8. fejezet: Tudni akarom én ezt?

Sziasztok!

Először is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok, minden olvasómnak!!! Hoztam nektek egy kis karácsonyi ajándékot, remélem örültök neki, mert nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Puszi:)
Carly

Váltott szemszög



/Carly szemszöge/:

- Miért hazudtál nekem? - kérdeztem a még mindig az ajtóban álló Jake-től.

- Nem hazudtam - nézett rám elkerekedett szemekkel.

- De az igazat sem vagy hajlandó elmondani, igaz? - Ha a pillantásommal ölni tudnék, Jake már biztosan nem élne.

- Mindent elmondtam, amit tudnod kell - nézett rám, miközben egy centivel sem jött beljebb.

- Ne nézz hülyének, tudom, hogy van valami, amit nem mondasz el. - Fogalmam sem volt, hogy most mit csináljak. Szeretném megtudni, mit nem mondd el, de nála már nem válna be az, ami Josh-nál.

- Tényleg van egy két dolog, amit nem mondtam el, de ha most elmondom az még túl korai lenne. - A méreg majd' megevett, hogy képes elhallgatni előlem olyan dolgokat, amit jogom lenne tudni.

- Korai, komolyan? Csak egy-két hete ismerjük egymást, és te azt kérted, költözzem hozzátok. Az nem volt korai? - Legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy felképeljem, de már lehet, azt sem érdemli meg.

Jake egy szót sem szólt, csak leült, én erre azonnal felpattantam és az ablakhoz mentem. Kezdtem nagyon unni a szótlanságát, ezért elindultam az ajtó felé. A kezem már a kilincsen volt, mikor Jacob telefonja megszólalt. - Kérlek, várj! - Megfordultam és azokkal az édes kiskutya szemekkel találtam szembe magam, amiket annyira szeretek. - Carly, koncentrálj és ne feledd, hogy hazudott neked. - Szuggeráltam saját magam, mielőtt elgyengülnék.

Fogtam magam és tüntetőleg a kanapé melletti fotelbe huppantam le, míg Jake elintézi a rejtélyes idegennel való beszélgetést. Fura volt az egész, mert ő egy szót sem szólt, viszont a vonal másik végén lévő ember folyamatosan magyarázott neki. Igaz, hogy nem értettem mit mondd, de nem lehetett felemelő dolog, mert Jake többször is összeráncolta a homlokát. Ahogy aggódó tekintetével végigmért, már nem találtam annyira jó ötletnek, hogy mindenáron ragaszkodtam az igazsághoz. Mióta itt vagyok és ismerem, ilyet még nem láttam, Jacob Black ideges, de ez nem olyan fajta idegesség volt, mint mikor megtámadtak, hanem egészen más. Sőt, talán nem is idegesség, hanem valahogy olyan feszült. Szörnyű volt hallgatni, ahogy feszülten tördeli az ujjait. Fogalmam sem volt, mire számítsak.

- Elárulnád végre, miért is kell várnom? - Kezdtem unatkozni és mivel más nincs itt, kénytelen vagyok Jake-be belekötni. Egy szót sem szólt csak felállt, mintha valami parancsot követne, majd kinyitotta a bejárati ajtót.

- Mindjárt megtudod. - Amint ezt kimondta az ajtóban megjelent egy gyönyörű, hófehér bőrű, vörös hajú nő. A szemei csillogtak, ahogy rám nézett és ugyanolyan színűek voltak, mint a kórházban azé a két férfié.

/Esme szemszöge/:


Izgatott vagyok, mióta Jake elõőzör felhívott minket, hogy közölje megtalálta az unokámat. Ez a kilenc év mindenki számára gyötrelmesen telt, főleg Bellának. Hiába költöztünk az ország másik felébe, lányom fájdalma szemernyit sem csillapodott, azóta is folyton magát vádolta. Számtalanszor láttam Edward fiam arcán a fájdalmat, hogy nem képes semmilyen módon segíteni kedvesének. Jasper is rengetegszer igyekezett csillapítani a Bellában feltörő érzelmeket, de ez sajnos nem mindig sikerült. Egy időre ők is elhagytak minket, csakhogy Jasper összeszedhesse magát, mert az ő tűrőképessége is véges. Most, viszont megcsillant egy kis remény számára és számunkra is, hogy újra teljes lehet a család.

Már ezerszer számba vettem, hátha otthagytunk valami árulkodó nyomot magunkról, de eddig nem találtam semmit, amiből rájöhetne, kik is vagyunk. Igaz nem mentünk messzire a háztól, csak feljöttünk a téli lakunkba.

Vajon, milyen lehet most? Jacob azt mondta gyönyörű, de kire hasonlíthat jobban? Hol volt egészen eddig, hogy még csak a nyomára sem bukkantunk? A fiúk kint vannak, éppen azon tanakodnak, hogyan is lehetne úgy elmondani neki mindent, hogy attól ne meneküljön vissza azonnal a nevelőszüleihez. - Öcskös, tudom, hogy látni akarjátok, de Jake-nek igaza volt. Ha egyből rázúdítunk mindent, kitudja mi lesz a reakciója. Először meg kéne próbálnunk, valahogy óvatosan közelíteni hozzá. Jake azt is mondta, hogy jól fogadta a farkas dolgot, de lehet, a mi létezésünk már túl sok lenne neki egyszerre. - Sorakoztatta fel érveit Jasper, amikkel teljes mértékig egyet is értek.

- Rendben ezt elfogadom, ha kilenc évig tudtam várni, ezt a kis időt még kibírom. De mégis, milyen alibivel akarsz elkezdeni közeledni hozzá? Ha érettségiznie kéne könnyebb dolgunk volna, de ez már meg van neki - mondta elkámpicsorodva Bella, miközben Edward mellé ült a kanapéra.

- Miért lenne az olyan nagy baj, ha mégis megtudná az egészet, hiszen már meglenne a szagmintája, így könnyebben tudnánk azonosítani, hogy merre jár a földön - vágott közbe Rosalie.

- Oké, mondjuk el az igazat és tegyük fel, hogy rosszul fogadja, aztán elmegy, de mi megtaláljuk. Mit kezdenél vele visszahurcolnád ide és rákényszerítenéd, hogy olyanokkal éljen akiket nem ismer, ráadásul valószínűleg nem is szeretne. Rosalie, kérlek gondolkozz mielőtt kiejtenél valamit a szádon - emelte fel hangját Jasper, mire Emmett felfújta magát.

- Öreg, egy kis tiszteletet a nejem felé, ő csak segíteni akart. Biztos vagyok benne, hogy Rosie sem kényszerítené olyanra az unokahúgát, amit nem akar. Igaz, kincsem? - Nyújtotta fejét Emmett egy puszira, de Rosalie arckifejezése az előbb állítottak ellenkezőjérõl tanúskodott.

Alice elhomályosodott tekintetére és rémült arckifejezésére lettem figyelmes, ahogy Jasper is pár másodperc múlva. - Mit látsz, Alice? - kérdezte férjem.

- Sajnos csak foltokban látom a dolgokat, mintha szemellenzőn keresztül nézném. Jake próbál nyerni egy kis időt nekünk, míg kitalálunk valamit, de Nessie türelmetlen és ha nem teszünk valamit, el fog menni. Fél percünk van, hogy cselekedjünk, mert határozottan eldöntötte nem vár tovább - mondta el a látottakat Alice. - Talán fel kellene hívni Jake-et, hogy valamilyen ürüggyel tartsa ott.

- Ez jó ötlet, anya.- Kapta elő mobilját Edward, majd tárcsázta Jacob számát. Feszülten vártuk, hogy felvegye, ehhez el kellett telnie négy kicsengésnek is.

