8. fejezet: Tudni akarom én ezt?

Sziasztok!

Először is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok, minden olvasómnak!!! Hoztam nektek egy kis karácsonyi ajándékot, remélem örültök neki, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Puszi:)
Carly

Váltott szemszög



/Carly szemszöge/:

- Miért hazudtál nekem? - kérdeztem a még mindig az ajtóban álló Jake-től.

- Nem hazudtam - nézett rám elkerekedett szemekkel.

- De az igazat sem vagy hajlandó elmondani, igaz? - Ha a pillantásommal ölni tudnék, Jake már biztosan nem élne.

- Mindent elmondtam, amit tudnod kell - nézett rám, miközben egy centivel sem jött beljebb.

- Ne nézz hülyének, tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el. - Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Szeretném megtudni, mit nem mondd el, de nála már nem válna be az, ami Josh-nál.

- Tényleg van egy két dolog, amit nem mondtam el, de ha most elmondom az még túl korai lenne. - A méreg majd' megevett, hogy képes elhallgatni előlem olyan dolgokat, amit jogom lenne tudni.

- Korai, komolyan? Csak egy-két hete ismerjük egymást, és te azt kérted, költözzem hozzátok. Az nem volt korai? - Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy felképeljem, de már lehet, azt sem érdemli meg.

Jake egy szót sem szólt, csak leült, én erre azonnal felpattantam és az ablakhoz mentem. Kezdtem nagyon unni a szótlanságát, ezért elindultam az ajtó felé. A kezem már a kilincsen volt, mikor Jacob telefonja megszólalt. - Kérlek, várj! - Megfordultam és azokkal az édes kiskutya szemekkel találtam szembe magam, amiket annyira szeretek. - Carly, koncentrálj és ne feledd, hogy hazudott neked. - Szuggeráltam saját magam, mielőtt elgyengülnék.

Fogtam magam és tüntetőleg a kanapé melletti fotelbe huppantam le, míg Jake elintézi a rejtélyes idegennel való beszélgetést. Fura volt az egész, mert ő egy szót sem szólt, viszont a vonal másik végén lévő ember folyamatosan magyarázott neki. Igaz, hogy nem értettem mit mondd, de nem lehetett felemelő dolog, mert Jake többször is összeráncolta a homlokát. Ahogy aggódó tekintetével végigmért, már nem találtam annyira jó ötletnek, hogy mindenáron ragaszkodtam az igazsághoz. Mióta itt vagyok és ismerem, ilyet még nem láttam, Jacob Black ideges, de ez nem olyan fajta idegesség volt, mint mikor megtámadtak, hanem egészen más. Sőt, talán nem is idegesség, hanem valahogy olyan feszült. Szörnyű volt hallgatni, ahogy feszülten tördeli az ujjait. Fogalmam sem volt, mire számítsak.

- Elárulnád végre, miért is kell várnom? - Kezdtem unatkozni és mivel más nincs itt, kénytelen vagyok Jake-be belekötni. Egy szót sem szólt csak felállt, mintha valami parancsot követne, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Mindjárt megtudod. - Amint ezt kimondta az ajtóban megjelent egy gyönyörű, hófehér bőrű, vörös hajú nő. A szemei csillogtak, ahogy rám nézett és ugyanolyan színűek voltak, mint a kórházban azé a két férfié.

/Esme szemszöge/:


Izgatott vagyok, mióta Jake elõőzör felhívott minket, hogy közölje megtalálta az unokámat. Ez a kilenc év mindenki számára gyötrelmesen telt, főleg Bellának. Hiába költöztünk az ország másik felébe, lányom fájdalma szemernyit sem csillapodott, azóta is folyton magát vádolta. Számtalanszor láttam Edward fiam arcán a fájdalmat, hogy nem képes semmilyen módon segíteni kedvesének. Jasper is rengetegszer igyekezett csillapítani a Bellában feltörő érzelmeket, de ez sajnos nem mindig sikerült. Egy időre ők is elhagytak minket, csakhogy Jasper összeszedhesse magát, mert az ő tűrőképessége is véges. Most, viszont megcsillant egy kis remény számára és számunkra is, hogy újra teljes lehet a család.

