megálltam egy fánál, és leültem a tövébe. A csend, ami körülvett, teljesen megnyugtatott, mélyeket szippantottam a levegőből. Rájöttem, hogy nagyon hosszú ideje nem voltam már ilyen megnyugtató környezetbe. Kezem az avaron pihent, mikor megéreztem valami puhát, és selymeset. Lepillantottam, és egy édes ki nyuszi talált meg. Cuki volt, ahogy az orrocskáját folyton felhúzta. - Hé, de kis édes vagy! - mondtam, miközben az ölembe raktam. Ismét ellazultam, becsuktam a szemem, és közben simogattam a nyuszi pihe-puha szőrét. A csendet hirtelen valami hangos doboláshoz hasonló váltotta fel. A ritmusa érdekes volt, és ismerős. Nem nyitottam ki a szemem, mert arra számítottam, úgyis hamar elhalkul, élvezhetem tovább a csendet, és tényleg a hang teljesen eltűnt, ám helyette valami más vette át a helyét.