Alice-re néztem, akinek ismét elhomályosult a tekintete. - Rendben meggondolta magát, maradni fog, de nincs sok időnk. Elég makacs, ha nem lát változást tíz percen belül, visszamegy La Push-ba, összepakol és soha nem látjuk többé.

Eközben Edward telefonon beszélgetett Jake-kel, akit megkért, hogy egy szót se szóljon, majd ő válaszol a feltett kérdésekre. - Szuper, annyit már tudunk, hogy a kis csaj olyan makacs, mint az anyja volt emberként. Szép kis gének, mondhatom - mosolygott fiam Bellára, aki erre kinyújtotta rá a nyelvét és úgy tett, mintha duzzogna.

- Figyelj Jake, nincs más választásunk, muszáj mondanunk valamit neki, különben elmegy és többet nem láthatjuk. Alice látta, mit tervez ha nem kapja meg, amit akar, és szerintem te sem akarod, hogy egyszerűen felszívódjon az életedben. - Egy ideig csend volt, majd Edward újra beszélni kezdett. - Ugye tudod, mekkora áldozat ezt kérned tőlünk, de rendben. Sem én, sem Bella nem megyünk oda, viszont valaki akkor is kell, aki válaszol a kérdésekre. Mit szólsz Esme-hez? Ő a családban is inkább Svájcot képviseli. - Megdöbbentem, hogy pont engem akarnak leküldeni, mihez kezdek, ha elragadnak az érzelmeim és többet mondok, mint kellene? - Nem lesz gond, tud magán uralkodni, ha mégis kicsit többet árulna el, mint amennyit szeretnénk, majd te közbeszólsz. Így jó lesz? - Jake valószínűleg csak nehezen egyezett bele, de végül mégis megtette.

- Anya, gyere, elkísérlek az út feléig, de onnantól neked kell menned.

Ahogy mondta Edward, el is kísért az út feléig. Bella, inkább ott maradt, mert azt mondta, nem bírta volna ki, hogy csak pár méter választja el régen látott lányától. Soha nem izgultam életemben ennyire, mint most, de kétségeim is voltak azzal kapcsolatban, hogy tényleg én volnék a legmegfelelőbb ember erre a feladatra.

- Nálad megfelelőbb nem is létezhetne, hidd el nekem. Téged lehetetlen nem szeretni, minden rendben lesz, bár neked azért megsúgom, hogy még életemben nem izgultam ennyire, mint most. - Edward nem sokszor mutatta ki eddig az érzéseit, mióta ismerem, de jó látni, hogy neki is megy a dolog.

Elváltunk, míg Edward visszament, én az otthonunk felé futottam, ahogy csak erőmből telt. Mielőtt ténylegesen odaértem volna, lassítottam egy kicsit a tempón. Egyszer csak meghallottam két szívverést. Az egyik Jake-é volt, a másik, a dallamosabb, pedig Nessie-é, akárhol és akármikor felismerném ezt a zenét. Mikor kicsi volt, sokszor ringattam a karomban, hogy elaludjon.

Az ajtó már nyitva volt, biztos Jake nyitotta ki, mert érezte, hogy a közelben vagyok. A lépcsőhöz érve teljesen lelassítottam, kicsit megigazgattam magamon a ruhát, nagy levegőt vettem - bár szükségem nincs rá, a helyzet mégis megkövetelte-, majd próbáltam minél emberibben felmenni. Jacob kint várt, némi félelem tükröződött szemeiben, rámosolyogtam mire ő rám, majd beléptem az otthonunk ajtaján, ahol már várt az én régen látott kis unokám. Jake jól mondta, elképesztően gyönyörű, ifjú hölggyé cseperedett. Az arca Belláé, ugyanúgy ahogy a szeme és testalkata is, a haj színét, viszont Edwardtól örökölte.

/Carly szemszöge/:

Azonnal talpra ugrottam, ahogy a hölgy bejött az ajtón. Egy darabig még nézett, majd elindult felém, aztán pár lépéssel megállt előttem és kezet nyújtott. - Szervusz kedvesem, a nevem, Esme Cullen. - Oké, szóval akkor ő lenne a doktor felesége. - Üdvözlöm, az én nevem, Carly Smith - mutatkoztam be én is. Helyet foglaltunk a kanapén egymással szemben, míg Jake a velünk szemközti fotelbe telepedett le.

- Üdvözöllek az otthonunkban...Carly. - Furcsa, olyan érzésem van, mintha más nevet akart volna mondani.

- Sajnálom, hogy betörtem. Nem akartam garázdaságot elkövetni, viszont túl kíváncsi voltam, ahhoz, hogy csak kívülről nézelődjek, emiatt is jöttem be engedély nélkül a garázson keresztül. - Így visszagondolva, talán tényleg nem kellett volna illetéktelenül behatolnom az otthonukba. Kimondhatatlanul szégyelltem magam, hogy képes voltam betörni.

- Semmi gond, kedvesem, nem vagyunk egy haragtartó család és megértem, hogy hajtott a kíváncsiság. Eléggé kívülállóak vagyunk erre felé, pedig régebben már éltünk itt. Sokan kíváncsiak, hogy hol is élünk, viszont most nem emiatt vagyunk itt ha jól sejtem. Lenne pár kérdésed, igaz? - Bólintottam. - Akkor, kérdezz. - Ejha, nem teketóriázik sokat a hölgy az már egyszer biztos. Te jó isten, annyi kérdésem lenne, most melyikkel kezdjem? Á, megvan, az lesz a legjobb, ha azzal kezdem, ami a legjobban érdekel.

- Találkoztam a kórházban az ön férjével és fiával. Nem tartom valószínűnek, hogy maguk között lenne bármiféle rokoni kapcsolat, mivel, valljuk be őszintén, a férje és ön túl fiatalok ahhoz, hogy ilyen nagy gyermekeik legyenek. A másik, ami feltűnt, hogy nem is hasonlítanak egymásra, egyet azonban mégis észrevettem, mindannyiuknak ugyanolyan színű a szemük. Megkérdezhetem, ez hogy lehetséges? - Esme segélykérően Jake-re pillantott, aki jó szokásához híven, egy árva szót sem szólt, csak bólintott. Esme újra rám nézett, majd összekulcsolta kezeit, hallgatott pár percig, aztán belekezdett válaszába.

- Ha jól tudom, Jake már elmondta, illetve meg is mutatta, hogy mi is ő valójában. - Bólintással válaszoltam, hogy igen. - Mikor először ideköltöztünk, hogy élelemhez jussunk, elmentünk vadászni. Nem térképeztük fel teljesen a területet, ezért átmentünk a határon, ami Forks-ot és La Push-t az erdőben elválasztja. Már éppen sikerült elejtenünk a vadat, mikor összetalálkoztunk Jake dédnagyapjával.

- Öhm...várjunk csak egy pillanatra, azt hiszem valamit elértettem. Mintha azt mondta volna, összetalálkoztak Jake dédnagyapjával.

- Pontosan - erősítette meg Esme, amiről azt hittem, félre hallottam.

De hiszen az lehetetlen - kerekedtek el a szemeim. - Hiszen az azt jelentené, hogy maga már több száz éves, ami egyszerűen lehetetlen. - Nem tudtam, mit tegyek. Ezek valami elmebajosok és Jake is benne van a bulijukban? Azt hiszem jobb lesz, ha én most lelépek innen, de gyorsan, és vissza se nézek. - Ez valami, vicc? Fogalmam sincs, hogy ki maga és miért mondd ilyeneket, de szerintem nézesse meg magát egy orvossal minél hamarabb.

Felugrottam a kanapéról, és amilyen gyorsan csak lehetett kikerültem a két hibbantat, majd az ajtóhoz siettem. Feltéptem, de még mielőtt kiléptem volna rajta, Esme utánam szólt.

- Hidd el, nem vagyok őrült, csak vámpír.