Már ezerszer számba vettem, hátha otthagytunk valami árulkodó nyomot magunkról, de eddig nem találtam semmit, amiből rájöhetne, kik is vagyunk. Igaz nem mentünk messzire a háztól, csak feljöttünk a téli lakunkba.

Vajon, milyen lehet most? Jacob azt mondta gyönyörű, de kire hasonlíthat jobban? Hol volt egészen eddig, hogy még csak a nyomára sem bukkantunk? A fiúk kint vannak, éppen azon tanakodnak, hogyan is lehetne úgy elmondani neki mindent, hogy attól ne meneküljön vissza azonnal a nevelőszüleihez. - Öcskös, tudom, hogy látni akarjátok, de Jake-nek igaza volt. Ha egyből rázúdítunk mindent, kitudja mi lesz a reakciója. Először meg kéne próbálnunk, valahogy óvatosan közelíteni hozzá. Jake azt is mondta, hogy jól fogadta a farkas dolgot, de lehet, a mi létezésünk már túl sok lenne neki egyszerre. - Sorakoztatta fel érveit Jasper, amikkel teljes mértékig egyet is értek.

- Rendben ezt elfogadom, ha kilenc évig tudtam várni, ezt a kis időt még kibírom. De mégis, milyen alibivel akarsz elkezdeni közeledni hozzá? Ha érettségiznie kéne könnyebb dolgunk volna, de ez már meg van neki - mondta elkámpicsorodva Bella, miközben Edward mellé ült a kanapéra.

- Miért lenne az olyan nagy baj, ha mégis megtudná az egészet, hiszen már meglenne a szagmintája, így könnyebben tudnánk azonosítani, hogy merre jár a földön - vágott közbe Rosalie.

- Oké, mondjuk el az igazat és tegyük fel, hogy rosszul fogadja, aztán elmegy, de mi megtaláljuk. Mit kezdenél vele visszahurcolnád ide és rákényszerítenéd, hogy olyanokkal éljen akiket nem ismer, ráadásul valószínűleg nem is szeretne. Rosalie, kérlek gondolkozz mielőtt kiejtenél valamit a szádon - emelte fel hangját Jasper, mire Emmett felfújta magát.

- Öreg, egy kis tiszteletet a nejem felé, ő csak segíteni akart. Biztos vagyok benne, hogy Rosie sem kényszerítené olyanra az unokahúgát, amit nem akar. Igaz, kincsem? - Nyújtotta fejét Emmett egy puszira, de Rosalie arckifejezése az előbb állítottak ellenkezőjérõl tanúskodott.

Alice elhomályosodott tekintetére és rémült arckifejezésére lettem figyelmes, ahogy Jasper is pár másodperc múlva. - Mit látsz, Alice? - kérdezte férjem.

- Sajnos csak foltokban látom a dolgokat, mintha szemellenzőn keresztül nézném. Jake próbál nyerni egy kis időt nekünk, míg kitalálunk valamit, de Nessie türelmetlen és ha nem teszünk valamit, el fog menni. Fél percünk van, hogy cselekedjünk, mert határozottan eldöntötte nem vár tovább - mondta el a látottakat Alice. - Talán fel kellene hívni Jake-et, hogy valamilyen ürüggyel tartsa ott.

- Ez jó ötlet, anya.- Kapta elő mobilját Edward, majd tárcsázta Jacob számát. Feszülten vártuk, hogy felvegye, ehhez el kellett telnie négy kicsengésnek is.

Alice-re néztem, akinek ismét elhomályosult a tekintete. - Rendben meggondolta magát, maradni fog, de nincs sok időnk. Elég makacs, ha nem lát változást tíz percen belül, visszamegy La Push-ba, összepakol és soha nem látjuk többé.