7. fejezet: Üres ház

Sziasztok!

Megérkezett az új fejezet. Eredetileg hétfőre akartam hozni, de a húgom szalagavatója miatt sajnos késett, szóval ez egy olyan "Sajnálom, hogy nem Mikulásra hoztam" fejezet, viszont ugyanolyan lelkesedéssel írtam. Egyébként a héten még a gépem is bekrepált a haveromnak konkrétan a klinikai halál állapotából sikerült visszahoznia, amiért ezer köszönet Kocinak innen is:) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek. Az előző fejezetnél a tippek nagy része helyes volt. A fejezet végén teszek fel egy kérdést, remélem minél többen válaszoltok rá.

Puszi:)
Carly

/Jacob szemszöge/:


Carly nem is tudja, mennyire hasonlít az édesanyjára. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, azt nehéz onnan kiverni, vagy legalább elterelni róla a figyelmét. Lassacskán rájön majd mindenre, pedig még korán sincs itt az ideje. Az túl feltűnő lenne, ha most eltűnnék és megkeresném Carlisle-t, mert Carly biztos találna ürügyet, hogy utánam jöjjön. Viszont, ha azt mondanám, farkas ügy, ám közben írnék egy sms-t a szőke vámpírnak, hogy találkozzunk, biztos, nem fogna gyanút.

Elővettem a telefonom, és amíg Carly nem figyelt írtam egy gyors sms-t a szöszinek, hogy fél óra múlva találkozzunk a határnál. Mielőtt eltehettem volna a telefont, Carly mellém lépett és óvatosan, mégis kíváncsian próbálta kipuhatolni, mit csinálok. - Kivel sms-ezel, talán randid lesz – próbálta elviccelni a dolgot, de láttam rajta, hogy érdekli – és megvárod, míg nem vagyok a közeledben, hogy le tudd szervezni? - mosolygott, hogy leplezze kíváncsiságát.

- Nem, Sam üzent, hogy amint tudok menjek, mert gyűlésünk lesz, tudod ő az alfánk, aki vezet minket. Van néhány dolog, amit meg szeretne velünk beszélni. - Olyat kellett kitalálnom, amibe nem köthet bele.

- Veled mehetnék? Már rég találkoztam a lányokkal, jó lenne egy kicsit pletykálkodni velük, egész jól összebarátkoztunk a húgod szülinapi partiján. - A fenébe, ezt el is felejtettem.

- Nem! - Carly meglepődött, mikor rákiabáltam, talán ezt tényleg nem kellett volna – Vagyis, most nem ott lesz a találkozónk, hanem az erdőben.

- O..oké, hallom halkabban is, nem kell lekiabálnod a fejem. - Fordult vissza Keemayához sértődötten.

Tényleg nem akartam rákiabálni, és, ha másról lenne szó már oda sompolyogtam volna sűrűn bocsánatot kérni, de ebben az esetben még jól is jött, hogy kicsit erőteljesebbre sikerült a hárításom. Most már csak apával kell beszélnem, hogy tartsa Carlyn a szemét, amíg én elintézem a dolgot. - Apa, kijönnél velem egy kicsit az előtérbe? - Egy bólintást kaptam beleegyezésnek.

Megvártam, míg apa kigurul mellém, majd leguggoltam, hogy csak ketten hallhassuk, amit mondani szeretnék. - Figyelj, egy semleges helyen beszélnem kell a szöszi vámpírral, ezért megkértem, hogy fél óra múlva legyen a határnál. Kérlek, erre a kis időre, valahogy tereljétek el Carly figyelmét.

- Nyugodj meg fiam, míg Keemaya a közelben van, Carlynak esélye sem lesz másra figyelni - nyugtatott meg édesapám. Még már perc és kiengedik húgomat, ezért itt hagyom az autót, míg én az erdőbe érve azonnal átváltozom farkassá. Nem is tettem másként, mikor már nem láthattak az emberek levettem a ruháimat, a lábamhoz kötöttem, átváltoztam, majd futni kezdtem a határ felé.

Tíz perc alatt oda is értem, így várnom kell egy kis időt, míg a szőke vámpír ideér. Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne most a helyes lépés, de más nem jutott eszembe, csak ez. Muszáj nyernem még egy kis időt, mert ha túl hamar derül ki az igazság, Carly ismét eltűnne, és azt nem bírnám ki. Ép ésszel, biztosan nem. Torokköszörülésre lettem figyelmes a hátam mögül, ez zökkentett ki a gondolataimból.

- Helló Jasper! Örülök, hogy sikerült szakítanod rám egy kis időt. Áruld már el, mi a francot kerestél a kórházban délelőtt? - ugrottam azonnal, gondolkozás nélkül neki, kaptam is cserébe egy nagy adag nyugalomhullámot.

- Üdvözöllek, Jake! Azt hiszem, mindketten tudjuk, Bella mennyire várja már, hogy találkozhasson a lányával. Hittünk Carlisle-nak és neked, de sógornőm engem is külön megkért, hogy nézzem meg saját a szememmel, mert az évek során, sokszor kellett csalódnia.

Ez volt az a pillanat, mikor minden mérgem elszállt, ugyanis Jazznek igaza volt. Évekig kerestük hiába. Felkutattuk az összes államot, mert Cullenék informátorai, hol itt, hol ott látták felbukkanni, akikről persze a végén mindig kiderült, hogy nem Bella és Edward elveszett lányát takarták. Három évvel azután, hogy Carly eltűnt, Bella mintha, feladta volna, ezért azt kérte családjától költözzenek el Forksból, mert itt minden imádott lányára emlékezteti. Én pedig, majd' bele pusztultam, hogy életem szerelmének utolsó szalmaszála is elhagyni készül. Emlékszem, még Edward is mellettem állt, végül mégis elköltöztek, hiszen neki, neje érzéseit kellett előtérbe helyeznie.

- Igen, tudom attól, hogy nem vagyok vámpír, még a memóriám tökéletes, emlékszem minden mozzanatra. És hidd el, nem akarok rosszat, főleg Bells-nek nem ő a legjobb barátom, de szükségem van még egy kis időre, hogy felkészíthessem. Azt már tudja, hogy én mi vagyok és a vámpírok létezéséről is tud. De egyszerűen azt ti sem várhatjátok el tőlem, hogy elé álljak és azt mondjam: - „Képzeld Carly, nem elég, hogy én farkassá tudok változni, még az igazi szüleid is vámpírok, ja és most jut eszembe, téged valaki elrabolt a családodtól, mikor egy éves voltál.” - Nem gondolod, hogy a haját tépve menekülne vissza Európába?

- Rendben, igazad van, de akkor is találnunk kell valami megoldást a problémánkra. Annyi már most biztos, hogy ez Bellának nem fog tetszeni, szóval szerintem egy ideig kerüld a házunkat - mosolygott Jazz, arra az esetre utalva, mikor Bella vámpírrá válása után értesült lánya becenevéről, amit nem mellesleg én adtam.

- Na igen, az egy vicces kis sztori. Most, így belegondolva, Bella és Edward le sem tagadhatnák, hogy Carly a lányuk. Kíváncsi és nyitott az új dolgokra, épp, mint az anyja, és makacs akárcsak az apja.

- A kíváncsiságát éreztem ott a kórházban, viszont nem árt, ha a többivel is tisztában vagyunk. - Jasper telefonja megcsörrent, amit ő azonnal fel is vett.

Kifinomult hallásommal, Alice egyedien csilingelő hangját hallottam meg. A szavaiból izgalommal vegyülő idegességet vettem ki – „Jasper látom mit tervez, halványan ugyan, de látom. Ha még Jake-kel vagy, kérd meg, hogy ő is jöjjön veled.” -, majd a vonal megszakadt. Eltűntem az egyik fa mögött, hogy levegyem a ruháimat, majd miután átváltoztam, már indultunk is.

/Carly szemszöge/:

Mikor újra felnéztem, Billy gurult be a szobába, de Jacob nem jött utána, viszont fel nem tett kérdésemre így is megkaptam a választ. - Jake-nek el kellett sietnie a gyűlésre.

Húsz perc elteltével egy doktornő jelent meg, hogy megvizsgálja Keemayát, aztán mikor mindent rendben talált, megírta a kijelentkezési papírokat. Hazafelé Billy vezetett, Sarah az anyósülésen ült, míg én és Keemaya hátul. Ahogy hazaértünk Sarah elkezdett főzni, Billyhez pedig egy horgásztársa jött. Felkísértem Keemayát a szobájába, hogy egy kicsit pihenhessen. Fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal Jake nélkül, ezért átbattyogtam a szobájába, hogy jobban körülnézzek.

Jake szobája nem volt éppen egy kincsesbánya, így hamar végeztem. Arra gondoltam, kicsit lefekszem aludni, bár Jacob nélkül az sem volt az igazi. Már majdnem elaludtam, mikor valaki halkan kopogott az ajtón és Sarah dugta be a fejét. - Ne haragudj, nem akarlak zavarni, csak kérni akartam valamit.

- Oké, mit tehetek érted? - ültem fel az ágyon.

- El kellene ugranom a boltba, de nem szeretném Keemayát egyedül hagyni, ha megkérlek elmennél helyettem? - Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna, még csak pár órája vagyok egyedül, mégis unatkozom.

- Persze, nagyon szívesen, csak írd fel, mit kell hoznom. - Felvettem a kardigánom, majd lementünk, hogy Sarah felírhassa miket kell hoznom, kaptam egy aranyos kis kosarat és már indultam is.

A bolt nem volt messze, bár az egész hely nem állt többől, mint pár utca, ezért mindent közelinek lehet mondani. A boltba lépve megszólalt egy kis csengő, ami új vásárló jelenlétét volt hivatott jelezni. Ahogy tanította az édesapám, idegen helyre belépvén, azonnal köszöntem. Az eladó, aki valószínűleg a tulajdonos is lehet, hatalmas mosollyal köszönt vissza. Nem volt túl nagy helyiség az egész bolt, de így is három sorra volt osztva minden. Szép lassan mindent megtaláltam, pakolás közben megakadt a szemem egy magas fiún, aki falka tag volt. Odasiettem hozzá, majd mosollyal az arcomon kezdtem el vele beszélgetni. - Szia Josh! Neked nem a falkagyűlésen kéne lenned? - érdeklődtem, mert itt valami nem stimmelt, és tudni akartam mi.

- Szia Carly! Gyűlés, nekem nem szóltak semmiféle gyűlésről, kitől hallottad? Különben is a gyűléseink egy ideje már az éjszakai őrjáratok előtt szoktak lenni. - Remek, akkor Jake hazudott, de miért? Megígértem neki, hogy nem teszek semmit nélküle, de ennek sajnos kénytelen leszek mégis utána járni.

- Jake mondta, de az is lehet, hogy csak félreértettük egymást. - Aztán elkezdtem gondolkozni, hogy talán a dokival és a szőke fiúval lehet összefüggésben a dolog, mert miután találkoztunk velük, Jake nagyon feszült volt egész nap. Vajon, Josh mennyit tudhat azokról az emberekről? Falkatag, szóval biztos be van avatva minden ilyenbe. Már csak ki kell valahogy szednem belőle, de hogy? Kérdezzek rá kapásból vagy trükközzek egy kicsit? Döntöttem, rákérdezek szemtől-szemben. - Josh, te ismered azt a magas orvost, a forksi kórházban?

- Persze, hiszen Cullenéket mindenki ismeri. A család nyolc tagú, akit te is említettél, Dr. Carlisle Cullen a családfő, aztán van Esme, a felesége és a „gyerekek” - mutatott idézőjelet az ujjaival. Mikor látta rajtam, hogy nem értem, volt olyan kedves és tájékoztatott. - Van a nagydarab, ő Emmett, az ő felesége, a rendkívül hiú Rosalie, egy boszorkány az a csaj, ha engem kérdezel. Rajtuk kívül még ott van a másik szőke fiú Jasper – oké, szóval akiket én láttam az a család feje Carlisle és a „fia” Jasper volt -, neki is van felesége, Alice, na az a csaj tényleg nem semmi, olyan mint egy felhúzva maradt Duracell nyuszi. Végül, de nem utolsó sorban, pedig Edward és Bella, ők viszonylag friss házaspár. Viszont, Forks-ban mindenki úgy tudja, ők testvérek, bár kétlem, hogy ezt még bárki is bevenné. Egyébként, Bella itt ismerte meg Edwardot, ugyanis Bells apja az itteni rendőrfőnök és nem mellesleg Billy legjobb barátja. A Cullen család nemrég költözött vissza, azt hiszem, valahogy olyan tájt, mikor te is idekerültél.

Sajnáltam Josh-t, mert biztos voltam benne, hogy ha Jake megtudja, mennyi mindent elárult a családdal kapcsolatban, valószínűleg nem teszi zsebre, amit kapni fog. Bűntudatom volt, amiért még jobban belerángatom, de muszáj volt találkoznom velük. Igaz, ami igaz azért sokáig nem kellett noszogatnom a válaszok miatt. Nem hiába mondják, hogy a férfiak sokkal pletykásabbak, mint a nők.

- Értem, és köszönöm az információt. - A kis ismertető alatt megvettem mindent, ami kellett, és Josh volt olyan rendes, hogy hazakísérjen, még a kosarat is ő hozta. Nem voltam biztos abban, hogy tovább kéne kérdezősködnöm, de hajtott a kíváncsiság, és ez ellen nem tehettem semmit. - Am, Josh, egészen véletlenül nem tudod, merre laknak Cullenék?

- Ez egy buta kérdés, számtalanszor jártam már a kúriájukban. Az a ház hatalmas, soha életemben nem láttam még akkora épületet. - Időközben hazaértünk, majd leadtam Sarahnak mindent és szóltam, hogy sétálok egyet Josh-sal. Szóval, a főúton mész, mintha Forksba mennél vissza és mielőtt elérnéd lesz egy leágazás, ami egy kijárt útra visz, na az az út pontosan oda vezet téged. Máshova nem is tudsz onnan kilyukadni, de ha szeretnéd elviszlek oda. Utaztál már farkason? - Csillant fel a szeme, aminek a hátterében nem sejtettem semmi jót, de úgy éreztem nemmel kell válaszolnom.

- Még soha. - Josh vigyorogva vonult az erdőbe, elbújt egy nagy fa mögött, majd pár másodperc múlva egy óriási karamell színű farkas lépett ki onnan. A fejével mutatott, hogy menjek oda, amit késlekedés nélkül meg is tettem. Először nem értettem, mit akar, de miután hevesen mutogatott a fejével, felültem a hátára.

Nem voltam benne biztos, hogy jó az, amit teszek, de utána kell járnom a dolgoknak. Jó erősen belekapaszkodtam a farkas szőrébe és már indultunk is. Furcsa volt így utazni, mégis olyan ismerős érzés, pedig Jake még soha nem vitt magával.

Nem számoltam, mennyi idő telt el, de kb. 5 perc alatt a háznál voltunk. Tényleg robusztus egy épület, egy pillanatra meg is tántorodtam abban, hogy utána járjak mindennek, de valami mégis hajtott.

Miközben én még mindig a nagy épületen ámuldoztam, Josh visszaváltozott emberré. - Bejössz? - kérdeztem, mikor mellém ért.