Eközben Edward telefonon beszélgetett Jake-kel, akit megkért, hogy egy szót se szóljon, majd ő válaszol a feltett kérdésekre. - Szuper, annyit már tudunk, hogy a kis csaj olyan makacs, mint az anyja volt emberként. Szép kis gének, mondhatom - mosolygott fiam Bellára, aki erre kinyújtotta rá a nyelvét és úgy tett, mintha duzzogna.

- Figyelj Jake, nincs más választásunk, muszáj mondanunk valamit neki, különben elmegy és többet nem láthatjuk. Alice látta, mit tervez ha nem kapja meg, amit akar, és szerintem te sem akarod, hogy egyszerűen felszívódjon az életedben. - Egy ideig csend volt, majd Edward újra beszélni kezdett. - Ugye tudod, mekkora áldozat ezt kérned tőlünk, de rendben. Sem én, sem Bella nem megyünk oda, viszont valaki akkor is kell, aki válaszol a kérdésekre. Mit szólsz Esme-hez? Ő a családban is inkább Svájcot képviseli. - Megdöbbentem, hogy pont engem akarnak leküldeni, mihez kezdek, ha elragadnak az érzelmeim és többet mondok, mint kellene? - Nem lesz gond, tud magán uralkodni, ha mégis kicsit többet árulna el, mint amennyit szeretnénk, majd te közbeszólsz. Így jó lesz? - Jake valószínűleg csak nehezen egyezett bele, de végül mégis megtette.

- Anya, gyere, elkísérlek az út feléig, de onnantól neked kell menned.

Ahogy mondta Edward, el is kísért az út feléig. Bella, inkább ott maradt, mert azt mondta, nem bírta volna ki, hogy csak pár méter választja el régen látott lányától. Soha nem izgultam életemben ennyire, mint most, de kétségeim is voltak azzal kapcsolatban, hogy tényleg én volnék a legmegfelelőbb ember erre a feladatra.

- Nálad megfelelőbb nem is létezhetne, hidd el nekem. Téged lehetetlen nem szeretni, minden rendben lesz, bár neked azért megsúgom, hogy még életemben nem izgultam ennyire, mint most. - Edward nem sokszor mutatta ki eddig az érzéseit, mióta ismerem, de jó látni, hogy neki is megy a dolog.

Elváltunk, míg Edward visszament, én az otthonunk felé futottam, ahogy csak erőmből telt. Mielőtt ténylegesen odaértem volna, lassítottam egy kicsit a tempón. Egyszer csak meghallottam két szívverést. Az egyik Jake-é volt, a másik, a dallamosabb, pedig Nessie-é, akárhol és akármikor felismerném ezt a zenét. Mikor kicsi volt, sokszor ringattam a karomban, hogy elaludjon.

Az ajtó már nyitva volt, biztos Jake nyitotta ki, mert érezte, hogy a közelben vagyok. A lépcsőhöz érve teljesen lelassítottam, kicsit megigazgattam magamon a ruhát, nagy levegőt vettem - bár szükségem nincs rá, a helyzet mégis megkövetelte-, majd próbáltam minél emberibben felmenni. Jacob kint várt, némi félelem tükröződött szemeiben, rámosolyogtam mire ő rám, majd beléptem az otthonunk ajtaján, ahol már várt az én régen látott kis unokám. Jake jól mondta, elképesztően gyönyörű, ifjú hölggyé cseperedett. Az arca Belláé, ugyanúgy ahogy a szeme és testalkata is, a haj színét, viszont Edwardtól örökölte.