- A-a, ne haragudj, de az alfám szólt, hogy beszélni akar velem. Tudod, mi halljuk egymás gondolatait. Viszont nekem most mennem kell, visszatalálsz, ugye? Vagy, ha megcsörgetsz el is jöhetek érted.

- Aranyos vagy, köszönöm, de szerintem visszatalálok, ha mégsem akkor hívlak. - Elköszöntünk egymástól és Josh már el is tűnt a szemem elől. Rám nem várt más, csak az, hogy feltérképezzem a házat. Még abban sem voltam biztos, hogy a bejárati ajtó nyitva van-e.

Felmentem a lépcsőn, hogy megnézzem, de az be volt zárva. Körbementem a verandán, de sajnos egyik ablak sem volt nyitva. Benéztem az egyik ablakon, nem tudom ki a lakberendezőjük, de valami gyönyörű volt a berendezés. Elkenődve battyogtam le a lépcsőn, majd leültem. Már épp kezdtem feladni, mikor megláttam a garázsajtót, ami nem volt teljesen bezárva.

Felpattantam és odarohantam, hogy kinyissam. Elég nehéz volt feltolni, ráadásul, majdnem magával rántott olyan magasra ment fel. Arra is rá kellett jönnöm, hogy ez nem tipikusan egykocsis garázs. A mi otthoni lakásunk simán elférne ebben a garázsban. Pár másodperc csodálkozás után megtaláltam a lépcső feljárót. Felmentem, majd kinyitva az ajtót, egy kis folyosón találtam magam. Tovább mentem, leesett az állam a hatalmas nappalitól, a sarokban volt egy számítógép, kezem a házra tettem, ellenőrizve ezzel, hogy mikor jártak itt utoljára és nem csalódtam, mert meleg volt, szóval nemrég mentek el itthonról. Körbe jártam az egész házat. Voltam a konyhában, sőt még a felső szintet is végigvizslattam. Benéztem minden szobába, a hálószobákon kívül találtam egy dolgozó és gyerekszobát is, bár az előbbit valószínűleg gyakrabban szokták használni. A hálószobákban feltűnt, hogy nincs egy ruhadarab és kép sem, így arra gondoltam ez a család sietősen távozott.

Olyan volt az egész, mintha előre tudták volna, hogy jövök, ezért minden nyomukat próbálták eltüntetni. Valami azt sugallta, Jake még a segítségükre is volt ebben, már csak azt kellett megtudnom, miért? Nem kellett sokáig gondolkoznom azon, mit is csináljak, mert Jake megjelent. Kulccsal nyitotta ki az ajtót, ez már magában gyanús volt, míg én a nappaliban ültem a kanapén. Mikor meglátott nem mondott semmit, csak állt ott szótlanul, engem nézve.

- Azt hiszen lenne, mit megbeszélnünk.

Szóval, akkor a kérdések: Szerintetek, ki rabolta el Carlyt mikor egy éves volt? Hova mehettek Cullenék?

Díj

Köszönöm a díjat cserybononak!!!

Nem szeretnék külön emberkéket kiemelni, ezért küldöm az összes írótársamnak!
Puszi:)
Carly

Még egyszer köszönöm cserybononak!!!(L)(L)(L)

6. fejezet: Egy pillanat

Sziasztok!
Tudom csak későbbre ígértem frisst, de sikerült gépközelbe kerülnöm és még ihletem is volt:) Mint mindig most is kíváncsi vagyok a véleményetekre, viszont ha lehet ennél a fejezetnél még inkább:)
A fejezettel kapcsolatban felteszek egy kérdést és szeretném, ha beleírnátok a kommentjeitekbe a választ, szóval íme a kérdés: Szerintetek, ki lehet ez a két rejtélyes idegen? (Az orvosra és a segítőkész fiúra gondolok)
A választ megírhatjátok kommentbe, de akár chatbe is:)

Puszi:)
Carly


Feleszmélni sem volt időm, már az autóban ültünk. Sarah hátraült, Jake pedig óvatosan próbálta betenni a rúgkapálózó Keemayát, ami egyáltalán nem ment egyszerűen. Segíteni akartam, de fogalmam sem volt, mit kell ilyenkor tenni.

A kórházhoz érve, Jake azonnal kipattant, majd kivette még mindig hevesen rángatózó húgát. Sarah és én is utána siettünk, de már csak a következő lifttel tudtunk volna menni, ezért a lépcsőt választottuk, mire felértünk, Keemayát éppen az egyik vizsgálószerűségbe tolták be. A doki, akivel Jake beszélgetett ismerős volt, ezért úgy döntöttem megnézem magamnak. Neki is iramodtam, de mintha meghallotta volna közeledő lépteimet – ami lehetetlennek tűnt, mert hatalmas zsivaj volt az egész kórházban egy buszbaleset miatt – gyorsan elköszönt Jake-től és besietett Keemayához.

- Ki ő? - szegeztem a kérdést Jake-nek, amint odaértem.

- A család egyik régi barátja, aki megmentette már egy párszor az életünket. Miért? - kérdezett vissza azonnal gyanakodva.

- Mikor először felkeltem a támadás után, láttam a szobában, ahogy veled beszélget és nagyon ismerős volt, de sajnos nem tudom honnan - adtam meg a választ.

- Biztos, láttad már Forksban, hiszen itt vagy már egy ideje, ő és a családja nemrég költöztek vissza - reagálta le gyanúsan gyorsan, ám, amint ezt észrevette, már meg is bánta a dolgot.

Mivel mást nem tehettünk, leültünk a váróban, ami közvetlenül Keemaya szobája mellett volt. Nagyon aggódtam Keemayáért, azt tudtam, hogy epilepsziás, de arról fogalmam sem volt, mennyit kell szenvednie emiatt, ennek a pici lánynak. Amennyire tőlem telhetett egy ilyen helyzetben, próbáltam tartani Sarah-ban a lelket, míg Jake elment Billyért, aki horgászni van egy egyik barátjával.

Jake fél órán belül visszaért az apjával, ezután egy óra várakozás következett. A nővérek ki-be rohangáltak a szobából, egyedül az orvos volt mindvégig bent Keemayával. Billy neje mellé gurult, megfogta kezét, miközben engem Jake ölelt szorosan magához.

Mialatt várakoztunk, egyfolytában Jake hirtelen válasza, megbánó arca és az orvos kiléte közötti összefüggésen járt az agyam. Biztosan tudom, hogy valahonnan ismerem, mégsem ugrik be egy olyan emlékem sem, amiben szerepelne. Ráadásul olyan, mintha Jake sem akarná, hogy találkozzak vele. Felnéztem Jacobra, aki rám mosolygott és egy puszit nyomott homlokomra, majd miután tovább zakatolt az agyam a témán rájöttem, csak és kizárólag úgy jöhetek rá, ki is ő, ha szemtől-szemben látom. Eldöntöttem, hogy bármeddig is kell itt ülnöm, kivárom, míg kijön a doki.

Viszont, mintha összeesküdtek volna ellenem az elemek, Jake megszólalt. - Kicsim, anya nagyon ideges, ha megkérlek, hozol neki a lenti automatából egy teát? - Nem vághattam rá, hogy „Hozz neki, te”, ezért bólintottam és elindultam a lift felé.

Szerencsére az automatánál nem voltak sokan, így hamar visszaértem. Jake, húga szobájának ajtaja előtt állt hatalmas mosollyal az arcán.

- Jobban van? - A választ nem hangban, hanem egy édes csókban kaptam meg. Bekukucskáltam a szobába, de bármennyire is siettem, az orvos már eltűnt. Bosszúságomnak hangot is adtam. - Az orvos hova lett?

- Sok dolga volt, emiatt el kellett sietnie - válaszolt feltett kérdésemre Billy.

- Aha, értem - mondtam, mintha beletörődtem volna a dolgokba, de ez még nem egy lejátszott meccs. Megint meg tudott lógni, de annyira nem nagy ez a kórház, hogy az idők végezetéig el tudjon kerülni. Miután megbizonyosodtunk arról, hogy Keemaya jobban érzi magát, Jake és én lementünk a kantinba, hogy vegyünk valami édességet a pici lánynak.

Míg a kantinhoz értünk, egyfolytában járt a fejem ide-oda. Úgy nézhettem ki, mint egy őrült, aki nagyon keres valakit, amit Jake meg is jegyzett.

- Mi az, kit keresel ennyire? Talán randid van egy másik pacákkal és arra vársz, hogy lelépjek? - nézett rám vigyorogva.

- Hülye, miért kéne nekem másik pasi? Csak körbenézek, mert érdekelnek az itteni emberek, mivel tovább maradok, mint eredetileg terveztem, muszáj lesz megismernem pár új arcot. - Bár igaz, ami igaz, most csak egy érdekelne, de ő nagyon. - Nem lóghatok folyton a te nyakadon, hiszen neked is van egy jól megszokott, saját életed.

Én mentem tovább, de Jake megmerevedett, amit nem vettem észre időben, ezért mikor arrébb sétáltam, majdnem kiszakította a karomat. Kérdőn hátranéztem, mire lassan mellém sétált arcomat kezébe fogta, majd mélyen a szemembe nézett. - Nem lógsz a nyakamon. Ahogy megláttalak tudtam, te vagy számomra az igazi. A megszokott életembe, pedig már te is beletartozol, amitől az én unalmas napjaim veled boldogabbak lehetnek, ha örökre így maradna minden, az sem érdekelne, csak velem légy.

Akkor és ott értettem meg, hogy nem meghosszabbítom az itt tartózkodásom, hanem ez az új otthonom. Beléptünk a kantinba és Jake rögtön az eladóhoz lépett. Azonnal kért három tábla csokit, négy csomag karamellás cukrot és két csomag pille cukrot, az összes megvásárolt édességet a kezembe nyomta.

- Szerinted, ennyi elég lesz neki? - nézett rám Jake, miközben visszaindultunk a szobához. Útközben megálltunk a nővérpult mellett, hogy Jacob vegyen egy kávét az apjának, én addig letettem a pultra, a kantinból felvásárolt dolgokat. Ennyi édességtől én már tuti kifeküdtem volna.

- Az attól függ, ha azt szeretnéd, hogy cukor és csoki mérgezést kapjon, akkor szerintem pont elég - mosolyogtam huncutul, mire ő kiöltötte a nyelvét. Sértődöttséget tettetve visszafordultam a pulthoz, de túl nagy lendületet vettem és az összes csomagot levertem.

Leguggoltam, hogy felszedjem, már a felét sikerült is, mikor valaki odalépett hozzám segíteni. Mikor felnéztem egy szőke hajú fiú nézett velem farkasszemet. A szemei, olyan ismerősek voltak. - Köszönöm! - mondtam, mire ő biccentett. Megdöbbenve bámultuk egymást tovább, mígnem Jake is lehajolt hozzánk, hogy segítsen. Valamiért ennél az idegennél is az volt az érzésem, hogy ismerem és ez most már tényleg nem lehet véletlen.

Elindultunk, hogy célba juttassuk a töménytelen mennyiségű édességet, de még hátranéztem és akkor láttam meg, ahogy ez az ismeretlen fiú odasétál az orvoshoz. Ha nem hallom, el sem hiszem, de a srác azt mondta az orvosnak „apa”, miközben alig lehetett köztük több tíz évnél. Inkább néztem volna a bátyának, mint az apjának. A fiú mondott neki valamit, mire a doki megfordult, aztán mindketten felénk pillantottak, ekkor valami nagyon furcsára lettem figyelmes, a szemszínűk teljesen egyforma volt. Talán, tényleg apa-fia kapcsolat lenne köztük, de hát ez lehetetlen.

Az orvos arcát mégsem tudtam beazonosítani, csak abban voltam biztos, hogy valahonnan ismerem. Egy jó vágású férfi volt, bár elég viccesen nézett ki a köpenye alatt hordott öregemberes ruhájával, főleg ilyen fiatalon. Azon kezdtem el gondolkozni, hogy a srác sem volt éppen tipikus mai fiú, mert manapság melyik hímnemű segítene egy lánynak felszedni valamit, ha az véletlenül leejti vagy lelöki. Jake pedig csak húzott maga után, mintha nem tetszett volna neki az előbbi kis jelenet.

Az itteni emberek nekem túlságosan furcsák. Mindenkinek van valami kis titka. Még egyszer hátranéztem, de az orvos és a fiatal fiú már nem voltak ott, pedig ilyen gyorsan egyszerűen nem tűnhettek el. Valahogy utána kell járnom, kik is ők valójában és honnan olyan ismerősek.

Hír a frissről:(

Sziasztok!

Ezt a bejegyzést, minden blogra felteszem. Tudom, hogy vannak akik már nagyon várják a frisst. Sajnos e hónap végén már nem kerül fel, és decemberben sem tudom pontosan mikorra tudom hozni. Az ihlet megvan mindhez, de magánügy miatt nem lesz lehetőségem megírni, amint lesz fejlemény közlöm. Ha esetleg mégis megtudom írni, azonnal felteszem.

Puszi:)
Carly

Díj és még valami:)

Köszönöm a díjat Dórinak!!!

Öt dolog rólam:

1. Sokszor sikerül túl vállalnom magam, azután pedig rohanhatok a fejem után.

2. Mostanában Hősök őrült lettem(képes vagyok egy huzamban nyolc-tíz részt megnézni).

3. Egy kicsit csalódott voltam, mikor kiderült a BD-ban nem lesz Jacob szemszög.

4. Imádom Zachary Quinto-t (L)(L)(L) (szerintem iszonyatosan jó pasi).

5. Nagyon szeretem barátnőm, néha átok rossz gyerekeit.

Úgy döntöttem, hogy ezentúl nem ajánlom külön személyeket kiemelve, hanem az összes cserémnek küldöm. Felesleges kiemelni bárkit is, hiszen mindenki máshogy ír, szóval mindenkinek ajánlom ezt a díjat!!!

Még valami!!!

Sajnos nem tudom pontosan, ki melyik blogomat követi nyomon, ezért ide is kiírom ugyanúgy mint, ahogy a főblogomon is megtettem.
Létrehoztam egy új blogot, aminek semmi köze az Alkonyat világához.
A címe Reménytelen szerelem: Lillyről és az ő titokzatos levelezőtársáról szól.
Akinek van kedve nézzen be oda is. Szeretnélek megkérni titeket, ha arra jártok írjatok pár szót vagy sort, hogy tudjam érdekel-e egyáltalán valakit a sztori.
Puszi:)
Carly

UI:Friss egyelőre fogalmam sincs, mikorra várható, de amint van valami fejlemény rögtön megírom.

5. fejezet: Sejtelmes hallgatás

Sziasztok! Sajnálom, hogy késtem az új fejezettel, de sok minden közbejött. A legfőbb okom az ihlet hiánya volt, viszont mint látjátok ez megoldódott:D Jó olvasást a fejezethez!!! Puszi:) Carly


Egy idegen helyen ébredtem. A kép nem is tisztult ki teljesen, de néhány lassú és elhúzódó pillantás után megállapítottam, hogy kórházban vagyok. Suttogást hallottam az ajtó felől, ezért odanéztem. Egyikük Jake volt, a másik, valami magas férfi fehér köpenyben, arra gondoltam, talán ő lehet az orvosom. Szólni akartam, de a hangom nem volt az igazi, csak valami nyöszörgés féle hagyta el a számat, majd újra elsötétült minden.