/Carly szemszöge/:

Azonnal talpra ugrottam, ahogy a hölgy bejött az ajtón. Egy darabig még nézett, majd elindult felém, aztán pár lépéssel megállt előttem és kezet nyújtott. - Szervusz kedvesem, a nevem, Esme Cullen. - Oké, szóval akkor ő lenne a doktor felesége. - Üdvözlöm, az én nevem, Carly Smith - mutatkoztam be én is. Helyet foglaltunk a kanapén egymással szemben, míg Jake a velünk szemközti fotelbe telepedett le.

- Üdvözöllek az otthonunkban...Carly. - Furcsa, olyan érzésem van, mintha más nevet akart volna mondani.

- Sajnálom, hogy betörtem. Nem akartam garázdaságot elkövetni, viszont túl kíváncsi voltam, ahhoz, hogy csak kívülről nézelődjek, emiatt is jöttem be engedély nélkül a garázson keresztül. - Így visszagondolva, talán tényleg nem kellett volna illetéktelenül behatolnom az otthonukba. Kimondhatatlanul szégyelltem magam, hogy képes voltam betörni.

- Semmi gond, kedvesem, nem vagyunk egy haragtartó család és megértem, hogy hajtott a kíváncsiság. Eléggé kívülállóak vagyunk erre felé, pedig régebben már éltünk itt. Sokan kíváncsiak, hogy hol is élünk, viszont most nem emiatt vagyunk itt ha jól sejtem. Lenne pár kérdésed, igaz? - Bólintottam. - Akkor, kérdezz. - Ejha, nem teketóriázik sokat a hölgy az már egyszer biztos. Te jó isten, annyi kérdésem lenne, most melyikkel kezdjem? Á, megvan, az lesz a legjobb, ha azzal kezdem, ami a legjobban érdekel.

- Találkoztam a kórházban az ön férjével és fiával. Nem tartom valószínűnek, hogy maguk között lenne bármiféle rokoni kapcsolat, mivel, valljuk be őszintén, a férje és ön túl fiatalok ahhoz, hogy ilyen nagy gyermekeik legyenek. A másik, ami feltűnt, hogy nem is hasonlítanak egymásra, egyet azonban mégis észrevettem, mindannyiuknak ugyanolyan színű a szemük. Megkérdezhetem, ez hogy lehetséges? - Esme segélykérően Jake-re pillantott, aki jó szokásához híven, egy árva szót sem szólt, csak bólintott. Esme újra rám nézett, majd összekulcsolta kezeit, hallgatott pár percig, aztán belekezdett válaszába.

- Ha jól tudom, Jake már elmondta, illetve meg is mutatta, hogy mi is ő valójában. - Bólintással válaszoltam, hogy igen. - Mikor először ideköltöztünk, hogy élelemhez jussunk, elmentünk vadászni. Nem térképeztük fel teljesen a területet, ezért átmentünk a határon, ami Forks-ot és La Push-t az erdőben elválasztja. Már éppen sikerült elejtenünk a vadat, mikor összetalálkoztunk Jake dédnagyapjával.

- Öhm...várjunk csak egy pillanatra, azt hiszem valamit elértettem. Mintha azt mondta volna, összetalálkoztak Jake dédnagyapjával.

- Pontosan - erősítette meg Esme, amiről azt hittem, félre hallottam.

De hiszen az lehetetlen - kerekedtek el a szemeim. - Hiszen az azt jelentené, hogy maga már több száz éves, ami egyszerűen lehetetlen. - Nem tudtam, mit tegyek. Ezek valami elmebajosok és Jake is benne van a bulijukban? Azt hiszem jobb lesz, ha én most lelépek innen, de gyorsan, és vissza se nézek. - Ez valami, vicc? Fogalmam sincs, hogy ki maga és miért mondd ilyeneket, de szerintem nézesse meg magát egy orvossal minél hamarabb.

Felugrottam a kanapéról, és amilyen gyorsan csak lehetett kikerültem a két hibbantat, majd az ajtóhoz siettem. Feltéptem, de még mielőtt kiléptem volna rajta, Esme utánam szólt.

- Hidd el, nem vagyok őrült, csak vámpír.