Álmomban, megint az erdőben jártam, ugyanúgy a falhoz szorított valami, amit nem tudtam másként azonosítani csak medveként, a farkas állt velünk szemben és morgott. Próbáltam minél jobban megfigyelni, mert a szemei ismerősek voltak valahonnan. A farkas támadó állást vett fel, majd rohanni kezdett felénk. Itt az álom véget ért, amit egyáltalán nem sajnáltam, mert nagyon féltem.

Kisebb zsibongásra keltem fel. Ahogy kinyitottam a szemem, mindenki ott állt körbevéve az ágyam.
Vicces volt, ahogy mindegyikük egyszerre kérdezte meg, hogy vagyok? Ezek után is kérdések hadával bombáztak, de nekem csak egy ember számított, Jake.

Senki másra nem volt most szükségem, csak és kizárólag rá. Végül megtaláltam, ott állt a tömegen kívül támasztva a falat, mintha az ki akarna dőlni. Először csak a földet bámulta, majd rám emelte tekintetét. Soha nem láttam még ilyen mérgesnek. Bejött a doktor, nem az volt, akit nemrég láttam. Ez a férfi alacsony volt, duci és kopasz. Mindenkit megkért, hogy menjen ki, mondván pihenésre van szükségem, egyedül Jacob maradt benn. Egy szót sem szólt, állt a falnak dőlve és nézett. Hosszú ideig bámultuk egymást, míg egyszer már nem bírtam tovább és kifakadtam.

- Sajnálom, tudom, hogy most nagyon mérges vagy rám, hiszen megígértem neked, egyedül nem megyek sehova. Kérlek, ne haragudj! Esküszöm neked, soha többé nem teszek ilyet, én csak kíváncsi voltam, mit titkolsz előlem ennyire - kezdtem el hatalmasakat gesztikulálva magyarázkodni. Jake még most sem szólt egy árva szót sem, csak fogta magát és kiment. Magamra hagyva, ezzel az irdatlan bűntudattal.

Azon sem csodálkoznék, ha többet nem jönne vissza. Hogy lehettem ennyire hülye? Olyan rohadt nehéz lett volna egyszer nem a magam feje után menni? Én, meg ez az idióta kíváncsi természetem.

Nemsokára biztos bejön majd Sarah, hogy közölje mégsem annyira jó ötlet ez a költözés dolog, én szépen visszamegyek a motelba, összepakolom a cuccaimat és hazamegyek. Jacob, aki eddig mindig velem volt, most utál. Annyira gyűlöl, hogy egy légtérben sem képes velem huzamosabb ideig megmaradni. Gratulálok Carly, ezt jól elintézted magadnak.

Felhúztam a térdem, majd fejemet ráhajtva kezdtem szipogni. Halk kopogásra lettem figyelmes, azt hittem, talán Jake jött vissza. - Szabad - mondtam, majd gyorsan megtöröltem könnyeimtől nedves arcomat.

Az ajtó kivágódott és Keemaya száguldozott be rajta őrült sebességgel, aztán az ágyamra ugorva megölelt. Tényleg csak most jut eszembe, ő sem volt bent a többiekkel. Keemaya mögött jöttek szülei is. Sarah, néhány szál virágot is hozott magával.

- Szia Carly! Jó, hogy fent vagy. Voltam már bent egyszer, de akkor még aludtál és nem tudtam odaadni, amit készítettem neked - nézett rám mosolyogva a kislány, majd előhúzott egy általa készített karkötőt az egyik kabátzsebéből. Gyönyörű volt, és a kedvenc színeimben pompázott. Zöld, kék és egy kis bordó.

- Ez gyönyörű, még soha életemben nem kaptam ilyen szép ajándékot, köszönöm - öleltem meg, majd odanyújtottam a kezem, hogy rá tudja kötni.

- A mi népünk úgy hiszi, ez a karkötő elriasztja a rossz szellemeket - mondtam Sarah, miközben vázába tette a virágokat. - Remélem nem gond, de elhoztuk az összes cuccodat a motelból.

- Én...azt hittem, hogy ezek után, majd azt mondjátok, inkább ne költözzek - kerekedtek el szemeim, amin Sarah és Billy jót derült.

- Honnan vetted, ezt a badarságot?

- Hát – pillantottam elvörösödve a takarómra –, csak Jake miatt. Azt hiszem, ő már nem igazán szeretné ezt.

- Költözöl és kész. Jake pedig, kis idő múlva szépen lenyugszik. Most, viszont indulnunk kell, mert a kisasszonynak holnap iskolába kell mennie - mosolygott lányára, aki erre bebújt mellém a takaró alá nem tetszését kimutatva ezzel.

- Menj csak, nemsokára úgyis hazamegyek, ott pedig játszunk, majd kifulladásig. - Amint, ezt kimondtam Keemaya felpattant az ágyról és már rohant is ki, de előtte még elkezdte felsorolni, mit fogunk először játszani.

Miután egyedül maradtam, nem sok kellett, hogy ismét elaludjak. Álmomban Jake-kel voltam. Kéz a kézben sétáltunk lent a parton, olyan intenzív volt az álom, hogy éreztem meleg ujjait az enyémek között. Aztán a part sötétségbe borult, és újra a sötét erdőben voltam, de most nem medve, hanem egy vörös szemű férfi szorított a fához. A szemei egyre éhesebben néztek rám, majd egy határozott mozdulattal elfordította a fejem és megharapott. Annyira megijedtem, hogy felriadtam. Meglepődtem, mert Jake újra a szobámban volt és ismét engem fürkészett. Már azon voltam, hogy ráordítok, miért néz ennyire, de a doktor érkezése belém fojtotta a szót.

- Jó reggelt, kisasszony! - Reggel, hiszen még csak most aludtam el és máris reggel lenne? - Örömmel közlöm, hogy hazamehet. Innentől kezdve nincs szüksége kórházi kezelésre, a zúzódásai maguktól meg fognak gyógyulni. Viszont szeretném, ha azért jövőhéten, valamikor bejönne egy ellenőrzésre - mondta, majd kiment. Felkeltem, hogy a mosdóba menjek. Végig éreztem magamon Jake figyelő pillantását, de még mindig nem szólt egy árva szót sem.

Mérgesen vágtam be magam után a mosdó ajtaját, odasétáltam, megnyitottam a hideg vizet és jó párszor megmostam az arcom. Megfordulva vettem csak észre, hogy a ruhám már oda van készítve. Fogalmam sem volt, ki tette oda, talán Sarah előre gondolkozott. Felöltöztem, majd kimentem. Míg én bent voltam, Jake összeszedte a cuccaimat és már menet készen is voltunk. Felém fordított néhány papírt, amiket alá kellett írnom, de mindezt még mindig hangtalanul tette. Kezdett nagyon felhúzni ezzel a „Ha nem csinálod, amit mondok, nem szólok hozzád" stílussal.

Öt percbe sem telt és már az autóban ültünk, természetesen síri csendben. Félúton eldöntöttem, hogyha így akar játszani, hát legyen. Nem fogok többet a bocsánatáért könyörögni, azért annyira nagy égbe kiáltó bűnt mégsem követtem el.
Az út nagyjából húsz-huszonöt percig tartott, aminek nagy részében én a tájjal voltam elfoglalva.
Beálltunk a kocsifelhajtóra. Jake kiszállt, majd átsétált hozzám, kinyitotta az ajtót és kisegített. Már éppen kezdtem örülni, hogy felhagy ezzel a gőggel, mikor a bejárati ajtó felé menet megragadta karom és az erdő felé húzott. Pontosan azon az ösvényen mentünk, ahol pár nappal ezelőtt én a kis kalandomra igyekeztem. Nagyon fájt, ahogy Jake húzott maga után, próbáltam lefejteni ujjait a karomról, de olyannyira erősen szorított, hogy bármit is csináltam, nem engedett.

Kis idő múlva megérkeztünk ahhoz a helyhez, ahol a medve vagy bármi is volt az, néhány napja megtámadott. Kicsit sem udvariaskodva, Jake a fához állított, majd pár méterrel arrébb ment. Hirtelen elkezdett remegni, azt hittem valami rohama van, viszont mikor elkezdte levenni a ruháit végképp nem értettem semmit. Mikor az alsónadrágjához ért, azonnal a földre pillantottam, ám újra felnézve már nem Jake állt ott, hanem egy hatalmas farkas. A farkas ismerős volt, ennek ellenére a lábaim automatikusan remegni kezdtek. Futnom kellett volna, de mindenem megmerevedett, egyszerűen mozdulni sem tudtam. Egy kisebb pánik kapott el, mikor a farkas megindult felém. Összeszorítottam a szemeimet és elfordítottam a fejem, hátha felébredek ebből a rémálomból. - Ne bánts, ne bánts, kérlek, ne bánts. - Összerezzentem, mikor megéreztem valami puhát a kezemnél.

Összeszedve minden bátorságom, kinyitottam a szemem és ránéztem a farkasra. Ő óvatosan megbökte a kézfejemet, jelezve ezzel, hogy simogassam meg. Minden erőmet elővéve, felemeltem kezem és lassan elkezdtem simogatni a feje búbját. Kicsit felengedtem, mikor láttam jól esik neki, amit csinálok. Már éppen kezdtem belejönni, mikor gondolt egyet elrohant az egyik fa mögé és a következő pillanatban újra Jacob jött velem szembe.

- Tudtam, tudtam – mutattam rá vádlóan -, hogy valami nagyobb dolog is van itt, amiről nem beszélsz. - Olyan közel jött hozzám, hogy meztelen felsőtestével teljesen a fához préselt.

- Most már tudod a titkomat. Nem akartam parancsolgatni neked, csak féltettelek, vagyis még most is nagyon féltelek. Soha nem bántanálak, de azt sem akarom, hogy bárki rosszat tegyen veled - nyúlt állam alá, hogy egyenesen a szemébe nézhessek. - Gyere, látom fáradt vagy és túl sok volt az információ mára, hazamegyünk. - A karjaiban vitt vissza a házhoz, mert tényleg elég fáradt voltam.

- Rendben, de még tudni akarok pár dolgot - motyogtam a nyakába.

Ahogy visszaértünk, Jacob azonnal a szobámba, illetve a szobájába vitt, hogy pihenhessek egy kicsit. Letett az ágyra, majd sarkon fordult és elindult kifelé.

- Itt...itt maradnál velem? - néztem rá elvörösödve, amint kimondtam szidtam is magam, mert lehet félre értette a dolgot. - Mármint úgy értettem, hogy aludni, itt maradnál velem?

Egy olyan vigyor ült ki az arcára, ami majdnem körbeérte a fejét. Arrébb csúsztam, hogy mellém tudjon feküdni. Szánt szándékkal úgy feküdtem a mellkasára, hogy halljam szívverését, ez a dallam számomra, mindennél többet ér. Úgy gondoltam, eleget vártam a kérdések feltevésével.

- Milyen érzés tudod, mikor... - kezdtem el gesztikulálni a kezemmel.

- Arra gondolsz, mikor átváltozom? - mosolygott és nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Az egész úgy kezdődik, hogy a bőröd forró lesz, aztán elkezdesz remegni és utána jön egy robbanás - kezdte el magyarázni, de én valahogy nem erre voltam kíváncsi.

- Ezt értem, de engem, inkább a lelki oldala érdekelne - próbáltam kihúzni belőle még többet erről a témáról.

- Őszintén szólva, ezen még soha nem gondolkodtam. Mindig, olyan gyorsan történik, hogy nincs is időm ezen merengeni.

- És, te? Sokszor látlak magad elé bámulva, olyankor mintha egy másik világban lennél. Mi történt veled, ami miatt ennyire magadba zuhantál ilyen fiatalon? - tette fel azt a kérdést, amitől a legjobban rettegtem. Most vagy az lesz, hogy hallgatok, és így megkockáztatom, ő sem árul el többet magáról vagy megnyílok és csak reménykedem, soha nem használja fel ellenem, semmilyen formában.

- Ha nem akarod, nem muszáj - nézett rám megértően, és ebben a pillanatban eldöntöttem elárulok magamról néhány dolgot.

- Legyen, kérdezz és én majd válaszolok. - Egész életemben, soha nem bíztam senkiben, azt hiszem ideje lesz elkezdenem.

- Azt mondtad, hogy van két testvéred, de a szüleidről, eddig egy szót sem szóltál. Mit lehet róluk tudni?

- Hát, az apukámat imádom. Mindig ott voltam nekem, ha valami gondom, bajom volt. Nagyon sokat dolgozott értünk. Nem csinált mást, csak melózott, aztán mikor ott végzett, rohant haza, hogy velünk legyen.

- Oké, értem és anyukáddal, milyen a viszonyod? - Ez a kérdés volt az, amitől a legjobban féltem.

- Ő... - majdnem elsírtam magam a feltörő emlékek miatt, de uralkodtam magamon – alkoholista és mindig elitta a pénzünk, aztán egész hónapban azon gondolkozhatott apum, hogy éljük túl az egészet. Néha, mikor anyum túlságosan sokat ivott, kiabált és olykor kaptunk egy-két pofont is. - Jake, felült és láttam, hogy remeg, én is felegyenesedtem, majd félve ugyan, de végig simítottam karján. Először elhúzódott, aztán mikor látta, nem adom fel, engedett. Nem tudom, hogy a simogatás miatt vagy már kontrollálta magát, de a remegés abbamaradt.

Visszafeküdtünk és hallgattunk. Nem kellettek kérdések, csak egymás közelségére volt szükségünk. Nem telt bele sok időbe, és máris aludtam. A ritmusos dallamra és közelségére, könnyű volt elaludni. Ezen az éjszakán nem volt álom, se rossz, se jó. Végre igazán kipihentem magam, erre már egy ideje nem volt lehetőségem.

Mikor felébredtem, a falon megláttam a felkelő nap első narancsszínű sugarait. Jake-re néztem, ő pedig rám. Késztetést éreztem, ezért gondolkodás nélkül ki is mondtam, ami először az eszembe jutott.

- Szeretlek! - Aztán észben is kaptam, hogy valószínűleg ezt elkapkodtam, hiszen a férfiak nem szeretik, ha a nő ilyen nyíltan tudtukra adja a dolgot. - Vagyis, én nem úgy értettem – kezdtem el hátrálni az ágyon -, hanem, hogy... - ezt már nem tudtam befejezni, mert időközben elfogyott alólam a rekamié.

- Jézusom, jól vagy? - kérdezte Jake, hangos nevetéstől fuldokolva.

Azt akartam mondani, „Aúú”, de csak egy "Aha" jött ki a számon. Jake még mindig nevetve, ugyan, de felsegített. - Mi, ilyen rohadt vicces, hogy már vörösödsz a röhögéstől? - kezdtem el durcáskodni, mert rosszul esett, ahogy reagált.

- Semmi, ne haragudj. Olyan édes voltál, ahogy elkezdtél magyarázkodni, de bevallom őszintén ez az esés sem volt semmi - mosolygott még mindig, miközben átkarolta a derekam és magához húzott, hogy egy szenvedélyes csókban forrjanak össze ajkaink. A mérgem, azon nyomban elszállt és nem koncentráltam másra csak és kizárólag Jake-re. - Én is szeretlek, mióta csak megláttalak - suttogta, két csók között.

Kopogás zavart meg minket, majd Sarah suhant be az ajtón könnyes szemekkel. - Fiam, kérlek, segíts, a húgodnak rohama van, be kell vinnünk a kórházba.